Kivonat az Artpool Művészetkutató Központ
2014 évi szakmai beszámolójából

[Bővebb képes beszámoló éves eseményeinkről]

2014 januárjában, amikor még nagy boldogan a 2013 őszén, a mintegy ötéves előkészítő munka eredményeképp megjelent hatalmas angol nyelvű kötetünk (ARTPOOL – The Experimental Art Archive of East-Central Europe. History of an active archive for producing, networking, curating and researching art since 1970) promócióját szerveztük, nem sejtettük, hogy a 2014-es év intézményünk történetének legválságosabb, sőt a teljes megszűnéssel fenyegető éve lesz.

Miközben az Artpool Művészetkutató Központban úgy folyt a munka, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, a 2001 óta működésünk alapfeltételét biztosító, évi 28 millió Ft-os állami támogatásról szóló szerződésünk csak nem érkezett meg. Mire nyilvánvalóvá vált, hogy nem is fog, addigra már több millió Ft-os fedezet nélküli adóssággal álltunk szemben.
A minden magyarázat nélküli helyzet ráadásul azután állt elő, hogy 2013 őszén folyamatosan tárgyaltunk az EMMI képviselőivel az Artpool közgyűjteményi integrációjáról.

A teljesen váratlan és érthetetlen támogatás-elmaradás hírére az Artpoolt használó kutatók és intézményünk jelentőségét felbecsülni tudó művészettörténészek levelekben és nyilatkozatokban adtak hangot a kialakult helyzet feletti aggodalmuknak és kérték a kultúráért felelős államtitkártól a helyzet megoldását.

Az Artpool melletti példátlanul széles körű szakmai kiállás nagy erőt adott ahhoz, hogy a végletekig bizonytalan és kilátástalan helyzetben is kitartsunk az Artpool Művészetkutató Központ fenntartása mellett.

Nyilván nem függetlenül ettől, májusban az EMMI egy 10 millió Ft-os támogatásról értesített (amiről azt feltételeztük, hogy csak egy első részlet – végül kiderült, hogy ez minden, amivel az éves működésünket támogatják), egy 1,5 milliós támogatással a főváros is segítségünkre sietett, és végül az ERSTE Stiftung 6 millió Ft-os támogatásával összejött az a minimum, ami a már felvett 10 milliós hitel mellett lehetővé tette, hogy túléljük 2014-et. Ősztől felgyorsultak a tárgyalások a Szépművészeti Múzeummal az Artpool jövőjét garantáló állami integrációról, mely reményeink szerint a közeljövőben megvalósul.

Mindezek fényében nem kis büszkeséggel tölt el minket, hogy dacára az egész éves bizonytalanságnak és a súlyos pénzhiánynak, sikerült úgy végezni a munkánkat, hogy az Artpool szolgáltatásaira számító magyar és külföldi partnereinket ne kelljen terhelnünk súlyos problémáinkkal és hogy az Artpool iránti bizalom továbbra is töretlen maradjon. Reméljük, az itt részletesen ismertetett szakmai teljesítményünk miatt se kell szégyenkeznünk.

A kutatók folyamatos fogadása (2014-ben 180 alkalommal, mintegy félszáz izgalmas témában kutattak az Artpoolban) és az ezzel párhuzamos, az Artpool dokumentumaira és gyűjteményeire támaszkodó – a gyakornokok bevonásával végzett – feldolgozó–elrendező munka mellett idén is – tematikus szájtokkal – tovább bővítettük az artpool.hu-n elérhető művészeti tartalmat, valamint újabb videódokumentumokat tettünk elérhetővé a youtube videómegosztó portálon, ahol videóarchívumunk már több mint 300 darabja kutatható.

Az Artpoolban folyó archiválás és kutatás rejtelmei iránt érdeklődők számára májusban egy kétnapos NYÍLT NAP rendezvényt tartottunk, több turnusban mintegy 120 látogatóval. Jelentős saját kiállításokat szerveztünk, illetve segítettük elő több kiállítás megvalósítását kutatással, dokumentumok és művek kölcsönzésével (pl. „CAVELLINI 1914-2014 – Öntörténetiesítés / Self-Historicization” a Ludwig Múzeumban, „ÁTRENDEZETT VALÓSÁG. Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában” a Magyar Nemzeti Galériában, „Koncept palimpszeszt, vagy a magyar konceptuális művészet” a Paksi Képtárban; több ezer látogatója volt a Kapolcsi Művészetek Völgye keretében rendezett „Nemzeti Mém Műhely” c. 10 napos interaktív bemutatónknak), két nemzetközi könyvbemutatót tartottunk kiváló művészettörténészek, kritikusok részvételével (Berlinben és Bécsben).

Lehetőségeinkhez mérten folytattuk a kortárs eseményeket gyűjtő–dokumentáló munkát, a – magyar és nemzetközi cserekapcsolatokon keresztül – kiadványok gyűjtését–cseréjét.

Könyvtárunk 2014-ben több mint 220 új kiadvánnyal (katalógussal, szakkönyvvel, művészkönyvvel) gyarapodott.

2014-ben az Artpool alábbiakban felsorolt szakmai teljesítménye mögött a két alapítón (Klaniczay Júlia igazgató és Galántai György művészeti vezető) kívül Halasi Dóra művészettörténész archivista, Kristóf Márton web-programozó, Greskovics Eszter és Kótun Viktor ösztöndíjas archívumi gyakornokok és három szakmai gyakorlatos egyetemi hallgató munkája áll.

KIÁLLÍTÁSOK, BEMUTATÓK, ELŐADÁSOK (az Artpool szervezésében vagy részvételével)

2014. március 19.: Panorama Hall, Collegium Hungaricum Berlin (CHB), Berlin, Germany
Könyvbemutató: ARTPOOL – The experimental Art Archive of East-Central Europe (History of an active archive for producing, networking, curating and researching art since 1970).
moderátor: Beáta Hock
résztvevők: Galántai György, Klaniczay Júlia, Bojana Pejic, David Elliott, René Block

weboldal: artpool.hu

2014. május 7.: Jura Soyfer-Saal (Institut für Theater-, Film- und Medienwissentschaft, Hofburg), Vienna
Könyvbemutató és kerekasztal beszélgetés: ARTPOOL – The experimental Art Archive of East-Central Europe (History of an active archive for producing, networking, curating and researching art since 1970).
moderator: Cseh Katalin
résztvevők: Daniel Grúń, Marina Gržinić, Deréky Pál, Klaniczay Júlia , Galántai György

weboldal: artpool.hu/2014/bookpresentation2_en.html

2014. május 26-27.: Artpool Művészetkutató Központ, Artpool P60, Artpool Raktár, Budapest
A hely szelleme – Nyílt nap az Artpoolban
Nagysikerű kétnapos rendezvény, mely során előzetes regisztrációval 120 érdeklődő és 10 sajtómunkás nyerhetett betekintést az Artpool archívumába, gyűjteményeibe, működésébe. A „túravezetők” az artpool munkatársai és kutatói voltak.
(facebook esemény)

2014. június 12-augusztus 24. (meghosszabbítva szeptember 28-ig): Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
CAVELLINI 1914-2014 – Öntörténetiesítés / Self-Historicization.
Nagyszabású kiállítás az Artpool gyűjteményéből, kurátor: Galántai György
(A megnyitóra a bresciai Archivio Cavellini elnöke, Piero Cavellinit is eljött.)
weboldal: artpool.hu/2014/Cavellini/

2014. június 20.: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Galántai György exkluzív tárlatvezetése az „Öntörténetiesítés / Self-Historicization. CAVELLINI 1914-2014” című kiállításon
weboldal: artpool.hu/2014/Cavellini/LUMU_tarlatvezetes.html

2014. július 25–augusztus 3.: K55 – Alternatív Művészeti Tér, Kapolcs
Nemzeti Mém Műhely – 10 napos kiállítás/installáció/esemény a Művészetek Völgye rendezvényeihez kapcsolódóan:
weboldal: artpool.hu/K55/2014/index.html

2014. szeptember 26.: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
A Cavellini-kiállítás záróestje a Cavellinire emlékező magyar művészek és nem-művészek találkozója Cavellinivel kapcsolatos személyes történetek, fotók, tárgyi emlékek (GAC portrérajz - felhatalmazás - levelezési anyagok - körposta) és Cavellinire emlékező friss munkák a mail-art világból. kurátor: Galántai György
weboldal: artpool.hu/2014/Cavellini/LUMU_finisszazs.html

Kiállítási együttműködések

Az Artpool Művészetkutató Központot fennállása óta folyamatosan keresik meg hazai és külföldi intézmények közös projektek (kiállítások, kiadványok, fesztiválok) tervével. Ezeknek az általában sok feladatot és előre nem tervezett kiadást is jelentő, de egyben nagy erkölcsi hasznot is hozó megtisztelő felkéréseknek lehetőségeinkhez mérten kívánunk eleget tenni.

2014-ben a következő kiállítások megvalósítását segítettük elő (kutatással, dokumentum-, fotó-, műtárgy-kölcsönzéssel):

2014. március 7-június 26.: AUB Byblos Bank Art Gallery, Ada Dodge Hall, Beirut, Lebanon
Critical Machines kiállítás (az Artpool könyv részvételével)
kurátor: Octavian Esanu
weboldal: www.aub.edu.lb

2014. március 28-június 8.: Paksi Képtár, Paks
1, 2, !? „Itt jelentkezzen öt egyforma ember”. Koncept palimpszeszt, vagy a magyar konceptuális művészet, kurátor: Peternák Miklós
(A kiállításra az Artpool számos eredeti munkát kölcsönzött)

2014. április 7-május 25.: Higgs Field, Budapest
Az ordító egér. Fanzine leltár című kiállítás
(A kiállításon az Artpool Archívumában található fanzine-ok szerepeltek).

2014. június 14-július 5.: Touching the Art (the Fragile and Forgotten), Jan Lesak kiállítása, AQB, Budapest (A kiállítás az Artpool Művészetkutató Központban talált Jiri Valoch dokumentumokról készült fotósorozatból állt.)
weboldal: janlesak.com

2014. július 9 – október 5. (meghosszabbítva október 19-ig): Magyar Nemzeti Galéria, Budapest
Dada és szürrealizmus. Magritte, Duchamp, Man Ray, Miró, Dalí. Válogatás a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből és ÁTRENDEZETT VALÓSÁG. Alkotói stratégiák a magyar művészetben a dada és a szürrealizmus vonzásában, (eredeti művek kölcsönzése)
weboldal: mng.hu

2014. szeptember 18–november 30: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest
Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív kiállítása (művek és dokumentumok kölcsönzése)

2014. december 9 – 2015. febuár 22.: József Jakovits: Surrealist, Primitivist, Kabalist, QCC Art Gallery / City Universtity of New York (CUNY), USA (dokumentumok és videók kölcsönzése)
(facebook esemény)

Oktatási együttműködés

2014. január 15. és május 28.: Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
Archival Research, Workshops, Lectures & Discussions in the framework of the course Media as Archive at the Department of Theatre, Film and Media Studies of the University of Vienna
Az Artpool Művészetkutató Központ bemutatása (Halasi Dóra), beszélgetés (Klaniczay Júlia) és kutatási workshop (Halasi Dóra, Cseh Katalin) az University of Vienna Színház-, Film- és Médiaintézeti Tanszék hallgatói számára (tanár: Cseh Katalin, PhD)

2014. november 26.: Artpool Művészetkutató Központ, Budapest
Halasi Dóra prezentációja az Artpoolról a MOME művészetmenedzsment szakos hallgatói számára (tanár: Ébli Gábor, PhD)

ARCHÍVUM, KÖNYVTÁR, GYŰJTEMÉNYEK

Az Artpool könyvtára, archívuma és gyűjteményei 2014. január-augusztus között is számos fontos dokumentummal (meghívók, plakátok, katalógusok, folyóiratok, videó- és hanganyagok), több mint 220 új szakkönyvvel, művészkönyvvel, katalógussal és számos további eredeti művel, gyarapodott – nagyrészt adományoknak, cserekapcsolatainknak, intenzív külföldi levelezésünknek és nemzetközi projektjeinknek köszönhetően.

Az archívum és könyvtár állománya jelenleg több mint 650 folyóméternyi archívumi anyag, ebből az 1960-as évek óta kiadott több ezer kötetnyi könyv, katalógus, kiadvány, több mint ezer művészeti folyóirat számai, 1600 darab, kb. 2300 órányi digitalizált dokumentum- és művészvideó, illetve -dvd, több mint 2 ezer, részben digitalizált hangdokumentum, 15 ezer fotó/dia/negatív, 2500 művészeti plakát/poszter. Az Artpoolban összesen 7581 (ebből 1914 magyar, 5667 külföldi) művész, művészcsoport vagy művészeti intézmény dokumentációja, információs anyaga kutatható.

A kutatást folyamatosan bővülő számítógépes nyilvántartás segíti. A jelenleg 16.350 adatot tartalmazó bibliográfia adatbázisban a témák, ill. keresőszavak alapján nem csak az Artpoolban fellelhető egyes kiadványok, hanem a bennük publikált fontosabb tanulmányok, folyóiratcikkek is megtalálhatók.

Külön adatbázis tartalmazza az Artpool archívumában kutatható hanganyagok (2711 record), videóanyagok (3935 record), művészkönyvek (3307 record) és folyóiratok (1283 record) adatait, valamint az Artpoolban dokumentált és kutatható művészeti események kronológiáját (7995 record).

SZAKMAI KAPCSOLATOK

Az Artpool Művészetkutató Központ nemzetközileg is egyedülálló intézménye (archívuma és gyűjteményei) rendszeresen célpontja a Magyarországon megforduló, az Artpool által lefedett témákban érdekelt intézményvezetőknek, kurátoroknak, művészettörténészeknek, művészeknek. 2014-ben először látogattak az Artpoolba többek között: Juan J. Agius (BOOKS & MULTIPLES, Genf), Corina Apostol (Rutgers University), C-MAP group MOMA (Magdalena Moskalewicz, Milan R. Hughston, Ana Janevski, Juliet Kinchin, Roxana Marcocci + Michelle Elligott, Jon Hendricks), Felix Egle (University of Weimar), Claudio Francesconi (Gestalt Gallery, Lucca, Italy) Lucia Gregorova Stachova (Slovak National Gallery), Ksenya Gurshtein (National Gallery of Art, Washington, D.C.), Toshino Iguchi (Saitama University, Japán), Jan Lesak (Phd student,Czech Republic), Karolina Lewandowska (Cabinet de la Photographie, MNAM Centre Pompidou), Nicolas Linnert (Artists Space, New York), Lipcsey Emőke (író, Göteborg), Andrea Neidhöfer (basis wien), Isotta Poggi (Getty Research Institute), Francine Snyder (Library and Archives, Solomon R. Guggenheim Museum), Lucia Udvardyova (Radiowave, Prága), Nenad Vujic (Serbia), Tony White (Decker Library, Maryland Institute College of Art, Baltimore)

A már korábban is meglévő könyvtári cserekapcsolatainkat folyamatosan ápoljuk és bővítjük. 2014-ben az alábbi intézményektől kaptunk nagyobb mennyiségben kiadványokat és adtunk cserébe fontos magyar kiadványokat: MACBA (Barcelona, Spanyolország), Staatliches Museum Schwerin (Németország), De Appel (Amsterdam, The Netherlands), acb Galéria (Budapest), MODEM (Debrecen), Faur Zsófi Galéria (Budapest), Essl Gyűjtemény (Vienna, Austria), Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum (Budapest), MKE Könyvtára (Budapest), Trafó Galéria (Budapest), Erste Stiftung (Vienna, Austria), Paksi Képtár, CHB (Berlin, Németország), ZKM (Karlsruhe), Verlag Hubert Kretschmer (Frankfurt), Dokumenta Archiv (Kassel), Studienzentrum für Künstlerpublikationen, Weserburg - Museum für moderne Kunst (Bremen), Tenderpixel (London), MUMOK (Vienna, Austria), MOMA (New York, USA), Artists Space (New York, USA), Szlovák Nemzeti Galéria (Bratislava).

TUDOMÁNYOS KUTATÓMUNKA

Kutatószolgálat

Az Artpool több, az elmúlt 40 év kortárs magyar művészetét feldolgozó, valamint az ebben az időszakban jelentőssé vált új műfajokat elemző, hosszú távú kutatáshoz, kiállítás-előkészítéshez nyújt segítséget és biztosít, előzetes egyeztetés alapján, archívum- és könyvtárhasználati lehetőséget, illetve az archívumban fellelhető művekről reprodukciót, digitális másolatot.

Az Artpool Művészetkutató Központban külső kutató komolyabb kutatómunkát csak előzetes kutatástámogatási kérelem benyújtásával, annak elfogadása után végezhet.

Az elmúlt években jelentősen megnőtt az érdeklődés az Artpool archívumában található dokumentumok iránt a magyar és külföldi kutatók (elsősorban Phd dolgozatot írók, ill. már tudományos fokozattal rendelkező kutatók) körében.

A nagyobb és személyes kutatások mellett napi rendszerességgel foglalkozunk a világ minden tájáról érkező emailes és telefonos megkeresések, kérdések megválaszolásával, cikkekhez adatok pontosításával, megadásával, illusztrációs anyagok küldésével, közlési engedélyek beszerzésével stb.

2014-ben 180 alkalommal keresték fel kutatók személyesen az Artpoolt (gyakran napi kettőt, de volt hogy egyszerre 6 kutatót is fogadtunk). A kutatók (60 magyar és 14 külföldi) főként egyetemisták (az PTE, ELTE-BTK, PPKE-BTK művészettörténet, esztétika, magyar szakos BA, MA, alap-, ill. PhD-képzésben résztvevő hallgatói, az SzFE, a BKF, a PTE, a BME-Kommunikáció és Médiatudomány,a CEU hallgatói, továbbá a MOME és az MKE képzőművészet-elmélet szakos hallgatói, illetve művészek, művészettörténészek, művészeti írók, kurátorok, egyetemi tanárok voltak. A külföldi kutatók Angliából, Argentinából, Ausztriából, Csehországból, Lengyelországból, Németországból, Svédországból, Szerbiából, Szlovákiából, valamint az Egyesült Államokból érkeztek.

Az év során kutatott témák voltak többek között:
- az archívumból: Cseresorozat, a magyar neoavantgárd, második nyilvánosság, hatvanas / hetvenes / nyolcvanas évek, 1984, a kelet-európai régió kortárs művészete, román művészek a 80-as évekből, performansz kronológia, performansz művészet és elmélet, FMK, kreativitási gyakorlatok, Artpool története, projektek és kiadványok, művészkönyvek, művészeti szamizdat kiadványok (Szétfolyóirat, Sznob, AL, Világnézettségi Magazin), SMINK fesztivál, Rózsa presszó dokumentumok, R-kiállítás, Works and Words, Első multiplika show, Havasréti József könyvei, new wave jelenség Magyarországon stb.

- a videóarchívumból: Erdély Miklós filmek, Magyar Műhely Találkozók, Érmezei Zoltánnal kapcsolatos videók, Szentjóby Tamás: A kentaur, Király Tamással kapcsolatos videók, Robert Filliou-hoz kapcsolódó videók, El Kazovszkij videódokumentumok, Jakovits Józsefhez kapcsolódó videódokumentumok, Klaus Groh-val kapcsolatos videódokumentumok

- a hangarchívumból: 1984-es évhez kapcsolódó hanganyagok, industrial, experimentális zenék (Waszlavik, Gustav Mahler Band, Lois Ballas, képzőművész zenekarok

- a könyvtárból: dada, fanzine, fluxus, fotó, installáció, mail art, művészkönyv, művészetelmélet, network, performansz, szamizdat, színház, textil, zene (új hullám) stb.

A leginkább kutatott személyek, csoportok voltak:

Vito Acconci, Altorjai Sándor, Attalai Gábor, Anna Banana, Joseph Beuys, Sophie Calle, Ulises Carrión, Collectivo 3, Drozdik Orsi, Erdély Miklós, Robert Filliou, Érmezei Zoltán, Galántai György, Kemény György, Klaus Groh, Gulyás Gyula, Halász Péter, Haraszty István, Hejettes Szomlyazók, Hencze Tamás, Hopp-Halász Károly, Indigo, Jakovits József, Jovánovics György, Ruud Jaansen (TAM), Károlyi Zsigmond, El Kazovszkij, Kele Judit, Kelemen Károly, Kemény György, Király Tamás, Kis Varsó, Jiri Kovanda, Krassó György, Legéndy Péter, Richard Long, Lovas Ilona, Major János, Maurer Dóra, Megyik János, Jan Mlcoch, Molnár Gergely, Clemente Padin, Pauer Gyula, Petr Stembera, Swierkiewicz Róbert, Szalai Tibor, Szemző Tibor, Szenes Zsuzsa, Szentjóby Tamás, Szörtsey Gábor, Tamkó Sirató Károly, Tolvaly Ernő, Tót Endre, Újlak csoport, Jiri Valoch, Vető János, 180-as csoport, zenekarok (Európa Kiadó, Neurotic, Spions)

Archívumi elrendezésre, az elrendezett anyagok visszakereshetőségét biztosító adatok adatbázisba rögzítésére, a bibliográfiai feldolgozásra, a kutatók segítésére és kiszolgálására munkatársaink 2014- ben 2040 munkaórát, a szakmai gyakorlatot teljesítő gyakornokok pedig további mintegy 200 munkaórát fordítottak

2014-ben befogadott és támogatott kutatási projektek voltak:

// Molnár Gergely, Najmányi László, SPIONS – Áj Fanni kutatása (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium, gimnazista, középiskolai projektmunka)

// Művészkönyv, könyv újrahasznosítás – Eszteró Anett kutatása BA szakdolgozatához (Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, Művészeti Kar, Képi Ábrázolás Szak, konzulens: Barabás Márton)

// Kemény György – Havasréti József kutatása publikációhoz (György Péter 60. születésnapjára megjelenő tanulmánykötetbe)

// A Hejettes Szomlyazók tevékenysége – Szalipszki Judit kutatása BA szakdolgozatához (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Szak, konzulens, Mélyi József)

// Fanzine, kazetta, DIY esztétika, 1970-2013 között Magyarországon – Német Szilvi kutatása „Az ordító egér” című kiállításhoz (megvalósult: Higgs Field, Budapest, 2014. április 7-25.)

// Nacionalizmus és tájkép – Német Szilvi kutatása a „Pensive Pictures, Goddbye!„ című kiállításahoz (megvalósult: Higgs Field, Budapest, 2014. április 30-május 23.)

// Hungarian 1980s cassette experimentalism is to gather information all of its relevant acters – Nenad Vujic (SRB) kutatása készülő LP kiadványhoz (publisher 4MG records, Slovakia)

// Attalai Gábor, R-kiállítás, Works & Words, Hungarian Schmuck, Aktuális Levél – Pőcze Attila (Vintage Galéria) kutatása, anyaggyűjtése egy jövőben kiállításhoz és publikációhoz

// Anyaggyűjtés dada témában, magyar vonatkozás – Százados László kutatása a „Dada és szürrealizmus” kiállítás magyar társanyagához (megvalósult: Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 2014. július 8-október 30.)

// Hangok a föld alól, magyarországi neoavantgárd folyóiratok – Mózs Barbara kutatása BA szakdolgozatához (ELTE-BTK, Magyar szak, konzulens: Bengi László)

// 80-as 90-es évek hangjai, zenéi – Majsai Réka kutatása pályázat beadására (NKA pályázat – Alkotói támogatás művészettörténészek és szakírók részére, 3902/262 altéma)

// The Influences of Globalization on the Contemporary Art World with focus on Hungarian Art – Dudás Barbar kutatása PhD dolgozatához (Akademie der bildenden Künste Wien, Művészetelmélet Intézet, Wien, témavezető: Sabeth Buchmann)

// Zenei és képzőművészeti átfedések a 80-as évek magyar underground kultúrájában. Vető János munkái – Pauer Gellért kutatása BA szakdolgozatához (PPKE-BTK, Művészettörténet Szak, konzulensek: Székely Miklós, Szőke Annamária)

// Tolvaly Ernő – Üveges Krisztina kutatása kiállításhoz és katalógushoz (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, nyitás: 2014. szeptember 19.)

// Networking the Bloc’s International Relations, Experimental Art in Eastern Europe 1968-1989 – Klara-Kemp Welch (UK) kutatása készülő monográfiához

// performansz – Csordás Lajos kutatása készíülő cikkéhez, mely Zorka Wollny lengyel performanszművészről szól (Népszabadság)

// Halász Péter – Schuller Gabriella kutatása Halász Péter munkásságát feldolgozó könyvhöz, a Független Előadóművészet Syövetség felkérésére

// jövő téma, FKSE – Ács Bálint kutatása BA diplomakiállításához (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Képzőművészet-elmélet Szak, konzulens: Mélyi József, megvalósult diplomakiállítás: „Nem túl távoli jelen”, FKSE, 2014. Június)

// Monokrom festészet teoertikai szövegei. Károlyi Zsigmond – Zsikla Mónika kutatása, előkészületei a Doktori Iskolai felvételihez (cél: ELTE-Esztétika)

//Mail Art, Anna Banana. Figure of the artist, creativity and craft/art bureau – Sarah-Joy Ford kutatása disszertációjához (Leeds University, Leeds, UK)

// Érmezei Zoltán – Uhl Gabriella kutatása életműkiállításhoz és katalógushoz

// latin-amerikai mail art, Szentjóby Tamás – Lukács Nóra kutatása egy lehetséges doktori dolgozat előkészítéséhez német területen

// Young Romanian artists of the 1980s: between retri-avantgarde and protochronism (1983-1989) – Alexandra Preda kutatása MA szakdolgozatához (CEU, History Department, konzulens: Trencsényi Balázs)

// cseh művészek, Jiri Valoch, Petr Stembera etc. – Jan Lesak kutatása DLA disszertációjához „Processing mechanisms in contemporary art (UJEP FUD, Ústí nad Labem, Czech Republic, teacher: MgA. Zdena Kolerkova)

// Exhibition „1984!” in Leipzig, subcultures behind the Iron Curtain in comparison – Alexander Pehlemann kutatása kiállításhoz (Lipcse)

// Tót Endre, mail art művek – Hegedüs Orsolya kutatása csoportos kiállításhoz (Montpelier, 2014. Júius 14-szeptember 16.) és Tót Endre egyéni kiállításához (acb Galéria)

// Király Tamás – Sós Andrea és Muskovics Gyula kutatása „Király Tamás” kiállításhoz (megvalósul: 2014. október 9. Tranzit.hu, Király u. 102.)

// Forma és jelenség, határterületek – Rozmann Ágnes kutatása DLA dolgozatához (MKE-DLA, témavezető: Lengyel András)

// Altorjay Gábor – Benedek Kata kutatása MA szakdolgozatához (ELTE-BTK, Művészettörténet Szak, konzulens: Szőke Annamária)

// Balázs Béla Stúdió és filmek, Erdély Miklós, Maurer Dóra, Háy Ágnes, Sugár János, StAuby Tamás, Hajas Tibor, Vető János – Ksenya Gurshtein kutatása konferencia előadásra (tervezett előadás: 2015. Február, CAA conference, New York)

// 180-as csoport – Körmendy Ferenc kutatása a 35 éves jubileumra

// akcióművészet, performansz – Czirák Ádám kutatása egy tervezett német nyelvű könyvhöz (Freie University, Színháztudományi Tanszék, Berlin)

// magyar, cseh, lengyel neoavantgárd – Lucia Greorová-Stachová kutatása egy tervezett kiállításra és katalógusra (Slovak National Gallery, Bratislava)

// Hejettes Szomlyazók – Ács Bálint kutatása egy tervezett kiállításra (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Budapest, téma: forradalom, 2014. október 16.)

// 80-as évek művészete – Popovics Viktória kutatása doktori disszertációjához (ELTE-BTK, Film-, Média- és kultúraelméleti Doktori Program, témavezető: Házas Nikoletta)

// Gazdaság és művészet. A társadalomkritika mint a művészet témája – Antal Eszter kutatása BA szakdolgozatához (ELTE-BTK, szabad bölcsészet, témavezető: Szőke Annamária)

// Kelemen Károly – Paksi Endre Lehel kutatása monográfiához (szabadúszó kurátor, művészettörténész)

// Robert Filliou - Poipoidrom – Zólyom Franciska kutatása egy tervezett kiállításhoz (GZWO, Leipzig)

// Volt egyszer egy FMK – Péter Katalin kutatása BA szakdolgozatához (PTE-BTK, Magyar, irodalomturomány szak, témavezető: Kisantal Tamás)

// Az installációművészet Magyarországon – Porkoláb Viola kutatása MA szakdolgozatához (ELTE-BTK, Művészettörténet szak, témavezető: Szőke Annamária)

// A Cseresorozat Nemzetközi Filozofikussági Művészetelőreiskola és a Hejettes Szomlyazók dokumentumai – Sebeő Talán filozófus kutatása a készülő könyvhöz

// Jakovits József – Adele Eisenstein kutatása kiállításhoz (2014.12.06-2015.02.22., Queensborough Community College Art Gallery /QCCAG/, Bayside, Queens, NY)
weboldal: qcc.cuny.edu

// Central European Contemporary Art: Poland, Czech, Slovakia, Hungary c. könyvhöz – Toshino Iguchi (professor, PhD, Saitama University, Faculty of Liberal Art, Japan) kutatása, publisher: Sairyu-sha, Tokyo

// Artpool programok a Budapesti Őszi Fesztiválon (1992-2002). A „public art” kezdetei Budapesten – Valkai Réka kutatása MA szakdolgozatához (BME, GTK, Kommunikáció és Médiaintézet, témavezető: dr. Barna Emília)

// Szkárosi Endre – Juhász Bálint kutatása egy lehetséges futurista est létrehozása kapcsán a 2014/2015-ös tavaszi félévben (ELTE-BTK, Olasz Irodalom és Nyelv Tanszék)

// New Wave jelenség Magyarországon képzőművészet - film - zene relációjában – Zombori Mónika kutatása doktori disszertációjához (ELTE-BTK, Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Program, témavezető: Müllner András)

// 180-as csoport – Majsai Réka kutatása tervezett publikációhoz (Balkon)

// Galántai György, Bálint István, Július Koller szabadtéri akciói – Soós Andrea kutatása az „Art has no alternative” kiállításhoz, fotók, videó kölcsönzése (2015.01.09–02.01., tranzit.sk, Pozsony, kurátor: Somogyi Hajnalka)

// A Magyar Művészeti Akadémia körüli ellentétek – Dénes Ágnes Dóra kutatása MA szakdolgozatához (ELTE-TÁTK, Szociológia Tanszék, vezetőtanár: Rényi Ágnes)

// Lengyel művészet – Popovics Viktória kutatása, tájékozódás a témában (ELTE-BTK, PhD Művészettörténet)

// Magyar művészkönyvalkotók – Molnár Brigitta Blanka kutatása BA szakdolgozatához (ELTE-BTK, Művészettörténet szak, témavezető: Izinger Katalin)

// Követés, megfigyelés – Pálhegyi Flóra kutatása MA szakdolgozatához (MOME, Tervezőgrafika szak, témavezető: Erhardt Miklós)

// Eastern European Experimental Architecture, artistic contacts – Katarzyna Cytlak kutatása publikációhoz (Universidad San Martin, Buenos Aires, Argentina)

// Works and Words kiállítás, De Appel, Amsterdam, 1979 – Barkóczi Ákos kutatása szemináriumi dolgozathoz/prezentációhoz (ELTE-BTK, Művészettörténet szak, Legújabbkori magyar és egyetemes művészet speciális kérdései III /MŰVD-603/, a Patterns Lecture projekt keretén belül, tanár: Szőke Annamária)

// A magyarországi konceptuális fotóhasználat és annak nemzetközi vonatkozásai az „Expozíció – fotó/művészet” című kiállítás rekonstrukcióján keresztül – Barkóczi Flóra kutatása MA szakdolgozatához (ELTE-BTK, Művészettörténet szak, témavezető: Szőke Annamária)

//Krassó György akciói – Nagy Kristóf kutatása konferencia előadáshoz (AAH Conference, 2015. április, Norwick)

// Maurer Dóra: Utcai akció 1972 – Turai Hedvig kutatása tanulmány publikálásához (KONTAKT kötet, 2015)

// Klaus Groh archívum, Klaus Groh és az Artpool kapcsolatának története – Lájer Vera kutatása kiállítás létrehozásához (OFF-Biennálé, 2015. április, Artpool P60)

További archívumi szakmai munka:

– Aktív anyaggyűjtés/dokumentálás

A progresszív kortárs művészeti kiállítások/események folyamatos figyelemmel kísérése és (fotó)dokumentálása, az Artpool tematikájába illő előadások, konferenciák hang-/videó dokumentálása

2014-ben 156 aktuális művészeti eseményről (ebből 3 vidéken, 14 külföldön zajlott) készítettünk fotódokumentációt, ezen belül 10 előadásról/ performanszról/könyvbemutatóról, és 22 kiállításról készítettünk videódokumentációt.

– Digitalizálás

– Videódigitalizálás

videó-digitalizálási projektünk célja, a már digitalizált több mint ezer darabos VHS videógyűjteményünk, valamint Tóth Gábor archív dokumentumvideói után, az újonnan bekerülő videódokumentumokon kívül az Artpool folyamatosan készített saját dokumentumfelvételeinek a dvd-re írása (kutathatóvá tétele) és a nyersanyagok archiválása

A digitalizáláshoz kapcsolódóan folytattuk a videó-adatbázis feltöltését, mely jelenleg 3934 videódokumentum adatait tartalmazza, ezek részben művészeti események (kiállítások, megnyitók, előadások, performanszok, koncertek) videódokumentumai, részben önálló videómunkák, kísérleti filmek.

A digitalizált videók 2014-ben aktualizált listája internetlapunkról elérhető:
artpool.hu/video/dvd_list22.html

– Hangdigitalizálás

Forráshiány miatt sajnos 2014-ben sem tudtuk folytatni az Artpool gyűjteményében található hanganyagok 2008-ban megkezdett és 3 éven keresztül folyamatosan végzett digitalizálását. A 2010 végéig digitalizált hanganyagok listája internetlapunkról elérhető
artpool.hu/sound/

– Fotó- / grafika- / plakát- / műtárgy-digitalizálás

Szintén forráshiány miatt nem tudtuk folytatni a plakátgyűjtemény 2009-ben megkezdett digitalizálását, melynek során az Artpool archívumában található mintegy 1200 darab magyar vonatkozású plakát, valamint Szőnyei Tamás mintegy 1000 darabos zenei plakátgyűjteménye került digitalizálásra és vált kutathatóvá.

2014-ben a digitalizált plakátok egy részét online is elérhetővé tettük: az Artpool „Kontextus kronológiájában” szereplő eseményeket, ahol lehetett, kiegészítettük az esemény plakátjával.
pl. artpool.hu/kontextus/kronologia/1978.html

– Archívumi elrendezés / feldolgozás

Az év során szakmai gyakorlatukat végző egyetemisták bevonásával folytattuk az archívumban tárolt dokumentumok egy, a tervezett múzeumi nyilvántartást elősegítő elrendezését, és a még eddig nyilvántartásba nem vett kiadványok adatbázis-beírását.

Kutatói ösztöndíjak / szakmai gyakorlat

Az Artpool Alapítvány ösztöndíjas archívumi asszisztensei voltak 2014. január-augusztus hónapokban: Greskovics Eszter és Kótun Viktor.

Az Artpool Művészetkutató Központban 2014. január-augusztus hónapokban szakmai gyakorlati lehetőséget biztosítottunk az alábbi egyetemi hallgatóknak:

Porkoláb Viola (ELTE-BTK, Művészettörténet MA), Medgyesi Barbara (PPKE-BTK, Művészettörténet Szak MA – végzett hallgató, Monor Helytörténeti Gyűjtemény), Szabó Katalin (ELTE)

A szakmai gyakorlatra jelentkezőkkel való foglalkozást és részükre egy valóban komoly, a jövőben jól hasznosítható kiegészítő tudásanyag átadását igen fontosnak tartjuk.

A gyakornokok munkájának szervezésével, a feladatok megbeszélésével, a betanítással és együttes munkával, illetve a gyakornokok munkájának ellenőrzésével archivistánk 2014-ben öszesen 76 munkaórát töltött.

Hosszú távú kutatási–oktatási–kiállítási–publikációs együttműködések

– Az Artpool, együttműködési szerződés keretében, speciális kutatási lehetőséget biztosít az alábbi doktori iskoláknak: PTE BTK Modernitás-PhD Kultúratudományi Doktori Programja (vezető: Dr. Hadas Miklós) és ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete Film-, Média- és Kultúraelméleti Doktori Programja (vezető: György Péter)

KÖNYVKIADÁS, film, publikációk stb.

– Az év során több magyar és külföldi kiadvány/cikk készült az Artpoolban végzett kutatásra támaszkodva, ill. az archívumban őrzött fotóanyag felhasználásával (lásd a 2014-es bibliográfiát).

INTERNET INFORMÁCIÓS ANYAG

www.artpool.hu

Az Artpool interneten elérhető információja egyedülálló dokumentumokat tesz hozzáférhetővé. A lapjainkon online elérhető magyar és angol nyelvű kiadványok, tanulmányok, cikkek száma évről-évre bővül. Számos, részben a 80-as években bemutatott kiállítás és dokumentumai (reprodukciók, fotók, hang- és videóanyagok) tekinthetők meg. Az 1990-es években készült és technikailag elavult lapjainkat folyamatosan felújítjuk, valamint bővítjük az angol nyelven is hozzáférhető információtartalmat.

Lapjaink nézettsége folyamatosan magas: a nyilvánosan is elérhető webstatisztikánk alapján 2014-ben a naponta átlag 1.000–1.100 internetes megkeresés során a megnézett lapok száma naponta 10.000 és 15.000 között váltakozott (ehhez adódik hozzá a youtube-ra feltöltött videóink nézettségi statisztikája).

2014 márciusában elindítottuk az Artpool facebook oldalát intézményünk aktuális híreivel: https://www.facebook.com/artpool.budapest, aminek azóta már több mint 1000 követője van.

Eseményeinkről és rendezvényeinkről rendszeresen postai és email meghívókat, hírleveleket küldünk, mellyel közvetlenül 2000 magyar és 1000 külföldi címet érünk el. Híreinket számos online levelező lista és magazin is átveszi.

Támogatóink 2014-ben:

ERSTE Stiftung

NKA logo


[Bővebb képes beszámoló éves eseményeinkről]

Szakmai gyakorlat, önkéntes munka az Artpoolban