a DADA mint mozgalom

Hugo Ball: János, a körhintaló*


– Egy biztos – szólt Benjámin – az intelligencia dilettantizmus. Az intelligencia már nem csap be bennünket. Ők benéznek. Mi kinézünk. Ők a hasznosság jezsuitái. Intelligens, mint Savonarola, olyan nincs. Intelligens, mint Manasse, az van. Bibliájuk a polgári törvénykönyv.
– Igazad van – mondta Jopp – az intelligencia gyanús: ismert reklámfőnökök eszessége. A csúnya combhoz címzett aszkétaegylet feltalálta a platóni ideát. „A magánvaló dolog” ma cipőpaszta. A világ vagány és csupa epilepszia.
– Elég – mondta Benjámin – rosszul leszek, ha „törvény”-ről hallok és „kontraszt”-ról és „harmóniá”-ról és „imígyen”-ról és „következésképp”-ről. A zebu kelet-indiai ökör. A szakállas saskeselyű pedig nem tömnivaló liba. Gyűlölöm az addíciót és az aljasságot. A napon szárnyát tisztogató sirályt hagyjuk békén, és ne mondjuk neki, hogy „imígyen”. Attól szenved.
– Imígyen – szóla Fajankószajkó – vigyük biztos helyre Jánost, a körhintalovat, és gyújtsunk nótára „mesés” módra.
– Nem tudom – mondá Benjámin – inkább azonnal biztos helyre kellene vinnünk Jánost, a körhintalovat. A jelek arra utalnak, hogy rossz közelg.
Valóban arra utaltak a jelek, hogy rossz közelg. Találtak egy fejet, amely így kiáltott: „Vér! Vér! Vér!”, nem lehetett elhallgattatni, és petrezselyem nőtt le az arcán. A hőmérők tele voltak vérrel. És már nem működtek az expanderek.
Az égszínkék szérűn viszont, tágra nyílt szemmel, izzadságban úszva ott állt János, a körhintaló.
– Nem, nem – mondta János – itt születtem, itt is akarok meghalni. – Ez azonban nem volt igaz. Mert János anyja Dániából származott. Az apja magyar volt. Mégis egyezségre jutottak, és még aznap éjjel elmenekültek.
– Parbleu – mondta Fajankószajkó – itt vége van a világnak. Itt egy fal. Itt nem jutunk tovább.
Tényleg volt ott egy fal. Függőlegesen meredt az ég felé.
– Nevetséges – mondta Jopp – az összeköttetést vesztettük el. Belekeveredtünk az éjszakába, és elfelejtettünk kősúlyokat akasztani magunkra.
– Papperlapapp – szóla Fajankószajkó – itt dohszag van. Nem megyek tovább. Itt halbakok hevernek. Itt tengeri macskák munkálkodtak. Itt megfejték a tengelybakokat.
– Ördög tudja – mondá Ráncos –, nekem sem valami kellemes itt. A fejünkre fogják húzni a sarlatáningeket. – Hevesen remegett.
– Álljon meg a menet! – parancsolta Benjámin – Mi az ott? Ekhósszekér? Zöld, rácsos ablakos? Mi nő ott? Agávék, legyezőpálmák és tamariszkuszfák? Jopp, nézd csak meg a jelek könyvében, mit jelentsen ez!
– Jöjjenek közelebb, uraim – hallatszott hirtelen egy hang. – Rossz úton járnak. – Tűzfény törzsfőnök volt az. – Merrefelé tapogatóznak ezen éji órán? És miféle menetben? Vegyék le celluloidorrukat! Maszktalanítsák magukat! Ismerősek ám. Miféle csörgőjátékokat hoznak magukkal?
– Ezek, engedelmével, kereplők és csörgőbotok és bohócostorok.
– Hát az meg miféle fúvós hangszer?
– Ez a nürnbergi tölcsér.
– És az miféle vattacsomó ott a pórázon?
– Ez János, a körhintaló, jól becsomagolva vattába.

– Lárifári, mit akarnak azzal a körhintalóval itt, a Líbiai-sivatagban? Honnan szerezték a lovat?
– Ez bizonyos szempontból szimbólum, Tűzfény úr. Ha megengedi. Mi ugyanis nem vagyunk mások, mint a „kék tulipán” sterilizált fantasztaklub.
– Szimbólum ide vagy oda, a lovat kivonták a hadkötelezettség alól. Nevük?
– Ez aztán borzalmas fickó – mondta Jopp halkan Fajankószajkónak – tisztára mint egy robinzonád.
– Humbug – szóla Fajankószajkó – ő fikció. Emiatt a Benjámin miatt van az egész. Kigondolja magának, mi meg szenvedhetünk miatta. „Igen tisztelt Tűzfény úr! Konföderált természetes legényvolta nem imponál nekünk. Sem szilvalekvárszíne. Sem kölcsönzött mozidramatikája. De egy szót felvilágosításképpen: fantaszták vagyunk. Már nem hiszünk az intelligenciában. Azért indultunk útnak, hogy ezt az állatot, akit teljes szívünkből tisztelünk, megmentsük a csőcseléktől.”
– Megértem magukat – mondta Tűzfény –, de nem áll módomban, hogy segítsek. Szálljanak be az ekhósszekérbe! A ló is, ami magukkal van! Előre, mars, ne vacakoljunk, beszállás!
Rozália, a szuka vajúdott. Öt fiatal rendőrkutya látta meg a napvilágot. Porosz címert viseltek, és nedvesszürke fejük volt. Ezidőtájt a berlini Spree-csatornában fogtak egy kínai polipot is. Az állatot a rendőrőrsre szállították.

*Sarankó Márta fordítása <>

Zürich New YorkBerlinKölnHannoverPárizs
a DADA • a DADA • a DADA • a DADA
mint szó • mint mozgalom • mint irányzat • mint életérzés