JÁRDA... (...)... SZOLGA... UTAZÁS... PÁRKÁNY... TÖBBÉ-KEVÉSBÉ... FÉLELMETES... SZÍV... EGYÉB... JELEN IDŐ... HATÁS... BELEEGYEZÉS... ŰR... TŰZ... MINDKETTŐ... ELÖL... NŐ... SZOKÁS... ELTÉRÉS... ÚT... ZSÚFOLTSÁG... ISMERETLEN... LEVEGŐ... NYITÁS... BŰNBAK... ALÁ... ÉLET...

Erdély Miklós
{JÁRDA}

JÁRDA <>
Lelépett a járdáról

(...)
Idegenek árasztották el a várost

SZOLGA
Szeszes italt jéggel szolgálták fel

UTAZÁS
Szállodában születtem <> 

PÁRKÁNY
Csak a madár érheti fel <>

TÖBBÉ-KEVÉSBBÉ
Nem laktam túlságosan jól. De éhes sem vagyok

FÉLELMETES
Ez az úr már harmadszor jön be az üvegajtón, körülnéz és távozik

SZÍV
Barátom tanácsát megszívlelem

EGYÉB
A tányérok csörömpölése minden egyéb zajt elnyomott

JELEN IDŐ
Márciusi péntek van

HATÁS
Szavai tőrdöfésként hatottak

BELEEGYEZÉS
Nincs ellene kifogásom, hogy a fölösleges fali csatlakozókat megszüntessék

ŰR
(Félig itta ki poharát)
Poharát egy hajtásra kiürítette

TŰZ <>
Bár mindkét arca áttüzesedett

MINDKETTŐ <>
Mindkét arca égett a szégyentől

ELÖL
Meglehetősen lassan haladtunk előbbre

NŐ
Egy nő állt a sötétben

SZOKÁS
Reggel a szokásosnál felületesebben mosakodott

ELTÉRÉS
Az asztal nem állt pontosan a szoba közepén

ÚT <>
Kekszet kaptam az útra

ZSÚFOLTSÁG
Degeszre tömött utazótáskáját egy székre tette

ISMERETLEN
Előzékenysége nem ismert határt

LEVEGŐ
Zúgtak a ventillátorok

NYITÁS
Bostonban kerékpárszalont nyitott

BŰNBAK
Nem tehetek róla

ALÁ <>
Mintha a mennyből ereszkedett volna alá

ÉLET <>
Egyszerű hasonlattal élve

közölve: in Erdély Miklós, Idő-mőbiusz (Második kötet), Magyar Műhely, 1991, 64–65. o.

Mindennemű felhasználás a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött
© Erdély György <gyo.erdely[]gmail.com> és Erdély Dániel <erdely.daniel[]gmail.com>

Bálint Anna: (Szövegértelmezés)

Az 1890-es években Mallarmé a jelek értelmezési mezőjének beszűkülése és az irodalmi tömegtermermelés (folyóiratok, fényképek, regények) miatt látta veszélyben a vers jövőjét. Az Un coup de dé (1897) c. versében a különböző tipográfiai elemeknek a vers szerkezetébe való beépítésével és a konvencionális mondattani és szemantikai szabályok felrúgásával válaszolt a vészhelyzetre. Mallarmé költeménye a maga különleges grafikai szerkezetével azóta a modern vers szinonímájával egyenlő. Mallarméval kezdődött, és a konceptuális vagy konkrét versekkel teljesedett ki magának a nyelvnek versformává alakítása. Ezekkel a törekvésekkel rokon Erdély Miklós költészete is.

A klasszikus retorikai trópuskészlet értelmében a {JÁRDA} c. vers egy immutációsorozat. A többnyire elvont és egymással láthatólag semmi összefüggést nem mutató fogalmakra írt példamondatok, perifrázisok (egy fogalom körülírása több szóval) és szófejtések meglepő asszociációkra, sokszor önkéntelen etimológiákra építenek: az alliteráció a szöveg valamelyik szavát a puszta szóismétlésen túlmenő szerves kapcsolatba hozza egy másik szó tövével. A naiv nyelvérzék aligha kapcsolná össze például a szálloda és a születés szavakat, azonban a két hasonló hangzású, de történetileg nem összefüggő szótő egymás mellé helyezése új jelentésréteggel szélesíti e szavakat. Ugyanakkor a szálloda szó magában foglalja a száll igét is, mely jelentésével rejtett módon a következő példamondat madár szavára utal, így a szálloda első szótagának a következő példamondatba átívelő asszociációja összeköti az egyébként látszólag összefüggéstelen UTAZÁS és PÁRKÁNY szavakat.

A versek egyik ismérve a zeneiség, ritmus, Erdély Miklós versében is akad erre példa: az arca és a mindkét szó a TŰZ körülírása után, a MINDKETTŐ értelmezésében megismétlődik. A JÁRDA c. vers két egymást követő fogalomértelemzése közötti összefüggés itt a legegyérteműbb és zökkenőmentesen emeli át (installálja) a tüzet, az anyagi megjelenés egyik formáját, az erkölcs, a lélek, a szellem világába. Metaforával, egyszerű behelyettesítéssel is rámutathatott volna tűz és az arcpír, illetve a szégyen hasonlóságára, de a sorközzel és a látszólag nem odavaló megengedő kötőszóval (Bár) elválasztott két értelemzéssel, a mindkét szó háromszoros hangsúlyozásával feszültséggel és többletjelentéssel tölti meg az analógiát.

Leginkább a viszonylag szűk jelentés- és referenciamezővel bíró, egyértelmű vagy költői szempontból közömbös töltésű szavak eszkatológiai (vallásos, üdvtörténeti) asszociációi, mint például az ALÁ szó mennyhez társítása, másrészt a költői szempontból értékes, többjelentésű, vagy szimbólumértékű szavakat hétköznapivá változtató, ugyanakkor rejtett társításokat előhívó példamondatok, például az ÚT szó és a mesék világát idéző úti elemózsia, a keksz társítása, az ÉLET és a sokat sejtető, de ugyanakkor a szó ragozásával az alkalmazásra, a gyakorlatra asszociáló egyszerű hasonlattal élve példamondat mutat rá a nyelv kimeríthetetlen költői gazdagságára és döbbenti rá az olvasót a szavak felelős használatának lehetőségére.

„Bárki kétségbe vonhatja, hogy amit most olvas, az vers, hiszen a szövegben teljes mértékben prózai viszonyok uralkodnak. Mégis költőinek kell neveznem ezt a törekvést két okból: Másodszor, mert az az elhatározás, hogy verset írok, a felelősségérzetet ⁽⁹⁾ írás közben felfokozza. Hogy először miért, azt elfelejtettem, de később – bizonyos vagyok benne – eszembe fog jutni.⁽¹⁰⁾” – írja maga Erdély Miklós a Metán c. versében – de, mielőtt tréfára fordulna a szó, később a véletlennek nyitva tág teret hozzáteszi: „Emlékezetzavar: következmény és bűnhődés⁽¹¹⁾ a biztosított, az előre átlátott mondatokért.”

A próza szó egyik közismert etimológiája az oratio prosa (= egyenesre fordított beszéd) szókapcsolatból eredezteti a fogalmat, míg a vers a versus (visszatérés) szóra vezethető vissza: visszatérés talán ahhoz a nagyon régies állapothoz, melyben az éneklő előadásmód folytán – próza és vers gyakran igen közel lehettek egymáshoz.

Erdély Miklós: Metán, in E.M.: (Idő-mőbiusz) Második kötet, Magyar Műhely, 1991, 7–12. o. (az idézett szövegrész a 9. oldalon található)

„Addig a ⁽⁹⁾felelősségérzetről: ez a kifejezés, ha valaha jelentett is valamit, a szülői intelmekben teljesen elkopott. Azonban látnivaló, hogy a jelen környezetben jól megállja a helyét, ha nem is jelent önmagában többet, mint egyébkor, mégis érthető, és a kivánt hatást fejleszti. <>

⁽¹⁰⁾Először is azért, mert amiről itt szó esik, nem annyira fontos, hogy prózában megjelenhetne. A költészet mindig is az elhanyagolhatóval foglalkozott, s éppen ezáltal jutott bensőséges fontossághoz. <>

⁽¹¹⁾A kettős, egymást korrigáló kifejezéseken és jelzőkön mindig átok ül. Rendszerint már az elhibázott inditás vezet a kettős szóhasználathoz. Ilyenkor ajánlatos az egészet visszagöngyölíteni. Az életben ezt nem lehet megtenni és újrakezdeni.” <>