AL 7, 1984. január - 3. o.
WILD STYLE – NEW YORK
Tavaly tavasszal, amikor még a SoHo mellett laktam, rendszeresen elsétáltam abba a néhány galériába, ahol az új művészetet még viszonylagos frissességében lehetett lecsekkolni. A monumentális Schnabelek, az érzékeny Clementek, a nosztalgikus Chiák és a német invázió képviselői mellett az új New York-i festészetet Anina Nosei és Tony Shafrazi galériáiban lehetett csak felfedezni. Anina Nosei állította ki először Jean-Michel Basquiat-ot, az akkor 19 éves géniuszt, aki hírnevét mint graffiti-művész teremtette meg, de jól ismert volt a downtowni új zenei körökben is, a Grey nevű együttesben való részvételéért. Tony Shafrazi a hetvenes évek elején mint fiatal iráni művész nagy botrányt okozott egy akciójával, amikor a Modern Muzeumban Picasso féltve őrzött Guernicájára spray-festékkel háromszor ráfújta a „Hazugságok” szót. Jelenleg az ő galériájában található a legreprezentatívabb új művészeti anyag: Keith Haring, Basquiat, Cutrone és Baechler mellett Futura 2000 képviseli a graffiti-művészetet, immár festővásznon. Futura 2000 volt az, aki a Clash pár évvel ezelőtti New York-i koncertjén, az együttes mögött elhelyezett háttérre festett a koncert egész ideje alatt.
A rövidnadrágos, szinte betegesen sovány, 12 év körüli, fekete kissrác éppen egy Futura 2000 kép előtt állt, jól megtermett 16 év körüli haverjának magyarázva hihetetlen magabiztossággal, a számomra hieroglifa hatású, majdnem teljesen absztrakt festményt. Felismertem a srácot, pár héttel azelőtt láttam a Squat színházban rendezett rap-koncerten: ő volt a legjobb electric boogie táncos. Most hozzám fordult: Te is művész vagy? – kérdezte. Ja – feleltem. Tetszik az akcentusod. Hová való vagy? Hungary – feleltem. Are you hungry? (Éhes vagy?) – kérdezte halálos komolysággal. – I like your accent. Láttalak a Squatban, baromi jó show-t csináltál – mondtam. Kösz – mondta. – Elmagyarázzam neked ezt a képet?
A Breakdance nem társastánc. A résztvevők kört alkotnak, a nézők a hátuk mögül igyekeznek ellesni a látványt, ami a körön belül történik. Egyszerre csak egyvalaki táncol, körülbelül harminc másodpercig. A táncnak már kialakult elemei vannak, azokat kombinálják a nehézségi fok szerint. A leggyakorlottabbak persze mindig tudnak valami újat hozzáadni, s ezt a közönség lelkes tapssal és bekiáltásokkal értékeli. Az egész jelenet megkapóan rituális jellegű. A táncosok szemük villanásával kommunikálnak egymással, az előadók sorrendje soha nem okoz konfliktust – bizonyára a csapat belső struktúrája az, ami meghatározza ezt. Az, hogy közönség előtt történik az egész, mit sem változtat az előadás módján. Amíg valaki bemutatja a tudását, addig a többiek rendet tartanak, és igyekeznek a közönséget visszaszorítani, hogy a belső kör elég helyet biztosítson a táncosnak. Előfordul, hogy hip (menő) fehér csajok befúrják magukat a kör közepére, hogy feneküket rázva a hangulat vérforraló, mámoros hatása alatt ők is részt vegyenek a show-ban. A breakerek nem reflektálnak az ilyen jellegű spontaneitásra. Finoman, de határozottan letessékelik őket a porondról. Ez nem társastánc. Ez az ő show-juk. A ritmussal teljesen összeforrva táncolnak körbe-körbe, szaltóznak, a fejükön állva piruetteznek, majd hirtelen megmerevedve fejezik be a mutatványt. Break. A táncos felpattan, jót nevet, és már ugrik is helyébe a következő.
A srácok életkora 8 és 18 év között van, Aki idősebb ennél, még a legegyszerűbb elemet se kísérelje meg. Garantált izomszakadás. Az egész test olyan koordinációjára van szükség, amit csak a fejlődésben lévő izmok rendszeres és alapos edzésével lehet elérni. Gyönyörű és felemelő látványt nyújt a mellőzött bronxi, harlemi, fekete és portoricói srácok show-ja, bizonyítva azt, hogy abban a világban, ahol már mindent elvettek tőlük és ahol az egyéni boldogulásnak már a legkisebb reménye sincs meg számukra, saját testük még képes a független, általuk irányított működésre.
A breakdance a harlemi és Dél-Bronx-i gettókban született, ahol a lakások túlzsúfoltsága miatt az utca a fiatalok élettere. A srácok összegyűlnek a lerombolt házak romjai között, az üres sportpályákon. A sztereóból bömböl a zene, tréfás vetélkedés formájában alakul az új tánc, amit nemsokára a japán fiatalok is táncolni fognak. A fiatalok legismertebb támogatója és mentora Africa Bambaataa, aki tinédzserként vett részt a hatvanas évek fekete párduc mozgalmában. Ma disc jockey (D. J.) a Roxyban és az új Earth’s Edge klubokban. Emlékezetében élénken él hajdani barátainak emléke, akik a hatvanas évek végén, a New York-i tinédzserbandák rendszeres összecsapásaiban vesztették életüket. Mostani szerepe főként abból áll, hogy igyekszik összefogni a tehetséges fekete és portoricói fiatalokat, hogy a bennük lévő energiákat a breakdance, a rap és a graffiti-festészet területén kifejtett kreativitás felé terelje. A virtuskodás nem kell hogy feltétlenül erőszakos formát öltsön, a vagány szövegelés akkor a legvagányabb, ha lemezt tudsz csinálni belőle. Az erős akkor a legerősebb, ha olyan jól csinálja a breakdance-t, hogy népszerűsége városszerte terjed. A pár hete bemutatott „Wild Style” (Vad stílus) című, első, ezzel a jelenséggel foglalkozó fél-underground film egyik jelenete a sportpályán jászódik, ahol két gang éppen összecsapni készül, hogy ellentéteiket döntésre vigyék. A verekedés helyett azonban, párban egymással szemben állva, szópárbajba kezdenek. Amikor az egyik már nem bírja tovább szusszal, az ellenfele veszi át a szót, a zene hipnotikus, pulzáló ritmusára. Ez nem a „West Side Story”, ez Harlem Country, USA (Curtis Blow). Talán a rapping-ben (szövegelésben) a legvilágosabb a jelenség amerikaisága. Az argó zseniálisan nyelvújító használata mellett a rapper önreklámozása a legjellegzetesebb visszatérő motívum. Saját nevének többszöri említésén kívül néha még lemezcége neve is elhangzik. Koncerteken a közönség aktívan részt vesz sztárjuk show-jában. A hangulat tetőfokán a Rapper kérdéseire a közönség kórusban válaszol, összecsapják kezeiket, amikor tapsolni kell, sikoltanak, amikor erre szólítja fel őket, és ütemesen rázzák magukat a D. J. által kevert zene ritmusára. A D. J. munkája is figyelemreméltó. Ő is ugyanolyan sztár, mint a többiek, akikről beszéltem. Ő is a színpadon van, ő az egyszemélyes zenekar. Mindössze két lemezjátszón játszik, egy keverő segítségével. Bűvészi ügyességgel húzogatja a potmétereket, amik segítségével a két egyszerre forgó lemezből választja ki a megfelelő ritmikus szakaszt. A válogatás teljesen egyéni ízlésre vall, de az elsődleges funkció a folyamatos ritmus biztosítása, így olyan részleteket vesz ki egy-egy számból, ahol az ütőhangszerek dominálnak. Lemezek is készülnek külön ilyen célra. Sőt, a megjelenő rap-lemezeknek csak egyik oldala tartalmaz vokált, a B oldalon csaknem minden esetben az instrumentális változat hallható, amit bárki felhasználhat a saját szövegeihez kíséretképpen. A D. J. nemcsak pörgeti a lemezeket, de ritmushangszerként is játszik a lemezjátszón. Ez az újabb lemezeken közreműködő zenészek listájából ki is derül. A scratching (karcolás) hangja könnyen felismerhető jellegzetessége a rap-számoknak. A D. J. belehallgat a számba, és kiválasztja azt az egy hangot, amit használni fog. Rááll a tűvel, és a megfelelő pillanatban a lemezt a tű alatt oda-vissza húzogatja. A mások által készített zenét használja fel, hogy új zenét teremtsen, ugyanúgy, ahogy a graffiti-művész a jól ismert rajzfilmkarakterek pontos mását festi meg, vagy ahogy Grandmaster Flash a New York Post nevű lap mindennapi horrortörténeteit énekeli meg a nagyvárosi gettóéletet ecsetelő számaiban.
Az én kedvencem a breakdance-szel szemben, az electric boogie. A két előadói stílus egy időben tűnt fel, de két különböző felfogásról van szó, a kettő között alig van átfedés. A breakdance-szel ellentétben itt nemcsak az atlétikai rátermettség és ügyesség számit, hanem rengeteg más dolog is. Az electric boogie kifejezetten előadói hagyományokra támaszkodik, a pantomimhez áll a legközelebb, annyira, hogy annak számos elemét alkalmazza is. A szaggatott, robotikus mozgás a régi filmek technikai elégtelenségéből született mozgásvilágot idézi, de a zenei kísérettel való szinkronitás tökéletessége inkább futurisztikus irányba tereli az asszociációkat. A tánc a mozdulatlanság és a mozgás teljes elkülönítésére épül, a test nem önmagától mozdul, hanem mintegy áramütés hatására, A ritmus leütése dobja odébb a kezet, rántja el a fejet. löki arrébb a lábat. Mint ahogy a fény is kvantumokban terjed, úgy terjed az energia a testben, sőt a testek között is.
Már standardnak számít az a trükk, amikor a srácok megfogják egymás kezét, és balról jobbra, az elsőtől elindul egy hullámzó mozdulat. egy energiakvantum, és a kinyújtott, összekapcsolt kezeken és karokon át az utolsóhoz érkezik. Olyat is láttam már, hogy a srácok lehasalnak a földre, és kígyót alkotnak, oly módon, hogy egyik a másikhoz kapcsolódik, és így a négy emberből álló láncolat a függőleges irányba történő hullámmozgás segítségével halad előre. A megoldások száma úgyszólván végtelen, Az új trükkök szellemessége és a kivitelezés tökéletessége a közönséget néha elragadtatott tapsra és bravózásra készteti. Gyakori kellék a fehér kesztyű, a napszemüveg, és szinte minden táncos kötelező kelléke a sildes sapka vagy a srácok között divatos furcsa kalapfélék egyike, ami gegek és gesztusok kiapadhatatlan forrása. Ez a tánc sokkal inkább csoportprodukció, mint a breakdance, de itt is sorra kerül mindenki a saját, egyéni produkciójával. A show nem tartalmaz improvizációt. Az egész program a lazasága és könnyedsége ellenére egy tudatos koreográfiai munka eredménye. Gyakori eset, hogy egy party fénypontjaként egy felfutóban lévő csapat szerepel, aminek produkcióját a partyzók nagy lelkesedéssel tapsolják meg, majd a sok újrázás után a félszeg, szerény, de önbizalommal teli srácok, elvegyülnek az őket ajnározó, pártoló művészek között. A fiatal portoricói és fekete fiatalok művészete egyenlő rangot nyert az addig többnyire fehérek által dominált Művészvilágban. Egy egész nemzedék áll a kapuban, hogy a halódó és gyötrődő, dekadens, kétes eredetű és kétes szándékú művészeti felépítményt meghódítsa.
A rapperek repertoárja igen különböző, a szövegek tartalmát tekintve. A New York-i gettóélet sokrétű megközelítése a fő téma. Vannak olyanok, akik – mint a Street Justice című szám előadói – az utcai erőszak világát ábrázolják, és megoldásként az önvédelem jogosságát hirdetik. Mások, mint Grandmaster Flash, egy józanabb megközelítést ajánlanak számaikban. Az ő számaik a legnépszerűbbek, és jobb szó nem lévén, nevelő jellegűeknek nevezném őket, Illusztrációképpen lefordítom a New York, New York című számukat.
NEW YORK, NEW YORK (Grandmaster Flash and The Furious Five)
New York. New York, big city of dreams
But everything in New York ain’t always what it seems.
You might get fooled if you come from out of town,
But I’m down by law and know my way around.
Too much, too many people, too much, ha ha
Too much, too many people, too much.
A castle in the sky, one mile high.
Built to shelter the rich and greedy,
Looking down on the poor and the needy.
Miles of people marching on the avenue,
Doing what they gotta do, just to get by.
I’m living in the land of plenty and many
But I’m damned poor, and I don’t know why.
Too much, too many people, too much, ha, ha
A man is on the ledge, says he’s gonna jump
People gather around, say he won’t, he’s just
a chum.
Because he lost his job, than he got robbed,
His mortgage is due and his marriage
is through,
He says he ain’t gonna pay no child support,
Because the bitch had left him without a second thought.
He got nothing to eat, no shoes on his feet,
She even left his clothes out in the street,
He keeps hearing noices when he is at home,
He always hears voices when he is all alone.
His wife took the kids, the car and the crib.
In this man’s world so much for women’s lib.
New York, New York…
Down in the Village you might think you’re silly
But you can’t tell the women from the men sometimes.
They’re sugar and spice, and everything nice.
But when you get them home ain’t no telling what you find.
Right next door there is a little old man,
I’ve seen him eating dog fond out of the can,
He says. I got to eat when I can’t afford meat,
I better get stand on my own two feet.
I got a bad habit and I just can’t
break it,
Something is on my mind and I just can’t
shake it,
I need some time and I want some space.
I gotta get away from the human race.
Too much, too many…
Too much, too many…
Standing at the skyscraper, reaching in the heaven,
When over in the ghetto, I’m living in hell,
Just play ball or be entertainer,
cause nigger like me can’t read too well.
Nobody loves me, nobody cares.
I dream about life but I’m living in a nightmare:
Paranoids, schizos, setbacks, snowbound,
Bad news, psychos, heart attack. breakdown.
If only I could sleep just ten more minutes.
I might find the strength to make another day.
If I didn’t have to get up and do my thing.
I would probably sleep my whole life away.
I messed up a nice jeans, sucked about ice-cream,
Whipped cream, fruits and cherry on the top,
Now I gotta get up and face the world.
The pressure is on, they never gonna stop.
I sure gotta learn to use my mind,
I don’t wanna be kissing nobody’s behind.
Just standing on the line. looking like a jerk,
I gotta get up from butt, and do a full day’s work,
I ran into a pothole, got into a car crash,
I should have been thinking to try to fake whiplash.
A crowd gathered around, they’re calling me fat,
Who you looking at with a face like that?
New York, New York…
On Fortysecond Street looking for some action,
Women standing on the corner selling satisfaction,
One young punk just leaning on the fence,
Trying to make a dollar out of fifteen cents.
Billy is a prankster, trying to be a gangster,
Real be wheelwinner, gun is in his hands,
Just did a stick-up, just got picked up.
One dead punk, killed by the man.
New York, New York…
Too much, too many…
Too much, too many…
A baby cries and the mother dies,
And the tears fall from the doctor’s eyes,
Because in this room, on this day,
The good lord has give it and take it away,
The gift of life really means a lot.
And in the ghetto your life is all you got.
So you take to the streets, try to exist,
In the trashest slime of the world like this.
What you watch on TV, tells you what life is supposed to be,
But when you look outside, the only thing you see
Is the poverty stricken reality:
Abandoned places, angry faces,
Much hate and hunger throughout the races.
You say I’m grown, and I’m on my own,
So why don’t everybody just leave me alone.
Now you stay at home, talking on the phone.
Doing ninety miles an hour in the fifty mile zone.
They never took the time to tell you about sex,
So you have to learn about it in the discothecs,
Nine month later the baby is there.
And the nigger that did it says: I don’t care.
You don’t have enough money to help feed two,
So you have to choose between the baby and you.
The sky was crying. raining hell.
When you put your baby in the garbadge pale,
Then you kissed the kid when you put down the lid,
And you tried to forget what you just did.
The muffled screams of the dying baby,
Was enough to drive the young mother crazy.
So she tan in the rain, trying to ease the pain.
Ha, ha, she drove herself insane.
New York, New York…
Too much, too many…
Too much, too many…
New York, New York, álmok nagy városa
De nem minden olyan, amilyennek
látszik.
Csalóka lehet a kívülről jövőnek,
De én itt élek, kiismerem magam.
Túl sok, túl sok ember, túl sok, ha, ha,
Túl sok, túl sok ember, túl sok
A kastély az égben, mérföld magasan,
A gazdagot és kapzsit rejti,
Lenéz a szegényre és szűkölködőre.
Ezernyi ember a sugárúton,
Azt teszi amit tehet, csak valahogy meglegyen.
A jólét és bőség országában élek,
De átkozott szegény vagyok, s nem tudom, miért.
Túl sok, túl sok ember, túl sok, ha, ha,
Egy férfi a párkányon, azt mondja, leugrik,
Lent az emberek szerint nem fog, csak egy kicsit kivan,
Mert az állásából kirúgták, aztán kirabolták,
A házasságának fuccs, de a kölcsönt még fizetnie kell.
Nem fizet gyerektartást, mondja,
Mert a kurva minden gondolkodás nélkül elhagyta.
Nincs mit ennie, cipő sincs a lábán,
Az asszony a ruháit is az utcára rakta,
Zajokat hall, amikor otthon van,
Hangokat hall, amikor egyedül van.
Az asszonynál a gyerek, a kocsi s a járóka,
Lám milyen drága a női egyenjogúság.
New York, New York…
Lenn a Village-ben azt hiheted, hogy bediliztél.
De néha azt sem tudod megmondani, ki a férfi, ki a nő.
Édesek és kedvesek, meg minden szép,
De vidd csak őket haza, és majd akkor beszélj.
A szomszéd lakásban egy kis öreg
Konzervből eszik kutyaeledelt.
Azt mondja, ennem kell, de drága a hús.
Legjobb, ha a magam lábára állok.
Van egy rossz szokásom és nem bírom abbahagyni,
Valami van a fejemben és nem tudom elhessegetni.
Egy kis idő kéne, meg egy kis tér,
Legjobb, ha itt hagylak, emberiség.
Túl sok, túl sok ember…
Túl sok, túl sok ember…
A felhőkarcoló lábánál az egekig érek.
A gettóban pedig a pokolban élek.
Focizhatok csak, vagy bohóc lehetek,
Mert egy feka mint én, nem tud jól olvasni sem.
Senki sem szeret, nem törődnek velem.
Álmom az élet, de rémálomban élek:
Paranoiások, szkizofrének, heroinosok,
Dilisek. szívroham, idegösszeroppanás.
Ha csak tíz perccel tovább aludhatnék,
Elég erőm lenne ehhez a naphoz,
Ha nem kéne felkelnem és a dolgom tennem,
Biztos átaludnám az egész életem,
Összekentem egy új farmert: fagylalt,
Tejszínhab, gyümölcs s meggy a tetejére,
Szembe kell már végre néznem a világgal.
Nagy a nyomás, és sosem lesz vége.
Ideje lenne már az eszem használni,
Hiszen nem akarom senki seggét nyalni.
És állni a segélyért sorba, mint egy barom.
Felkelhetnék végre, hogy dolgozzak egy napot.
Belehajtottam egy gödörbe, aztán meg karambol.
Rosszullétet kellett volna mutatnom,
De tömeg gyűlt körém, azt mondták, dagadt,
Egy ilyen pofával, te meg mit akarsz?
New York, New York…
A Negyvenkettes utcában eseményre várva
Nők állnak a sarkon örömöt kínálva.
Egy kis punk a kerítésnek dőlve.
Tizenöt centenként egy dollárt gyűjt össze.
Billy egy kis szélhámos, gengszter akar lenni.
Pisztollyal kezében, igazából nyerni.
Csak egy kis rablás, és már el is kapták,
Meg is halt, a rendőr lőtte le.
New York, New York…
Túl sok, túl sok ember…
Túl sok, túl sok ember…
A baba sír, az anya pedig meghal,
Könny folyik az orvosok szeméből,
Mert ebben a szobában, ezen a napon,
A Jóisten adta, s elvette, mit adott.
Az élet, lám mily sokat jelent,
S a gettóban neked sincs egyebed,
Így hát tied a város, próbálsz megélni
Egy ilyen világ legszemetebb mocskában.
A TV-ben nézed, milyen kéne hogy legyen az élet,
De az ablakodon át csak egy dolgot látsz,
S ez a szegénység sújtotta valóság.
Kiürült házak, dühös arcok,
Csak gyűlölet és éhség s fajok között.
Azt mondod: felnőttem, önálló vagyok,
Hát mért nem hagynak már végre békén.
Most otthon vagy, telefonálgatsz.
Százhússzal tépsz a hatvan kilométeres zónában.
Senki sem beszélt neked időben a szexről,
A diszkóban hallasz majd először erről.
Kilenc hónap múlva itt a gyerek,
És a feka, akié, azt mondja: nem érdekel.
Ha nincs elég pénzed eltartani kettőt,
Választhatsz magad, és a gyerek között.
Zokogott az ég, pokolian esett,
Amikor a kukába raktad a gyereket.
Utoljára megcsókoltad, majd rácsuktad a fedőt,
És próbáltad elfeledni, hogy mit tettél,
A haldokló csecsemő elfojtott sírása
Elég volt ahhoz, hogy megőrjítse az anyát,
Rohant az esőben, hogy fájdalmán enyhítsen,
Ha, ha, ha, be is dilizett.
New York, New York…
Túl sok, túl sok ember…
Túl sok, túl sok ember…
A népszerű D. J., Jay Keith így búcsúzik ifjú hallgatóitól a WKTU rádióállomás hullámhosszán: I am Jay Keith. You have a great day, a better one tomorrow. Don’t judge your brother too harshly, and remember: life is tough, but you are tougher. (Jay Keith vagyok. Kívánom, hogy a mai napod jó legyen, s a holnapi még jobb. Ne ítélj felebarátod felett túl szigorúan, és jegyezd meg: az élet kemény, de te keményebb vagy.)
Budapest, 1984. január 17.
