Artpool események - 2009. november 13. - MUMOK, Bécs


english

2009. november 13 - 2010. február 14. - MUMOK, Bécs
2010. március 20. - június 13. - ZACHETA, Varsó

GENDER CHECK
A nemi kérdés - nőiesség és férfiasság a kelet-európai művészetekben

Hogyan jelentek meg a társadalmi nemi szerepek Kelet-Európa művészetében az elmúlt húsz évben, illetve az 1989 előtti három évtizedben? - ezt járja körül a térség 24 államának mintegy kétszáz művésze alkotásaiból a kurátor, Bojana Pejic által össze állított kiállítás. A Belgrádban született, jelenleg Berlinben élő művészettörténész a Gender Check projekttel nyerte meg a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját megcélzó pályázatot, melyet az ERSTE Alapítvány írt ki. A kiállítás megvalósítását országonként egy-egy kutató - Magyarországról András Edit - segítette. a kiállítának számos magyar résztvevője van: Anna Margit, Benczúr Emese, Berhidi Mária, Dér András, Drozdik Orsolya, Eperjesi Ágnes, Gábor Imre, Galántai György, Gyenis Tibor, Hajas Tibor, Hartai László, Keserü Ilona, Maurer Dóra, Nagy Kriszta, Németh Hajnal, Oláh Mara, Pauer Gyula, Sinkó Károly, Szabó Ágnes, Szenes Zsuzsa, Szépfalvi Ágnes, Szilas Győző és Ujj Zsuzsi, s melléjük te-hetjük még a Szerbia alatt felsorolt Ladik Katalint is (forrás: Magyar Narancs). [más írás: tűsarok]

A kiállításon az Artpool gyüjteményéből bemutatásra került Galántai György: Homage to Vera Muhina című performanszának fotodokumentációja (Hősök tere, Budapest, 1980) amely Klaniczay Júliával és G. A. Cavellinivel közös munka.






Artpool események - 2009. november 13. - MUMOK, Bécs

[2008] [események 92-től] [aktuális események] [Artpool] [kereső] [2010]