english

MAGYARORSZÁG A TIÉD LEHET! - Nemzetközi Magyarország
kiállítás a budapesti Fiatal Művészek Klubjában  (1984. január 27.)

Adta: „Pécsi Zoltán” fn. tmb.
Vette: Horváth Tibor r. szds.
Hely: Nyilvános
Idő: 1984. január 30.

Tárgy: Galántai György kiállítása

J E L E N T É S

Galántai György 1983-ban hirdette meg legújabb művészeti pályázatát, „Magyarország a Tiéd lehet” jelszóval /angol címfordításban: „Hungary can be yours”/. A pályázatra beérkezett „műalkotásokból” a Fiatal Művészek Klubjában /Budapest, VI. ker. Népköztársaság útja 112./ rendezett kiállítást. A kiállítás megnyitására 1984. január 27-én 19 órai kezdettel került sor ugyanott, a klub összes helyiségeiben, és ezen ismerősöm is megjelent. A kiállításra meghívóval lehetett belépni. A bejáratnál ezúttal ismét megjelentek a szigorú ellenőrök /valószínűleg a Klub vagy a KISZ helyi bizottságának rendezői/, akik a meghívóval és tagsági igazolvánnyal rendelkezőket még a 10 Ft-os belépődíj lefizetése mellett sem engedték be. Kétségtelen, hogy ezek a személyek előbb-utóbb beszivárogtak, mert olyanok „segítettek” rajtuk, akik egyedül jöttek /a meghívó 2 személy belépésére jogosít/, s volt meghívójuk. A kiállítás mégis „zártkörű rendezvény” jelleggel nyílt meg. és a kapuban éles vitákra került sor emiatt.

Összefoglalásként elmondható: Galántai pályázatára számos politikailag problematikus, destruktívan bíráló, sőt - elsősorban egy-két hazai „művész” részéről - államunkat és társadalmi rendünket, továbbá az állambiztonsági szerveket támadó és kigúnyoló „műalkotás” /valójában igénytelen tákolmány” érkezett be. Ezeket Galántai képtelen volt elkülöníteni a többi munkától, sőt az alighanem szándékával ellentétes lett volna. Így az említett súlyosan problematikus műveket is kiállították, és a jelenlévő nagyszámú közönség miatt a kiállítás politikailag káros, destruktív, dezorientáló szerepet töltött be. Ezt a funkcióját fokozta, hogy a megnyitón a hazai „ellenzék” legradikálisabb képviselői is megjelentek, s noha viszonylag szerényen viselkedtek /nagyobb csoport előtt egyikük sem beszélt/, 3-4 fős beszélgető csoportokban saját nézeteiket propagálhatták.

A megnyitón rendkívül nagy számú /minimálisan 250/ személy volt jelen. A személyek számát a szokásosnál is nehezebb volt megbecsülni, ugyanis a kiállítás és a megnyitó a klub három nagyobb helyiségét vette igénybe, s ezek közt a jelenlévők állandóan hullámzottak. Sőt kitöltötték a folyosókat, a lépcsőházakat és az alagsori kantint /büfé/ is. Feltehetően 30-40 fő egyáltalán nem jött ki a kantinból; miután ez a helyiség szintén zsúfolásig tele volt, a szám nagyobb is lehet. Mindent összevéve a maximális becslést 350-400 főben kell meghatározni. Amennyiben ilyen sokan voltak jelen, ez még inkább ellentétben áll a klub lehetőségeivel, hiszen a helyiségek mérete miatt legfeljebb 150-200 fő kulturált elhelyezésére, szórakozására nyílik ott lehetőség.

A jelenlévők közt ott volt Haraszti Miklós, Demszky Gábor /és nőismerőse, „Rozika"/, Krassó György, Tamás Gáspár Miklós, Kenedi János, valamennyien az „ellenzék” legradikálisabb képviselői. Ott volt továbbá a SZETA számos ismert alakja: köztük Nagy András, Solt Ottilia, barátjuk Malina János. Nagyot és Soltot elkísérte Solt két gyermeke is, az idősebb lány és a legkisebb kisfiú /Máté/, valamint hozzájuk csatlakozott további 2-3 kisgyermek /5-6 évesek/. A gyerekek ottléte különösen agresszíven mutatja Nagy és Solt felelőtlenségét. A környezetben a kisgyermekek természetesen rövid idő után tanácstalanná és türelmetlenné váltak. Állandóan elestek a sűrű embertömegben, egyikük alaposan meg is ütötte magát /ápolásra szorult/, később verekedtek, illetve a lesötétített teremben /lásd lentebb/, a színpadon táncoltak, a mi a jelenlévők közt nevetést váltott ki. A kisgyermekek még 23 óra előtt néhány perccel /!/ is a klubban tartózkodtak. Rajtuk kívül a közönség soraiban ott volt a SZETA néhány távolabbi „szimpatizánsa": a Nagy lakásán korábban megfordult szemüveges, szakállas férfi /az, aki Orwell 1984 c. könyvét kívánja magyarul megjelentetni, továbbá Algol László és Rácz Péter. Ott volt a „Tóth"-nak szólított férfi is, aki szintén Nagy András ismerőse és többször megfordult Nagyéknál. A képzőművészek, zenészek száma is jelentős volt. Galántai és Klaniczay Júlia mellett ott volt Haász István és Pácser Attila grafikus. a műveket beküldő képzőművészek közül valószínűleg jóval többen megjelentek. Beke László és Körner Éva művészettörténészek. Az irodalmi élet egyes körei, így a ”Lélegzet„ előadások körül csoportosuló személyek is képviseltették magukat. jelen volt Tábor Ádám, Györe Balázs, Miklóssy Endre. Ott volt Katona János Tamás filozófus, aki korábban a Bölcsészettudományi karon szervezett ellenzéki akciókkal tette ismertté a nevét. Tábor Ádám szerint Kukorelly Endre költő, a ”Jelenlét„ antológiák egyik szerkesztője is jelen volt.

Hangsúlyozni kell, hogy a kiállítás engedély nélkül nyílt meg. Erről Galántai György és Klaniczay Júlia a következőket mondotta /vázlatosan számoltak be róla/:

A Klub nem maga dönt a kiállítási anyagokról, hanem ilyenkor is a szokásos zsűrizési eljárás játszódik le. A Galántai féle kiállítás anyagának zsűrizésére Kéri Ádám és Baranyay András képzőművészeket kérte fel a Klub, akik a zsűrizést el is vállalták. Ez a felkérés semmi esetre sem tekinthető Galántaival szemben ellenségesnek, hiszen a két személy Galántainak állítólag a főiskolán évfolyamtársa volt, sőt Klaniczay Júlia szerint a közelmúltban is több különböző fórumon aktívan támogatták Galántait. Kéri és Baranyay azonban az anyagot közelebbről megnézve „megijedt", és nem volt hajlandó azt kiállításra alkalmasnak minősíteni. Így a Klub voltaképp nem is adhatott engedélyt a kiállításra. Galántai ennek ellenére felszerelte a szokásos üvegkereteket, kiállította a nem festmény jellegű tárgyakat /számos térbeli tárgy, „használati tárgy” érkezett a festményeken és grafikákon kívül/, ami egyébként minimálisan 30-40 órai munkájába kerülhetett otthon és a helyszínen. A látogatók legtöbbje - miután a legszabályosabb „kiállítással” találta magát szemközt - nyilvánvalóan nem is tudta, hogy a kiállítás illegális. Néhányan sugdosva, pletyka formájában adták tovább, hogy nincs engedély és hamarosan bezárják az egészet. Klaniczay Júlia szerint Kéri és Baranyay azt a megjegyzést fűzte az anyaghoz, hogy eddig még csak ki lehetett bulizni, amit Galántai akart, de ez a Magyarország téma... ez már nem megy, ez politika, ez rázós dolog - /Ezt annak ellenére mondták, hogy saját műveik is szerepelnek az anyagban!/. Az alábbiakban először a kiállított „munkákat” ismertetem.

Utána térek rá a megnyitó eseményeire, és az ismerősöm által folytatott különböző magánbeszélgetésekre.

Mindenekelőtt az tűnik fel, hogy Galántai a pályázatra mind belföldről, mind külföldről sokkal kevesebb művésztől és sokkal kevesebb munkát kapott, mint a bélyegpályázat esetében. Ezt egészen biztosan a téma politikai jellegével kell magyarázni. Számos beküldő - jóllehet készített valamilyen munkát - még így is igyekezett elkendőzni a dolog elkerülhetetlen következményét: azt, hogy a „művek” így vagy úgy, de Magyarországról, egy államról és egy társadalomról mondanak véleményt. Körülbelül háromnegyed részben teljesen apolitikus, jelentéktelen, semleges „alkotások” érkeztek be, melyek legfeljebb készítőik személyiségéről, gondolatvilágáról árulnak el valamit, Magyarország távoli „apropó” csupán. Ezeknek a kevésbé problematikus műveknek talán legjobb példája az a hazai festmény, amely a Himalája hegyei között, egy tisztáson, tábortűz előtt imádkozó, keleti ruhába öltözött szerzetest ábrázol. /A felszálló füst csiga alakban összetekeredik, és közte halványan Magyarország térképének körvonalai rajzolódnak ki. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen munkán bármilyen más ország, vagy bármely más szimbólum is feltűnhetne a „füstben"/. Volt azonban néhány súlyosan problematikus, politikailag támadó és destruktív „mű” is, amelyeket az alábbiakban részletesen ismertetek.

A hazai beküldők „alkotásait” Galántai szétválasztotta a külföldiekétől, és a magasföldszinti úgynevezett „kis teremben” állította ki. A két legdurvább, legagresszívebben ellenséges munka vitathatatlanul az INCONNU csoporttól érkezett be. Az egyik egy magyar térkép, amelynek alján - csaknem szó szerint idézve - a következő felirat olvasható: A térkép az állambiztonsági szervek munkájának segítésére készült, INCONNU megfigyelési feladataik tökéletesebb teljesítéséhez. Ehhez sok sikert kívánnak az alkotók.

/Egy-két szó esetleg eltérhet, de a szöveg értelme pontosan ez volt./ Mellette francia nyelvű felirat: „Où est l"inconnu?” vagyis „Hol az ismeretlen?", vagy - más értelmezésben - ”Hol az INCONNU?” Maga a térkép, mintha ezt próbálná /gyermekes módon/ megválaszolni. A térkép alján kiderül, hogy Csécsei, Molnár és Bokros, az INCONNU tagjai készítették. A beküldők megkeresték Magyarország térképén Csécse, Molnári és Bokros községeket, és zöld színnel megjelölve összekötötték ezeket, mintha „ott lenne” az Inconnu, és ott kellene őket keresni. A térképen alaposan megváltoztatták Magyarország földrajzát. A legfeltűnőbb nem is az, hogy a vidékeket más helyre „ragasztották át” /például a Balaton körzetét a Délalföldtől délre, az országhatáron túlra/, hanem hogy nagy földdarabokat a hetvenes évek legismertebb nyugati művészeiről „neveztek el”. /Cavellini, Rauschenberg stb./ Mintha ezeknek az embereknek birtokaik lennének Magyarországon, vagy róluk neveztek volna el járásokat, megyéket. A másik oldalon hatalmas „HUNGARY IS ART” felirat vonul végig /Magyarország annyi mint művészet!/.

Az INCONNU egy másik, talán ennél is agresszívabb „műalkotást” is beküldött. Egy falra függesztett fatáblából kb. 10 cm-es szögek állnak ki, sakktáblaszerű elrendezésben. A tábla méreténél sokkal kisebb, papírból kivágott Magyarország térkép a szögekre szúrva, összegyűrve díszeleg. Alatta egy asztalon, mintha megalvadt vér lenne, üvegcserepek halmazára permetezett fekete festékfoltok. Ez a „mű", minimális értelmezés szerint azt jelentheti, hogy hazánkat meggyalázzák, megkínozzák. A tábla és a szegek azonban egyöntetű vérvörös színre voltak festve, ami sokakban további asszociációkat is kiválthat /a vörös mint a nemzetközi munkásmozgalom, a kommunizmus, vagy éppenséggel a Szovjetunió szimbóluma/. Erdély Miklós egy munkáján ugyanilyen átlátszó „trükk” fedezhető fel. Igénytelen rajzon, fekete-fehér kivitelben három osztatú zászló /nyilván a magyar háromszínű zászló/ látható. A mezőkbe azonban egy közlekedési jelzőlámpa lencséit rajzolta be, „tilos", „várj” és „szabad” megjelöléssel. /Ezek sem színesek, az egész rajz fekete-fehér, valószínűleg kopírpapír felhasználásával készült./ Alatta a felirat: ”Villanyrendőr„. A háromszínű zászlót, mint az állam szimbólumát a kevéssé fantáziadús nézők is könnyűszerrel kapcsolatba hozhatták a rendőr szóval, illetve a lámpa rajzával. Így a munka jelentése: „Magyarország rendőrállam”. /Ez a jelentés nincsen közvetlenül kifejezve, így Erdély nyugodtan védekezhet azzal, hogy a rajz jelentése egész más; az adott közönség számára azonban a fenti jelentés teljesen világos volt./

Több más problematikus „mű” is beérkezett hazai szerzőktől. Az egyik sarokban például papírlemezből négy, függőlegesen felakasztott darab egyfajta „szobát” választ el. Aki ebbe alulról „belebújik", az belül fényképsorozatot talál. A fényképek egy lépcsőházat ábrázolnak, amelyben 50-60 személy halad; többségükben fiatalok, az egyik kamasz féktelen jókedvében grimaszol, karját emelgeti. Azonban van olyan kép is, ahol az őket ismerők világosan felismerhetik Tamás Gáspár Miklós, Krassó György és Kőszeg Ferenc arcát. Így kiderül, hogy a csoportképek valamilyen „ellenzéki” eseményen - talán illegális „szabadegyetemen” - készültek, és ez a fotósorozat is az „ellenzéket” népszerűsíti. Készítője Jávor István.

Egy másik, tablóra erősített fotósorozat angol felirata: „The invasion of Hungary” /Magyarország lerohanása/. Egy asztalon zsíros kenyerekből van kirakva Magyarország térképe, és az asztalt körbe ülő személyek ezt fokozatosan ”megsemmisítik„, felszedik és felfalják. Egy másik képen nemzeti színekben rajzolt almába villát szúrtak, egy kés pedig meghámozza. A kép tetején az ismert szállóige: „A helyzet nehéz, de nem reménytelen", kifordítva olvasható: „A helyzet reménytelen, de nem nehéz”. Ez is sokféle - nyugati propaganda állításaival párhuzamos - képzettársítást idézhetett fel a nézőkben. /Nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ma Magyarországon élni nem különösebben nehéz, ám az, hogy szövetségi rendszerünkből kilépjünk, vagy a jelenlegi társadalmi rendszer belpolitikailag alapjaiban megváltozzék, „reménytelen”. Aligha kétséges, hogy a legtöbb néző a nemzeti színű almát hámozó kést mint a hazánkat „kizsákmányoló” Szovjetuniót értelmezte. Ilyen jellegű állásfoglalás a külföldi munkáknál is előfordult.

Feltűnően sok volt a Nagy-Magyarországot ábrázoló kép, vagy régi térképek másolása, felragasztása. Nem hiányoztak a grafikák és festmények mellett a tisztán irodalmi jellegű munkák sem. /Itt az „Irodalmi” műfajilag értendő, értékük megítélésére itt nem vállalkozom./ Kukorelly Endre például egy hosszabb verset írt rá Nagy-Magyarország térképére, egy másik beküldő pedig 4 gépelt oldalas tervet küldött ”Magyarország lecsapolásáról„. /Ez a „project art” néven ismert törekvésekbe is beleillik: a művész megtervez egy alkotást, egy akciót, de azt ténylegesen nem hajtja végre, hanem csak a tervet állítja ki. Az adott esetben a terv eleve képtelenség: a Sió csatornán át a szerző lecsapolná a Balatont, majd - merész „ötlettel” - utána szívná az egész országot, míg csak le nem folyik a Fekete tengerbe./ Ennek a patologikus ötlethalmaznak az elején utalás olvasható arról, hogy Galántai ”AL„ című folyóiratának 5. számában közölt egyik beszélgetés „ihlette meg” a beküldőt.

A hazai művek közt is sokszorosan előfordult az élelmiszer és evés tematikája. Ugyanez ismétlődik meg a külföldieknél, akiket Galántai az alagsori bemutatóteremben gyűjtött össze. Abban, hogy a külföldieket a „Magyarország” téma az éhség és evés, az élelmiszer irányába „vitte el", több tényező játszik szerepet. Főként egy nyelvi véletlen: angolul „Hungary” /Magyarország/ csaknem pontosan úgy hangzik, mint ”hungry„ /éhes, éhező/, vagy „hunger” /éhség/. Az y betűvel jelölt hang ugyanis alig hallatszik. Ez már évtizedek óta külföldi szóviccek gyártásához vezetett hazánkkal és a magyarokkal szemben. A kiállításon is van olyan külföldi „kép", mely kiürült húsboltot ábrázol. A felirat: „And what about Hungary?” /vagyis a „Magyarország” szót eltorzítva, és mit mondjunk az „éhesről?"/ Sok európai „művész” persze tudja, hogy hazánk fejlett élelmiszeriparral rendelkezik, sőt azt is, hogy a kereskedelemben nagy élelmiszer-kínálat van. Így a képek egy részén az „éhség” mellett éppenséggel az élelmiszerek tömege, köztük paprika látható. Ugyanilyen triviálisak azok a kivágások, amelyek a magyar vendéglátóhelyeket, bárokat népszerűsítő reklámfüzetekből készültek.

Volt azonban a külföldieknek egy még ennél is jellemzőbb reagálása a pályázatra. Több munkán - amelyek nyilvánvalóan egymástól függetlenül, különféle külföldi országokban készültek - kísértetiesen ismétlődnek a lexikonok, enciklopédiák lapjai, köztük régi /Osztrák-Magyar Monarchia korabeli/ szócikkek. Ennek oka csak egyben lehet keresendő. Az érintett külföldi „művészek” a pályázatot kézhez kapva azonnal arra gondoltak, hogy szinte semmit sem tudnak Magyarországról. Hogy egyáltalán valamilyen gondolatuk támadjon, a legegyszerűbb megoldáshoz fordultak: kinyitottak egy lexikont. Később ezt a képekbe is belemásolták. Hasonló reagálást tükröz - kicsit más megoldással - a német Klaus Groh munkája: ő úgynevezett ”brainstorming„ /ötletroham/ módszerrel „gondolkodott el” arról, mit idéz fel a „Magyarország” szó. A legelőször jelentkező ötleteket felsorolja /ezek egyébként politikailag nem kritikusak, például Bartók és Moholy-Nagy neve jutott eszébe/. Egy holland művész ezt írja: „Nem tudok Magyarországról semmit, sohasem jártam ott.

A másik végletet is megtaláljuk, bár kisebb számban: Galántai személyes barátait, akik „sokat tudnak„ Magyarországról, sőt másokat is ismernek személyesen. Egy hat halálfejből álló festménysorozat például magát Galántait, továbbá Swierkiewicz Róbertet, Hegedűs L. Lászlót és Inconnu tagokat ábrázol.

A konkrétabban politizáló művek a külföldi szektorban igen ritkák. Előfordul a „vasfüggöny" témájának, Magyarország „bezártságának” néhány illusztrációja. Egy külföldről beküldött fotón erdős tereprészlet látható, a középpontban hatalmas tábla: „Határsáv! Belépni szigorúan tilos!” egy másik „munka” gúnyosan ezt jegyzi meg: ”Szeretem a magyar vámőrséget„ /angolul/. Támadóbb hangvételű mű voltaképp csak egy akadt: egy olasz művész azt írja, „együtt érzek a bátor magyar néppel, amelynek sokat kell szenvednie erőskezű leigázóitól” /az angol eredetiben: overlords/. Aki jól tud angolul, az ezen a munkán /az „overlords” szó alapján/ szovjetellenes beállítottságot fedezhetett fel. Ugyanez a szerző megjegyzi, hogy egyik nagyanyja Magyarország területén született.

Egy másik, politikusabb mű azt a nyugati propagandaállítást jeleníti meg, hogy Magyarország már „eltávolodott a kommunizmus eszméitől", „félig szocialista, félig kapitalista” ország. A képen egy fém colás doboz látható, feltűnő Cola felirattal, realisztikus ábrázolásban. A márka helyén azonban klasszikus Marx-arckép néz ránk.

Volt néhány a „sorból kilógó” bizarr mű is. Így egy külföldi művész arról ír, hogy „gyűlöli a kormány által irányított államokat /angolul: „government states"/, de az anarchikus államokat ugyanannyira”. Minthogy gyakorlatilag a föld valamennyi országában van kormány, a szerző azt akarja mondani, hogy egyetlen országot sem szeret, sőt, még ha lennének olyan országok, ahol anarchia tör ki, azokat sem. Ha még nem lenne elég, hozzáteszi: „továbbá utálom ennek a két társadalmi kórnak /tudniillik a kormányszerű igazgatásnak és az anarchiának/ minden egyéb válfaját”. Egy másik, Brazíliából küldött mű - alighanem őszinte antifasiszta, baloldali beállítottságtól vezettetve -, arra figyelmeztet: „Magyarok, ne feledjétek a fasizmust!” /Ez a felirat is kizárólag angolul olvasható. A szerző műveltségét minősíti, hogy két helyen is helyesírási hibával írta le az angol „fascism” szót./ A fényképeken csoportos akasztás, megkínzott - talán koncentrációs táborbeli - férfiak, elpusztított városnegyedek láthatók, valamint Hitler egy arcképe. /Ez a munka, ha mond valamit, nyilvánvalóan inkább a brazil katonai uralomról szól, s nem a mai Magyarországról. Galántai azonban ezt is falra tette./

A megnyitó eseményei csak lazán kapcsolódtak a kiállított anyaghoz.
Galántai hangfelvétel-gyűjteményének bemutatására is felhasználta a kiállítást. Ezek a felvételek azonban ugyanígy elhangozhattak volna bármilyen más kiállításon, vagy előadóesten. A fő bemutató színhelye a klub lesötétített nagyterme volt. Itt úgy ültek a széksorokban a nézők, mintha mozielőadáson lennének, azonban semmit sem vetítettek, hanem sztereó berendezésen egy hangmontázst játszottak le. A hangmontázs rövid, átlagban 4-5 perces szakaszokból állt. A részletek többsége pop együttesek felvételeiből származott, ezek azonban nem a népszerű, ismert együttesek, hanem az utolsó 2-3 évben feltűnt olyan csoportosulások, amelyekben alig van hivatásos zenész. Sok csoportban irodalmárok, képzőművészek próbálkoznak „zenéléssel", de az eredmény nem zene, hanem néhány hangszerrel kísért szövegmondás vagy artikulálatlan üvöltözés. Volt viszont, a zenés részek közé bevágva, jó néhány vers, prózarészlet, sőt mindennapi beszélgetésből felvett szövegrészlet is. Galántai meghívója felsorolja mind az együtteseket, mind pedig az „irodalmi” részletek szerzőit. Az utóbbiak között hírhedt „ellenzékiek” neve is szerepel, így például Eörsi Istváné. Ugyancsak szerepel az elhunyt Hajas Tibor és Szentjóby Tamás, akik a beteges szadizmusig és elmeorvosi kezelést igénylő tünetekig „tágították” a hazai művészetet. Maga a hangmontázs igen rossz felvételi és lejátszási színvonalon szólalt meg. A közönség egy része ugyan türelmesen hallgatta a részleteket, de a valóságban sem a „zenés", sem a prózai felvételek nem voltak érthetőek. Egyetlen kivétel volt ez alól, az egyik punk együttes politikailag teljesen érdektelen kompozíciója /„felhívlak telefonon...”/ A többiből csak foszlányokat, mondattöredékeket lehetett megérteni. Az egyik „versben” szó esett arról, hogy „A szocializmus is szép, de a kommunizmus lesz a legszebb, mert akkor már a vécécsészék is aranyból lesznek...” Ennek sem lehetett azonban több sorát jól érteni. /Lehet, hogy ez volt Eörsi István részlete./ Egy másik „élménybeszámoló” azt mondta el, hogy a beszélő, életében először, ellátogat a kerületi tanácshoz, hogy ott adózzon, és egy tisztviselő a következő kijelentést teszi a jelenlétében: „Nem volt olyan rossz dolog az a Taigetosz”. /Politikailag kifogásolható szakaszt ez a szöveg nem tartalmazott./ Volt egy olyan, „költői” versszerű próbálkozás is, amelyben börtönélményeit - vagyis inkább egy börtönről szóló álmot - mond el a szerző: a priccs közepén egy tükör van, és onnan nem önmaga, hanem egy idegen néz vissza rá. Volt teljesen szabályos vers is, például Tábor Ádámé, ezt azonban csak onnan lehetett felismerni, hogy később Tábor megmondta, hogy az ő alkotása volt.

A meghívó szerint a hangmontázsban a CPg punk együttestől is kellett valaminek szerepelnie. Ez az az együttes, amely radikális „ellenzéki” körökben is „nevet szerzett magának” durva államellenes, pártellenes támadásaival és obszcén szövegeivel. A Galántai által lejátszott montázsban volt egy „zenei” részlet, amelyben a szöveg ismételten tartalmazza: „a kurva anyád", azonban nem bizonyos, hogy ez volt a CPg felvétele. /Nagy András korábban utalt rá, hogy Erdős Pétert, a Hanglemezgyár és a Pro Menedzser Iroda egyik vezetőjét egy újságcikkéért a CPg együttes korábban ugyanezekkel az obszcén kifejezésekkel mocskolta. Erdős neve azonban a Galántai-féle montázsban nem volt hallható./

Galántai magyarázatként hozzáfűzte a montázshoz, hogy az ott szereplő „Eszperantó” együttes nem azonos a szentendrei „Eszperantó Eszpresszó"-val /ez avantgarde művészeti eseményeken, pl. a Vajda Lajos Stúdióban szintén fellépett, konvencionálisabb pop együttes/, valamint, hogy a VHK rövidítés a Vágtázó halottkémek nevű együttest takarja. /Ezt az együttest Galántai különösen nagy szimpátiával kezeli./ A punk együttesek néhány tagja a kiállítás megnyitón személyesen is ott volt. Ismerősöm tanúja volt például az egyik igen fiatal, 17-18 éves zenész és Galántai négyszemközti beszélgetésének, ahol a hangfelvételek rossz minőségét érte kifogás.

Nem ez a montázs volt az egyetlen „esemény” a megnyitón. Galántai ugyanis a másik két teremben /- azaz a magasföldszinti „kis teremben” és az alagsorban, a külföldi alkotások termében -/ is elhelyezett hangszórókat, sőt az utóbbi helyen tévékészüléket is. Ezeken is „játszottak le” különféle anyagokat. A magasföldszinti kisteremben lejátszott anyag nem volt azonos a lesötétített nagyteremben „adott” montázzsal. Az előbbi anyag mozgalmi és tömegdalokból állt. Galántai nem az ötvenes és hatvanas évek közismert tömegdalaiból válogatott, hanem a 70-es évekbeli és legújabb művekből, köztük KISZ-es és munkásőr témájú dalokból. /A legtöbb felvételnél kórus és szólóénekesek, valamint zenekar működött közre./ A felvétel egésze még a nagytermi montázsnál is hosszabb volt, több mint másfél órán át követték egymást a mozgalmi dalok. Galántainak az a választása, hogy a legújabb műveket „mutatja be", alighanem szintén tudatos volt. A korábbiak ugyanis már „lerágott csontként” hatnak ebben a környezetben, azokat korábbi műsorok kifigurázták, becsmérelték, sőt néhány hivatalos kiadvány is élesen bírálta. A legújabb mozgalmi dalok viszont sok popzenei elemet tartalmaznak, közelednek az ifjúság által kedvelt hangvételhez. A Fiatal Művészek Klubjában megjelent, erősen ellenzéki szimpátiájú nézősereg számára ezek a dalok még alkalmasabbak voltak az „ellenpontozásra", arra, hogy kontrasztot képezzenek a kiállított művekkel. Nem egy mozgalmi dal derültséget váltott ki.

Ismerősöm a megnyitó eseményei közben és után több magánbeszélgetést folytatott.

Magával Galántaival és Klaniczay Júliával csak igen rövid ideig találkozhatott, mert őket „kézről kézre adták", mindenki velük akart beszélni. A fentebb már ismertetett, az engedélyezéssel kapcsolatos témák mellett újra felmerült, hogy ismerősöm a hetvenes években írott verseiből néhány csomót Galántai archívumában /Art Pool/ helyezzen el. Megbeszélték, hogy ismerősöm 2-3 hét múlva felhívja Galántait és akkor egy látogatási időpontot egyeztetni fognak. /Galántai az eltelt több hónap dacára barátságosan fogadta ismerősömet./

Hosszabb beszélgetés folyt le Tábor Ádám, Györe, Rácz és ismerősöm közt. ennek fő hangadója Györe volt, aki elmondta, hogy a József Attila Körben mit tapasztalt. Györe - úgy látszik - egyre mélyebben belemerül az Írószövetség, illetve a Kör /JAK/ munkájába, ami a „Lélegzet” csoport fennmaradó tagjaira nem jellemző. Györe beszámolt arról, hogy a József Attila Körben vezetőség választási előkészületek folynak. Őt magát is megválasztották a titkárt jelölő bizottság egyik tagjának. Titkárként Szilágyi Ákos személye került szóba. /Egy név szerint nem ismert férfi, a beszélgetésbe kapcsolódva itt megjegyezte, hogy sok JAK-tag bizalmatlan Szilágyival szemben, de még nagyobb a bizalmatlanság a nála kevésbé ismert, alig publikáló fiatal költőkkel és írókkal szemben. Szilágyi, mint mondotta, megválasztása esetén könnyen a „pörgettyű” szerepét töltheti meg: amit a Minisztérium kér tőle, azt a József Attila Kör tagságával nem tudja elfogadtatni, viszont a tagság igényeit a Minisztériumban tartják teljesíthetetlennek./ Szó volt róla, hogy a JAK egyik - aznapi, vagy a megelőző 2-3 napban tartott - ülésén Tamás Gáspár Miklós is megjelent és hosszabb felszólalást tartott. Ebben JAK ügyekkel egyáltalán nem foglalkozott, hanem világpolitikai kérdésekről mondta el a véleményét, mégpedig élesen, agresszívan. Györe Balázs úgy nyilatkozott, hogy Tamás Gáspár fellépése csak ártott a József Attila Kör ügyének, és hogy jobb lett volna, ha ugyanezt egy egész más fórumon mondja el, mert ide nem illett. /A vita itt visszakanyarodott a jogi-kari „Mozgó Világ” ülésre is, ahol Tamás Gáspár Tóth Dezső miniszterhelyettessel került összeütközésbe./ Tábor Ádám elmondta, hogy a legutóbbi „Lélegzet” est nagy közönségsiker volt, és hogy most újabbat terveznek. Emellett azonban ismét felvetődött egy irodalmi folyóirat alapítása. Állítólag a „Lélegzet” csoportosulás tagjai már meg is fogalmaztak egy folyóirat engedélyeztetési kérelmet, amelyet a közeljövőben nyújtanának be az illetékes szervekhez.”

„Pécsi Zoltán” sk.

Értékelés: „Pécsi Zoltán” fn. tmb. megbízható, operatív szempontból értékes információkat hozott Galántai György FMK-ban megtartott kiállításáról, melyen több, ellenséges tartalmú anyagot rakott ki.
A kiállítás megnyitóján - Galántai meghívása alapján - megjelentek az ellenséges, ellenzéki személyek. Ott volt pl. Haraszti Miklós, Demszky Gábor, Solt Ottilia, Kenedi János, stb.

Intézkedés: A kiállítás körülményeiről, a kirakott ellenséges tartalmú anyagokról tájékoztató jelentést készítünk a felső vezetésnek.
A kiállítás anyaga MTV-ben tervezett bemutatásáról szóban szignalizálunk az MTV elnökének.

Feladat: Feladatot Galántai György vonatkozásában kapott.

Budapest, 1984. február 13.

Horváth Tibor r. szds.

Nytsz: 4/5-215/84
5 pld.
1 pld. „M”-do.
1 pld. BM III/III-5. osztály
1 pld. „Festő” do.
1 pld. Táj. vonal
1 pld. BM III/III-B. Alo.
HT/Hné

[1984] [kiállítás] [résztvevők] [web-múzeum] [artpool] [kereső]