Szabó László
HAPPENING A KRIPTÁBAN

alcímek: Epigonnak is gyenge , A nyári program , Ha kell - tiltsunk

Tanúsítom, nem találtam senkit Balatonbogláron, aki a nyáron tömeges szexpartikat látott volna a temetőkápolnában. Pedig többen mondták. Mert ha éjjel, az éjszakának megfelelő hiányos öltözetben, földön is fekszik egymás mellett harminckét lány és fiú -, az még nem tömegszex. Márpedig csak erre vannak szemtanúk. Igaz, erre többszörösen is. Sok éjszakáról. És mindig más és más lányokról és fiúkról. Olykor 15-16 évesekről.

Ne lóduljon neki tehát a képzelet, mert senki nem látott ott tömegszexet. Legfeljebb azt, hogy ugyanezek a lányok és fiúk, akik éjszaka egymás hegyén-hátán pihentek a kápolnában, meg a kriptában, reggelente lejártak az utcai kúthoz, a főút mellé. És félmeztelenül mosakodtak.

De hát, istenem, ha meg felöltözve látták őket a forgalmas Balaton-parti üdülőhely lakói, akkor azt kifogásolták, hogy olyan benyomást keltenek, mintha soha nem mosdanának. Ja, hogy sokuknak sem foglalkozása, sem állandó lakása? Meg, hogy a Balaton körüli kóborlásaik közepette kötöttek ki itt, a temetőkápolnában, a „meghökkentő művészetek templomában”? Ugyan kérem, ha a kápolna jogos bérlője, Galántai György szállást adott nekik, mi köze akkor ehhez másnak? - Hát azért valami csak van, nem? - mondják a tanács vezetői, akiket utóbb felháborított, hogy Galántai szállást adott mindenféle kóbor lovagoknak. Mert, hogy a környéken ezután hirtelen elszaporodtak a közrenddel ütköző dolgok.

Bőséges munkát adott a rendőrségnek ezen a nyáron a boglári temetődomb, meg a kápolna. Soha korábban annyi kétes alak, hazulról 20 forinttal ellógott tizenéves fiú és lány, törvénnyel már összeütközött és erkölcsi-emberi-politikai értelemben egyformán „meghökkentő” magyar és külföldi, Nyugatról idetalált „alkotó” nem fordult meg ezen a környéken, mint a múlt nyáron.

Epigonnak is gyenge    <>

Mondhatnánk persze, hogy a hír hozta őket, a „világhír”. Mivelhogy a boglári temetőkápolnára már néhány nyugati útikalauz is felhívta a figyelmet. A Szabad Európa is. Egy különös réteg világának a hírharangja vezette ide azokat, akik tudatosan menekülnek a fényből a sötétbe, meg azokat a nagyon fiatalokat, akik romantikát látnak abban is, ha tízen esznek meg egy almát; ha úgy alszanak a kriptában, hogy félóránként csereberélik a helyüket lányok-fiúk, hogy ne nyomjon annyira a kripta sok évszázados kőpadlója; ha színházat játszanak velük a „művészek”, olyan színházat, ami az obszcenitásban kétségtelenül bonyolult, a politikai szimbólumokban meg rafináltan egyértelmű; ha olyanok ontják az „igét”, akik már a kábítószert is kipróbálták, sőt, hoztak is magukkal, cigarettába töltve. Elképzelhető ezek után, mire próbálták ráfogni, hogy az művészet. Pedig hát ezek a boglári „rendezvények”, mint epigonok is gyengének bizonyultak. Látható, honnan származik az ötlet: a nyugati lapok tömve vannak hasonló „happeningek” botrányainak a leírásával.

Talajt vesztett fiatalok, zavaros eszmék és a bűnözés találkozásából születik az a fajta züllés, amely anarchista, a szabadságról szóló frázisokkal csinál „ideológiát” az ingyenélésnek, a lumpen-életformának.

Tömegszexet viszont senki sem látott a kápolnában! Mármint a falubeliek közül. Azok közül, akikkel a kápolnabérlő korábban igencsak jó kapcsolatot tartott, hiszen a falu segítette, mert akkor még felsejlett az érdemes, a méltó hírnév lehetősége. Igen, a határokon túlra is gondolt a boglári tanács, a művelődési ház, a lakosság, amikor Galántai György fiatal grafikus megjelent a községházán, szerződéssel a kezében.

- Kibéreltem az egyháztól a temetődombon a kápolnát, 13 évre. Az elképzelésem a következő - mondta a tanácstitkárnak, és pompás kis tervet vázolt fel egy leendő kápolnaműteremről, ahol ő dolgozik és más művésztársai vendégek lesznek, hiszen oly csodás a panoráma, a Balatonra lejt a temetődomb. Szóval híre megy a művésztelepnek. - Ahogyan volt nagybányai vagy szentendrei iskola, úgy lehet boglári is - folytatta. - A nyomdai kiadványokat, a propagandaanyagot engedélyeztetjük. Rendben lesz kérem, itt minden, és olyan híre megy Boglárnak, hogy Tihany elbújhat mellette. Persze várom a tanács segítségét. Villanyt kell bevezetni, az utat rendbe hozni.

A tanács vezetői, meg a művelődési ház ifjú és Galántainál semmivel sem kevésbé lelkes igazgatója minden segítséget meg is ígért, amikor átnézte a két fél, Galántai és a boglári katolikus egyházközség között kötött bérleti szerződést. Különösen két mondat hatott megnyugtatóan: „...A bérbevevő köteles a bérleti idő alatt a kápolnát a további pusztulástól, illetve pusztítástól megóvni, ezeket megakadályozni... Kötelezi magát arra is, hogy a kápolnában semmi olyat nem rendez, ami a hívek megbotránkozását váltaná ki...”

Hegedűs László, a művelődési ház igazgatója így idézi fel ezeket a napokat: - Jó szívvel fogadtuk, fantáziát láttunk az elképzelésben.

A kriptát nem bérelte, az be volt falazva, csak később bontotta ki a barátaival együtt és dobálta ki onnan a csontokat, koporsómaradványokat. Be is költöztek a koporsók helyére...

A falu ezt akkor még nem tudta. Így kapott villanyt a kápolna, így hozták rendbe a környékbeliek társadalmi munkában a bokros részeket, így állított fel a tanács padokat, vagyis segítette Galántait... Az első, a második nyáron kezdett rendben alakulni a dolog.

- Nekem egyenesen tetszett, hogy a látogató halk gitárzene vagy virágénekek mellett élvezheti a kiállított műveket, főleg a modern grafikákat - mondja Bogdán Ferenc tanácstitkár.

Tavaly viszont megromlott a viszony a tanács és Galántai között.

- Rengeteg kétes alak jelent meg a temetődombon, akiket Galántai a barátainak nevezett - közli Bogdán Ferenc tanácstitkár. - Viselkedésük, ápolatlan külsejük nyugtalanította a környék lakóit, meg az ide érkező üdülőket. Jöttek többen is hozzánk panaszra, hogy enyhén szólva hiányos öltözetű fiatal lányok és fiúk szaladgálnak-bolondoznak-kiabálnak esténként a kápolna körül. És mind több nyugatról érkezett vendég forgott a kápolnában túl otthonosan. Esténként pedig 40-50 főnyi ifjú hallgatóság tátotta a száját.

Egy jelenlevő fiú: - Mindenféle dolgot mondott az a külföldi. Nem nagyon értettem, mi köze a ketrecnek az emberi ürülékhez, de ilyesmiről beszélt. És a feje fölött ott lógott egy fénykép a Parlamentről.

Galántai figyelmét felhívták a községi tanácsnál, hogy minden nyilvános rendezvényhez engedélyt kell kérni, a programot pedig előzetesen be kell mutatni. Meg hogy a temetődombon kezd torzulni a dolog. De senki nem csapott az asztalra. Pedig a rendőrségtől is szóltak, hogy Budapestről mind több kétes egzisztencia érkezik Galántaihoz. Olyanok, akik kifejezetten keresik a tizenévesek társaságát, tömik a fejüket zöldséggel.

A nyári program     <>

Galántai újra mindent megígért. Azt is, hogy rendet tart a kápolnánál, azt is, hogy a kriptában nem fognak többé főzni, azt is, hogy nem enged minden jöttment kóborlót megszállni a kóruson és az egykori oltáron, és nem ad okot sem az egyház híveinek, sem másoknak az erkölcsi és politikai felháborodásra.

Közben erre a szezonra készült. Milyen szándékkal? Amikor felkerestem budapesti műteremlakásában, ezt válaszolta a Boglár ´73-ról, amelyet valójában már tavaly kezdett szervezni, itthon is, külföldön is, mindenféle törvényes kötöttséget félrelökve:

- Teremtésben meghökkentő művészetet akartam - közli és fejtegetésbe kezd holmi kételymélyítésről meg új dimenziókról.

Ám jómaga sem tagadja, hogy a külföldi szervezés, már a szezon előtt, engedély nélkül megindult. „Konkrét költészet, vizuális irodalom, szövegobjektum, külföldi és magyar kollégák” - jelzi Galántai idei, több színben, nyomdai megnevezés nélkül nyomtatott, országos és speciálisan boglári útvezető térképet is feltüntető nyári programja, amelyből sok minden kitűnik. Például, hogyan lehet Budapestről eljutni a boglári temetődombig; vagy ki az a hozzávetőleg 80 személy, akikhez így invitál a program: „Látogassa meg balatonboglári műtermemet, ahol a következő művészek meghívott vendégeim”. Mert, hogy ő nem hívott akárkiket: olvasni a neveket, amelyeknek egy része ott található a bűnügyi nyilvántartóban is. Ezek közül Pór György vezet a két év hat hónapjával, majd jön egy sereg olyan, aki eddig „csupán” rendőrhatósági figyelmezetést kapott törvényszegéseiért, aztán Kovács Miklós foglalkozásnélküli a héthavi börtönével, mint „színes” figura, Gágyor Tibor osztrák állampolgár, akinek annak idején jó oka volt szökni innen. Államunk megbocsátott neki s íme, most idejár ingyen fotókat készíteni a kápolnában: mondanom sem kell, hogy nem ingyen adja tovább. És politizálni, persze... Vajon csoda ezek után, hogy az anarchizmustól az antiszemitizmusig, a nacionalizmustól a kozmopolitizmusig, a szocializmusellenességtől a maoizmusig minden káros nézetet képviselő név megtalálható volt a nyári szeánszokon? Név, amely mögött annyi a művészet, hogy viselője „művészi módon” érti a munkakerülést. Név, amely rendszerellenes „szimbólumokkal” fonódik össze. A nyáron három éjszakán át „színházat” is csináltak.

Egy ifjú néző a kápolna-színházról:

- Lehettünk vagy hetvenen. A King-Kong ment. A Halász Péter volt a nagy majom nemiszerve, és ott aztán minden volt...

Vajon miféle művészet ez, vajon lehet-e igazi művészet emberzüllesztő?

Egy másik előadás ifjú nézője:

- Spárgával összekötöztek bennünket. Mindenkit. Nem szorosan, csak úgy, jelképesen. És volt egy nagy háló. Abban pörgött a művész, egy másik meg felolvasott. Olyasmit, amit többféleképpen lehet értelmezni.

- Politikailag?

- Szimbolikus volt, persze.

Ha kell - tiltsunk      <>

Botrányos volt tehát az idei nyár a boglári temetődomb körül. S bár a művelődési ház vezetője meg a tanács most már minden támogatást megvont Galántaitól, sőt figyelmeztették is a törvényes előírások betartására, valószínűleg azért jutott ide a dolog, mert korábban nem léptek fel erélyesen, határozottan, mint a község gazdái. (Pedig a faluban a falusi, a járásban a járási, a megyében a megyei vezetés a „gazda” és persze a felelős is a területén történtekért.) A fél falu látta, hogy itt a művészet megcsúfolása folyik, hogy többről van már szó, mint csupán hóbortról: erkölcstelenségről, ízlésrombolásról, ellenséges magatartásról. Olyasmiről, aminél egy szocialista közösség már nem elégedhet meg a levelezgetéssel. Tiltani kell! Nem kell szégyellnünk, hogy a szocialista állam nevében tiltunk, ha társadalomellenes magatartást látunk!

- Azt mondják, ön művész, Galántai úr. A lapok több grafikáját közölték már. Miért nem ezzel törődik?

- Most már valóban nem akarok mással foglalkozni. Le is mondtam a kápolnát, a bérletet...

- Nem azért, mert az egyház pert indított ön ellen a bérlet felmondására?

- Nem azért. Jó szándékom volt. Én az előző produkciók alapján hívtam művészbarátaimat és ez lett belőle...Engem a művészet érdekelt. De látom, rázós produkció lett a három színház, amit bemutattunk. Erősen kétértelmű. Túl sok erkölcsi és politikai félreértésre adott okot.

- És a barátainak a viselkedése? Pauer Gyuláé például, aki berontott a nyáron az egyik boglári lakásba, hogy adjanak neki enni, és a kihívott rendőrséggel is szembeszállt. Hatósági közeg elleni erőszak miatt ítélték el...Ahogy gyorsan összeszámoltam, legalább harminc alkalommal ön is megsértette a különböző jogi előírásokat, a törvényes rendet. Úgy gondolja, hogy önre nem vonatkoznak a törvények, szabályok?

- Természetesen nem gondolom így!

- Úgy tudom, az idén Bogláron senki, így ön sem festett, rajzolt, alkotott. Miből élt?

- Önkéntes adományokból. Ezúttal.

- Az a bizonyos kolduspersely a kápolna előtt?

- Az nem. Az kiállítási tárgy volt.

- ?

- Ha mondom?! - feleli és váratlanul felnevet.

- Túl sok szemét gyűlt össze a boglári temetődombon...

- Elfogadom, rosszul csináltam. De ha segítséget kaptam volna...-próbálja áthárítani a felelősséget.

- Ugyan már! Mit ért ön „segítség” alatt? Segíteni túlságosan is segítették. Vagy inkább hagyták a dolgokat. Igazán segíteni azzal lehetett volna, ha gátat vetnek a tevékenységének. De vajon ezt értette volna segítségnek? Tud arról, hogy a helyi és a megyei tanács 25 évre kibérelte az egyháztól a kápolnát meg a környékét ifjúsági park és szoborkiállítás céljára?

- Nem tudok róla. De nem az lesz, amit én akartam. A Stúdió KISZ-t kellett volna bevonnom, ez az igazság - mondja és már hinném is, hogy szándékaiban társadalmilag elfogadhatóbbat akart. Körbemutat kissé szűk műteremlakásában: - Most már itt dolgozom, magamnak vagyok egy időre...

Ekkor veszem csak észre: halkan zümmög a rádió. Idegen adó, magyar nyelven. Minő véletlen lesz, ha ugyanez a rádió háborog az eseten: vagy úgy, hogy „micsoda erkölcsök”, vagy úgy, hogy „elnyomják a művészetet”! Vajon milyen érzésekkel hallgatja majd vendéglátóm a szemforgató kommentárt?

Hisz ha valaki, ő csak tudja, mi az igazság!       <>