Vincze László

Fényképezőgép, vagy öntöző


Akkor ez egy park, egy kastély parkja, amit én látok, vagy elképzelek, az egy fűvel bevetett gyönyörű szépen rendbe tartott parkrészlet, hátul a kép kb. kétharmadában egy kis tavacskát lehet látni, és e mögött a tó mögött megjelenik egy erdőszél ilyen nemesfákkal ültetve. Egy ilyen ritkásabb rétet, egy erdő közepén vagy egy műpark közepén, gondozott, füves területet látok. A háttérben, leghátul a kastélynak a fák által kitakart homlokzatát érzékelem. Ebből nem sokat látok. Egy szűk ilyen parki allé által kihagyott részen keresztül látszódik ez a kastély, palota.

A palotán úgy látok keresztül, hogy közben ott van ez a romantikus, mesterséges vagy műtó, előterében pedig egy emberalak áll, mégpedig oly módon, hogy majdnem középen, de a kép jobb szélén foglal inkább helyet, felém néz, felém tekint. Ez az emberalak egy hölgy, egy fiatal lány, ősz lehet, tehát ennek megfelelően van öltözve.

A képen sok minden más nincsen, fák vannak, tölgyesek és bükkfák, amelyek a kép oldalhatárait lezárják. Egyébként pedig ez egy hatalmas rét, ismétlem. A hölgy mosolyog és kifele néz, illetve engem néz a képről. Fényképezőgép van az oldalán, a vállán... vagy öntöző?

Olyan borús idő van, szemmel láthatóan, és hosszúra nyúlt árnyékokat látni a képen, ami azt jelenti, hogy késő délutánról lehet talán szó. Készen van? Hát akkor a legjobbakat.


[Áthidalás és félreértés] [A grafikai lapok fő rétegei ] [A résztvevők és a művek]

[kiállítás] [Artpool] [kereső]