Petr Stembera (1945)

Cseh művész. 1967-1971 között a prágai Károly Egyetemen szociológiát tanult. A hatvanas években kezdett festeni, 1968-ig absztrakt képeket. Egy párizsi látogatás után két évig, amelyet a "felkészülés időszakának" nevezett, saját vérével dolgozott. 1969-ben kezdte akcióművészetét, 1971 óta központi témája és anyaga saját teste. 1972-től fizikai tűrőképességének határait vizsgálta akcióiban, 1973-1975 között több "aszketikus munkát" készített: "folyamatosan növelte az evés, ivás, alvás nélkül töltött napok számát; nyak- és arcizmai megfeszítésével izmai ellenállóképességét tanulmányozta; rózsát oltott a karjába, amely operációval megfertőzte magát" (François Pluchart). Munkáinak a keleti filozófia, a zen, az egzisztencializmus (hivatkozásai többek között Sartre, Husserl, Perleau-Ponty), McLuhan információs elmélete alkotta a szellemi hátterét, valamint nagy hatással voltak rá a kortárs amerikai akcióművészek, például Chris Burden, Tom Marioni és Terry Fox, akikkel szoros kapcsolatban állt. Magyarországon 1972 augusztusában részt vett a Beke László szervezte csehszlovák-magyar művészi találkozón Balatonbogláron, 1975 elején Jan Mlcochhal és Karel Milerrel közösen szintén Beke László hívta meg egy FMK-beli bemutatkozásra, 1976-ban pedig a pécsi Zsolnay Múzeumban lépett fel egy Előadással.

[kutatólap]