Deena Schwartzbaum (go-go táncosnő)
Kedvenc üzletem Manhattanben a Cipőparadicsom, ami a Times Square-től északra, a Broadway-n található. Afféle lepattant környék ez, fekete utcai árusokkal, őrült és nyomasztó turistákkal, stricikkel, szélhámosokkal, zavarodott manhattaniekkel, New Yersey-i punkokkal, a nagy filmipar szereplőivel és a híres Negyvennyolcadik utcai zeneboltokban vásárolgató zenészekkel zsúfolt járdáival, a divatos Hetedik sugárút és a Negyvenkettedik utca „háborús övezete” közé ékelődve. Pornószínházi sátrak és ajándékboltok vibráló neonfényei közt rögtön megakadt a szemem a Cipőparadicsom kopott és szokatlan feliratán. Egy napon, mikor nem volt igazán kedvem bezsúfolódni a metróba, azt gondoltam: „a pokolba is”, és bekukkantottam.
Ott találtam magam a boltban, amit egész életemben kerestem. Bármelyik, önmagára valamit is adó cipőrajongó beleborzongott volna. Cipők és csizmák minden fajtája - az ízlésestől a különösig - feltornyozva, halmokban, csábító sorokban lógott. Volt ott mindenféle bőr, az összes létező színben, nedvesen fénylő vinilek és különböző műanyagok, veszélyesnek tűnő fémszögek, bolyhos marabuk, cipzárak, telitalpak és cipőfűzők - hihetetlen összevisszaságban! Azt gondoltam: „Istenem, hol is kezdjem?”.
Több mint egy óráig nézelődtem, majd megállapodtam egy pár, a hatvanas évek közepéből való, hasított bőr, szöges-magassarkú, bárányszőr-szegélyes táncos csizmánál, mely angliai kézimunka volt. Micsoda fogás negyven dollárért! Szerintem a legtutibb módja, hogy az új divat szerint öltözz és megspórolj egy köteg pénzt, ha tíz éves cuccokat vásárolsz. Miért is ne? Azt hiszem erre mondják irodalmi nyelven, hogy „klasszikus stílus”.
Az egyik kedvenc zugom lett ez a bolt. Beszereztem egy pár burgundi hasított bőr go-go csizmát, ami eredetileg kétszáz dollárba került. Az utolsó pár egy picike, ötös méretű bemutatódarab volt, ami pont jó lett rám. Finom tejfehér, hibátlan kecskebőrrel van szegve. Habár az eredeti sarka igen helyes és takaros volt - mondanom sem kell, hogy táncolni éppen jó -, én inkább kicsi tűsarkat szerettem volna, hogy vagányabb legyen. Mindössze további tizenkét dollárért a Paradicsomban új sarkakat csináltak nekem a saját elképzeléseim szerint, és - majdnem tökéletesen - a hasított bőr felsőrészhez illesztették. Édes kis, kézzel készült, vörös hasított bőr cipőcskéim lettek szinte ingyen!
A blokkon lévő szlogentől mosolyognom kell: „Csinos lábbeli - A nőnek, aki tudja.” Tudja? Biztos benne. A cipő sok szempontból fontos dolog. A Cipőparadicsomban világossá vált, hogy valamiféle ritka cipő-fixációm van. Nehéz irányítani, vagy eltitkolni azt a mindent átható bizsergető izgalmat, amit azok a doboz cipők keltenek bennem. Egyre jobban szeretem és várom az érzést, amikor a ropogós, kemény pár cipőt felhúzhatom. És mindezek mellett, jobban meg tudom ítélni a személyiséget. Bár van aki azt mondja, hogy a haj alapján lehet leggyorsabban megítélni az idegent, én tudom, hogy a cipő az, ami visszatükrözi és leleplezi egy személy mélyebb, pszichoszexuális hajlamait. így tehát - mint annyi nő az élet különböző területeiről - úgy érzem, a cipők titokzatos varázsa alatt állok.
(Commonpress 14. szám. Téma: A cipő, szerk. Ch. Burch, 1979. Fordította: Szikra Ágnes)
