(részlet)
.... 1980 őszén
Bonn belvárosában Tót Endrével együtt
vittük a transzparenst: "Örülünk,
ha tüntethetünk" felirattal. Ez az akció egy módosulása
vagy egyszerű továbbvitele volt a "Joy-Tót"
már néhány éve meglevő konceptjének,
és maga a művész is (csak?) ilyenképpen fogta
fel. Ám, ahogyan az már hasonló esetekben lenni
szokott, sok előre nem látott dolog is előkerült.
Először:
Az önmagában értelmetlen üzenetű transzparenst
vivő két ember egyaránt Kelet-Közép-Európa
oroszok által megszállott országából
származott, ahol akkoriban a személyiség
minden szabad megnyilvánulása, s így a spontán
tüntetés is szigorú tiltás alá esett.
Az eredetileg tisztán művészi akció így
meglehetősen egyértelmű köszönetnyilvánításként
is értelmezhető volt a Német Szövetségi
Köztársaságban uralkodó szabadságért.
(Végső soron lényegében az is volt.)
Másodszor:
Németországban minden nyilvános demonstrációt
néhány héttel előre be kell jelenteni az
illetékes hivatalnál jóváhagyás végett.
A konkrét esetben ez annyit jelentett, hogy az akcióban
közvetlenül részt vevő kettő-öt főt
a tüntetők létszámát legalább
tíz-hússzorosan felülmúló látható
és láthatatlan rendőrkordon kisérte. Az akkoriban
bizonyára tipikus paradoxon így - ez esetben a művészet
révén - egyszerre feltárult.
S mindezeken túl,
harmadszor: Az eltúlzott kísérő körülmények
és a (minimális) közlendő közt láthatóvá
vált ellentmondás akaratlanul is leleplezte az épp
ez idő tájt feltörő, Bonn utcáit szinte
hetente megtöltő tüntetéseket, ... Ha nem is
szándékoltan, de az akkoriban mindenféle hisztériáktól
megterhelt kortársaink nem is túl sikerületlen karikatúráiként
tüntünk fel. ...
Tót inspirációi
a nagy happening- és performance-mozgalom
... képviselőitől eltérően egészen
másfajta forrásból táplálkoznak.
A gonosz szándékú leleplezés, a társadalmi
tiltakozás gesztusai és a létező világ
(szimbolikus) széttörése helyett az újkori
költészet akaratának megnyilatkozása,
a titkolt nevetés, kortársaink, különösen
a közép-európaiak
találékonysága és ötletgazdagsága
áll előttünk. ...
(forrás: Tót Endre: Semmi sem semmi, retrospektív 1965-1995., Műcsarnok, Budapest, 1995. 17-18.o.)