Elmélkedések a mail-artról
[english]
2010 novemberében

Emlékszem, jó régen, még egyetemista koromban, 1977-ben találkoztam Steve Hitchcock-kal, ezzel a százszázalékos punkkal. Akkoriban képzőművészetet és környezetbarát designt hallgattam a San Diego-i Állami Egyetemen. Az különösen megmaradt, mennyit töprengtem, vajon hogy a francba kötött ki pont San Diegóban, pont Kaliforniában? A Május Ötödikei ünnepségek[1] és a szörf kultúra hazájában? Steve mindig teljes díszében mutatkozott: tetőtől talpig feketében, a kötelező szakadt pólóban, cipzárokkal, biztosítótűkkel és felállított hajjal. A legtöbb diák messziről elkerülte. Én persze meg akartam ismerni. Abban az időben a mini fanzine-ját, a Cab-Volt-ot[2] terjesztette a művészeti tanszéken, ezzel tárta ki előttem a Neo-Dada világának ajtaját. Steve javasolta, hogy vegyek részt egy mail-art show-n, amit ő is segít szervezni az egyetemi galériában. Bátorított, hogy adjak be bármit, amim van, mert semmit sem utasítanak vissza, minden beadott melót kiállítanak. Megdöbbentett az a sok küldemény, amit a show-n láttam! Nem a szokásos művészeti kiállítás, éppen ellenkezőleg: a furcsaság tüntetése, szerte a világból. Az elkészült katalógus az összes résztvevő postacímét is tartalmazta. Így indultam hát útra a Hálózatba[3].
           

Művészbélyeg / WAP 008 (1982)                               COMMONPRESS 37 (1980)                    
Hamar rájöttem, hogy a legtöbb mail-artoshoz hasonlóan, akikkel akkoriban kapcsolatban voltam, meglehetős szkepticizmussal és elhidegüléssel viszonyultam az intézményekhez. Nem tetszettek a legtöbb galériában és múzeumban intézményesített természetellenes kurátori folyamatok sem, melyek a kreatív kezdeményezéseket megfojtották. A mail-art kivágta a közvetítőt (a kulturális intézményeket), lehetővé téve ezzel a művészek közti szabad és nyitott ötlet- és információcserét anélkül, hogy a nemzetközi postai rendszer azt cenzúrázná. Az 1970-es évek végén és a '80-as évek elején még szinte bármit átküldhettél a postán feltéve, ha kifizetted az árát. Emlékszem egy jelentős mail-art projektre, amit Judith Hoffberg, a Los Angeles-i Umbrella magazin szerkesztője szervezett. A legtöbb küldemény nem érkezett meg a galériába, így hát Judith nyomozásba kezdett. Hamar kiderült, hogy a Los Angeles-i posta úgy döntött, hogy a küldemények nem szabályosak, ezért nemes egyszerűséggel egy kukába dobták azokat. Szerencsére Judith ki tudta menteni az összeset és meg tudta rendezni a kiállítást. Az eset kissé felkavarta a kedélyeket. Ekkor ismertem meg néhány őrültebb Los Angeles-i művészt, elsősorban Lon Spiegelmant. Judith Hoffberg alapvetően mindenkit ismert, aki akkoriban benne volt a mail-artban, fanzine-okkal és/vagy bookworkökkel foglalkozott. Szintén ekkoriban kaptam küldeményeket Galántai Györgytől és Júliától, az Artpooltól Budapestről. Több projektjükben részt vettem, így az Artpool sok küldött munkám otthonává vált. Ezért döntöttem úgy, hogy a rendelkezésükre bocsátom most ezt a csomagot. Úgy éreztem az Artpool valamiféle menedékhely, ahol az olyan művészetet, mint a mail-art örömmel fogadják és megosztják. Ezt a fajta nyílt támogatást sosem éreztem a New York-i Franklin Furnace-től.
           

            BEHELYETTESÍTHETŐ ÖNPORTRÉ (1981)                         MARIO LARA & VITTORE BARONI - STAMP ART EMLÉKEK (1981)
Izgalmas tapasztalat volt elköteleződni a nemzetközi Hálózatban. Kezdetben főleg a kollázs képeslapjaimból készítettem színes fénymásolatokat. Könnyen ment, könnyű volt sokszorosítani és olcsó szétküldeni. Idővel felvettem az Art Rat (művészpatkány) álnevet. Később felfedeztem, hogy van egy kanadai mail-artos, aki már előttem használta ezt a nevet. Furcsa, de sose hallottam róla. Úgy éreztem, ez nem gond, mivel bőven van elég hely akár több művészpatkány létezésére is.


Art Stamp (1980)
A részvételem legkiemelkedőbb pontja volt, amikor elhatároztam, hogy szerkesztek egy Commonpress számot. Ez egy kiadványsorozat volt, amit Pawel Petasz szerkesztett Lengyelországban, még a fal leomlása előtt[4]. Először sikerült szerény támogatást szereznem a Fessenden Foundationtől arra, hogy fedezze a nyomdaköltségét a Commonpress 37. számának[5]. A '80-as évek közepére már valósággal eltemetett az a rengeteg küldemény, levél, amit kaptam, pláne az, hogy ezekre mind megpróbáljak válaszolni. Annak ellenére, hogy mennyi örömöt okozott nekem, mégsem a mail-art volt akkoriban kreatív érdeklődésem elsődleges tárgya. Úgy döntöttem, hogy visszavonulok a Hálózatból, hogy más kreatív tevékenységeimre összpontosíthassak, mint az installáció és a public art. Fokozatosan komolyan bekapcsolódtam a helyi művészeti közegbe, különösen az olyan "artist run" helyeken működő non-profit szervezetek tevékenységébe, mint a Sushi Performing & Visual Arts, a Centro Cultural de la Raza és az Installation Gallery San Diegóban.
               

Mario Lara művészbélyegei, April 1995 1 - 2 - 3 - 4 - 5


Cyber-szandál (1999)
Továbbra is folytattuk a cseréket az Artpoollal, illetve egy kitűnő pittsburgh-i művésszel, Jerome D'Angeloval. Mindenféle vad kollázzsal és képeslappal halmozott el. Különösen élveztem, amit a borítékaival csinált. Ma is küldünk egymásnak házi készítésű karácsonyi lapokat. Onnantól kezdve, hogy érteni kezdtem a számítógéphez és a digitális képkezeléshez, azon voltam, hogy a mail-art gyűjteményem egy részéből készítsek egy digitális archívumot. Nem hagyhattam, hogy az anyag raktáron rohadjon, és nem is akartam túladni rajta. Még ez év elején újra írtam az Artpoolnak, hogy érdekelné-e őket valamelyik munka? Úgy éreztem, ez lenne a megfelelő otthona a csomagnak, amit Júlia és György örömmel fogadott. Komoly megnyugvás volt ez a számomra. Elküldtem nekik a digitális archívumom másolatát is, egyrészt hivatkozásul, másrészt pedig valószínűleg tudják majd használni hatalmas honlapjukon (www.artpool.hu). A munkák dokumentációja egy őrült utazás visszafelé a memóriában. Mindig előttem lesznek Edgardo Antonio Vigo és Graciela Marx munkái, Buster Cleveland, Robin Crozier, Crackerjack Kid, a kedves Cernak kisasszony, Vittore Baroni, Cavellini, Anna Banana, Bill Gaglione és sok más művész küldeménye. Lassan észre kellett vennem, hogy sok mail-artos barátom eltávozott. A munkájuk örök marad.
Mario Lara
www.mariolara.us

___________

[1] Cinco de Mayo: 1862-ben a mexikói hadsereg csodával határos módon verte meg a franciákat a pueblai csatában.
      Az Egyesült Államokban a mexikói hagyomány és büszkeség napjaként ünneplik.
[2] A Cab Volt (Cabaret Voltaire) fekete-fehér fénymásolt nemzetközi punk mail art fanzine volt, több tucatnyi résztvevővel számonként,
      kb. A6-os méretben (pár száma az Artpool Művészetkutató Központban kutatható).
[3] Eternal Network, Örökös Hálózat (Robert Filliou elnevezése)
[4] A kiadvány minden számát más szerkesztette: Petasznál lehetett jelentkezni egy témával, amit ő úgy regisztrált,
      hogy adott neki egy sorszámot – ami épp a Commonpress listán következett.
[5] A Lara által szerkesztett 37-es szám Things To Think About In Space címen jelent meg.