Végeredményben körülöttünk minden tárgy sugárzást bocsát ki magából, ám nem minden sugárzás ártalmas az emberi szervezetre. Az emberi szervezetre károsan ható sugárzás eredetét tekintve kétféle lehet. Az egyik az úgynevezett természetes sugárzás mely a föld mélyéből (pl. töréspont, ásványok, vízér, stb.), illetve a világűrből (pl. Hartmann, Curry, bolygók sugárzása, stb.) érkezik, a másik pedig az ún. technikai sugárzás, melyet az emberi tevékenység (pl. mikrosütő, röntgengép, mobiltelefon, elektroszmog, stb.) hoz létre.
Az emberi test nagy része vízből áll. A víz rendkívül jó információtároló és közvetítő, így szabad gyökei révén bármilyen (akár pozitív, akár negatív) információt könnyedén be lehet vinni a szervezetbe. A különféle káros sugárzások állandó jelleggel ezt a „vizet” bombázzák negatív információkkal.
A baj akkor kezdődik, ha folyamatos munkájuk
eredményeként képesek félreinformálni a sejteket,
azokban ez a téves információ rögződik, és a sejtek e
téves információnak megfelelően kezdenek el működni.
HARTMANN: A Hartmann-hálót és más földsugárzásokat a radiesztéták szokásos módszerével mutatják ki, azaz inga vagy hajlított pálca mozgását figyelik a vizsgált területen való lépkedés közben. A zónák helyét az inga vagy pálca a lengési irány megváltozásával, illetve bemozdulással jelzi.
A háló szemeinek mérete a hosszúsági fokok függvényében,
valamint a külső és a belső térben elég erőteljesen változik.
VÍZÉR: Ez a sugárzás merőleges a föld felszínére, és az esetlegesen felette elhelyezkedő épület sem téríti azt el, sőt az épület minden emeletén azonos intenzitással kimérhető. Káros hatása megsokszorozva jelentkezik, ha másik vízérrel kereszteződik.
POZITÍV ZÓNA: Aki ellátogat a Stonehenge-hez,
a gizehi piramisokhoz, a Morijah-hegyre Jeruzsálemben,
vagy felkapaszkodik a Mózes-hegyre a Sinai-félszigeten,
rögtön érzi, vallásától és hitétől függetlenül, hogy
különleges helyen jár, ahol „a menny összeér a földdel”.
Pozitív zóna – Szent György és Ley-háló: Energiáját a föld erőtereiből, a földmágnesességből nyeri. A hálót szabályos, de eltérő polaritásokkal és intenzitásokkal rendelkező sávok alkotják, melyek közepe mindig egy Szent György vonal. A Szent György vonalat két oldalról szimmetrikusan körülvevő vonalak közé tartozik a Ley vonal, melynek polaritása mindig negatív. Ez zárja le tulajdonképpen a Szent György struktúrát. E struktúrák találkozási pontjai – de maguk a sávok is – rendkívül fontosak voltak az ember számára a történelem folyamán. Az itt található energiakoncentráció hatalmas. Elődeink ismerték e struktúrákat és tudták, hogy jobb ezeket elkerülni, illetve kultikus célokra használni. Rövid ideig lehet rajtuk tartózkodni, de élni (lakni) nem. Ezeken a pontokon olyan erős energetizáló (töltő) tér található, ami pár perces ott tartózkodás alatt képes feltölteni egy energiaszegény aurát.
linkek: Földsugárzások, Történeti áttekintés.
Az emberi szervezetre közismerten káros sugárzások