Dick Higgins
Intermédia*
A szót Samuel Taylor Coleridge használta először 1812 körül, majd Dick Higgins elevenítette fel 1965-ben, olyan művek megjelölésére, amelyek fogalmilag két vagy több elfogadott médium vagy hagyományos művészeti műfaj között helyezkednek el.
Az intermédia különbözik a vegyes médiumtól, mivel az előbbi az elemek konceptuális összeolvadását is magával vonja: az opera például vegyes médium, mivel a néző világosan el tudja egymástól különíteni a mű zenei és vizuális aspektusait, ezeket pedig az irodalmi aspektustól. Egy intermediális műben, például egy akciózenei darabban, ahol a kompozíció egy zenei metafora, s vagy le van jegyezve, vagy nincs, s ahol az előadott eredmény hangot és színházi hatásokat foglal magában, értelmetlen volna, hogy megpróbáljuk a zene + színház hagyományos médiumaira bontani, mint a vegyes médiumban, és sokkal közelebb áll a darab szelleméhez, ha „action music”-nak, „akciózenének”, azaz intermédiumnak nevezzük. Azt is meg kell jegyeznünk ugyanakkor, hogy idővel minden intermédium új médiummá válik, s hogy az új intermédium ezért csak a régiek között létezhet.
Az intermédiumok tehát olyan formák, amelyek nem vonnak maguk után semmiféle minőségi ítéletet, jó vagy rossz jelleget, s noha esetleg jellemzőek erre vagy arra a mozgalomra, önmagukban sosem tehetnek ki egy művészeti mozgalmat. Értelmetlenség tehát „konkrét költészeti” mozgalomról, „happening” mozgalomról stb. beszélni. Az intermédia olyankor jelenik meg, ha egy mozgalom valamiféle újító formai gondolkodással jár együtt, és vagy jellemzi az adott mozgalmat, vagy nem.
* in: Dick Higgins: Some Poetry Intermedia, Unpublished Editions, 1976
magyarul: in: Szkárosi Endre (szerk.): Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994., 31. o. <>