SUGÁR: Mutatkozzon be, legyen szíves!
BARLOW: John Perry Barlow vagyok, én hoztam létre Mitch Kapor-ral együtt az Electronic Frontier Foundationt [EFF, Elektronikus Határterület Alapítványt]. Azelőtt marhakereskedő voltam, Miamiban. Azon kívül dalokat írok, passzióból. Elsősorban pedig a virtuális kor kibontakozását, társadalmi jelentőségét vizsgálom, kritikus szemmel. Az érdekel, hogy miként őrizhető meg a szólásszabadság az új médiában.
S: Tudna mondani pár szót az Electronic Frontier Foundationról?
B: Többet is, mint szeretné. Az alapítványt 1990-ben hoztuk létre, amikor is Mitch Kapor és én egymástól függetlenül kapcsolatba kerültünk az F.B.I.-jal. Egy olyan bűnügy után nyomoztak, amellyel kulturális akadályok folytán nem tudtak mit kezdeni. Ami engem illet, két és fél óráig kellett magyaráznom az F.B.I. emberének, miről van szó. Veszélyesnek tartom, ha valaki olyasmibe üti az orrát, amiről fogalma sincs. Én többé-kevésbé láttam, mi folyik a cyber-space-en belül, amelyet én következetesen egyfajta térnek nevezek, hiszen nem pusztán mint kommunikációs médium érdekes, hanem egyszersmind egy természetes társadalmi teret jelöl. Feltűnt, micsoda feszültségek támadtak a virtuális és a valóságos világ között. Számomra azonnal nyilvánvaló volt, hogy a valóságos világbeli hatalmi rend pillanatokon belül átáramlik a virtuális világba, hogy ott is hasonló eszközökkel szerezzen érvényt magának. Arra is ráéreztem, hogy ez nem fog működni a cyber-térben, ehelyett a rend új definíciójára van szükség, meg arra, hogy tudjuk, honnan származik az ezt létrehozó hatalom. Úgy kívánják a megváltozott körülmények, melyek elsősorban abban nyilatkoznak meg, hogy a cyber-térben meg vagyunk fosztva a testi mivoltunktól. Még sosem volt egyszerre ennyi embernek része hasonló élményben.
S: Milyen célokat tűzött ki maga elé az Elektronikus Határvidék Alapítvány?
B: A legfőbb célunk mindvégig a szólásszbadság megőrzése volt a cyber-téren belül. Rájöttünk viszont, hogy ennek érdekében nem elég kinyilvánítani a hozzá való jogot, illetve megteremteni az eléréséhez szükséges mechanizmusokat. Eleinte ugyanis olyan rövidlátók voltunk, hogy csak az amerikai alkotmányban foglaltakra gondoltunk a cyber-téren belüli szólásszabadság védelme kapcsán. Azután nemsokára kaptam egy levelet a hálózaton keresztül a Szovjetunióból azzal, hogy csak helyeselni tudjuk, hogy az alkotmányos szólásszabadság betartatásáért küzdötök, de mi lesz velünk? A mi alkotmányunkban nem szerepel ilyesmi. Akkor értettem meg, hogy az amerikai alkotmánynak csakúgy, mint valamennyi jognak és szabálynak szerte a világon csak helyi jelentősége van. A cyber-tér ezzel szemben az első lényegénél fogva globális társadalmi mező. Az ellenőrzésére irányuló kísérletek eleve célt tévesztettek. Az Internetet például kifejezetten azért hozták létre, hogy legyen egy olyan kommunikációs hálózat, amelyen nem fog az atombomba. Márpedig ha képes ellenállni egy olyan hathatós beavatkozásnak, mint amilyen az atomtámadás, nyilván semmiből sem áll neki leszerelni a kormányzatok próbálkozásait. Továbbra is gondot jelent azonban, hogy miként tartható fenn a rend ezen a szinten. Nekem az a meggyőződésem, hogy ma már inkább az etika tartja össze a kultúrát, mint a törvények vagy az igazságszolgáltatás. Ennek ellenére a világ nagy részén a törvénykezés útján kívánják fenntartani a rendet, ezáltal olyan helyzetet idézve elő, ahol kevéssé lehet az etikára hagyatkozni. Véleményem szerint ugyanis a törvények iránti ragaszkodás és az erkölcsi megfontolások fordított arányban állnak egymással. Minél inkább a törvény irányít egy társadalmat, annál kevésbé érvényesülhetnek benne az erkölcsi elvek, hiszen a kormányzat fennhatósága alá kerülnek a máskülönben lelkiismereti kérdések. Egyelőre az informatizált világban élők nagy része igen tompa etikai érzékkel rendelkezik. Az alapítványunk fontos feladatának tekinti, hogy ne engedje át a határon a kormányzati befolyást. Ezáltal egy olyan, világméretű igazságos társadalom megteremtésén fáradozunk a rendszeren belül, amely nem enged a külső hatásoknak.
S: Elképzelhetőnek tartja, hogy a „netikett”, azaz a hálózati kommunikációs erkölcsiség előbb-utóbb kilép a virtuális környezetből, hogy a valós társadalomban is érvényre juthasson?
B: Bízom benne, hogy így lesz. Én már ilyen bizakodó fajta vagyok, mondhatnám gyógyíthatatlanul optimista. Egyébként máris látni a jeleit annak, hogy a Háló polgárai másképp viselkednek a mindennapi politikában, mint a többiek. Kétlem ugyanis, hogy tíz éve ugyanúgy harmincmillió harcos liberális élt a földön, mint ma. A liberális szemlélet a valós világban is egyre inkább tért hódít. Ennek köszönhetően járványszerűen terjed a lényegénél fogva előnyös, nyitott politikai berendezkedés iránti bizalom. Kiderült róla, hogy igenis működőképes, hiába hirdették olyan sikeresen az ellenkezőjét a hatalmukat féltők az utóbbi kétezer év során. A legőszintébben gondolom, hogy az emberi tudat átformálását tekintve az új kommunikációs technológiák jelentősége a tűz felfedezéséhez mérhető. Ha pedig a társadalmi létről alkotott felfogásunk felől nézzük, Ábrahám óta nem történt ilyen fontos dolog, legalábbis a nyugati féltekén. Mindmostanáig egy tisztán vertikális rend uralkodott: a tetején Isten, középtájt az elnök vagy a király foglal helyet, aztán ott van még a pápa, stb. Most viszont a monoteizmusból áttérünk a panteizmusba, melyet belülről hat át a rend. A természet is ilyen: ha olykor vérszomjas eszközökkel is, de mégis a perem részecskéinek összjátéka teremt benne rendet, nem pedig valamiféle kívülről jövő központi erő.
S: Az imént a 'panteizmus' kifejezést használta. Nem volna helyesebb ''politeizmust'' mondani?
B: Úgy is jó. Végül is mindegy, csak az ''anarchia'' szót kerüljük ebben a pozitív értelemben. Pedig igazából anarchiáról van szó, mégis helyesebb, ha ''politeizmusnak'' nevezzük. Gondoljunk csak bele, hogyan működik a világ. Ha le akarjuk képezni, olyan, mintha valami hierarchikus rendszerű gépezet hajtaná. Az egyes társadalmakat belülről viszont olyan rendszerek működtetik, amelyek rejtve maradnak. Ilyenek ezek a hálózatok, illetve maga a kultúra, hiszen a hálózatok révén is mindenekelőtt egyfajta írott kultúrát kívánunk létrehozni. Ezáltal szeretnénk elkerülni a kulturális félreértéseket a fontos ügyekben, kiváltképp olyankor, mikor hiányzik a testbeszéd, az öltözködés, az építészet vagy egyéb esztétikai szimbólumok és jelek közvetítette megértés lehetősége.
Másfelől az ipari hatalom hanyatlásáról kell ejtenünk néhány szót. Mivel általában mindenki csak egy emberöltőt lát át, azt hiszi, hogy nemzetállamok öröktől fogva léteznek. Holott a nemzetállamok újdonságnak számítanak a Földön, az iparral egyszerre bontakoztak ki, és az iparral mint elsődleges gazdasági formával együtt fognak eltűnni. Szerintem nem számíthatnak valami fényes jövőre, már most is látszik, hogy nincsen elegendő támogatottságuk. Ma már a szűkebben vett helyi érdekek kötik le az embereket. A Reneszánsz óta nem volt ilyen reneszánsza a városoknak. Az olyan városok, mint Budapest, ahol régóta élénk a kulturális és szimbolikus javakkal való kereskedelem, tekintélyes kulturális centrumokká váltak, és rendkívül megnőtt a jelentőségük.
S: Mivel magyarázza a nacionalizmus és sovinizmus térhódítását, mindenekelőtt az egykori kommunista világban?
B: Kérdés, hogy nemzetekről van szó, vagy kultúrákról. Szerintem valójában kultúrák, csak nemzetként tűntetik fel magukat. Léteznek ugyan ilyen vagy olyan önmeghatározások, ezek azonban inkább csak folytonos és átfogó önigazolási kísérleteknek tekinthetők. A globalizmusra irányuló tendenciák miatt jelenleg még erőteljesebb a kulturális öntudat, hiszen folyamatosan támadják. Például Budapesten sétálgatva lépten-nyomon azt hihetem, hogy otthon vagyok, valahányszor egy amerikai gyorsbüfét látok. Csodálkoznék, ha ez a kultúra örömmel nyugtázná az idegen hatások felerősödését.
Ehhez még azt tenném hozzá, hogy én két féle embert szoktam megkülönböztetni: azokat, akik bíznak a sorsban, és azokat, akik rettegnek tőle. Minden társadalmon belül fellelhető ez a két csoport: az egyik eredendően biztonságosnak, a másik pedig veszedelmesnek látja a világot. Egy olyan korba léptünk, ahol a bizakodóknak felül kell vizsgálniuk a meggyőződésüket. Arra, aki szereti a bizonyosságot és viszolyog a kétségektől, szörnyű harminc vagy negyven év vár, és már az utóbbi száz évet is nehéz lehetett neki átvészelnie. Most kétségbeesetten kutat valami bizonyosság után. Minél nehezebben talál, annál hathatósabb és kegyetlenebb eszközökhöz folyamodik. Ez a leírás sok mindent elárul a nacionalizmus és a fundamentalizmus lényegéről. Hiszen az ilyen jellegű mozgalmak is a tökéletes bizonyosság megteremtésére, illetve a kétségek kiküszöbölésére törekednek. A helyzet ráadásul várhatóan súlyosbodni fog. Mi pedig sajnos csak a Gandhi-féle passzív ellenállással válaszolhatunk. Mert amint hasonló eszközökkel vágnánk vissza, mi is nyakig belekerülnénk ebbe a mérkőzésbe. Az a lényeg, hogy megtanuljuk elfogadni azokat, akik nem fogadnak el bennünket. Ez a legnehezebb feladat egy emberi lény számára, ugyanakkor a legfontosabb is az olyan optimista beállítottságúaknak, mint én. A paranoidokkal vigyázni kell, és nagy kihívást jelent, hogy ne gyűlöljük meg őket.
S: A számítógépes médium rendkívül összetett információkat hoz létre és kezel. Olyanokat, amelyek a belső ellentmondások révén válnak összetetté.
B: Szeretném ehhez hozzátenni, hogy létrehoztunk egy olyan típusú médiát, amely tökéletesen megfelel az ipari társadalom igényeinek. Ezalatt a különböző adókat értem. Azonban az ilyen média közvetítette információk befogadása nem élményszerű. Márpedig az információ és az élmény között nagy a különbség. Mi kettőnknek, akik itt beszélgetünk, élményben van részünk, nekik, akik néznek bennünket, viszont nem, ők ugyanis nem tehetnek fel kérdéseket itt helyben, az itteni viszonyok ismeretében, a jelenségek érzéki tapasztalatának birtokában. Az adó-típusú média nem ad erre alkalmat, és emiatt a közönsége egy meglehetősen eltorzított valóságképet kap. A Háló viszont sokkal inkább élményt nyújt, mint információt, mivel interaktív médiumok használják, akik ha nem értenek valamit, azonnal megkérdezhetik, utána nézhetnek, kialakíthatják a saját álláspontjukat mások véleményének ismeretében, és biztosak lehetnek benne, hogy hús-vér emberek véleményét hallották, nem úgy, mint az adó-típusú médiumok esetében. Többek között ezért bízom benne, hogy a hálózatok helyes irányban fogják megváltoztatni a társadalmat.
S: Mi a véleménye a közvetlen tapasztalatszerzés megnövekedett jelentőségéről? Az új média használóinak meg kell tanulniuk kezelni egy egyelőre szokatlan kommunikációs eszközrendszert: mi mindenre jó a telefon meg a fax, milyen lehetőségek rejlenek a hálózati kommunikációban? A nyelv is, ugye, alapvetően átalakult, hiszen a hálózaton a szöveg helyettesíti. Az a közvetlen tapasztalat, hogy egyszerre egy helyen tartózkodunk, nemsokára különlegesség-számba fog menni.
B: Először is sokan hiszik azt, hogy a cyber-térben olyan mozogni, mint a valós világban, és azok, akik hosszú időt töltöttek már ott, nem győzik hangsúlyozni, hogy csak méginkább megszerették a valóságot, a szagok és a színek pompáját még sosem tartották ilyen lenyűgözőnek. Szerintem a szövegen alapuló cyber-tér igen rövid életű lesz. Az írott szó, bár nem akarom kisebbíteni az érdemeit, a számítógépes tudományban elégtelen megértési képletnek minősül. Ha szavakba akarok sűríteni egy élményt, a tartalmának java részétől meg kell fosztanom, mindössze azért, hogy közölhetővé, mozdíthatóvá váljék. Tehát ilyen vagy olyan médiumon keresztül eljuttatom az élmény-sűrítményt a másik ember tudatáig, amely azután felengedi, csakhogy addigra már nem ugyanarról az élményről van szó. És még csak nem is foglalkoztat bennünket ez az alapvető kommunikációs elégtelenség. Most viszont egy olyan térbe lépünk, ahol az érzékszerveinkre hagyatkozhatunk mások szavai helyett. Szerintem korántsem kizárt, hogy két-háromszáz éven belül a világon minden ember folyamatos összeköttetésben áll majd az összes többivel. Addigra egy alapvetően új, bár csírájában már létező gondolkodási rendszer fog kialakulni a technológia jóvoltából: a kollektív tudat. Maga a technológia is közös emberi cselekvés eredménye, mely ezt a tudatállapotot előlegezi meg.
S: Egyetért azzal, hogy a világ különálló információ-részecskékből áll, melyek közt az életünk időbelisége teremt összefüggéseket?
B: Ez egy olyan hippis misztikus elképzelés, de ettől függetlenül egyetértek vele, sőt, mint öntudatos hippi misztikus, még csak nem is szégyellem magam emiatt. A szerves élet szerintem egy nagyon vékony hártya, amely a lényeget borítja. A DNS szintjén azt látjuk, hogy a szervezet sejtjeit az élő információ rendezi el újra és újra ugyanúgy. Az információ, a gondolat élő valami, általuk épül fel az élőlények világa. A kettőnk közti tér számtalan olyan élőlénnyel van tele, amelyeknek a felépítése ugyanolyan elveken, ökológiai tényezőkön alapul, mint a mienk. Az életnek ezeket a formáit a mai tudomány nyilvánvalóbbá teszi, mint eddig voltak. A saját szemünkkel láthatjuk, mi minden él, és nem csak gondoljuk. Mintha valami műalkotást hoztunk volna létre az élő dolgokból. Érthető, amit mondok?
S: A számítógépnek, főként pedig a számítógépes hálózati kommunikációnak köszönhetően a Föld széttagolt társadalmai, nemzetei az úgynevezett globális társadalomban egyesülnek. A vallási alapon létrejövő feszültségek láttán azonban felmerül a kérdés, hogy miként is érvényesül korunkban a globális etika.
B: Érdekes kérdés. Az Interneten belüli szabadságot elsősorban az veszélyezteti, hogy a Föld egyes részeinek a lakossága egyszercsak védtelennek érzi magát a számára kulturális vagy vallási alapon elfogadhatatlan gondolatokkal szemben. Az Egyesült Államokban máris ez a helyzet, a lakosságot teljesen felzaklatták bizonyos szexuális természetű jelenségek, melyeket mindenáron féken akarnak tartani. Ez a félelem teljesen beleivódott a köztudatba, holott teljességgel alaptalan, hiszen a hálózati pornográfia elenyésző ahhoz képest, ami másutt tapasztalható. Mindazonáltal minden kultúra más-más mércével állapítja meg, hogy mit tart önmagára nézve ártalmasnak. Nem tudom, mi lesz ennek az ügynek a kimenetele, azt viszont igen, hogy mi az én feladatom. Nekem muszáj abszolút mértékben abból kiindulnom, hogy bárki bármit kifejezhessen az adott körülmények között, hiszen az emberiség történelme során még sosem került ennyire közel hozzánk az általános szabadság ígérete. Nem tudni viszont, elég érettek vagyunk-e ahhoz, hogy élni tudjunk a lehetőséggel.
S: Nem tart attól, hogy a globális társadalom csak Északra terjed ki, Észak meg Dél között pedig szakadék tátong?
B: Én is így látom, és sokat foglalkoztat a kérdés, miért nincs Cape Town és Kairo között internet-összeköttetés. Dél-Amerika helyzete is aggaszt. Ugyanakkor elméletileg előfordulhat, bár ebben nem vagyok egészen biztos, hogy ezek a társadalmak egyszerűen átugorják az ipari korszakot, és földművelő illetve vadászó-gyűjtögető társadalmakból mindjárt információs társadalmak lesznek. Ez azért is elképzelhető, mert az információs gazdaságban a munkamegosztás világméretű is lehet, mint ahogy már most is van ilyenre példa. A fejlődő világban, például Sri Lankán vagy a Fülöp-szigeteken több adat feldolgozó is működik északi országok megbízásából. Indiában több a programozó, mint az Egyesült Államokban, és a java részük amerikai cégeknek dolgozik, de minthogy személyesen nem utaznak ki, nem kell bevándorlási engedélyért folyamodniuk. Lehetőségek tehát bőven vannak. Ami pedig a kommunikációs hálózat kiépítését illeti, a csomagolt üzenetet közvetítő hálózatok [package switch networks] jóval hatékonyabbak, és a semmiből is könnyebben létrehozhatók, mint a hagyományos, tizenkilencedik és huszadik századi, hierarchikus szerkezetű telefonhálózat.
Az új környezet már csak azért is előnyös lehet egyes fejlődő országok számára, mert a törzsi szervezetet részesíti előnyben. Itt a legfőbb alapegységet a kis csoportok alkotják, melyek közösen igyekeznek megoldani a problémákat, gépiesen működő intézmények nélkül. Az információs világ felépítése ennyiben a vadászó-gyűjtögető társadalmak szerkezetére emlékeztet, tehát sokan vannak, akik úgymond beleszülettek, bár nem biztos, hogy ezzel sokra mennek. Mielőtt azonban kiderülne, mit hoz a jövő, az összes létező hatalmi viszony meginog vagy eltűnik. A legtöbb állandósult hatalmi viszony tisztességtelen úton jött létre. Ezt egy gazdasági elemzés bármikor kimutatja.
A nemek közötti kapcsolat, nevezetesen a férfi uralom is olyasmi, ami hosszú múltra tekint vissza, de most átalakulóban van. Sokan jönnek azzal, hogy az internetesek kilencven százalékát nyakkendős fehér pasasok teszik ki, úgyhogy nincs remény a helyzet javulására. Szerintem azonban csak átmenetileg van így. Hiszen a cyber-tér emberi kapcsolatokból áll, és sem a testi erőszakkal való fenyegetésnek, sem egyéb visszaéléseknek nincs benne hely. Ez a körülmény a nőknek kedvez, nem pedig nekünk. Az információs környezet fejlődése során előbb-utóbb már nem kell majd tudni, mi hogyan működik. Ez megintcsak a nőket érinti, hiszen ők nem igazán értenek a műszaki dolgokhoz. Amint fölöslegessé válnak az ilyen irányú ismeretek, vezető szerephez juthatnak. Könnyű kiragadni bizonyos problémákat, hogy legyen min aggodalmaskodni. Saját tapasztalatomból tudom, hogy rengeteg meglepetésre számíthat az ember. Amikor kapcsolatba kerültem ezzel az egésszel, úgy képzeltem hogy majd a testemet hátrahagyva a szabadjára eresztett szellememet fogom be munkára. Ehelyett az történt, hogy a szellememet a Barlow ***** köti le, míg a testem ide-oda utazik a Földön. Tehát épp az ellenkezője vált valóra annak, amire számítottam.
S: Mi a véleménye az úgynevezett minőségi információk létrehozásáról, ami ugye a hálózaton futó hasznavehetetlen információk tömegének kiszűrésével jár. Nemrég beszéltem valakivel, aki említette, hogy szükségessé válhat az adatok ellenőrzése. Akárcsak a hírügynökségeknél vagy a hírlapoknál, szerkesztési munkálatokra van szükség, hogy az információk megfelelően legyenek tálalva.
B: De mi másra való maga a társadalom vagy az élet, mint hogy ellássa ezt a feladatot: elválassza a lényegest a lényegtelentől, a jelet a zajtöredéktől. Jelenleg az a legfőbb gondunk, hogy nem olyan régen vesz minket körül ez a környezet, és még nem volt időnk megtanulni, hogyan kell különbséget tenni értelmes hang és zaj között. Az a baj, hogy még ma is úgy kezeljük az ilyesmit, mintha valakinek a tulajdonát képező tárgy volna. Egy tárgyról mindig tudni, hogy micsoda: egy kenyérpirító az egy kenyérpirító, és kész. A gondolat viszont többféle lehet, attól függően, hogy kinek az agyában jelentkezik. Ami az én számomra értelmes, nem biztos, hogy másnak is az. A hálózaton belüli szelekció, mely már ma is működik, a bevett gyakorlaton alapszik, azaz olyanok végzik, írók, kritikusok, akik a valóságot állítólag jobban, megbízhatóbban látják. Emellett viszont egy természetes úton fejlődő érzékelő gépezettel is számolhatunk, amely sejtről sejtre továbbítja az információt, akárcsak az idegrendszer, amely szintén elektromos feszültség formájában juttatja el az információkat az érzékszervekig. A hálózat már most is láthatóan így működik, vagyis az idegrendszer részének, folytatásának tekinthető.
S: A cyber-tér könnyen kisajátítható elemekből áll. Ön az egyik cikkében azt írja, hogy átadásukkor az információk sosem vesznek el. Ennek kapcsán azt kérdezném meg, mi a véleménye a szellemi tulajdonról illetve a copyrightról.
B: Szerintem a szellemi tulajdon fogalma félrevezető. A gondolataimat éppúgy nem sajátíthatom ki, mint a barátaimat. Az információ mint olyan egyfajta viszonyt jelöl, és nem főnév, hanem ige. Jelentéseket közvetít, melyek az emberek közti szellemi térben helyezkednek el. A copyright csak azért foglalkoztat bennünket, mert az információkat raktározó dobozokkal törődünk. Guttenberg óta úgy próbáljuk továbbítani az információkat, hogy egy kézzel fogható burokba helyezzük őket, amelynek köszönhetően az üzenet ugyanúgy eladhatóvá és leképezhetővé válik, mint egy kenyérpirító vagy bármely más árucikk. Most, hogy csak borunk van, üveg nélkül, nem tudjuk leképezni. De továbbra is szeretnénk üvegbe tölteni. Ez azért fontos, mert látszik belőle, hogy a régi rend mindent megtesz, hogy fölébe kerekedjen az újnak az ipari gazdaság fenntartása által. Kár volna, ha így alakulna, az információs gazdaság ugyanis abban különbözik a korábbitól, hogy nem korlátozottak az erőforrásai, nem érvényes rá az entrópia, és ezért szabadon növekszik. Ha a partnerem átveszi egy gondolatomat, attól még az nekem is megmarad, és ezentúl mindkettőnk számára többet ér. Más a helyzet, ha a kenyérpirítómat veszi el, akkor ugyanis nekem nem marad. A tiszta információs rendszer tele van energiával, alig kell valamit hozzátenni. Két-három hete együtt ebédeltem az ifjabb John Kennedyvel, aki jó barátom. Egyszercsak rádöbbentem, hogy az arca, ez az élő szövet, gazdasági tevékenységek alapjául szolgál. Gazdaságilag értékes cikkek származnak belőle: fényképek, róla szóló történetek. Ugyanúgy gazdasági forrásnak tekinthető, mint egy olajkút, mondjuk, csakhogy az olajkúttal ellentétben ez kimeríthetetlen. Mármint ebben az esetben ez nem igaz, de azért érthető, mire akarok kilyukadni. Egyszóval helytelen a szokásos értelemben vett árucikkekként kezelni ezeket a termékeket, mert úgy sosem derül ki, valójában milyen gazdasági értéket képviselnek. Inkább szerződéses jellegű viszonyok gyanánt kell őket felfognunk, amelyeknek időbeli kiterjedése van, nem úgy, mint a megfogható tárgyaknak.
S: A multi-kulturalizmus kapcsán Peter [Lamborn Wilson] a radikális tolerancia álláspontját fejtette ki. Mennyire van ma helye ennek a magatartásnak?
B: A „netikettről”, intoleráns vonásai ellenére is elmondható, hogy a radikális tolerancia eléréséért küzd. A mindennapi elvárások számtalan intoleráns cselekedetet tartalmaznak. Véleményem szerint a kultúra egyre gyarapszik: ha már rendelkezik bizonyos alapokkal, gyors növekedésnek indul. Beleadagolunk egy kevés szabad gondolkodást, és az mindjárt hatalmasra felfújódik. Én legalábbis így látom, noha másképp is alakulhat, hiszen a jelelntősebb dolgok kétféleképpen sülhetnek el.
S: Köszönöm szépen.
MÉSZ: Sokan tartanak attól, hogy előbb-utóbb a nagyvállalatok, a politika, a kormányzatok hatalmas befolyásra tesznek szert. Lehet-e ezellen valamit tenni, illetve milyen módszereket javasolna?
B: Amennyiben a nagyvállalatok és a kormányzatok komoly befolyásra tesznek szert, ez inkább, sőt kizárólag előbb következik be, mint utóbb. A modern technológia ugyanis rendkívül kártékony ezekre a kiterjedt intézményekre nézve, ezért kár félteni. Én inkább tartok ezeknek az intézményeknek a leépülésétől. mint a hatalmi törekvéseiktől, hiszen azok úgysem járhatnak sikerrel. Amerikában figyelemmel kísértem a kábeltársaságok és egyéb vállalatok azirányú próbálkozásait, hogy maguk alá gyűrjék a cyber-teret, de eredményt azt nem láttam egyelőre. Látnivaló, milyen tanácstalanok, hiszen az információs szupersztráda [information super-highway] sosem épül meg. Több okból is kifogásolni szoktuk Bill Gates tevékenységét. Nemrég azonban, egy hosszas beszélgetésünk során meggyőződtem arról, hogy számára is vallásos üggyé vált a Háló. Eleinte félvállról vette az ilyesmit, később felül akart rajta kerekedni, most viszont végre rájött, hogy hiába próbálkozik. Befolyásolni tudja, de egyebet nem, és hosszú távon különben is inkább hasznos mintsem ártalmas ez a beavatkozás. A Microsoft Network alkalmas terep a kezdőknek, innen tudnak majd továbblépni. A Háló sokkal nagyobb hatással lesz a Microsoft Networkre, mint fordítva. A Háló ugyanis jellegénél fogva nem igazán egyeztethető össze a tulajdonosi szemlélettel, ehelyett a nyílt rendszereket részesíti előnyben. Aki nem ilyen rendszerrel rendelkezik, könnyen bajba kerülhet,
Mindez nem jelenti azt, hogy szerintem minden rendben van. Tisztában vagyok vele, hogy a hálózati szabadságot elsősorban két dolog veszélyezteti: az információknak tulajdonként való kezelése a nagyvállalatok részéről illetve az univerzális copyright törvények alkalmazása, ami a szólásszabadság korlátozásával jár. A copyright bennem nem olyan elvont félelmeket kelt, mint a politikusokban meg a művészekben. Szerintem ez az egyetlen terület, ahol a nemzetközi jog alkalmazása a szólásszabadság elnyomását eredményezheti. Ezen érdemes elgondolkodni. Ha a gazdaság legfőbb árucikke a megszólalásig olyan lesz, mint az emberi beszéd, a maradi gondolkodásúak mindenáron a szólásjog ellenőrzésére fognak törekedni.
Az interjút a MetaForum II. konferencia alkalmával készítette Sugár János. A beszélgetést Mész András videóra rögzítette, és a Médiamix (MTV, szerkesztő Kopper Judit) c. műsor számára egy rövidített változatot állított össze. Az interjú szerkesztett változata megjelent a Magyar Narancs 1996. február 1. számában.
