Isten-Isten (rekonstrukció) [részlet]
(Elhallgatott Holocaust, Műcsarnok, Budapest, 2004).

Isten - Isten (environment és akció terve), 1973-74
A műhöz tartozó kiállítási ismertető:
A Nácizmus Magyarországi Üldözötteinek Országos Érdekvédelmi Szervezete az NSZK-beli Bundesrückerstattungsgesetz alapján Erdély Miklósnak két féltestvére, Szenes László és Ferenc, valamint édestesvére, Erdély György haláltáborban történt elpusztításáért összesen 8.125 Ft kártalanítást állapított meg (1973. október 9-én kelt ügyirat). Az összegből Erdély Miklós meg akarta vendégelni a kiállításlátogató közönséget - igyanak az elhunytak egészségére, ill. emlékére. (Isten - Isten!). Kiállításra került volna a kártalanítási blanketta, 1 palack fütyülős barackpálinka, 2 pálinkáspohár, a pálinkavásárlásról szóló számla (számlák), esetleg az elhunytak arcképei. Az elfogyott italt folyamatosan pótolni kellett volna. A tervet mind az esseni Folkwang-Museum, mind a IV. Országos Kisplasztikai Biennálé rendezősége visszautasította. (Szőke Annamária)

Lásd még: Morálalgebra. Szolidaritási akció című 1972-es mű rekonstrukciója
(Elhallgatott Holocaust, Műcsarnok, Budapest, 2004)


A Műcsarnok Elhallgatott Holocaust című kiállításához kapcsolódó weboldalon a résztvevő művészek listájából hiányzik egy név. [1] E név lehetne azon több mint félmillió név egyike, amelyek végérvényesen és visszavonhatatlanul hiányozni fognak Magyarországról. Ennek a hiánynak az oka feltehetőleg mindennapi és banális szerkesztői figyelmetlenség, elírás, tévedés, könnyedén javítható, ám túlmutat önmagán. Nemcsak azért, mert a kiállítással egyidőben a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ megnyitása alkalmával éppen a nevek falát avatták fel, nem is azért, mert a szóban forgó művész a kiállítás egyik legfontosabb darabjának szerzője, hanem mert a bemutatott művészek között pontosan az általa képviselt attitűd a leginkább alulreprezentált. Alkotásának korabeli kedvezőtlen fogadtatása kapcsán a szerző így írt: "Művészi munka nem irányulhat, és nem is irányulhatott soha egy csoport, nemzet ellen (az ellentétek azonosságának elve alapján). Mindig csak azok ellen, vagy azok érdekében, akik számára reménytelennek látszott, hogy valaha is képesek lesznek egy általánosan ismert tényt (például a meztelenséget) másképpen felfogni, mint ahogyan megszokták."

[1] A névhiány a megjelenés napján, a megnyitó után több mint másfél hónappal még mindig konstatálható volt.

A hiányzó név: Erdély Miklós. 1974-ben készült Isten-Isten című installációja konceptuális mű. Erdély hozzátartozóinak meggyilkolásáért kárpótlásként kapott teljes pénzösszeget fütyülős barackpálinkára fordította, amelyet a kiállítás-látogatók elfogyaszthattak. A most rekonstruált installáció ereje abban rejlik, hogy a holokauszt-értelmezésre és befogadásra korábban jellemző pszichológiai viszonyt, az áldozattal való idiopatikus azonosulást az elkövetővel való heteropatikus azonosulás [2] komplexitásába emeli át jóval korábban, mint az a nemzetközi művészeti praxisban bekövetkezett volna, ezáltal a téma megjelenítésének új nézőpontját vetíti előre. S bár ez a paradigmaváltás a kortárs holokauszt-ábrázolások egyik központi kérdése, a kiállított művek ezzel nagyon kis mértékben foglalkoznak.

[2] Ernst von Alphen Szerepjátékok és játékszerek című tanulmányában részletesen elemzi részint a játékeszköz-művészet, részint pedig a holokauszt témájú műalkotások tágabb csoportjának holokauszt-pedagógiai következményeit Ram Katzir (A te kifestőkönyved), Roee Rosen (Élj és halj meg úgy, mint Eva Braun) és Zbigniew Libera (Lego koncentrációs tábor) munkáival kapcsolatban, amelynek konklúziójaként a következőket írja: "Esetünkben elmondható, hogy az áldozatokkal való azonosulás segít ugyan megismerni szenvedésüket, de a látogatókat talán túlzottan is megerősíti lényegi ártatlanságukban. Élesen úgy fogalmazhatnánk, hogy ez a megerősítés alaptalan és nem segíti elő a holokauszt-oktatás végső céljának elérését (...). Ezzel szemben az elkövetőkkel való részleges és átmeneti azonosulás ráébreszt bennünket arra, hogy milyen könnyen bűnrészessé válhat az ember." Enigma 37-38, 52. old. Az idiopatikus és heteropatikus emlékezet természetét és következményeit Marianne Hirsch is részeltesen tárgyalja a Kivetített emlékezet... c. tanulmányában, uo. 120. old.
(KissPál Szabolcs - A hiányzó név)


A Műcsarnok tavaszi kiállításán két-három olyan mű volt, amelyet szinte minden, szakmai és nem szakmai kritika megemlített, köztük Erdély Miklós Isten! Isten! (1974) című, már említett munkája. "Erdély hozzátartozóinak meggyilkolásáért kárpótlásként kapott teljes pénzösszeget fütyülős barackpálinkára fordította, amelyet a kiállítás-látogatók elfogyaszthattak." Erdély munkájában az a zavarba ejtő, hogy ironikus. Az iróniát azonban nem a holokauszttal szemben érvényesíti, hanem azzal, ahogyan utólag viszonyulnak hozzá. A mű bemutatását azért utasította el a magyar és a német kiállító is, mert épp az akkori jelenre vonatkozó éles kritikát tartalmazott. Erdély szerint, aki iszik, egyetért az eljárással, aki nem az visszataszítónak tartja az eljárást és/vagy a kiállítását. Az ital fogyasztásának azonban lehet más oka is. Mindenekelőtt a reflektálatlanság (a kiállítás látogató nem is tudja, miért iszik), a cinizmus (vagyis a szimbolikus aktust nem fogadja el szimbolikusnak, azzal mit sem törődve iszik). Erdély morális kérdést csinál az ivásból, s természetesen a reflektálatlanság, a cinizmus legalább annyira morális kérdés, mint a jóvátételt végrehajtó állami intézménnyel való azonosulás. A reflektálatlan vagy cinikus könnyen be-nem avatkozóvá, bűnrészessé válik, vagyis észre sem vesszük és a jóvátételt végrehajtani akarókkal kerülünk egy oldalra. Erdélyről természetesen tudjuk, hogy stratégiája közé tartozott komolyan venni, amit mások hülyeségnek tartanak és hülyeségként kezelni a közmegegyezés szerint komoly dolgot. Tehát akár elfogadjuk a felkínált feltételeket, akár nem, akár iszunk, akár nem, Erdély hálójába kerülünk. A holokausztot magát viszont Erdély érinthetetlenként kezeli. Az elkövetett bűn nem tehető jóvá, nem követhető meg az áldozat, és az áldozat nem bocsáthat meg. Ahogyan Erdély fogalmaz: "A jóvátehetetlent meg kell hagyni a maga totalitásában, különben a jóvátételből még rosszabbá tétel válik". Külön ironikus, hogy a pálinka megivása a bor magához vételét, a katolikus szertartás elemét is felidézi. A zsidókkal szemben elkövetett bűnnel nem gyakorolható a megbocsátás keresztényi erénye. Erdélynek ez a munkája az én szempontomból itt azért fontos, mert szemléletében hibrid: maga a holokauszt érinthetetlensége, ábrázolhatatlansága mellett teszi le a voksát, miközben a holokauszt utáni helyzetet, a jóvátételt, a rendszer, a pénz működését ironikusan, a tabukkal mit sem törődve ábrázolja. (Turai Hedvig - Holokauszt és vizuális kultúra)

Lásd még: Egy fecske ára (1978)


Mindennemű felhasználás a jogtulajdonosok engedélyéhez kötött
© Erdély György <gyo.erdely[]gmail.com> és Erdély Dániel <edan[]spidron.hu>


Erdély Miklós oldalak | Artpool | kereső