Népszabadság, 1975. október 26.
[...] Keszthely és Siófok irányában, lent, a somogyi parton, még sivárabb a helyzet. Itt született jóval az évad előtt, izgalmas, főleg fiatalokat felsorakoztató kiállítási program, itt megszületett egy jó kiállítási lehetőség a sok vihart megért balatonboglári kápolnában, s itt született meg a legnagyobb fiaskó, a legnagyobb ballépés is ezen a képzőművészileg eseménytelen balatoni nyáron.
Minden biztatóan indult. A község és Somogy megye komolyan akart kiállítási életet a temetődombon, pénzt áldozott és pénzt kapott a használaton kívüli, kiállításra kitűnő kápolna helyreállításához, magánkezdeményezés helyett a képzőművész-szövetséget kérték fel, hogy készítsen programot, s a kiállítássorozat az évad elején meg is indult. Aztán a szezon közepén, egy váratlan júliusi napon bezártak egy már megnyitott, lezsűrizett, lektorátussal engedéyeztetett, több napja nyitva tartó kiállítást. Hogy miért? A megyei tanács kiállításügyi illetékesének rádiónyilatkozata szerint azért, mert keveselték a döntést hozó lektorátusi tisztviselők számát, meg „jelzések érkeztek” miszerint a kiállítás kifogásolható. A Művészet című folyóirat szerkesztőségi közleménye szerint a Képző- és Iparművészeti Lektorátus a kiállítást engedélyezte, de „egyben megrendezéséért áthárította a felelősséget a megyei tanácsra”. Az ügy nem egészen világos. Mert volt kiállításmegnyitó után septiben megszervezett zsűri, amelyet a megye hívott át a szomszédos művésztelepről, volt egyhangú zsűrihatározat, hogy a kiállítást nyitva kell tartani, s volt meglepetés, mert a kiállítást ennek ellenére kurtán-furcsán bezárták. Végül volt felháborodás művészkörökben és még bemutatkozásra kiszemelt kiállítók önkéntes visszalépése, s maradt a boglári kezdeményezés félben, értetlenség, tapintatlanság, bizalmatlanság következtében.
A kihívó, harsánykékre festett boglári kiállítókápolna nem csak az utószezonban, már a nyár közepétől zárva. Mostanára elvitték már a köré rendezett szobor-park műtárgyait is, üresek a talapzatok, az idei nyár végképpen elúszott, és az esetről a legilletékesebb, Honfi István elvtárs, a megyei pártbizottság titkára írja az e havi Művészetben: „A kápolnatárlat programját, a kiállítások megrendezését körültekintőbben kell kézben tartaniuk, gondozniuk tanácsi szerveinknek. Nem úgy mint azt az ez évi július 29-én nyílt kiállítással tették.”
A francia Riviérától Velencéig az északi-tengeri fürdőhelyektől Rijekáig mindenütt kiállításokat, biennálékat, jelentős képzőművészeti programokat szerveznek üdülőszezonban. Többet, mint más szezonban. Nekünk, akik közönségrétegeket akarunk megnyerni (s akiknek még van bőven kit megnyernünk), különösen ki kellene használnunk ezt a lehetőséget. És semmiképpen sem hagyni, hogy a Balatonnál egész évben utószezon legyen, hogy vicinális, pillanatnyi érdekek vagy vélt érdekek, néhány megyében dolgozó művész, vagy megyében dolgozó - bizonytalanul dolgozó - művelődési tisztségviselő országos ügyeket futtasson zátonyra.
[...] Az októberi látogató unalmas szürke kiállításokat látott idén a balatoni múzeumokban, és bezárt, kékre festett kápolnát Balatonbogláron [...].