[...] Van egy viszonylag egyszerű egyenlet, a termodinamika második törvénye, ami valóban elmondja a természettörténet teljes, hatalmas történetét. Ez a törvény magába foglalja az összes múlt-, jelen- és jövőbeli folyamatot; mint egy csodálatos elbeszélés. Röviden és tömören beszéli el az összes rövid és hosszú történetet. Ezt a rövid algoritmust többféleképpen is alkalmazhatjuk. Például az egyik módszer szerint eljárva alkalmazhatjuk a magyar nyelvet. Persze ez egy kissé elnyújtja a történetet, de ezzel együtt is átfogó képet kapunk a következőképpen:

Durván tizenhat milliárd évvel ezelőtt következett be az ősrobbanás, aminek a visszhangját, ha jól figyelünk, még ma is hallani. Azóta a részecskék szinte fénysebességgel szaggatnak keresztül az univerzumon. E folyamat során véletlenszerűen egymásba ütköznek és összecsomósodnak. A véletlenszerűség ellenére a teljes folyamat a részecskék egységes eloszlása felé halad. Amikor ezt a célt eléri, a történelem véget ér – mert onnantól már nem lesz többé idő, hiszen az idő a részecskék eloszlását jelenti. Akkor majd ez a természettörténet hosszú, széles ívű történetét elbeszélő egyperces is véget fog érni. Addigra már az összes múlt-, jelen-, jövőbeli folyamat befutotta saját röppályáját, jóllehet időközben – az elbeszélés során – továbbra is folytatják mozgásukat. Ez az ideiglenes folyamat valahogy így néz ki:

A természeti univerzum átmérője jelenleg tizenhat milliárd év szélességű, egyszerűen mert tizenhat milliárd éves. Csak nagyjából lehet tudatosítani a méretét. Alapvetően üres tér, ezen keresztül utaznak a részecskék egyenletes eloszlásuk, az entrópia felé. Ebben az üres térben véletlenszerűen kialakult csomópontok vannak, amik között hatalmas erők feszülnek. Néhány ezek közül a csomópontok közül nem tűnik véletlenszerűen kialakultnak – példának okáért az idegrendszerünk. Annyira felfokozott az összetettsége, hogy a gondolat, mely szerint mindez pusztán a véletlen műve lenne, teljesen elképzelhetetlennek tűnik. Ehhez hasonlóan meghaladja elménk határait azon részecskék valóságos száma, amelyek az elmúlt tizenhat milliárd év során keresztbe-kasul keringtek és olykor egymásba ütköztek. Ezen felfoghatatlan számok felfoghatatlanul hosszú időn keresztül való kitartó létezése teszi szükségszerűen a véletlent az idegrendszerűnkhöz hasonló felfoghatatlanul összetett dolgok eredetévé. Ezekből az abszurd, valószerűtlen csomópontokból állt össze a termodinamika második törvényének egyszerű, rövid algoritmusa (és az egyetlen gigantikus természettörténet is), hogy elmesélhessék történeteiket. [...]

"Azt hiszem, máris olyan rendszerek hálózata ural bennünket, melyek csomópontjaiban emberi és mesterséges intelligenciák vannak összekapcsolva, s amelyeken információk közlekednek, hogy azután a következő csomópontban processzálódjanak. A mesterséges és az emberi intelligencia közötti megkülönböztetés máris archaikusnak számít, s ez engem nem is érdekel. A gép azt csinálja, amit az emberi intelligencia akar, s az emberi intelligencia csak azt akarhatja, amit a mesterséges intelligencia el tud végezni. E visszacsatoláson keresztül szemünk előtt jön létre egy új lény: a mesterséges intelligenciákkal összekapcsolt ember." (V.F.)