I. EGY EMBER ÁLLT A PÁLYAUDVARON*

II. A. A vonat négy órás késéssel – indul. Fellélegzés. Tervek és emberek zuhognak a peron nagy Niagaráján. Hó szitál. A mozdony gőzkúpokat köpdös. A lámpák lassan megmozdulnak. A vonat jóleső érzéssel megindul, mint egy sokáig várt májusi eső, vagy mint egy boldog kielégülés.	II. B. A VONAT CSAK HOLNAP REGGEL INDULHAT! – ordít a megafon. A HÓEKÉK MŰKÖDNEK, DE A 703-AS MÉG A HATÁRON VESZTEGEL. A JEGYEK ÉRVÉNYBEN MARADNAK! – Zúgás. Kiabálás. Lehangoltság. Senki sem szeret visszatérni azok közé, akiktől egyszer már elbúcsúzott. Fehér úr szomorúan ballag régi lakása felé. Hó szitál. Megáll egy kocsma előtt: FORRALT BOR! FORRÓ TEA!
III. A. A harmadik fülkébe szállt be. Egy szőke német-hajú lány ült vele szemben. Vidáman társalogni kezdtek. A kölcsönös szimpátia örvénye mind erősebben húzta őket egymáshoz. Az éjszaka párhuzamosan robogott velük a vonat alatt. Szép volt minden. Derengő hajnal. – GLOGAU! Hét perc! – A lány kiszállt. Autó várta. Fehér úr lekísérte. Sétáltak. Alig tudtak elválni egymástól. A búcsúzás végső pillanatában vették észre: – a vonat kirobogott…	III. C. Szegény, pénztelen, szabad ember. Nem köti sehová semmi. Nagyon át volt fázva. Bement. Egy sofőr mellé telepedett. A sofőr búsult és ivott. Tíz perc múlva együtt ittak. És daloltak. Fehér úr hosszan szomjazott erre a borra. S nagyon szerette a népdalokat. „A folklórt is fenn kell tartani valakinek!” – szokta mondani. „Erre jó a kocsma!” Egyik liter a másik után. Ittak. Daloltak. Ittak. Daloltak. Már jó részeg volt mind a kettő.
IV. A. Fehér úr a lányra nézett. Az mosolyogva szólt: – Telefonáljon gyorsan a csomagjáért. S aztán jöjjön velem. Itt lakunk, autón egy fél óra. Családom örülni fog, ha egy szimpatikus festőművészt megismerhet. – Fehér úr mit tehetett mást? Ment! Megérkeztek. Szolíd villában szolíd jólét. Pompás reggeli. Házasság! – gondolta Fehér úr. A lány ugyanarra gondolt. Az agg szobrász áldást osztogatóan emelgeti karját. Mindenki örült. Fehér úr befutott a jólétbe és a szerelembe.	IV. E. ZÁRÓRA! – kiáltja két órakor a kocsmáros. A sofőr nem akar távozni. Hozzák a számlát. Fizetni sem tud. Fehér úr szintén! Rendőr. A sofőr ordít. Verekedés. Fehér úr visszaüt. Nagy grimbusz. A sofőrt megvasalják. Fehér urat is beviszik. Belódítják egy zárkába. Összeesik. Reggel hétkor kinyúlva a gyűjtőfogházban. Undorító tócsák. A hányás szaga bűzlik körülötte. A fogházőr bejön, megrázza és szokása szerint… – szelíden hasba rúgja.
IV. B. Fehér úr a lányra nézett. Annak arcán átvillant ugyan valami kedves mosoly, de mégis gúnyosan szólt: – Micsoda pech! Na, Isten vele! – berántotta az autóajtót és elrobogott. Fehér úr rohant a Forgalmiba. Szidta a német vasutakat. A lány után érdeklődött. Senki sem ismeri. A negyedik állomás jelentette egy félóra múlva: csomagját nem találják. Minden pénze a kisbőröndben volt. Pár pfenninggel a zsebében egy plakát elé ér: HÓMUNKÁSOK FELVÉTELE. Fehér úr mit tehetett mást? Ment! A nyíl után. Reggel hétkor: havat lapátol Glogauban.	IV. F. Éjféltájban Fehér úrnak megcsikordult a gyomra. Érezte, ha még többet iszik, itt baj lesz. Reggel hétkor indul a vonatja Berlin felé s máris részeg. Angolosan meg akar lépni. De a sofőr észre veszi: „Itt akarsz hagyni? Legjobb komádat?!” Lenyomja egy székre. Fehér úr feláll és kirántja karját. Az alkohol hirtelen mozdulatokat szikrázik. A sofőr pofon üti. Fehér úr... beidegzett ősi mozdulat... hasba szúrja. Ki az ajtón. Futás. Telefon. Rendőrség. Fehér úr mint gyilkos rejtőzik Pest egy ismeretlen zugában.
III. B. A második fülkébe szállt be. Egy hely volt üres, a sarokban. Fehér úr némán húzódott meg a többnyelvű beszélgetések árnyékában. Néha egy szőke, némethajú lány sétált el a fülke előtt. Fehér úr figyelemre sem méltatta, mert a vele szemben ülő, idősebb, de még mindig szép nő lába hozzá-hozzá- ütődött és finom erotikus hullámokkal rezegtette át. Mindketten alvást színleltek. A fülke elcsendesedett. A vonat egyhangúan zakatolt. A nő felkel és kimegy, közben meglöki a már alvó Fehér urat.	III. D. Éppen be akar lépni a kocsmába, lába a küszöbön, valaki hátulról nagyot üt a vállára: „Szevasz, Fehér! Vén cimbora! Mit csinálsz itt?” Hátrafordul. Egy volt osztálytársa. Megölelik egymást. „Holnap utazom Berlinbe! Hótorlaszok miatt nem indult ma a vonat. Kutya hideg van. Gyere, igyunk meg egy teát.” „Egy ilyen kosz-kricsmibe! Be se teszem a lábam. Innen, ha belépsz, sose tudod, hogy kerülsz ki. Itt lakom tíz percre. Gyere, megisszuk nálam. Van egy üres ágy. Ott is alhatsz.”
IV. C. Fehér úr felébred. Mint egy pók ereszkedik utána. A vagon hátsó peronján beszélgetnek. Fehér úr megcsókolja a kezét, a karját, a nyakát, a száját. Bemennek a benyílóba. Összetapadnak. A mámorban egy vonatkanyarban megszédülnek, nekiesnek az ablaknak. Az csörömpölve kitörik. Még bódultan szétrebbennek. A nő átszalad az átjáróajtón. Fehér úr, hogy levegőt kapjon, és magához térjen, kinyitja a vonatajtót, de kábultan, mellé kap a fogodzónak s a sínek közé zuhan egy irtózatos jajjal. Vészfék! Az utasok felriadnak s a némethajú lány álmosan kérdezi a kalauztól: – Mi történt?	IV. G. Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Beszélgettek. Fehér úr elsírta kétségbeesett helyzetét: hónapok óta él a legsötétebb nyomorban. „Modern művésznek idehaza – nincs jövője. Megyek Berlinbe. Két hétre van pénze! Nem bánom, ha éhen döglök is… Valami történni fog… Berlinben, útközben vagy valahol. De így ez nem maradhat!” Elaludtak. Fehér úr korán ébredt. Rohant az állomásra. És hétkor útnak lendült vele a vonat Berlin felé.
IV. D. Fehér úr nem ébredt fel, csak reggel ötkor. Nagyot ásít. Nyújtódzik. A levegő opálszürke. A szemben lévő ülés – üres! Fehér úr elszomorodva gondolja: na, ez a nő is elúszott. S feddi magát: Fehér! Fehér! Micsoda mamlasz vagy! Egy ilyen ziccer nőt kihagyni! De nincs ideje tűnődni. A vonat nagy világvárosi háztömbök közt fut zakatolva. Az utasok idegesen mozgolódva készülődnek. S néhány perc múlva, reggel hét órakor, egy unalmas út után, Fehér úr megérkezett Berlinbe.	IV. H. Megitták a jó forró teát. Lefeküdtek. Csöngettek. „ki az”? – kérdi Fehér. „Vagy a barátnőm, vagy nagybátyám.” A nagybácsi volt. Jovális öreg úr. Ahogy meglátta a fiatal, karcsú, vékony fiút, izgalomba jött. „Ne utazzon Berlinbe. Egy titkárra volna szükségem. Néhány hónap alatt annyi pénzt tehet félre, hogy évekig megél belőle kinn.” Nehéz probléma. – „Eh, ez az öreg úr... már úgyse számít! Négy hónappal később leszek Picasso!” – szólt Fehér úr és maradt.

* Tamkó Sirató Károly: Egy éjszaka története c. 1929-ben készült "sugaras szétágazás alakjában alkotott planista kör-novellájának" lineáris formában való előadása. Forrás: Tamkó Sirató Károly: A Dimenzionista manifesztum története, Artpool - Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2010, pp.170-171