Laurie Anderson: PUPPET MOTEL

CD-ROM, Gallimard, 1995

(ismertetés)

A tér mélységét imitáló, összetartó piros sínpár között egy-egy óra lapja forog félig takarásban. A jobb oldali sínen egy ablak néz a semmibe, mint ottfelejtett díszlet. Balra kocka gurul a másik sínen, fölötte, mintha egy falra vetítenék, különböző tárgyak képe váltakozik - telefon, egy kis t betű, hegedű, tévé, repülő, egy síndarab, borotvapenge, kulcs, óra, szöveg stb. Egy idő után a felület inverzre vált, és tompa ütések hangját hallani. Start! Klikkeljünk a "falra vetített tárgyak képére", és vágjunk bele a képek sűrűjébe! Innentől nincsen előre kijelölt pálya, amit befuthatnánk, vagy kötelező haladási irány, nincsenek fő- és mellékutak, sem helyes sorrend, sugárszerűen ágaznak szét az információs csomópontokhoz vezető egyenrangú utak. A tárgyak képére kattintva belevetjük magunkat a felfedezésbe, amíg bele nem sétálunk az első csapdába, az első olyan képbe, amiből nincs kiút. Sebaj, újraindítjuk a CD-t, aztán megint nekivágunk a következő üresjáratig.

A könyvtár minden könyvet magába foglal - ez a borgesi gondolat lehetne a hipertextualitás elvén szerveződő CD-ROM mottója. Lehetne... Ha a CD nem lenne pusztán nagy méretű (kb. 640 megabite-os), azaz korlátolt tároló kapacitású floppy, s ha az internet információs tengerén valóban tudnánk tájékozódni a hypertext rendszerén keresztül.

A minap találtam egy reklámanyagban a következő idézetet: "Az információs-társadalom megteremti a maga aljanépét, akik alig vagy egyáltalán nem férnek hozzá az elekrtonikus médiákhoz. Az InterNet nemzetközi médiamogulok által forszírozott fokozódó kommercializálódása megosztja a véleményeket: lesznek olyanok, akik ezt a technológiát csak termelő, kizsákmányoló, illetve ellenőrző eszköznek tartják, míg mások (esztelen gépimádók, fétisiszták) teljesen a technológiai játékszertár végtelen továbbfejlődésének rabjaivá válnak."

Laurie Anderson nyilvánvalóan nem tartozik az "esztelen gépimádók és fétisiszták" közé. A Gallimard kiadónál megjelent CD-ROM-ját külsőre számítógépes játéknak néznénk, de a látszat csalóka. Míg a játékban előre megkonstruált pályákat futunk, addig itt egy "anti-felhasználó-barát" felülettel találjuk szembe magunkat, amely állandóan változik, és szándékosan nem kínál biztos tájékozódási pontokat. Platón árnyékvilágában járunk, az örökös tükröződés birodalmában - amint azt kissé didaktikusan, mi több dramatikusan maga Laurie Anderson is tudomásunkra hozza. A képernyő egyöntetű fekete síkját két ablak szabja térré, melyek közül az egyik a másik tükörképe/árnyéka. Ha az egyiket elmozdítjuk, követi a másik is, és a látszat-teret az ablakok helyváltozása alakítja. Türelmes és helyes kattintgatással feltűnik a művész, hogy felidézze Platón barlanghasonlatát, két lámpással köröket írva az elvakult, kompjúteréhez láncolt néző szemébe. (Hiszen a technológiai játékszertár rabszolgái vagyunk mi mindannyian, akik CD-ROM-okat nézünk.)

A téren és időn keresztül utazó csomag lineáris képei - mégis körkörösen utazó metaforája - véleményem szerint a CD legeredetibb és legszellemesebb része. Anderson esti mesébe illő rajzfigurái egy titokzatos csomagot adnak kézről-kézre, illetve szállítanak helyről-helyre, míg meg nem érkezik feladójához, egy nőhöz, aki újra kihalássza a folyóból, és ismét elindul vele a postára, hogy fenntartsa a mesélés szakadatlan fonalát, mint Seherezádé az Ezeregyéjszakában. Nem véletlen ez a passzus. Anderson szokásához híven mesélni akar - és mint de Sade-tól tudjuk, a mesélés a nők privilégiuma -, és noha a CD nem áll össze egyetlen "nagy elbeszéléssé", mi mégis folyton kísértésbe esünk, hogy a félkarú rablót idéző virtuális tévén futó képsorokból vagy egy homályos szoba tárgyaiból összeállítsunk egy teljes történetet. De előbb-utóbb rá kell jönnünk, hogy hamis illúziókat kergetünk. A CD-ROM nem a nagy elbeszélés műfaja.

A gond csak az, hogy a CD-ROM-nak egyelőre nincsen műfaja, és gyakran médiumnak, "az új médiumnak", mi több, egyenesen művészeti médiumnak tekintik ezt az információtároló eszközt, melynek még nincs kialakult karaktere, s a számítógépes játékok lineárisan épülő pályáival szemben aligha vehetik fel a versenyt a művész CD-ROM médium-reflexív csapdái. Talán, ha a CD csak ugródeszka lesz az internetre, azaz szabadon kiléphetünk belőle, és folytathatjuk utunkat a világszéles hálón (amire már van példa), akkor jobban sikerül majd a könyv és a hipertextualitás, e két eredendően különböző szemléletmód összeházasítása.

Addig is ajánlom mindenkinek figyelmébe az alábbi borúlátó figyelmeztetést, mely akár a nemrégiben bemutatott Crash (Karambol) című filmből is származhatna: "The information highway is paved with human flesh and littered with fresh road kill run over by the corporate behemoths who are trying to run the road."

(Ivacs Ágnes)