(részlet)
Robert Rauschenberg már 1953-ban kiradírozta
művészkollegája, Willem
de Kooning egyik eredeti rajzát, majd az immár üressé
vált rajzot aranykeretbe téve szignálta, és
új címmel - "Radírozott de Kooning-rajz" - látta
el. Az ilyesféle esztétikai tett, egy már létező
kép kiradírozással
történő megsemmisítése, a 60-as és
70-es évek amerikai, majd európai anyagtalanító
tendenciájában találta meg felhangját, pl.
Ad
Reinhardt ultimatív képeiben, a fluxusban vagy Yves
Klein műveiben. Tót Endre bizonyára nem ismerte
Rauschenberg művét, mégis a művészi
eljárás tekintetében ez utóbbi Tót
művével rokonitható, még akkor is, ha Tót
nem eredeti művet semmisített meg, hanem csak reprodukciókat
festett át. Rauschenberg előbb említett műve,
akárcsak Tót 70-es években készült
alkotásai, a képek érzékelésének
és valóságának kérdését
feszegetik. ...
Ez a fellépés,
amikor a művész már létező művekhez
nyúl, amennyiben megsemmisíti őket: a "hiány
esztétikája". Olyan műveket jelölünk így,
melyek eredeti műveket abszentálnak az elrejtés
rituáléja vagy bemutatásuk
megtagadása által. Ugyanakkor a Hiányzó
esztétikai minősége egy műalkotás újrafogalmazása
által jön létre.
(forrás: Tót Endre: Semmi sem semmi, retrospektív 1965-1995., Műcsarnok, Budapest, 1995., 13-14.o.)