Demetrio Stratos
Levél Claudio Costához*
Kedves Claudio,
egy perzsa költő a világmindenséget egy régi kézirathoz hasonlította, amelynek első és utolsó lapja elveszett. Két alapkérdés vetődik fel előtte: vagyis hogy mi az ő életének a jelentése, és milyen annak a mindenségnek a természete, amelyet maga előtt lát.
A Cro-Magnon hang-leletének reantropomorfizálása (újraemberesítése) egy elképzelhetetlen élvezet materializálása. Az etnikai kultúrákban a hang a térbeli tájékozódás eszköze, vezető, kiáltás és jeladás egy teleologikus tér megalkotására; nem a nyelv hordaléka, mint ahogy azt a süketen dadogó mai zenészek, az elfeledett és saját terhe alatt elsenyvedt őseredeti hangszer börtönőrei gondolják, hanem talán a lehetetlen mozzanata, amely arra vezeti az embert, hogy kutassa fel a szexualitását alkotó zavaros tartományt.
„Ha - mint az antropológusok állítják - nem a fogás mozdulata, hanem az útelhagyás mozzanata az,ami megkülönböztet bennünket barátainktól, az állatoktól, a szó ösvényének ez az elhagyása (hogy visszatérjünk oda, ahol annak hiánya mindennek ellenére továbbra is az Euterpész iránti szerelmet tanúsítja) az emberi hang intelligenciájának javára ír egy pontot, amiért egy világot óhajt a saját képére visszaformálni” (Gianni-Emilio Simonetti).
Egyetértek, „minden esetben szeretetteljesen haladni előre, szeretetteljesen haladni vissza...”
Barátsággal
* in: Szkárosi Endre (szerk.): Hangköltészet. Szöveggyűjtemény, Artpool, Budapest, 1994., 34. o. <>