Tamkó Sirató Károly / Charles Tamko Sirato

Tamkó Sirató Károly – szellemi életünk, művészet- és irodalomtörténetünk méltatlanul elfeledett alakja – az avantgárd művészetek rendszerbe foglalására egy nem mindennapi rendszert dolgozott ki, úgy költészetében (planizmus vagy síkversek), mint az irodalom és a művészetek történetére és jövőjére vonatkozóan.

Rendszerét a modern fizikára és filozófiára alapozva fogalmazta meg Párizsban, az 1930-as években, ahol eredeti kísérleti verstípusai: számkinetikus versszerkezetei, villanyversei és síkversei is újdonságnak számítottak, és ahol a nemzetközi művészkörök elismert tagja volt.

Felfedezte, hogy jóllehet a forrongó és zűrzavarosnak látszó művészeti életben a művészet statikus formái egyre inkább felbomlanak, mégis van törvény a változásokban, amit mindig egy új dimenzió irányába történő kiterjedéssel lehet jellemezni. Képlete ezért az N+1 lett. Mikor tehát a legteljesebb mértékben hiányzott az egységbe, a rendszerbe foglalás és valamilyen szerves folyamatba való beosztás az egész kavargásból, megírta elméletének lényegét, a Dimenzionista Manifesztumot, s hozzáfogott szemléletének történeti alkalmazásához, aszerint, hogy a dimenzionizmus lényege: deduktív a múlt felé, induktív a jövő felé, és élő a jelenben. Az 1936-ban megjelent Dimenzionista Kiáltványt a kor legjelesebb művészei támogatták és írták alá: Arp, Calder, Delaunay, Duchamp, Kandinszkij, Moholy-Nagy, Picabia stb.

A művészetek történetét és jövőjét illető gondolatmenete első rendszerezése annak a változástömegnek, amit modern és avantgárd művészetként ismerünk: az egész „izmus-forradalomsorozatok” világos és természetes összefoglaló értelmét adja. Már régen tananyagként kellene használnunk Tamkó-Sirató művét.

Keserü Katalin