Jelen szöveggyűjtemény terve az Artpool Művészetkutató Központban folyó performance-programhoz kapcsolódóan merült fel. 1995-ben, "a performansz éve" keretében megindult a magyarországi performance-művészettel kapcsolatos dokumentumok és adatok feldolgozása Beke László és jómagam 1987-ben elkezdett munkájának folytatásaként. Ez a kutatás kisebb-nagyobb megszakításokkal, több fiatal kutató közreműködésével mind a mai napig folyik, s remélhetőleg pár év múlva egy könyvben lát majd napvilágot. E történeti feldolgozás mellett a program keretében számos előadás hangzott el a performance-művészetről;¹ ezek egy része időközben publikálásra került, illetve Klaniczay Gábor előadása e kötetben jelenik meg először. Szintén a program keretében került sor egy beszélgetésre Jean-Jacques Lebellel, valamint a Videó-expedíció a performansz-világban címmel egy többnapos, katalógussal is kísért vetítéssorozatra az Őszi Fesztiválon. Az éves program "háttéranyagaként" a kutatók és az érdeklődők számára bibliográfiákat állítottunk össze;² az Artpool külön hangsúlyt helyezett az idevonatkozó szakirodalom összegyűjtésére és a könyvek beszerzésére.

A témáról magyar nyelven elérhető alapvető irodalom azonban igen szűkös. Eltekintve az egyes magyar performance-művészekről megjelent monografikus cikkektől és tanulmányoktól, valamint a viszonylag csekély fordításirodalomtól - amely szintén egyes művészekhez kapcsolódik³ -, csupán egy-két lexikonszócikk,⁴ az Új Symposion 1985/8., tematikus számában közölt néhány írás⁵ és Beke László két tanulmányának bevezető részei⁶ tárgyalták a performance műfaját általában. E hiányt pótlandó olyan írásokat gyűjtöttünk egybe, amelyek e művészeti irányzatnak és aspektusainak elméleti jellegű megközelítését nyújtják és amelyeknek szerzői viszonylag "frissiben" reagáltak az új jelenségre, jóllehet egy-két esetben ettől a szemponttól eltértünk. A válogatást meghatározó további szempont volt, hogy a szöveggyűjtemény kiegészítőleg illeszkedjék más - már elkészült vagy tervezett - forráskiadványokhoz, amelyek a performance tágabb fogalmához sorolható egyes irányzatokkal kapcsolatos alapszövegeket tartalmaznak (például happening, fluxus⁷).

A performance kifejezés a hetvenes években jelent meg egyes művészeti megnyilvánulások elnevezéseként, amelyek intenciójuk és formálisan is leírható jegyeik alapján eltértek a korábbi, úgynevezett live art törekvésektől, például a happeningtől és a fluxustól. Ez utóbbiak, valamint - időben visszafelé - a dadaista és futurista estek, és egyes avantgarde színházi törekvések egyrészt a performance-művészet előzményeinek számítanak, másrészt pedig a performance mint átfogó klasszifikációs terminus le is fedi őket. Manapság a "performance-art" elfogadott művészeti ág, amely alapvetően eltér az olyan hagyományos előadóművészetektől, mint a színház, a tánc és a zene. Jóllehet ezen művészeti ágak némely irányzata jelentős hatást gyakorolt a performance kialakulására, egyúttal ösztönzéseket is kaptak a performance-tól. A performance-művészet meghatározásakor, jellemvonásainak leírásakor a hagyományos (előadó)művészetektől való eltérésére helyeződik a hangsúly, valamint azokra a formai és tartalmi vonásokra, amelyek a képzőművészetből, az Európán kívüli vagy az ősi kultúrákból, a mindennapi - akár individuális, akár társadalmi - tevékenységekből, avagy a vallás területéről erednek. Jelen kötet írásai a performance-művészet ezen aspektusaival foglalkoznak, nem pedig a performance terminus jelentésével és megnövekedett jelentőségével az (előadó)művészetek mellett az antropológia, a szociológia, a nyelvészet és a posztmodern elméletek területén, ami a nyolcvanas és kilencvenes években végbement változások eredménye.⁸

Az angol performance szó "magyarításával" kapcsolatban két dolgot kell megjegyeznünk. Egyrészt a magyar nyelvben egyre gyakoribb "performansz" írásmódot kiadványunkban nem vettünk át.⁹ Kétségtelenül szerepet játszott e döntésben a régebben használatos eredeti angol írásmód iránti rokonszenv, valamint az atény is, hogy a happening kifejezést sem magyarosítottuk "hepeningre". Másrészt azonban úgy érezzük, hogy a "performansz" írásmóddal elveszne az a lehetőség, hogy e szöveggyűjtemény címével is utalhassunk tartalmára: a kötet írásai nagyrészt abban az időszakban keletkeztek, amikor Magyarországon is a performance írásmód volt még használatos. A másik nyelvi probléma abból adódott, hogy az eredeti angol szövegekben a performance szó hol a hagyományos "előadás", hol a témának megfelelő "performance" értelmében fordul elő. A magyar fordításban mindig a szövegkörnyezettől függően adtuk vissza az eredeti jelentést. Jelen válogatásban Hilde Heinnek a hagyományos esztétikai kategóriák felől indító fejtegetésében esik szó erről a jelentésbeli változásról.

A kötet "bevezetéseként" Lothar Schröder német performance-művész és -teoretikus egy nagyobb tanulmánya bevezetésének az elejét közöljük, amely a klasszifikációs paraméterek jelzése mellett a témával kapcsolatos legfontosabb irodalmat is ismerteti. Szisztematikus és teljességre törekvő, a nyolcvanas évek végéig érvényes áttekintése az első volt a maga nemében. Az írás disszertációnak készült, s emiatt nem nélkülözi a műfaj követelményeiből adódó, néhol száraz és nehézkes stílust, azonban számba veszi azokat a fontosabb kérdéseket, módszereket és értelmezési stratégiákat, amelyek aperformance elméleti megközelítésekor - mind a művészek, mind pedig akritikusok és a tudományos szakemberek részéről - felmerülhetnek.

A performance-nak más művészeti ágakkal (képzőművészet, színház, zene, költészet, tánc, különböző új médiumok és a média) és egyéb emberi tevékenységekkel való összefüggése (szexualitás, sport, aszkézis, öltözködés stb.), valamint antropológiai, szociológiai és történelmi dimenziói (különböző rítusok, ünnepek, felvonulások stb.) mellett olyan alapvető kérdések merülnek fel - sokszor kiélezett formában - ezen irányzat kapcsán, amelyek a huszadik századi művészetben végbement változások alapvonalait érintik, s amelyek részletesebben kifejtve vagy érintőlegesen felvetődnek az e kötetben közölt írásokban is. A konceptuális hagyományt követő önreflexív művészeti vizsgálódások (a művészet és a művész funkciójáról, a művész szerepéről, a műtárgy és a műalkotás kettősségéről, a műalkotás definíciójának, legitimációjának nem szenzuális, hanem verbális, diszkurzív és egyéb aspektusairól, a művészeti világ, az intézményes keret mechanizmusáról) kiegészülnek és sokszor szétválaszthatatlanul összefonódnak azon egzisztenciális kérdésekkel, amelyek a művészet és az élet viszonyát, aművészet/a művész és a test kapcsolatát, a testiség, a jelenlét és a közvetlenség természetét boncolgatják, s egyfajta ősi, eredendő állapot visszanyerésének a lehetőségét keresik. A művésznek "el kellett jutnia az anyag eredendő formájához, hogy aművészettörténet nulla fokán kezdje újra" - írja Jindrich Chalupecky. "Ma a test művészi kifejezőeszközként való felhasználása egy alapvető és sürgető emberi igénynek felel meg: visszafelé tenni meg a művészettől bejárt utat, egészen a művészettörténet előtti idők gyakorlatáig, addig, ami maga volt a művészet forrása" - fogalmaz Jorge Glusberg. Jerome Rothenberg írásában a performance nem elsősorban mint új művészeti irányzat vagy művészeti forma kerül tárgyalásra, hanem egy minden művészetet átható jelenségként. A performance jellemvonásaival kulturális változást ír le, amelyben a művészet egy globalizálódási folyamat keretében visszanyerheti az ősi kultúrákban betöltött szerepét.

Az eredet, az eredendő és az eredeti keresésében a művészek sokféle utat követnek. Az adott művészeti intézményi keretek, a társadalmi normák mellett saját testi és pszichikai adottságaik és lehetőségeik határain is megpróbálnak "túllépni", s éppen ezért az "áldozat" vagy a "kockázat"¹⁰ fogalmai gyakran elhangzanak egyes performance-művészekkel és -művekkel kapcsolatban. Egy másik megkerülhetetlen aspektusa éppen ezért e művészetnek abotrányokozás és az azt követő - néha - "társadalmi" méretűnek nevezett felháborodás. A művészetet illető, áthagyományozódott és időről időre rögzülő társadalmi és esztétikai elvárások és elképzelések a performance tágabb keretein belül a bécsi akcionisták művei kapcsán kerültek leggyakrabban összeütközésbe a művészek saját intencióival. Bár nem kívántunk itt e sajátos irányzattal külön foglalkozni, a magyarországi sajtóban pár évvel ezelőtt Rudolf Schwarzkogler művészetéről folytatott úgynevezett Holmi-vita írásait - mint a performance számos elméleti kérdését is érintő fontos magyar nyelvű szövegeket - egyes esetekben némileg rövidítve, közöljük.¹¹

A megértés és az értelmezés lehetséges paraméterei mindenképpen azon elfogadó vagy elutasító vizsgálódások révén körvonalazódhatnak, amelyek a néző vagy befogadó, a kritikus vagy esztéta önmagával és a fent említett önelemző kérdésekkel való szembenézésének igényéből fakadnak. Úgy tűnik - éppen a legutóbbi budapesti Nitsch-kiállítás tanulságai alapján is -,¹² hogy e műfaj nincs végérvényesen intézményesítve és domesztikálva, az általa feszegetett kérdések nincsenek megválaszolva. És mindez talán nem is lehetséges - sem a művész, sem a műélvező nem számíthat bizonyosságra.

Reméljük, hogy ezen "művészeti problémák" megértéséhez egy kicsit e válogatás is hozzásegít.