2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

Séta az evolúciós véletlen valóságokban és elméletekben,
a művészet, a tudomány és a politika határterületein.

[művészet] [művészettörténet] [művészettudomány] [filozófia] [káosz] [véletlen] [sebesség] [viselkedés] [lélektan] [agykutatás] [világkép] [szociológia] [alkotmányjog] [új kapitalizmus] [univerzum] [lehetetlen]


Ezredvégi beszélgetés László Ervinnel. (részletek)
(Monory M. András - Tillmann J.A)


A rendszerelméleti kutatásaimat követően, körülbelül tíz éve, egy mezőelméleten kezdtem dolgozni. Ez úgy foglalható össze, hogy egy mezőnek minden pontja kontinuitásban van, és ha bárhol történik valami, annak másutt is hatása van. Például tudjuk, hogy az elemi részecskék, a kvantumok között is ilyen összeköttetések vannak. Ha az egyik részecskén vizsgálnak valamit, a másikra is hatással van.

Ott kell kezdeném, hogy az emberiség nem egyenletesen fejlődik, éppúgy, ahogy bármilyen más fajok, ökológiai vagy biológiai rendszerek sem. Mindig vannak átmeneti szakaszok, ahol aránylag gyors ütemű átalakulás jellemző, ami vagy sikeres vagy nem. Ha nem sikeres, akkor egy faj kipusztul vagy egy rendszer teljesen átalakul. Ha sikeres, akkor új típusú rendszer áll elő. Ezek az ugrásszerű fejlődések manapság már nagyon jól ismertek. Az ember esetében ugyanez történik; ezek az átalakulások okozzák a korszakváltásokat. Miért lényeges ez? Az utolsó ilyen nagy változás 300-350 évvel ezelőtt volt, a középkor és az újkor határán. Ennek nyomán egy klasszikus ipari kultúrán alapuló kor következett. Most ez a kor a végéhez közeledik, és egy posztindusztriális kor felé haladunk, amit még nem látunk tisztán. De az biztos, hogy ez a kor nem húzza sokáig. Az a feladat áll előttünk, hogy meg kell változnunk. Az előtt a döntés előtt állunk, hogy megvárjuk-e azt a pillanatot, amikor rá leszünk kényszerítve a változásra, és akkor próbáljuk menteni a menthetőt, vagy pedig tekintetbe vesszük az elkövetkezendő 10-20 évet, és megkezdjük azokat az adaptálási folyamatokat, ami a viselkedés, a fogyasztási szokások, a termelés rendszer, stb. átalakításával jár.

Az újságok, folyóiratok, televíziós programok stb. gazdasági érdekeltsége nagyon szűkös látóhatárt teremt. Ugyanakkor tudjuk, hogy a piac nagyon jól tud reagálni az értékrendszerek, a kívánságok és a vélemények változására is. Tehát arra reagálnak, ami már van. Esetleg arra is reagálnak, ami éppen kezdődik, egy olyan trendre, ami már elindult. De az nehezen elképzelhető, hogy a piac arra reagáljon, ami még nincsen.

A demokratikus politikai rendszerek előrelátása is rövid távra, 4-5 évre terjed. Nagyon nehéz egy demokráciában előrelátónak lenni, hiszen a demokrácia arra reagál, amit a démosz, a nép gondol és kér. Itt Thomas Jefferson gondolatát kell idéznem, aki azt mondta, hogy ha úgy érezzük, hogy a nép nem elég művelt ahhoz, hogy jól tudjon határozni, akkor a megoldás nem az, hogy elvegyük tőle a hatalmat, hanem művelni, tehát informálni kell. Itt egy kulcskérdéshez jutottunk, hiszen létrejött a globális információs rendszer.

Ma körülbelül 180 tagja van az ENSZ-nek. A tagok 80 százaléka egész kis és szegény ország, melyek még magukat sem tudják kormányozni, nemhogy össze tudnának fogni ahhoz, hogy az egész rendszert valamilyen formában fejlesszék. Az emberiség elért egy szintet, ami túlhaladja a struktúráinkat. Mindenki össze van, vagy lehet kapcsolva információval, a piacok teljesen globalizálva vannak, a tőkeáramlások villámsebesen zajlanak a világrészek között, a kormányzás pedig marad a régi nemzeti alapokon. Az ENSZ pedig úgy próbál nemzetközösséget teremteni, hogy összehozza őket a közgyűlésben, ahol mindenki a saját érdekét nézi. Abban a reményben, hogy ha mindenki jól képviseli a saját érdekét, akkor majd másnak is jó lesz. Ezt mondta annak idején Adam Smith is, hogy van egy láthatatlan kéz, amely összehangolja az érdekeket a piacon keresztül. Nos ez még a piac esetében sem működik, mert csak akkor működne, ha mindenkinek egyforma ereje lenne, azonos tőkével, hatalommal tudna fellépni a piacon. De miután az egyik szereplőnek nagyon nagy befolyása van, a másiknak nagyon kicsi, és a nagy befolyással bírók csak a saját érdeküket nézik, akkor azokból a kisebbeknek nem sok hasznuk lesz.

Ugyanez történik a politikában is. Ha a nagyhatalmak csak a közvetlen, rövid lejáratú érdekeiket nézik, akkor tulajdonképpen kizárják a szegényebb és a kisebb országokat ebből a rendszerből. Itt tulajdonképpen vissza kell térnünk Einstein gondolatához, amit ugyan a fizikai fejlődésről mondott, de alkalmazható az emberiségre is. Azt mondta, hogy egy problémát nem tudunk megoldani azzal a gondolkodásmóddal, amiben maga a probléma keletkezett.

Számos vallásos emberrel beszéltem, úgy kereszténnyel, mint zsidóval, és hinduval, legutóbb a Dalai Lámával, és ők egybehangzóan azt vallják, hogy a a vallás lényege - amit a latin neve a religio, a religare is mond: - az összeköttetés, a közösség egy közös tudatban. És ez egy alapvető emberi vonás, ami nélkül a társadalmat nem lehet elképzelni. Kell, hogy valamiféle közös elgondolás, közös világnézet, közös értékrendszer kösse össze az embereket. Ezt nem lehet felülről erőszakolni. A megoldás az, hogy az embereknek maguknak kell rájönniük, hogy vannak mélyebb értékek, amelyek közös értékek. Ez a kommunikáció a lényege a dolognak. Azt nem tudjuk, hogy mi fog történni, amikor az egész emberiség veszélyeztetett. Nem hiszem, hogy egy próféta fog fellépni, inkább abban reménykedem, hogy van egy közös tudat vagy egy közös tudatmező és ez képes változni. [<>]