Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Egyre nagyobb érdeklődéssel fordultam a francia líra legutóbbi korszakai s az egész 1905-től tartó művészeti forradalmak felé.

Más költő fejlődési pályáján is előfordult már, hogy határozottan azt érezte: itt a költészete be van fejezve, kimerült. Én azonban minél tovább fejlődtem a síkköltészetben, annál határozottabban éreztem, hogy nem a saját költészetem van itt befejezve, hanem — a „költészet” maga! A „vonal-időben élő költészet”. Különösen három sík opusz hatott rám úgy, hogy ezen túl már nem lehet menni, itt elvileg minden el van mondva: az EGY ÉJSZAKA TÖRTÉNETE síknovella, amelyet 1929-ben írtam, amikor Scheiber Hugó Hincz Gyula barátunkat rábeszélte, hogy utazzon ki Hervart Waldenhez, a Sturm című expresszionista művészeti folyóirat szerkesztőjéhez Berlinbe. Ez a síknovella teljesen felbontotta és szétfoszlatta az irodalmi előadásformát. A második az EPOSZ AZ EMBERRŐL című, tömör, szinte így mondhatnám: emberiség-térkép volt, amely nem hagyott maga mögött más kifejezési lehetőséget. A harmadik pedig a BERNÁT ÉLETE A REGÉNY-TÉGLÁBAN, amely már nem is sík mű volt, hanem több sík egymásrahelyezéséből alkotott irodalmi lehetőség-tömb.

Ez után a három mű után úgy éreztem, nincs tovább mit keresni az „irodalomban”. Az irodalom – „be van fejezve”! Igazuk volt a dadaistáknak: „az irodalom fuit”!

Ez az érzés, illetve megállapítás, manapság, 1965-ben, amikor az irodalom felbomlottságának és befejezettségének gondolatával és tanújeleivel már számtalan ilyen variációban találkozunk, mint például: antiregény, metaregény, kártya-regény, cseppfolyós opera, szonettmozaik, s az írók egész sorát tette naggyá, illetve még nagyobbá e haldoklás újabb és újabb formákban és változatos műfajokban való kiélése, ez a gondolat már nem hat megdöbbentően. Belényugodtunk, ha rezignáltan is, de változtatni nem tudunk rajta. Akkor azonban, 1929-ben, amikor én a síkköltészeten át a legmagátólértetődőbben eljutottam ehhez a gondolathoz és művészileg kiéltem, részemre a legnagyobb meglepetést nyújtotta. Szinte magam sem akartam elhinni. Éppen ezért kezdtem el tanulmányozni az 1905-től tartó avantgárd irányzatokat a legteljesebb alapossággal, hogy megtudjam, nem tévedek-e.