(jegyzetek)
A fordítás alapjául szolgáló szöveg forrása:
Chalupecky, Jindrich, Art and Sacrifice / Opera e sacrificio, flash Art, 80/81(1978), február-április, 33-35; Danger in Art / Pericolo in Arte című tematikus összeállítás.
Életrajz:
Chalupeczky, Jindrich (1910-1990) - cseh gondolkodó, művészetkritikus. Filozófiai, szociológiai, pszichológiai, irodalom- és művészettörténeti tanulmányait egy ideig a prágai Károly Egyetemen, majd "önképző"-ként folytatta. A harmincas években a cseh avantgarde művészet és kulturális élet szellemi vezéralakja volt, szembehelyezkedett a német megszállókkal és 1948 után a kommunista uralommal. A háború befejezése utáni rövid időszakot leszámítva, amikor a Művészeti és Filozófiai Lapokat szerkesztette és a Képzőművészek Szövetségének titkára volt, visszavonultan élt és dolgozott. 1966-ban jelent meg tanulmánygyűjteménye Umení dnes (Művészet ma) címmel, amelynek nagy hatása volt a korszak cseh avantgarde-jára. A hatvanas években kapcsolódott be ismét tevékenyen a művészeti életbe szerkesztőként és kiadóként, kiállításokat rendezett otthon és külföldön, publikált, részt vett a Művészeti Kritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) munkájában. 1969-ben eltiltották a nyilvánosságtól, írásai otthon csak szamizdatként jelenthettek meg, így számos írása, kiadásra előkészített gyűjteményes kötete kéziratban maradt. Csehországban a halála és a rendszerváltás után kezdődött meg műveinek publikálása. Külföldön elsősorban a flash Artban és a Studio Internationalben jelentek meg írásai és tanulmányai, többek között Marcel Duchamp-ról, akiről monográfiát is írt. 1990-ben hozták létre fiatal művészek számára a Jindrich Chalupeczky'-díjat, amelynek nyertesei Magyarországon 1997-ben mutatkoztak be a Műcsarnokban. Magyarul: Csak művész… (Marcel Duchamp-ról), Létünk, Fórum, Újvidék, 1985. március-április, 289-323.
A tanulmányban előforduló nevek abc-sorrendben:
Abramovic', Marina (1946), szerb származású művésznő és Ulay (Uwe F. Laysiepen, 1943), holland művész 1976-tól 1988-ig dolgozott együtt. Hosszú ideig tartó, minimális feltételek között megvalósított, a testet fizikailag igénybe vevő feladatokat vagy monoton mozgásokat hajtottak végre. Közös együttműködésük kezdetén Marina azt nyilatkozta egy interjúban: "Egy harmadik »Ént« akarunk találni, amely független a mi kettőnk »Énjétől« egy »Ént«, amelyet »Dasselbst«-nek (ugyanannak) hívunk. Ez számunkra egy már-már hermafrodita szituáció." A nyolcvanas években hosszú időt töltöttek különböző sivatagokban spirituális feltöltődés, új energiák nyerése végett, s ebben az időszakban performance-aik - amelyeket Modus Vivendi címmel foglaltak össze - meditatívvá váltak, és szimbolikus elemekkel bővültek. Utolsó nagy akciójuk A szerelmesek - a Nagy Fal Séta volt 1988-ban, amikor a kínai nagy falat a két szélső pontjáról elindulva járták végig, és középen találkoztak. Magyarul: Tárgy helyett transzmisszió. Jesa Denegri beszélget M. A.-tyal és U.-jal, ÚjSymposion, 1985/8, 1, 10-11.
Acconci, Vito (1940) - amerikai (USA) művész. Irodalmi tanulmányok után 1964-ben művészetelméletet oktatott New Yorkban, folyóiratokban novellákat, kisregényeket publikált, majd teljesen a költészetnek szentelte magát. A minimalista esztétika hatására a jelekkel, az absztrakt struktúrákkal és a térrel kezdett el foglalkozni, s költészetében a szavakat tárgyként, a papírlapot akciómezőként kezelte. "A papírlap használatát mint térmodellt fogom fel, egy performance tereként miniatűr vagy absztrakt formában" - nyilatkozta. 1969-től valós térben megvalósított konceptuális akciókra tért át, amelyekben a tér a mindennapok terét, a társadalmi, kulturális környezetet jelentette számára, mint például a Following Piece (Követés mű) esetében, amikor három héten keresztül egy-egy véletlenül kiválasztott személyt követett az utcán addig, míg az egy privát helyre be nem lépett, és az erről írt beszámolókat mint "privát műveket" küldte szét. Ugyanakkor saját testével, illetve a testén, a test felületén végzett különböző tevékenységeket, amelyek a body art körébe tartoznak. Ilyen például az 1970-es Rubbing Piece (Radírozó mű), amelyben bőrét hosszasan, egészen annak felsértéséig radírozta. A 1970-es évek közepétől építészettel, szobrászattal és environmentekkel foglalkozik.
Artaud, Antonin (1896-1948) - francia író, színész, rendező. 1920-tól Párizsban élt, ahol 1927-ig a szürrealistákkal állt kapcsolatban. Egyes kortársaira, valamint elsősorban a hatvanas évek kísérleti színházi, művészeti törekvéseire színházzal kapcsolatos írásai és elképzelései voltak nagy hatással. A szövegközpontú, az értelemhez szóló és az életet utánzó színházzal erőteljes, totális, "kegyetlen" színházat állított szembe, amelyben a közvetlen akció, a gesztusok, a színházi effektusok "teljes létünkhöz" szólnak és egy mitikus, misztikus életfelfogás kifejezésének szolgálatában állnak. Színházi víziói szoros összefüggésben álltak saját életével és sorsával, a művészetben az őt kínzó testi betegségektől való megváltódást kereste. Magyarul versei költészeti antológiákban jelentek meg, valamint Színház és kegyetlenség; A kegyetlen színház; Első kiáltvány, in Aszínház ma. Írók, rendezők, színészek vallomásai korunk színházáról, válogatta Lengyel György, Gondolat, Bp., 1970, 120-125; A Peyotl Rítusa a tarahumaráknál, in Kapcsolatok. Múltidézetek. A 20. századi művészet és az ezoterikus hagyomány, válogatta és a bevezető írta Beke László, Művelődési Intézet, Bp., 1980, 26-33; A párizsi színház a világháború után, Levél Peter Watsonnak, in Másvilág. Bölcsészindex, Bp., 1985, 16-32; A könyörtelen színház. Esszék, tanulmányok a színházról, szerkesztette Vinkó József, Gondolat, Bp., 1985; Levél Jacques Rivière-hez; Sötét éjjel / avagy a szürrealista blöff; A művészet és a halál; Új levél önmagamról; Álláspont a testről; Közérthető kiáltvány; Levél senkihez, Műhely (szürrealista különszám), Győr, 1990, 68-75; Van Gogh, akit megöngyilkolt a társadalom, Átváltozások, 6(1996), 3-20; Levele André Bretonhoz, Nappali Ház, 1997/1, 3-15; Szürrealista szövegek, Átváltozások, 9(1997), 3-23; Artaud, a mumus és a tarahumarák, Orpheus Könyvek, 1998.
Baudelaire, Charles (1821-1867) - francia költő, író, kritikus. 1857-ben jelent meg először a később bővített és több kiadást megért fleurs du Mal, verseinek leghíresebb gyűjteménye (magyarul A rossz virágai, illetve A romlás virágai címmel többször kiadták). Irodalmi és művészeti tanulmányaiban, kritikáiban kora legjelesebb romantikus és realista művészeivel, íróival, valamint fontos művészeti kérdéseivel foglalkozott. Magyarul fontosabb kiadások: Válogatott művei. Európa, Bp., 1964; Válogatott művészeti írásai, válogatta, fordította, az előszót és jegyzetet írta Csorba Géza, Képzőművészeti Alap, Bp., 1964; Versei, Lyra Mundi, Európa, Bp., 1973; Művészeti kuriózumok, válogatta, a bevezetőt és jegyzetet írta Julien Cain, Corvina, Bp., 1988; Mesterséges mennyországok, Gondolat, Bp., 1990.
Beck, Julian - A The Living Theater alapító tagja, lásd Higginsnél.
Berryman, John (1914-1972) - amerikai (USA) költő, író, kritikus, a harmincas évek végétől jelentek meg versei. Kritikai tevékenységére Allan Tate, a New Criticism egyik vezéralakja volt hatással. Öngyilkosságáig a minnesotai egyetemen tanított. Magyarul versei antológiákban jelentek meg, valamint: Henry sorsa. Költemények, válogatta és utószó Jánosy István, Európa, Bp., 1988.
Beuys, Joseph (1921-1986) - német művész. 1947-től 1954-ig a düsseldorfi Művészeti Akadémián - ahol később maga is tanított 1961 és 1972 között - szobrászatot tanult. Korai szobrainak és rajzainak szimbolikus, mitologikus motívumvilágát a hatvanas években egy minden részletében végiggondolt anyaghasználatra és jelképességre épülő magánmitológiává fejlesztette, amely tárgymunkáit, environmentjeit és akcióit egyaránt meghatározta. Munkásságának központi témája volt a "plasztika"-ként értelmezett gondolkodás, a társadalmi és az emberi viszonyok átalakításának "képlékeny" eszköze. 1963-ban egy fluxus-rendezvény keretében lépett fel először, amelyet számos zenei, meditatív, keresztény vagy mitikus elemek köré szerveződő akció követett a hatvanas években. A hetvenes években akcióiban társadalmi, politikai és ökológiai kérdések kerültek előtérbe. Magyarországon 1989-ben a Budapest Galéria rendezett kiállítást rajzaiból és nyomataiból, 1993-ban, halálának hetedik évfordulóján pedig a Bartók 32 Galéria mutatta be a direkt demokráciával kapcsolatos tervezetét. Magyarul: Joseph Beuys (1921-1986), szerkesztette Ertsey Attila, in Bercsényi 28-30, 1983-1987, Bp., 1987, 115-158; három interjú, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 127-140.
Burden, Chris (1946) - amerikai (USA) művész. Szobrászati tanulmányok után 1971-ben kezdett a nézők részvételére építő munkákat készíteni. A hetvenes években kockázatos, önmagát veszélynek kitevő, azonban mindig pontosan kiszámított, kontroll alatt tartott akcióival az "öndestruktív" performance-művészet egyik legfontosabb képviselőjévé vált. Közönség előtt és nélkül egyaránt készített akciókat, amelyek egy része önmaga megsebzésével, fájdalommal járt. "Nem öngyilkosságot akarok elkövetni, hanem úgy gondolom, hogy művészetem vizsgálódás, amely minden művészet jellemző vonása" - nyilatkozta. Az önveszélyes szituációk megélése mellett hosszan, sokszor több napig tartó vagy a kimerültség szélső határáig folytatott akciókat csinált. Magyarul Corinna Ferrari beszélgetése a művésszel, Akciók, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 96-102.
Burljuk, David Davidovics (1882-1967) - orosz festő, költő. Festészeti tanulmányai alatt kezdett írni, a moszkvai kubo-futuristák egyik vezéregyénisége volt. A kezdetben magukat "jövősök"-nek vagy "leszistáknak" nevező csoport tagjai 1913-ban nevezték magukat először futuristának. Az 1912-ben Burljuk, Majakovszkij, valamint A. Krucsonih és V. Hlebnyikov által aláírt Pofonütjük a közízlést az orosz futurizmus kiáltványának számít (magyarul in A futurizmus, válogatta, fordította és a bevezetőt írta Szabó György, Gondolat, Bp., 19642, 236-237). Botrányos felolvasóestjeiken és az utcán is testfestéssel, színes és szokatlan öltözékben jelentek meg. Burljuk 1920-ban emigrált, Japánban, majd az USA-ban élt.
Caillois, Roger (1913-1978) - francia író, esszéista, 1938-ban jelent meg Le mythe et l'homme (A mítosz és az ember) című tanulmánya, 1939-ben L'Homme et le sacré (Az ember és a szent) című tanulmánykötete. Ez utóbbi 1950-es kiadásából egy részlet magyarul Átváltozások, (4)1995, 40-42, valamint: Pilátus, in A bál. Francia kisregények, Európa, Bp., 1965, 349-411; A költészet packázásai (Tanulmányok, cikkek), válogatta és fordította Lontay László, Európa, Bp., 1966; Picasso, a likvidátor, Nagyvilág, 1976/12, 1877-1884; A műfordítás dilemmái, Nagyvilág, 1978/10, 1531-1534; Tarasz Sevcsenko, Nagyvilág, 1982/5, 719-721; Kockák a sakktáblán (esszék), Nagyvilág, 1982/7, 986-994; Noé (novella), Nagyvilág, 1984/8, 1157-1164.
Colette (1953) - tuniszi születésű amerikai (USA) performance-művésznő, aki 1970 óta nőies témákkal és képzetekkel foglalkozik. Műveivel, életmódjával és öltözködésével egyaránt hatással volt a feminista törekvésekre. "Gyakorlatilag színpadon élek, a lakásom színpad" - mondta 1977-ben, performance-ainak egyik gyakori színre vitelére utalva: baldachinos ágyra vagy budoárra emlékeztető selyem-, szatén-, csipke- és fátyoldrapériákkal burkolt és bélelt doboz színtereket épített fel a kiállítóterekben és az utcán, amelyet vagy saját lakásaként mutatott be, vagy maga is helyet foglalt a teatrális térben, élő műalkotásként. Híres nők és elvont megszemélyesítések (Delacroix népet vezető Szabadságának, Sade Justine-jének, Madame Rècamier-nak, a Femme fatale-nak, az Alvó szépségnek) képeként jelent meg a sokszor több óráig tartó "alvási performance"-okban. Műveivel kapcsolatban mindig is fontosnak tartotta a dekorativitás, a romantika, az érzelmek és az érzelmesség hangsúlyozását. Croyden, Margaret - amerikai (USA) színházkritikus, esszéista. Színészi próbálkozások után tudományos pályára lépett. A New York-i Hunter College-ben és a New York Universityn folytatta tanulmányait, majd a Jersey City State College-ben tanított drámairodalmat. Színházi kritikái többek között a New York Timesban, a Village Voice-ban és a The Drama Review-ban jelentek meg. A rádió és a televízió számára egyaránt készített színházi kommentárokat, elemzéseket, illetve riportokat, például Jerzy Grotowski és Peter Brook rendezőkkel. Jelenleg a legújabb média számára is dolgozik, az The New York Theatre Wire (Advance News of What's Playing on New York's Stages. Theatre, Dance, Performance Art, Music, Alternative and International Theatre) internetes oldalain (http://www.nytheatre-wire.com) olvashatóak rövid írásai saját, Croyden's Corner című rovatában. Említett könyvének pontos adatai: Lunatics, Lovers and Poets. The contemporary experimental theatre. McGraw-Hill Book Company, New York, St. Louis, San Francisco, Toronto, 1974.
Duchamp, Marcel (1887-1968) - francia születésű művész, 1915 óta az USA-ban él. A kubistákkal, a dadaistákkal és a szürrealistákkal is kapcsolatban állt, de művészete az egyes irányzatoktól és csoportosulásoktól független volt. Az általa kitalált ready-made műfaja; asaját személye (Rrose Sélavy) és művei (Nagy üveg) köré épített mítosz; műveinek spekulatív/gondolati jelentése és az idea, az elképzelés előtérbe helyezése aművészetben, valamint az úgynevezett művészeti élettől való távolságtartás Duchamp életművének azon aspektusai, amelyek mind a mai napig foglalkoztatják a művészeket. A szövegben az R. Mutt feliratú, Forrás címmen ismert piszoárra történik utalás, amelyet Duchamp 1917-ben a New York-i Society of Independent Artists (Független Művészek Társasága) zsűrimentes kiállítására küldött be, amelynek egyik alapító és igazgatósági tagja volt. A vezetőség azonban a művet kizsűrizte, így Duchamp lemondott vezetőségi posztjáról. Magyarul: Apropo "Ready made", Rrose Sélavy, Férfiak tükör előtt, "Tartomány, melyen nem uralkodik az idő és a tér." J.J. Sweeney beszélget Marcel Duchamp-nal, Új Symposion, 1984/10, 27-31; A teremtő aktus, Létünk (Újvidék), 1985/2, 333-334; in Médiatörténeti szöveggyűjtemény, I, összeállította Peternák Miklós, Magyar Képzőművészeti Főiskola-Barabás Ilona Kft., Bp., 1994, 7, és in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 24-25; Az eltűnt idő mérnöke. Beszélgetések Pierre Cabanne-nal, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1991; Apropó ready-made, Időtől és tértől független területek (Interjú J. J. Sweeney-vel), in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 16-23; három írás, in Dadaizmus antológia, szerkesztette, jegyzeteket és utószót írta Beke László, Balassi Kiadó, Bp., 1998, 174-175, 177-181.
Eliade, Mircea (1907-1986) - román származású vallástörténész, író, aki 1945-től a párizsi Sorbonne-on, 1956-tól a Chicagói Egyetemen tanított. Nagy vallástörténeti munkái mellett a több kultúrán is átívelő, archaikus mítoszok, szimbólumok és rítusok elemzésével foglalkozott. Magyarul Serampuri éjszakák. Elbeszélések, Kriterion, Bukarest, 1980; A szent és a profán, Európa, Bp., 1987; Az örök visszatérés mítosza, avagy a mindenség és a történelem, Európa, Bp., 1993; A jóga. Halhatatlanság és szabadság, Európa, Bp., 1996; Vallási hiedelmek és eszmék története, I-III., Osiris, Bp., 1994-1998; Képek és jelképek, Európa, Bp., 1997.
Goncsarova, Natalja (1881-1962) - orosz festőnő, akinek festészeti œuvre-je több vonatkozásban is élettársának, Larionovnak a festészetével hozható összefüggésbe. Részt vesz a lucsizmus kidolgozásában; számos lucsista, futurista és primitivista művet bemutató kiállításon állított ki Oroszországban és külföldön egyaránt. 1915-ben elhagyta az országot és az Orosz Balettnek dolgozott, 1919-ben Párizsban telepedett le.
Howard, Henry - A The Living Theater tagja, lásd Higginsnél.
Hutchinson, Peter Arthur (1932) - angol születésű amerikai (USA) szobrász, konceptuális művész. A szövegben említett kirándulásairól 1970-ben Paricutin Project címmel rendezett kiállítást.
Jarry, Alfred (1873-1907) - költő, író, drámaíró. Fiatalon került kapcsolatba aszimbolistákkal, első verseskötete 1894-ben jelent meg. Termékeny író és fordító is volt, számos cikke, színműve, regénye között azonban a leghíresebb az 1896-ban publikált, és a Theatre de l'Oeuvre-ben bemutatott Übü király. Ezt aközépiskolásként írt bohózatot, amely a szürrealista, az avantgarde és az abszurd színházak előzményének számít, később több Übü-témájú darab követte. Művei, amelyek nagyrésze halála után jelent meg, nagy hatásúak voltak e században. Antonin Artaud 1926-tól 1929-ig működő színházát róla nevezte el. A Jarry kitalálta áltudományt, a patafizikát az 1943-ban alakult Patafizikus Kollégium műveli, amelynek tagja volt többek között Boris Vian, Raymond Queneau, Eugene Ionesco és Marcel Duchamp. Magyarul versei különböző antológiákban jelentek meg, valamint: Übü király avagy A lengyelek, Európa, Bp., 1966; Két Übü-dráma, Európa, Bp., 1978; Az übük, Fekete Sas, Bp., 1996; A szuperhím, Lazi, Szeged, 1998.
Kaprow, Allan - lásd a szerzők életrajzánál. A Calling (Hívás) című happeninget 1965-ben huszonegy önkéntes részvevővel rendezte meg New York utcáin, különböző helyszíneken. A véletlenül ottfelejtett vagy lerakott tárgyak benyomását keltő becsomagolt résztvevők "hívásra" fejtették le magukról a lárvaállapotot jelképező pólyákat.
Klein, Yves (1928-1962) - francia művész. Festő szülők gyermekeként tizennyolc éves korában kezdett el festeni, és ekkor fogant meg benne a monokróm festészet gondolata is. Mindemellett keleti nyelveket és dzsúdózni tanult (dzsúdótanításból élt egy ideig), nagy hatással voltak rá a rózsakeresztes kozmogónia és Gaston Bachelard írásai. 1955-ben első kiállításra benyújtott monokróm képét visszautasították, de ez évtől kezdve rendszeresen kiállított. Rövid alkotói időszakában (harmincnégy éves korában szívinfarktusban halt meg) készült művei az írásaiban is kifejtett monokróm elmélet, az "anyagtalan képi érzékenység", az absztrakción túli festészet gondolatához kapcsolódnak. 1957-ben Milánóban mutatta be kék képeit, amelyeket a Nemzetközi Klein Kéknek nevezett kék színnel festett. 1958-ban rendezte meg Le Vide (Az üresség) című kiállítását, 1959-ben rituális akció keretében bonyolítotja le egy Zone de Sensibilité Picturale Immatérielle (Anyagtalan Képi Érzékenység Zónája) előadását. 1960-1961-ben készítette eső és szél alakította Kozmogóniáit és tűzképeit, valamint megvalósította régi tervét, a tűzkutat és a tűzfalat. 1960-ban nyilvánosan bemutatta a meztelen női modellekkel, "élő ecsettel" festett képeinek készülését (Anthropometriák) 1947-es Monotón szimfóniájának kíséretében. Alapító tagja volt a francia Új realistáknak, valamint nagy hatással volt a németországi Zero csoportra, amelynek kiállításain művei halála után is szerepeltek. Magyarul Naplórészletek, Az igaz és a való, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 66-75.
Knízak, Milan (1940) - cseh művész, Allan Kaprow megfogalmazásában a kelet-európai happening művészet vezéralakja. A prágai Művészeti Akadémiáról 1959-ben eltávolították május elseje "vad" megünnepléséhez készült tervezete miatt, s e "provokációtól" számítja akcióművészeti tevékenységét. Expresszionista festményeket, assemblage-okat készített, 1962-től utcai installációkkal, akciókkal lépett fel a prágai utcákon. 1964-ben megalapította az AKTUAL csoportot, amely "ceremóniákat" és "demonstrációkat" rendezett, nagy hangsúlyt helyezve az aktuális öltözködésre. Knízak œuvre-jének nagy részét az általa tervezett, festett, tárgyakkal teleaggatott, lyukakkal és tömésekkel ellátott ruhák teszik ki. 1965-től készít happeningeket. 1966-ben Dick Higgins, Alison Knowles és Ben Vautier prágai látogatásakor került kapcsolatba a fluxussal, amelynek kelet-európai képviselője lett. 1968 és 1970 között New Yorkban élt. Külföldön számos kiállításon szerepelt, írásai jelentek meg különböző kiadványokban, míg hazájában 1966-ban, 1972-1973-ban és 1974-1975-ben is börtönben ült tevékenysége miatt. A rendszerváltozás után a prágai Művészeti Akadémia elnöke lett. Magyarországon 1987-ben volt kiállítása és akciója a Liget Galériában, valamint egy nagyobb installációja volt látható az 1991-es Détente kiállításon a Kiscelli Múzeumban. 1993 decemberében előadást tartott a Képzőművészeti Főiskolán és munkásságából kisebb bemutatót rendezett az Artpool Művészetkutató Központ. Magyarul Beke László és M. K. beszélgetése a Kassák Klubban 1987. február 22-én, in Liget Galéria 1983-1990, szerkesztette Várnagy Tibor, Bp., 1990, o. n.; A poszt-szocialista poszt-realizmus, Balkon, 1994/4, 12-15.
koreci Pinhász rabbi (meghalt 1791-ben) - Baal Sém, a hasszidizmus megalapítója körébe tartozó tanító, bölcselő. Dickie, George (1926) - amerikai (USA) esztéta, a University of Illinois (Chicago) professzora. A hetvenes és nyolcvanas években több könyvet és egy antológiát publikált az esztétika témaköréből, illetve a művészet és esztétika összefüggéseiről, elsősorban a művészet intézményi elméletével foglalkozik. Sokat hivatkozott rövid tanulmánya a What is Anti-Art? (Mi az anti-művészet?) 1975-ben jelent meg, amelyben Danto alapján a "művészeti világ" művészetlegitimáló szerepét hangsúlyozza. Marcusénak a kapitalizmussal kapcsolatos nézetét mintegy parafrazálva Dickie szerint a művészet intézménye minden lázadó anti-művészetet bekebelez, így Duchamp nem művészeti intencióval készült ready-made-jei is művészetté váltak. Más a helyzet az akcióművészekkel, akik (az egyetlen példája Acconci) "a művészet bürokratái": csupán a művészeti világ működését, masinériáját használják ki, miközben semmit nem produkálnak. "Ha minden művész csak anti-művészetet »csinálna«, vagyis anti-művész lenne, akkor Hegel jóslata beteljesedne - a művészet véget érne."
Larionov, Mihail Fjodorovics (1881-1964) - orosz festő. Festészetének impresszionista, majd primitív korszakát követően a futurista esztétika híve lett, és 1911-1912-ben kidolgozta a rayonizmust (lucsizmust), amely a tárgyakról visszaverődő fénysugarak metszésénél kialakuló formák festészete. 1914-ben a Burljuk testvérekkel, Majakovszkijjal és Goncsarovával együtt szerepelt a Dráma a 13. számú kabaréban című futurista filmben, amelyben testüket tetoválásszerű festés borította. 1915-ben Gyagilev hívására Svájcba ment, hogy az Orosz Balett számára dolgozzék, és többé nem tért vissza hazájába.
Lautréamont, Comte de (Isidore Lucien Ducasse, 1846-1870) - francia költő. A maga korában szinte teljesen ismeretlen, huszonnégy éves korában elhunyt költőt az 1920-as években a szürrealisták fedezték fel. Magyarul két műve, a Maldoror énekei és a Költemények kisebb részletei antológiákban jelentek meg, az előbbi teljes fordítását 1981-ben adta ki az Európa Kiadó. Blanchot, Maurice (1907) - francia kritikus, író. Lautréamont et Sade című írása 1949-ben jelent meg először. Magyarul A tűz része, in A líra ma. Vallomások, esszék, az antológiát szerkesztette és a bevezetőt írta Hajnal Gábor, Gondolat, Bp., 1968, 45-46; Merre tart az irodalom? (részlet), Helikon, 1983/3-4, 407-412; Az Athenaeum, Athenaeum, 1991/1, 41-51; Orpheus pillantása, Határ, 1992/6 (december), 6-10; Ki?, Pompeji, 1994/1-2, 226-228; A belső tapasztalás, A lascaux-i állat, Átváltozások, (4)1995, 37-39, 46-50; A megszakítás, Más(ik) - lét(e). E. J., Athenaeum, 2. k., 4. füzet, 1995, 133-143; Az elpusztíthatatlan, Magyar Lettre International, (23)1996, 34-36; Michel Foucault, ahogy én látom, Magyar Lettre International, (26)1997, 65-68; Az intellektuel síremléke. Részlet egy vitacikkből, Magyar Lettre International, (30)1998, 6-7.
Lebel, Jean-Jacques (1936) - francia művész, író. Az ötvenes évek közepétől állított ki, többek között az art brut, a szürrealizmus és Marcel Duchamp volt rá nagy hatással. Az ő nevéhez fűződik az első európai happening 1960-ban. 1966-ban jelent meg könyve a témáról (Le happening, Editions Denoël, Paris, 1966). A hatvanas években kapcsolatba került és együtt dolgozott a happening és a fluxus képviselőivel (Kaprow, Filliou stb.), az amerikai beat-nemzedék műveit fordította (Burroughs, Ginsberg stb.) franciára. 1964-től több éven át szervezte a Festival de la Libre Expressiont (A Szabad Kifejezés Fesztiválja), amely happeningek, koncertek, filmvetítések, költői események kerete volt. 1968-ban aktívan részt vett a forradalmi eseményekben, a társadalmi aktivitás és a művészet egységét hirdette utca- vagy gerillaszínházában is. Politikai felfogását tekintve anarchista, a hetvenes években közreműködött az anarchista irodalom újra kiadásában. 1979-ben útjára indította a Poliphonix elnevezésű, minden évben más városban megrendezésre kerülő, költői, művészeti, zenei fesztivált, amelyre hazánkban Szegeden és Budapesten 1988-ban, a fővárosban 1994-ben került sor. Az 1988-as találkozón (amelyet a Szkárosi Endre szervezte Intermámor'88-cal egy időben tartottak) Lebel is részt vett. 1995-ben fellépett a Perforium elnevezésű nemzetközi performance-művészeti találkozón Budapesten, s ugyanekkor az Artpool Művészetkutató Központban a performance-ról rendezett sorozat keretében Beke Lászlóval és Papp Tiborral folytatott beszélgetést. Hosszabb visszavonulás után 1986-tól fest, alkot és állít ki ismét, 1998-ban a Ludwig Múzeumban volt kiállítása. Az Entretiens avec le Living Theater a párizsi Pierre Belfond Kiadónál jelent meg 1969-ben. Magyarul Megjegyzések a politikai utcaszínházról, in A dráma művészete ma, válogatta, szerkesztette, az előszót és a bevezetőt írta Ungvári Tamás, Gondolat, Bp., 1974, 468-476; Déchirex, A happening lényege (A "Szabad megnyilvánulás műhelye" tagjai számára), in A neoavantgarde, 1981, 321-326; Déchirex in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 84-85.
Livsic, Benedikt (1886-1939) - orosz író. 1911 végén megismerkedett David Burljukkal, csatlakozott a későbbi moszkvai kubo-futurista csoporthoz, és velük együtt alapította meg 1911-ben a Hilea társaságot. 1914 januárjában, Marinetti oroszországi látogatásakor aláírta az anti-Marinetti pametet, és bár a továbbiakban elhatárolta magát attól, hogy futuristának tekintsék, később is publikált verseket ezen elnevezés alatt. 1933-ban jelent meg A másfélszemű íjász című visszaemlékezése az orosz futurizmusra. A sztálini tisztogatásoknak lett az áldozata.
Lowell, Robert (1917-1977) - amerikai költő, kritikus. A Harvard Egyetemet otthagyva, Allan Tate-nál tanult a Kenyon College-ban, és áttért akatolikus hitre. A II. világháborúban lelkiismereti okokból megtagadta a katonai szolgálatot, s emiatt börtönbe került. A háború után egy művével megalapította a vallomásos (confessional) költészet iskoláját, nagy hatással volt olyan fiatal költőkre, mint Sylvia Plath, Anne Sexton és mások. 1968-ban Angliába költözött és haláláig angol egyetemeken tanított. Magyarul Közel az Óceán. Versek, válogatta és az utószót írta Osztovits Levente, fordította és a jegyzetet összeállította Orbán Ottó, Európa, Bp., 1972; ezen kívül több antológiában is jelent meg egy-egy verse, illetve tizenkilenc vers, in Szavak a szélbe. Mai amerikai költők (A háborús nemzedék), válogatta, az utószót írta és a kötet költőit bemutatja Kodolányi Gyula, Európa, Bp., 1980, 91-114; Történelem, válogatta, fordította, az előszót írta Orbán Ottó, Európa, Bp., 1983.
Majakovszkij, Vlagyimir Vlagyimirovics (1893-1930) - orosz költő, drámaíró, publicista. Képzőművészeti tanulmányok után 1912-től jelentek meg írásai, amelyek a futurizmus jegyében a régi rend lerombolásának és egy új társadalmi átalakulásnak voltak a szószólói. Részt vett az 1917-es forradalomban, majd irodalmi és képzőművészeti alkotásaival, rövid ideig megjelenő folyóirataival és agitációs munkájával az új társadalom és kultúra megteremtésének programján, illetve később azok kritikáján dolgozott. Magyarul 1945 után számos gyűjteményes és válogatott verseskötete, önálló verse jelent meg, valamint Válogatott művei, 1-4. k., válogatta és szerkesztette Radó György, Európa, Bp., 1957; Oroszország, a művészet és mi. Művészeti írások, Corvina, Bp., 1979.
Malevics, Kazimir (1878-1935) - orosz festő. A múlt század végi és e század eleji irányzatok követése után 1913 körül eljutott a nem-ábrázoló festészetig, amelyet szuprematizmusnak nevezett. Először az 1915-ös pétervári utolsó futurista kiállításon mutatta be több szuprematista (a tiszta szín szupremáciájára épülő) festményét, így a Fekete négyzetet, amely a huszadik századi absztrakt festészet, az idea elsőbbségét hangsúlyozó művészeti törekvések fontos példája. 1915-ben brossúrában tette közzé első elméleti írását, amelyet haláláig számos követett. A szövegben idézett két írásának angol fordítása (God is Not Cast Down, On Poetry) megjelent in K. M., Essays on Art, 1915-1933, 1., szerkesztette Troels Andersen, Borgens Forlag a-s, Copenhagen, 19712. Magyarul A kubizmustól és futurizmustól a szuprematizmusig, Szuprematismus, Unovisz, in Bajkay Éva, A konstruktivizmus. Válogatás a mozgalom dokumentumaiból, Gondolat, Bp., 1979, 53-60, 61-63, 91-92; A tárgynélküli világ, Corvina, Bp., 1986; A természet legveszélyesebb jelensége - az ember, 2000, 2000/6, 57-70.
Malina, Judith - A The Living Theater alapító tagja, lásd Higginsnél.
Mlcoch, Jan (1953) - cseh művész, az 1970-es évek első felétől készített performance-okat. Ezek egy része a a természethez kötődött, ahol sétákat, primitív szertartásokat, apró megfigyeléseket hajtott végre, más részük egy rituális vagy aszketikus irányzathoz kapcsolódott. "Akciói általában szimbolikus jellegűek, azonban a fájdalom és a kockázat gyakran jelen van munkájában: 1974-ben egész testét összeszurkálta tűvel, hogy a napsugarak jobban áthatolhassanak rajta, és még ugyanebben az évben kezét-lábát összekötve felfüggesztette magát egy vasgerendára" - írta róla François Pluchart. Az utóbbi, 1974-es akció címe a Felfüggesztés - a nagy alvás volt; Mlcoch arcát fekete maszk fedte, fülei pedig viaszszal voltak betömve. Stemberához hasonlóan, ő is a fizikai jelenlét és az ön-megtapasztalás központi jelentőségét hangsúlyozza akcióival kapcsolatban. Magyarországon 1975-ben Petr Stemberával és Karel Milerrel volt közös bemutatója az FMK-ban.
Palach, Jan (1948-1968) - cseh egyetemista, aki 1968-ban tiltakozásul a szovjet csapatok bevonulása ellen a prágai Vencel téren felgyújtotta magát.
Pane, Gina (1939) - olasz származású művésznő, 1960 óta Párizsban él. Festészeti és szobrászati tevékenységét követően, 1968-tól készít performance-okat. Kezdetben a természetben, a természet és a föld védelmében hajtott végre rituális jellegű akciókat, 1970 óta belső térben, saját testével dolgozik. A testet kifejezési eszköznek, nyelvnek tekinti, amelynek minden elemével, a hússal, a vérrel, az extrementumokkal, a saját magán ejtett sebekkel kommunikálni akar. Body art tevékenységét tudatosan vállalt, kritikus művészetnek tekinti: a test és annak tudattalan mélyrétegei az ember, a társadalom, az erkölcsök és a hatalom összeütközési tere, anyaga. Az elfogadott társadalmi kódokat, jelképeket, mítoszokat kérdőjelezi meg művészetében - írta róla monográfusa, François Pluchart. 1972-1973 óta az egyszerű gesztusokat komplexebb nyelvezet váltja fel, műveiben a narrativitás kerül előtérbe.
Pisani, Vettor (1934) - olasz művész. A hatvanas években művészetének fő témája és kulturális, mitografikus hivatkozása Marcel Duchamp volt. Ezzel kapcsolatos tanulmányait 1970-ben kiállításon mutatta be Maschile, feminnile e androgino. Incesto e cannibalismo in Marcel Duchamp alcímmel. A Duchamp által a művészetben feldolgozott persona kérdésével foglalkozott 1971-től performance-aiban is, amelyekben a nő és a férfi kettőssége mellett a fizikai és a szellemi, a természetes és a művi/művészeti ellentmondásait próbálta meg feloldani. Szimbolikus értelemben használta fel az akcióművészetben gyakran előforduló "női aktot", amely hol a földet vagy az éjszakát jelképezte, hol egyértelműen Duchamp-nak a Menyasszonyt vőlegényei vetkőztetik, sőt (A nagy üveg) című művére utalt. Más esetben a természetet és az elmúlást képviselő női testet a valós idő múlását mutató órával konfrontálta, vagy pedig a test részleges befestésével szoborrá, időtlen műtárggyá alakításának gondolatát fogalmazta meg. Pisani az 1980-as évek óta színházzal is foglalkozik, valamint - szintén Duchamp nyomdokain haladva - a szobrászat és a body art határán mozgó "testkiegészítéseket" készít.
Plath, Silvia (1932-1963) - amerikai (USA) költő és írónő. Robert Lowell tanítványa volt, 1959-ben férjével, Ted Hughes angol költővel Nagy-Britanniába költözött. 1963-ban, öngyilkossága évében jelent meg Az üvegbúra (magyarul Európa, Bp., 1971) című regénye, amelynek főhőse, egy amerikai diáklány lelki vívódásait az írónő öngyilkosságával hozták összefüggésbe. Magyarul versei antológiákban jelentek meg, valamint: Zúzódás. Válogatott versek. Európa, Bp., 1978; Naplók, Pesti Szalon, Bp., 1995; Az ötvenkilencedik medve, Saxum, Bp., 1996.
Poggioli, Renato - olasz származású irodalomtörténész, fordító, kritikus. 1938-ban az USA-ba emigrált, a második világháborúban az amerikai hadseregben szolgált, 1950-ben kapta meg az állampolgárságot. Amerikai letelepedése után is szoros kapcsolatban állt az európai tudományos élettel: szláv nyelvészeti tanulmányokat folytatott Csehszlovákiában, újlatin nyelveket tanított Lengyelországban, az Inventario című nemzetközi quarterly társszerkesztője volt, valamint előadott a római egyetemen és a Sorbonne-on. Amerikában a Brown University Smith College-dzsén oktatott, majd a szláv irodalom és az összehasonlító irodalomtörténet professzora, valamint az Összehasonlító Irodalomtörténeti Tanszék vezetője lett a Harvard University-n (Cambridge, Mass.). A harmincas évektől kezdve jelentek meg könyvei, tanulmánykötetei, kiemelten foglalkozott az orosz és a szláv irodalommal. Az avantgarde (Teoria dell'arte d'avanguardia, Il Mulino, Bologna, 1962) mellett külön könyvekben tárgyalta a dekadencia, az utópia fogalmát, valamint a pasztorális és bukolikus költészetet. Autóbaleset áldozata lett, számos tanulmánykötete poszhumusz jelent meg.
Rosenberg, Harold (1906-1978) - amerikai (USA) író, kritikus. 1939-1942 között a WPA-nak (lásd Pollocknál) dolgozott, majd számos egyetemen, iskolában tanított és adott elő. Művészeti és irodalmi kritikái a Partisan Review-ban és az Art Newsban jelentek meg. 1967-től haláláig a The New Yorker művészeti kritikusa volt. A negyvenes-ötvenes években az absztrakt expresszionizmus propagátora és interpretálója, tőle származik az "akciófestészet" kifejezés. Monográfiát és tanulmányt írt az irányzat számos képviselőjéről (Willem de Kooning, Jackson Pollock, Hans Hofmann, Barnett Newman stb.). Három alapvető és sokat hivatkozott tanulmánykötete The Tradition of the New (1959), The Anxious Object (1964) és a The De-Definition of Art (1972).
Satie, Eric (1866-1925) - francia zeneszerző, zongorista. A párizsi Conservatoirban folytatott tanulmányok után hosszabb ideig bárzongoristaként dolgozott, tagja volt a Rose + Croix nevű rózsakeresztes csoportosulásnak, kapcsolatban állt a dadaistákkal és a szürrealistákkal. 1905-1908 között a Schola Cantorumban tanult. A tízes évek végén az úgynevezett Hatok fedezték fel és játszották szerzeményeit. 1917-es Parade című balettzenéjét írógépre, szirénákra, repülőgéppropellerekre stb. írta. A Francis Picabiával közösen készített 1924-es Relache című balett filmbetétjének, a René Clair rendezte Entr'acte-nak a zenéje későbbi bútorzenéjét előlegezi, "amely nem hallgatásra született, hanem az élet élményeinek (például egy ebédnek, egy házassági szerződés aláírásának vagy a vendégek fogadásának) felfokozására" (Hajnóczy Csaba) Magyarul Egy zenész napirendje, Magyar Narancs, 1994. január 27., 34, A zenész egy napja címmel, in Dadaizmus antológia, szerkesztette, a jegyzetet és az utószót írta Beke László, Balassi, Bp., 1998, 123.
Schechner, Richard (1934) - amerikai (USA) rendező, drámaíró. Grotowskinál tanult, s részben az ő módszereit alkalmazta az 1967-ben alapított a Performance Group nevű színházi csoportjában. Az úgynevezett environmentális színházról vallott nézetei sok vonatkozásban a happening alapelveivel egyeznek meg, egyik híres rendezése a Dionysos in '69 (Dionüszosz '69-ben), amelyet egy New York-i garázsban adtak elő. A The Tulan Drama Review (később The Drama Review) színházelméleti folyóirat szerkesztője, amely igen jelentős orgánuma volt a performance-művészetnek, 1965-ban külön számot szenteltek a happeningnek. A TDR-ben közölt szövegekből válogatásokat újabban egy Schechner által szerkesztett könyvsorozatban szándékoznak megjelentetni, amelynek első kötete 1995-ben jelent meg Happenings and Other Acts címmel (szerkesztette Mariellen R. Sandford, Routledge, London and New York). Magyarul A performance. Esszék a színházi előadás elméletéből 1970-1976, szerkesztette Bóna László és Bóna Adél, Múzsák, Bp., é. n.
Sexton, Anne (1928-1974) - amerikai (USA) költőnő. Korai költészeti próbálkozások és egy gyermekszülést követő idegösszeroppanás után 1959-1960-ban Robert Lowell tanítványa lett. Az ő ösztönzésére döntött végképp a költészet mellett. Sylvia Plath-szal együtt az úgynevezett vallomásos (confessional) költők sorába tartozik. Magyarul két vers, in A létezés hálói. Amerikai költők versei Kodolányi Gyula műfordításában, Európa, Bp., 1990, 127-128.
Shiraga, Kazuo (1924) - japán festő és akcióművész. 1948-ban fejezte be festészeti tanulmányait, majd az ötvenes évek első felében megalapította a japán Zero csoportot, amelynek tagjai 1955-ben csatlakoztak a Gutai csoporthoz. Nemzetközi viszonylatban leghíresebb akcióműve az 1955-ös Küzdelem a sárral, amelyben saját testével formálta akció-anyag-képpé az akció kiindulásakor sima felületű sárréteget.
Sontag, Susan (1933) - amerikai (USA) író, esszéista. Angol irodalomtörténetet, filozófiát tanult és tanított több egyetemen, mielőtt 1963-ban első regénye megjelent. 1964-ben Notes on 'Camp' (magyarul A campről, in S. S., A pusztulás képei, Európa, Bp., 1972) című esszéje nagy figyelmet keltett, s a hatvanas években két kötetben is publikálta a modern kultúra, a művészet, a film és a színház különböző jelenségeiről és személyiségeiről írott esszéit. A performance szempontjából ezek közül az 1962-es Happening a radikális mellérendelés művészete című, Apusztulás képeiben magyarul is olvasható írását kell kiemelnünk. Az európai kultúrára irányított megkülönböztetett figyelmét esszéi témái mellett szerkesztői munkái is mutatják: Antonin Artaud és Roland Barthes válogatott írásainak kiadásai. A szövegben idézett, Cesare Pavese (1908-1950) olasz íróról és költőről írt esszéje az The Artist as Exemplary Sufferer (A művész mint a szenvés példája, 1962), amelyben Pavese naplóját elemzi, s ennek összefüggésében utal Stendhal (Henri Beyle, 1783-1842), André Gide (1869-1951) francia írókra, valamint Baudelaire-ra és Kafkára (lásd a Holmi-vitánál). A hivatkozott másik cikk, az A Note on Simone Weil (1963), jegyzet Simone Weil (1909-1943) francia írónőről, amelyben Heinrich von Kleist (1777-1811) német próza- és drámaírót, Kierkegaardot (lásd Gorsennél), Nietzschét (lásd a Holmi-vitánál), Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) orosz írót, Kafkát és Baudelaire-t említi. Arthur Rimbaud és Jean Genet neve e cikkben nem fordul elő. Egyéb írásai magyarul önálló kötetben: A fényképezésről, Európa, Bp., 1981; A betegség mint metafora, Európa, Bp., 1983; Az AIDS és metaforái, Európa, Bp., 1990; Halálkészlet, Regény, Európa, Bp., 1989; A vulkán szerelmese, Regény. Holnap, Bp., 1994.
Stembera, Petr (1945) - cseh művész. 1967-1971 között a prágai Károly Egyetemen szociológiát tanult. A hatvanas években kezdett festeni, 1968-ig absztrakt képeket. Egy párizsi látogatás után két évig, amelyet a "felkészülés időszakának" nevezett, saját vérével dolgozott. 1969-ben kezdte akcióművészetét, 1971 óta központi témája és anyaga saját teste. 1972-től fizikai tűrőképességének határait vizsgálta akcióiban, 1973-1975 között több "aszkétikus munkát" készített: "folyamatosan növelte az evés, ivás, alvás nélkül töltött napok számát; nyak- és arcizmai megfeszítésével izmai ellenállóképességét tanulmányozta; rózsát oltott a karjába, amely operációval megfertőzte magát" (François Pluchart). Munkáinak a keleti filozófia, a zen, az egzisztencializmus (hivatkozásai többek között Sartre, Husserl, Perleau-Ponty), McLuhan információs elmélete alkotta a szellemi hátterét, valamint nagy hatással voltak rá a kortárs amerikai akcióművészek, például Chris Burden, Tom Marioni és Terry Fox, akikkel szoros kapcsolatban állt. Magyarországon 1972 augusztusában részt vett a Beke László szervezte csehszlovák-magyar művészi találkozón Balatonbogláron, 1975 elején Jan Mlcochhal és Karel Milerrel közösen szintén Beke László hívta meg egy FMK-beli bemutatkozásra, 1976-ban pedig a pécsi Zsolnay Múzeumban lépett fel egy Előadással.
Vergine, Lea - olasz művészetkritikus. Il corpo come linguaggio (La 'body art' e storie simili, Milano, 1974) című könyvét röviden tárgyalja Johann Lothar Schröder jelen kötetünk 15-16. oldalán.