Az ARTPOOL VÉLETLEN NAPLÓJA számára

Kedves Júlia & Galántai!

Amikor megkaptam a felhívást az Artpool „Véletlen jövő: a véletlen éve” projektre, tudtam, hogy valamilyen módon részt veszek majd benne. A véletlen az előre nem látható dolgok művészete, mely lehetőséget ad arra, hogy valami érdekeset hozzunk létre belőle. Optimista lévén balszerencsém jóra vált, és így az elmúlt évek nehéz küzdelmei a mellrákkal és az árulással most ebben a nullákkal teli évben átformálódik egy új kezdetté, egy új lehetőséggé, melynek köszönhetően rendbe szedhetem azokat a zavaros emlék töredékeket.

A homoktenger korában a probléma a véletlen: valószínűtlen, esetleges részecske csoportok halmozódnak fel. Ez a posztmodern kor esztétikai értékeket és váratlan csodákkal teli helyzeteket hoz létre. Ez a művészek ideje, hiszen az alkotás nem más mint váratlan, lehetetlen szituációk teremtése, és a természet világa is ugyanezt teszi vakvéletlenek formájában. Másrészről a művész - aki maga is egy részecske a homoktengerben - tudatossá teszi a véletlent. (Vilém Flusser Three Times című írása nyomán, Art Forum, February 1991, pp.26-27.)

Lányom régi vágya által vezérelve, hogy feltérképezzük a családfánkat, brazíliai nővéremmel elhatároztuk, hogy júniusban találkozunk Bécsben, hogy egy kis családkutatást végezzünk, és unszolásomra elutaztunk Budapestre is meglátogatni az Artpoolt és az Árnyékkötőket. Vannak emberek, akik azért nyomoznak múltjuk után, hogy megszabadítsák magukat a bizonytalanságtól, én azonban nagyon is személyes szálat akartam felgöngyölíteni, talán arra a kérdésre kerestem a választ, hogy miért nem éreztem soha otthon magam egyik országban sem ahol éltem. Június huszadikán délután beléptünk az Artpool Művészetkutató Központba és átadtam Galántai véletlen éve projektjéhez készített anyagomat. Nem tudom felidézni beszélgetésünk pontos menetét, és azt sem, hogy mi késztette Júliát arra, hogy elém tegye Vilém Flusser egyik kötetét. Véletlen Jelen!* Szinkronicitás!* Véletlen Konfetti!* A hőségtől kimerülten hallgató nővérem egyszer csak felélénkülten megszólalt: „ő (Vilém Flusser) az unokatestvérünk!” Ez egy igazi véletlen esemény volt, méltó Galántai Véletlen jövő hálózati konstrukciójához! Vilém Flusser, a híres filozófus, a brazíliai Sao Paulo Egyetem valamint az Arles-i Ecole Nationale de la Photographie professzora a mi rokonunk! Lehetetlen, hihetetlen! Hogy lehet ez? Hogy lehetséges ez a kapcsolat?

„Meglehetősen valószínűtlen, de statisztikailag kiszámítható véletlen egybeesések eredményei vagyunk és ezáltal további véletleneket tudunk generálni. Hagyományosabbá téve, a Homo Sapiens, a véletlen valószínűtlen eredménye véletlenül képes saját szándékából további valószínűtlen helyzeteket teremteni. Más szavakkal az emberi fajban a véletlen véletlenül bukkan fel és válik szándékká.” (Vilém Flusser: Wondering about science, Artforum, Summer 1989, p.106.)

A családom már megélte a kényszerű deportálást és a szándékos kivándorlást is, Bulgáriától Magyarországon, Ausztrián és Anglián át egészen Brazíliáig és az Egyesült Államokig jutottunk. Tíz évesen a sors még nem tette lehetővé, hogy rávegyem bolgár/osztrák szüleimet, hogy Brazíliában maradjunk. Ha maradtunk volna, a véletlen naplóm most egészen máshogy nézne ki! A brazíliai családunkhoz tartozott a nővérem Bécsből a cseh férjével és az ő prágai rokonaival. Sógorom kedvenc unokatestvére, Edith, férje Vilém Flusser volt, és mindannyian részesei lehettünk a Vilém-mel folytatott furcsa és csodálatos beszélgetéseknek a családi összejöveteleken. Edith nagyban részt vett Vilém munkásságában, és 1991-es halála után ő adta ki tanulmányait és könyveit. Én visszamentem a szüleimmel Angliába, majd felnőttként, egy rövid Chicagói tartózkodás után, Oregonba, az Egyesült Államok nyugati partvidékére költöztem. Önálló művészként kezdtem el dolgozni, miután egy véletlennek köszönhetően megismerkedtem egy szobrász professzorral, aki paradox módon éppen Moholy-Nagy László és Kepes György példáit hozta fel a helyi főiskolán tartott óráin.

„Amint rájövünk arra, hogy [...] ez az egész csupán a véletlenek vak játéka, amit rejtélyes módon képesek vagyunk felgyorsítani, és ami idővel automatikusan magától kioltódik, onnantól kezdve játszhatjuk ezt merő szórakozásból is. [...] Ez a Homo Ludens válasza, az esztétikai, művészi válasz” (Vilém Flusser: Wondering about science, Artforum, Summer 1989, p.107.)

Éveken át olvastam Vilém Flusser lenyűgöző, provokatív esszéit az Art Forumban (az említett főiskola könyvtárában). Nagy hatással voltak rám, mi több saját esztétikai elképzeléseimet is igazolták. Fel sem merült bennem, hogy ez a Flusser bármilyen kapcsolatban állhat a gyerekkorom Sao Paolo-jában ismert Flusser családdal. Olyan furcsák a családok: Brazíliában mindenki tudta a családban, hogy milyen művészetet csinálok, mégsem irányított soha senki Vilém munkáihoz. Sokat írtam műkövekből készült munkáimról, a véletlenek furcsa földrajzáról, hamisságról és valóságról, valamint hogy ezek milyen kapcsolatban állnak asztal- és szék-installációimmal, de az amerikai közönség mindezeket túlságosan filozofikusnak és személyesnek tartotta! Az általam koordinált nemzetközi fax installációik, mint pl. a „Megaliths & Office Machines” („Megalitok & Irodagépek”), lehetővé tették, hogy összehasonlíthassuk, hogy hogyan használjuk a véletlent, az eszközöket és a random képeket. Ezzel azt akartam bemutatni, amit Galántai tömeges egyedinek nevezett.

„A kódok manapság képiek, amik arra hívnak fel, hogy általuk megértsünk egy olyan világot, amit a csupán a beszéd segítségével elképzelni sem tudunk. Az ábécé talán már csak az utunkat állja.” VILÉM FLUSSER

Galántai Véletlen konstrukciói nagyon személyesen és mélyen érintettek. Az élet egy folyamatos vitasorozat, ahol azért küszködünk, hogy egyensúlyt teremtsünk két szembenálló küzdőtér között: az egyikben megpróbálunk megbirkózni a véletlen történésekkel és találkozásokkal, amelyeket a sors és a történelem színpadán zajló események vetnek ki ránk; a másodikban pedig megpróbáljuk fenntartani azt a benyomást, hogy mégis kontrollálni tudjuk környezetünket ebben a darabjaira hullt, kaméleon-szerű világban is. Ahol a két aréna találkozik és összeütközik, ott rejlik egy lehetőség: a potenciális nullás lüktetésű energia a véletlen jövő hálózati konstrukciói számára.

Lilian A. Bell
2000. szeptember 7.

Utóirat és apropó nullák: Vilém Flusser 1970-es évekbeli két Sao Pauló-i újságban is közölt rovatának a címe „Posto Zero (taking no position)” [„Zéro Posta (állásfoglalás nélkül)”] volt.