LEHETETLEN?

/A szavak jelentésében beállt változás, az ember lényében beálló változásokra utal./

Lehetetlen egy mű jelentéstartományának minden rétegét verbálisan leírni, behatolni minden egyes réteg mögé, kifürkészni, megfejteni. Rejtőzködő lehetetlen...

Az önmegismerés is lehetetlen, hát még egy másik ember megismerése. Nem tudom kívülről nézni magamat, ám a művek létrejöttét feltételezi egy olyan személyen kívüli folyamat, mely lehetővé tesz egy "véletlen", épp abban a pillanatban bekövetkező "találkozáseseményt", mely által - a művész személyétől függetlenül - formát talál és kap a munka. A művészi alkotásban az ember ellép a világtól, kilép onnan, távolságot tart tőle, szabadságot nyilvánít ki vele szemben - ez a műalkotás létrejöttének feltétele -, bár ugyanakkor szeretne minél közelebb kerülni ehhez a valósághoz.

A filozófiai lehetetlen az, ami érdekel, egy épp a befogadótól változó jelentés - bár természetesen minden munka tartalmaz egy állandó jelentésmagot, ami miatt a mű létre akart jönni -, ami a befogadó személyétől, kultúrájától stb. nagymértékben függ. Ezért szeretem a "Cím nélkül" megjelölést, szeretném elbizonytalanítani a nézőt, aki már a képek monokróm volta miatt is nehéz helyzetbe kerül: szinte nincs olyan pont a térben, melyet megtalálván teljesen látható lenne az egész munka (a fekete csillogása és elnyelődése miatt a homogén felületen). A megfejtés lehetetlensége vagy a mű rejtőzködő volta az, ami izgalmat okoz, az út, ami által megpróbálunk a közelébe férkőzni. Ez az, ami miatt az ember többször olvassa el az őt megérintő könyveket, egyfajta állandó késztetést adva a megismerni akarónak...

A művészet lehetetlensége összefügg a véletlennel. Törekedni valamifajta teljesség felé, úgy hogy közben tudja az ember, hogy nem érheti el soha - a lehetetlen vállalása és a véletlenre való összpontosított és koncentrált várakozás. A véletlen kart karba öltve együtt jár a lehetetlennel. Próbálnak felkapaszkodni egy olyan magaslatra, amiről tudják, hogy nem számukra van berendezve, a művészt pedig már a hegy lábánál magára hagyták.
És mégis, lehetetlen nem megpróbálni.

Nagy Barbara

2001. 06. 18.