0
Hogy mi a művészet, azt megállapítani nem, csak eldönteni lehet.
00
Ami a bevett művészeti ágakban közös, azt érdemes művészetnek,
illetve annak lényegének nevezni.
00
Fordítva: azért tekinthetőek a különböző műfajok egyaránt művészetnek, mert ami bennük közös, az a lényegük.
000
Minél különbözőbb tevékenységeket, készítményeket tekintek művészinek, annál szűkebb az a terület, ami bennük közös.
000
Minél több különböző tevékenységet folytató egyént tekintek
művésznek, annál kisebb az esélyem arra, hogy találjak bennük valami közöset.
0
Ha úgy döntök, hogy az összes műfaj minden jelentős alkotóját művésznek tartom, az őskortól napjainkig, akkor nem tudok kimutatni tevékenységükben semmi olyat, ami mindannyiuknál közös lenne.
00
Attól, hogy egy állítás döntés kérdése, nem feltétlenül önkényes.
00
Hogy az alkotók közül kiket tartok jelentősnek, természetesen az is döntés kérdése.
0
Jelentős alkotónak azt tartom, aki hozzájárult ahhoz, hogy a különböző művészinek nevezett tevékenységekben ne legyen semmi közös.
0
A respektálható művészettörténet nagyjai éppen ilyen művészek.
00
Más szóval a respektálható művészettörténet megfosztotta a művészet fogalmát jelentésétől.
000
Mivel: sem az nem engedhető meg, hogy egy fogalom (jelen esetben a művészet) hol ezt jelentse, hol azt, sem kizárni nem akarok általam jelentősnek tartott alkotókat a művészet fogalma meg- mentése kedvéért (hiszen éppen azért tartom őket jelentősnek, mert munkásságuknak köszönhető, hogy a művészet fogalma mindíg mást és mást takar), ezért ki kell jelentenem, hogy, hála az alkotóknak, a művészet fogalma üres, nincs jelöltje, nem maradt jelentése.
0
Világos, hogy az önkényes és egyezményes jelek jelentése beszűkül, ha jelöltjeit szaporítjuk.
00
Jelöltjében azért kell megegyezni, mert csak így biztosítható a jelölő funkciója.
0
A nem önkényes, hanem analógián, érintkezésen alapuló (ikonikus, index-jellegű) jelek jelentése kitágul, ha jelöltjeit szaporítjuk.
0
A műalkotás, amennyiben jel, éppen ilyen.
00
Míg az önkényes, megegyezéses jeleknél kell, hogy a jelöltekben legyen valami közös, addig a másik jeltípusnál maga a jel gyűjti egybe a jelöltekben fellelhető, esetleg gyökeresen eltérő jegyeket.
000
Ezért képes sokjelentésűvé, tendenciájában végtelen jelentésűvé, „szuperjellé” válni.
0
A műalkotás jelentése nem az eltérő jelentésvonatkozásokból tevődik össze, hanem ezekre a műalkotás lehetőséget nyújt, ezeket mintegy virtuálisan tartalmazza.
00
Analóg és érintkező viszonylatai miatt a műalkotás kor vagy környezet szerint jelenthet hol ezt, hol azt, sőt, ezt is, azt is.
000
Míg egyezményes jel esetében a jelentés sok jelöltre vonatkozás közben beszűkül, addig az ikon-index típusú jeleknél a poliszémia a jelentések elhalványodásához, elérvénytelenedéséhez, minden határon túl pedig, mint a műalkotás esetében, kiürüléshez vezet.
0000
A műalkotás tehát olyan jelnek tekinthető, mely a különböző jelentéseket egymás rovására erősíti föl, szaporítja, ezeket egymás által kioltja, így a műalkotást, mint egészet megfosztja attól a lehetőségtől, hogy jelentéssel bírjon.
00000
Az ilyen jel megkülönböztetendő az algebrai x-től, amely tetszőleges jelentést vehet föl, mert a műalkotás semmilyen jelentést nem vehet fel, csak félreértés által.
0
A jelentések durván négy különböző síkon jelennek meg:
– Tematikai síkon (mit)
– Technikai síkon (hogyan)
– Művészettörténeti kontextusban (minden megelőző, illetve egykorú műalkotás viszonylatában) külön a
– mit
– hogyan
– Társadalmi, történeti síkon (a művész formátumától függően a szűkebb vagy tágabb szociális, kulturális környezet viszonylatában) külön a
– mit
– hogyan
00
A jelentések kioltódását főként a négy sík vertikális egymásbajátszása biztosítja.
000
Az egy síkon belüli egymást kioltó jelentésviszonyokat a montázs-effektus reprezentálja (a többi sík elkerülhetetlen jelentésmotívációival).
0
A műalkotás mintegy telítve van érvénytelenített jelentésekkel, és mint ilyen, jelentéstaszítóként működik.
0
A műalkotás üzenete az az üresség, ami a sajátja.
00
A befogadó ezt az ürességet fogadja be.
000
A műalkotás helyet készít a befogadóban, amikor üzenetét a befogadó „megérti”.
0000
A befogadó ilyenkor azt mondja: „szép”, ami szintén üres kijelentés.
00000
Ilyenkor megjelenik a szabadság érzete, ami semmi más, mint üresség, lyuk a „felismert szükségszerűség” láncolatában: hely.
000000
Hely: a még-meg-nem-valósult számára.
0
A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgai eltűnnek.
0
A műalkotás úgy beszél a világ dolgairól, hogy a világ dolgairól való beszéd eltűnik.