Galántai György: 1976-ban fotóautomatával készítettem fényképet egyik igazolványomba. A kép személytelensége több barátomnak feltűnt. Elhatároztam, hogy a képet visszanagyítva, továbbalakítom újabb fotomechanikus eljárásokkal, és így talán visszajutok az eredeti tartalmához. Az általánosan használatos raszterrácstól az egyéb, kézenfekvő lehetőségekig, minden alakító-eszközt raszterként fogtam fel. Az alakító-eszközöket tartalmuk minél többfélesége szerint válogattam.
Végső lehetőségként magát a kiindulási fotót is az alakítás eszközeként értelmeztem.

A művelet koncepcióját tulajdonképpen a személy és az automata viszonyában találtam meg.
A továbbalakítás célja: az egymással tárgyi-eszmei viszonyba hozott valóságrészek egymásrahatása által keletkező arckép.
Az alakítás módszere: két egymásra helyezett állandónak és változtatónak nevezett kép összeadása, vagy kivonása. A művelet eredményeként valósult meg a megváltozott arc, ami újból szerepelhetett állandóként, vagy változtatóként a következő műveletben.
A tovább nem változtatható arcképeket tényként, vagy ha úgy tetszik, talált tárgyként fogtam fel, és mint valami gyűjteményt, egymás mellé sorolva nyomtattam. Létrejött az arckép-változatok lehetőséglistája, folytathatóan a végtelenig. Az egyes arcképek a személyiség különböző változatainak reprezentánsai.

Stúdió Galéria, könyvmunka-katalógus, 1976. | | képeslap-meghívó

„Maga az önarckép a lapok során át egyre kevesebbet őriz meg személyes, önkifejező jellegéből. Modulrendszer alapegységévé válik, amellyel különböző gépies műveletek végezhetők – sőt időnként majdnem teljesen el is tűnik, csak hiánya lesz mindvégig érezhető. A grafikai átalakítások folyamán így a tulajdonképpeni főszereplő nem valamilyen motívum, hanem maga a művelet, helyesebben annak két kitüntetett eszköze: a képi struktúrát döntően meghatározó fotónegatív, valamint a festékanyagot áteresztő – át nem eresztő finom szita.” (Beke László, 1978)

Az automata fotó méretének mintára kicsinyítésével és sokszorosításával kialakítható tapéta, terítő, vagy más használati tárgy felülete. A használati tárggyá alakított minta további sorsa a tárgy használata által meghatározott, annak megfelelően alakul át, motiválódik.
A használati tárgy átalakulásának motivációi tartalmilag újraértelmezik a felületüket alkotó fej-mintát. A minta manuális módon továbbalakul tépéssel, fújással, égetéssel stb. a teljes eltűnésig.

A következő műveletben az automata fotó eredeti átalakítása (a művész önátalakítása) új irányt vesz. A durva raszterpontokra bontott kép nagyítással óriási (3×4 m) transzparensként kerül be különböző tájképi környezetbe, ahol eltérő jelentéseket vesz fel.

Az akció fotódokumentumai végül is az „Art & Reality - Selfpost” (1979–95) feliratú művészbélyegeken landolnak, ugyanúgy, mint az első arcképszéria a „Postflux - Fluxpost” (1980) című lapon.