Jirí Hula ´92-es, ´93-as írásai alapján
Vladimír Boudník (1924-1968) [Bohumil Hrabal Gyöngéd barbárok című regényének főhőse] alapozta meg a cseh mail-artot, mikor a negyvenes évek végén az általa alapított explosionalismus nevű művészeti irányzat manifesztumát, különböző technikákkal készült műveit postai úton terjesztette, majd1960-ban elkészítette első igazi képeslapját.
1961 végén a trebici költő, Ladislav Novák (1925) küldözgeti experimentális vers-objektjeit. Például egy lezárt borítékba a következő levelet tette: "Ha felnyitod ezt a borítékot, sose tudod meg a benne lévő levél igazi értelmét." Ő az, aki először kihasználta a postai kommunikáció adta lehetőségeket.
Jiří Kolář (1914) [az egyik legelismertebb, számos verseskötettel rendelkező cseh költő] kollégáinak és barátainak apró kollázsokat küld. A 70-es és 80-as években levelekből, borítékokból készíti kollázsait, részt vesz néhány mail-art kiállításon képeslapjaival.
A postaművészet hatással volt az Aktual kör művészeire is.Tagjai: Jan Mach (1943), V. Mach (1945), Milán Knízák (1940), Jan Trtílka (1938) és Sona Svecová (1946). Milán Knízák véletlenszerűen küldi szét manifesztumait, felhívásait. Postai úton kézbesít bizonyos kiválasztott tárgyakat egyetlen ház összes lakójának.
A 80-as években több mail-art akció is indult Csehszlovákiában. Svatopluk Klimese szervezte az első ilyen akciót Keeping In Touch With Paper címmel. Az akció részvevőinek az elküldött térképekre be kellett rajzolniuk az útvonalat, melyen át a küldeményeket megkapták, majd visszaküldeniük Csehszlovákiába. A kész művek más alkotásokkal együtt 1988-ban egy brünni magángalériában (Na bidylku) voltak kiállítva.
Jirí Hula egy több évig tartó akciót indított el.
1990-ben Petr Stembera száraz meterológiai adatokat ír - a hőmérsékletről, a tengerszint feletti légnyomásról - levelezőlapokra.
Jirí Kocman (1947) is a mail-artnak szenteli magát. Az egész világra kiterjedő levelezést folytat. A kommunikációt műalkotásnak fogja fel. 1972-ben összeállította az első, az egész világot átfogó pecsétantológiát.
A brünni Jirí Valoch (1946) "magányos szavakat" tesz borítékba, ő a mail-arttal elméleti alapon is foglalkozik.
Jan Steklík a sörrel kapcsolja össze postaművészeti tevékenységét. Olyan pecséteket készít, amelyek összefüggnek a sörivás kultuszával. Elkészíti az ún. vak pecsétet, ami nem más, mint egy söralátét körberajzolása. Másik, hasonlóan a sörhöz kapcsolódó pecsétje, mikor ujját tinta helyett sörhabba mártja, és úgy nyomja az előre megrajzolt kis kör közepébe.
Az itt felsorolt művészek mellett még számos cseh és szlovák művész érdeklődik a postaművészet iránt. Többek között Josef Hampl, Igor Kalny, Svetozár Mydlo, Ladisláv Novák, Pavel Rudolf, Dezidér Tóth, Petr Sevcík, de mindig feltűnnek új és új nevek.
J A N S T E K L Í K
Könyveket, folyóiratokat illusztrál elsősorban.
Karl Nepras szobrásszal együtt alapították a Vicc nélküli tiszta humor krizovnice-i iskoláját. (Az iskola a nevét első közponjáról, az U Krizovníku nevű kocsmáról kapta. Mikor a vendéglőt cukrászdává alakították, az iskola vezetői átköltöztek az U Knihovny nevű kocsmába.)
Jan Steklík jelenleg [1992] is dolgozik a már igen terjedelmes, de még befejezetlen rajzkötetén, melynek fő és egyetlen témája a női mell.
1976-ban elkészítette a Geometrikus szénakaszálás című művét. Divoké Orlice völgyében úgy kaszálta le a füvet, hogy a lekaszált részek geometrikus alakzatokat adtak ki. Távolból a lekaszált kör alakzat, közepén egy szénakupaccal - kapcsolódva Steklík kedvenc témájához - egy mell képzetét keltette.
Steklík minden év március 21-én köszönti a tavaszt, virágmagokat postáz, és elküldi barátainak az első tavaszi "sörujjlenyomatos" söralátéteit.
1985-ben új tavaszköszöntőt talált ki, a mellpecsételést, ami aztán egész éves akcióvá húzódott.
A Galéria H-ban (Kostelec nad Cernymi lesy) Steklíknek két ötlete valósult meg, két rajzos játék.
1987-ben az első akcióban a meghívott művészek közül mindig.kettő-kettő rajzolt, festett, bármilyen technikával alkothatott, egy két részre osztott A2-es papírra, de úgy, hogy egymás munkáját nem láthatták, valamint a számítógéppel véletlenszerűen a "papírfelezőn" kijelölt pontokat műveikben fel kellett használniuk. Az elkészült műveket és azt, hogy ki kivel alkotott, csak a szervezők ismerték egészen addig, míg azokat egyenként be nem csomagolták, postázták a művészek első felének, akik aztán visszaküldték a galériába, ahol újra megcímezték a művészek második csoportjának, akik ismét visszaküldték a galériába a csomagokat, ahol végre kiállíthatták a kész műveket.
A "Vonal" nevű akció lényegesen egyszerűbb. A szervezők 2500 képeslapot küldtek szét, egyik oldalukon a galéria részére szóló címzéssel és egy rövid cseh vagy angol nyelvű szöveggel: Join the points on the other side of the card in any way you like. Sign the line and send back. (A képeslap másik oldalán található pontokat kösse össze tetszés szerinti vonallá. A rajzot írja alá, és küldje vissza.) Több mint 1200 képeslapot küldtek vissza, melyeket a galériában állítottak ki. A képeslapok egyetlen hosszú csavarvonalat képeztek véletlenszerű sorrendben kapcsolódva egymáshoz.
J I R Í H U L A
1990 őszén Jirí Hula közösen a Kostelec nad Cernymi lesy-i általános iskolásokkal egy hároméves tematikus akciót hirdetett (1991-Gyerekek, 1992-Művészet, a cikk megírásakor [1992] még hátra volt a harmadik téma, az Ökológia). Az eddig beérkezett műveket a helyi városi galériában állították ki, bár Hula kicsit csalódott, mert kevés volt az eredeti dolog és a gyerekektől is több aktivitást várt.
Jirí Hula a 60-as évek óta foglalkozik experimentális költészettel. Arthur Rimbaud Magánhangzók című szonettje inspirálta. Elkezdett Rimbaud-szövegekkel dolgozni, átírta, kódolta, transzformálta őket.
Felfedezett magának egy területet, amit a Vizuális információs egységek átrendezésének nevezett el. Ha felosztunk egy képet kisebb részekre, nevezzük egységeknek, melyek lehetnek négyszögek, háromszögek stb., fel lehet őket cserélni, át lehet őket csoportosítani a képen belül. Az adott szabályok szerint történő átcsoportosítást nevezi átrendezésnek. Egyetlen képből bármennyi variáció elkészíthető. Egyetlen arcból rengeteg arcot lehet csinálni. Hula saját bevallása szerint megijedt az elméletileg korlátlan, csak technikailag korlátolt variációs lehetőségek számától, mert ha ez a feltevés igaz, az egész világot lehetséges egyetlen pontban ábrázolni, ez esetben az átrendezés elve Isten felé mutat. Később foglalkoztatni kezdte a másik irány is, a képi redundancia, a vizuális információk fölöslegessége. Ezen elmélet szerint bármilyen nagyságú formátum létrehozható. Ennek alapján születtek a néhány "egészből" elkészített művei is. 1989-ben elkészítette az ideális populáris énekes prototípusát, három népszerű cseh énekes képéből, a három kép igazából négy, mert a nálunk is ismert Karel Gottból kettőt is tartalmaz a mű.
16 éve készíti folyamatosan a Hulladék nélküli technológia címet viselő sorozatát. Három és fél literes befőttesüvegekbe különböző szempontok szerint osztályozott tárgyakat rak - üvegcserép, írógépbillentyűk, rossz villanykörték, papírfecnik...-, melyek, ahogy mondja, új térstruktúrákat alkotnak, és megsokszorozzák a "múltérzetet". Az első ilyen üveget papír anyagú dokumentumokkal rakta tele, amelyek bizonyos időre identifikálnak minket, majd az "identifikációs-idő" elteltével elvesztik értelmüket. (Vonatjegyek, buszjegyek, számlák, feladóvevények...)
O T I S L A U B E R T
A szlovák Otis Laubert (1946), aki a mail-art művek mellett mindenfélét gyűjt (bogár, lepke, sztaniolpapír...), a 70-es években, a posta-művészet virágkorában kezdett a mail-art iránt érdeklődni, még ha nem is tudta pontosan, mi is az. Főleg a borítékok, képeslapok érdekelték. Mail-art gyűjteményéből 1992-ben rendezett kiállítást a prágai Vacláv Spála Galériában, ahova A2-es formátumú, a posta által inspirált rajzokat választott ki. Ezek általában postai küldemények parafrázisai, de a kiállítás nagy részét a kommentált borítékok teszik ki. Saját bélyegeket, pecséteket is készített, bár nemzetközi mail-art akcióban csak kétszer vett részt.
Otis Laubert munkáival azokra az értékekre igyekszik felhívni a figyelmet, melyek különben észrevétlenül eltűnnének. Értéktelennek tűnő tárgyakat szed fel a földről, hogy aztán egy más térbe emelje őket, egy nem művészi világból a magas művészet világába. A használt csomagolópapírban, borítékokban, dobozokban is felfedezi az esztétikai és informális értékeket.
Laubert mail-art alkotásaiban a postai úton érkezett borítékokat használja fel. Azokat különböző módokon átalakítja - rajzol vagy ragaszt -, de sok esetben nem tesz hozzájuk semmit, és úgy értelmezi őket. A posta-művészet külön kategóriáját képezi nála az ún. asszamblázs, vagyis a levél és boríték motívumára elkészített variációk. Az ebbe a csoportba tartozó művek általában értéktelen hulladékanyagból készülnek. Fekvő téglalap alakúak, amit a két átló - vagyis egy X - négy részre oszt. Az átlóvonalak, és a metszéspont legtöbbször műanyag szálakból - Laubert a műanyagokat különösen kedveli -, kifogyott töltő- vagy verzatil ceruza szárából, műanyag kenőtoll szálaiból készülnek.
Most [1992] saját pozsonyi galériájába (Muzeum Otise Lauberta) készít egy monumentális kiállítást, ami felsorakoztatna minden olyan művet, ami valamilyen módon a mail-arthoz köthető.
Korábban (1988-1991) már rendezett itt egy hároméves kiállítást Aucájder (outsider) címmel. A mennnyezetet, a padlót, a falakat, az ablakokat is, az egész termet világos csomagolópapírba burkolta. Az egyetlen fényforrás egy csupasz villanykörte volt. Amikor a "becsomagolt" ajtót becsukták és felkapcsolták a villanyt, furcsa, álomszerű, időtlen térben találta magát a látogató. A mennyezetről pontosan 480 madzag lógott szabálytalanul elrendezve. Minden zsinór végére egy-egy apró tárgy volt kötözve kb. egy felnőtt ember szemmagasságában. Volt ott törött játék, fogatlan fésű, sörnyitó, kis kereszt Jézussal, játékautó kerék nélkül. A látogató óvatosan közlekedett a tárgyak között, miközben azok jobbra-balra, föl-le himbálóztak a hosszú zsinegeken. Sok esetben nem lehetett meghatározni, mire is szolgált egy-egy tárgy, amely valaha bizonyosan értékes volt tulajdonosa számára.
Jirí Hula így fogalmazott a kiállítás kapcsán: "Már nem értéktelenek ezek a tárgyak, hanem értékes emlékek, becses relikviák."
P A V E L R U D O L F
Pavel Rudolf (1943) brünni képzőművész a 70-es évek végén kezdett "talált" anyagokkal - prospektusokkal, folyóiratokkal, reprodukciókkal, fotókkal - dolgozni. Átrajzolta, átfestette a képek egy darabját, ezzel egy másik lehetséges, egy új értelmezést adott az eredeti műveknek, egy új művet alkotott. Idővel már csak fekete-fehér művekkel dolgozott.
A következőkben leírt mű egy ilyen alkotás. A reprodukción, amit Rudolf felhasznált egy város látképe látható. A művész által odarajzolt napsugár berepül a városba, átfut a háztetőkön, a templom ablakán át be a templomba, majd néhány pontban erősen megtörik, átbújik két híd alatt, és folytatódik a reprodukció határán kívül is.
A "beavatkozások" komolyak és humorosak is egyszerre. Pavel Rudolf fontos dolgokat háttérbe szorít, helyükbe lényegtelen részleteket helyez. Az egyenes, ami átszeli a közeli dolgokat, aztán eltűnik a távolabbiak mögött, visszájára fordítja a kép értelmezését, megkérdőjelez olyan nem kétséges dolgokat, mint például a perspektíva.
Később a képeket elhagyva nyomtatott szövegeket, kottákat kezdett magyarázni (egyenesekkel, körökkel, ívekkel). A rajz formáját az együvé tartozó hangjegyek, betűk felbontása, majd az elemek adott szabály szerinti összekötése adja. A szabályok mindig egyszerűek, azonban szigorúan betartandóak.
Az így kommentált szövegek, kották értelmezése hasonló a rejtvényfejtéshez vagy egy logikai teszt megoldásához. A művek az esztétikain kívül a felfedezés, a megfejtés élményét is kínálják.
Pavel Rudolf az utóbbi időkben készült munkáit transzformációnak és determinációnak nevezte el. Az eleve elrendeltség esetén a művész láthatóvá teszi a geometriai alakzatok, testek rejtett törvényszerűségeit. Transzformációnak a kapcsolatok rendszerének és a funkcionális szabályok megváltoztatását nevezi.
Pavel Rudolf a gondolatok szépségét igyekszik láthatóvá tenni. Ő nem csak szép tárgyak alkotója, hanem feltaláló, eddig fel nem fedezett területek kutatója. Munkái ridegek, aligha eladhatóak, ezért a posta volt az egyetlen lehetőség számára, hogy bekerüljön a szélesebb köztudatba és hírt adjon magáról. Levélben küldte szét munkáit, és 1980-tól több mint száz mail-art akcióban, kiállításon vett részt.
A mail-artot soha nem fogta fel művészetként, hanem csak egy kötetlen játékként, ahol be kell tartani a játékszabályokat. 1987-ben szakított a postaművészettel. Kiábrándult lett a sok unalmas és ízléstelen mű miatt. Addig is a kiállításokon kizárólag az épp aktuális, az őt érdeklő problémákkal foglalkozó alkotásaival vett részt.
Egyhelyütt így nyilatkozott: " Nem gondolok a nézőre, arra, hogy a munkáimnak el kell nyerni a tetszésüket. Az emberre gondolok általában, akit törekvéseim eredménye érdekelhet, arra, akinek szüksége lehet minderre. Örülök, hogy van néhány ember, aki igyekszik megérteni, és tiszteli munkám eredményét. Az alkotónak szüksége van visszajelzésekre. Azt, amit csinálok, akkor is csinálnám, ha senkit nem érdekelne. Nem vagyok öntelt, nem tartom magam különlegesnek, egy nagy egész része vagyok, egy a sok közül. Az a tény, hogy a munkám érdekel és szórakoztat, bizonyíték számomra, hogy lehetnek más emberek is, akiket a törekvéseim érdekelnek, bensőleg gazdagítanak. Biztos vagyok benne, hogy annak, amit csinálok van értelme. Márcsak azért is, mert betartom a szabályokat. Minden szabályt, vagyis egy magasabb rend szabályait is."
(Fordította: Horváth Beáta, 1993)
[mail art főlap] [Artpool] [kereső]