Kernács Gabriella [hang] - Szkárosi Endre - Sebeő Talán - Tábor Ádám
Hogyha kinyitjuk vagy ha kinyitnánk Kassák Lajos fantasztikus lapjának, ami szerintem élete fő műve, a Mának 1919. februári számát, megtaláljuk benne Apollinaire írását a kubizmusról. Szerepel benne a következő passzus: „1911 végén az Őszi Szalon kubista résztvevői körül meglehetős zaj keletkezett, a gúnyolódás nem kímélte meg sem Metzinger-t[*], sem Fernand Léger-t. Ezekhez a művészekhez újaknak Marcel Duchamp és Duchamp-Villon építész-szobrász csatlakozott”.
Az a gyanúm, hogy ez az egyik legkorábbi említése Marcel Duchamp nevének Magyarországon megjelenő, magyar nyelvű sajtóorgánumban. – ha nem a legelső – Na persze lehet, hogy tévedek.
Budapesten jóval korábban is láthattak már kubista munkákat, mégpedig a vezető francia kubistáknak a munkáit. 1913-ban például a Művész Ház kiállításán. Bölöni György a Világ 1913. május 4-i számában ír a tárlatról és a francia kubizmusról – Duchamp nevének említése nélkül. Persze megemlíthette volna, akkor ez lenne az első. Duchamp egyébként éppen ebben az évben lép ki readymade-jeivel végképp a kubizmusból. Apollinaire cikkében célzást tesz egy történetre, amit Nietzsche emleget az Egy korszerűtlen ember portyázásai című írásában. Eszerint Ariadné Naxos szigetén Dionüszosszal enyeleg, és így szól hozzá: – „Miért húzod füleimet, ó, Dionüszosz?” – Mire az isten: „Füleid tetszetősek nekem, Ariadné, de vajon miért nem hosszabbak ők?” Amikor Nietzsche följegyzi ezt a történetet – így véli Apollinaire – akkor „Dionüszosz száján keresztül perbe fogja a görög művészetet”. Ahol minden dolgok mértéke az ember. Az új művészet viszont a dolgok mértékéül a végtelen világegyetemet választja, és ettől kezdve az emberhez viszonyítás, az emberi arányrendszer, mint kötelező kánon, érvényét veszti. Arról van szó, hogy a tökéletesség méretei változnak meg.
Na most én szívesen látom úgy Marcel Duchamp-t, mint egy nem létező Ariadné nem létező füleit, amint éppen megpróbálja hosszabbra nyújtani. Na most ezt sikerült neki. Minden irányzat, amihez ideig-óráig kapcsolódott, előbb-utóbb kurta lett a számára. És teljesen sikeresen nyújtogatta meg őket. Radnóti Miklós ezt mondta Kassák Lajos ötvenedik születésnapján: Kassákot nem az eredményei, hanem a keresései igazolják.
Én Duchamp-ban a kereséseit tartom iszonyúan izgalmasnak. Megfogható, kiállított tárgyakként ránk maradt munkái ezeknek a kereséseknek a dokumentumai. Ennek a dokumentációnak máig ható szellemi kisugárzása, megtermékenyítő ereje döbbenetes. Egyébként a dadaista akcióinak a hatását – például az eddigi előadásokban is – eléggé észrevehettük. Readymade-jei – ezeket Kassák egyébként szellemesen így magyarította, hogy: készen készültek –, amik a maguk idejében fergeteges botrányokat kavartak, hangsúlyozott ipariságukkal és trivialitásukkal nem váltak-e a pop-art egyik forrásává? Nem abban az értelemben, ahogy a híres Forrás, amiről szintén több szó esett eddig. Optikai tárgyai, kísérletei nem voltak-e hatással az op-artra? Keresései ott vannak szinte mindenfajta szürrealista tárgyegyüttesben, a dadaizmushoz kapcsolódó akciói a performanszokban, abszurd szerkezetei a mobil művészet bizonyos vonulataiban és még lehetne sorolni. Minden keresése áthúzódik a mába.
Még egy érdekes dolog: minden gesztusa a hagyományos műtárgyfétis összezúzását célozta, mégis számomra nem egy munkája – riasztó ilyet kimondani, de – lírai szépet rejt magában. Ahogy 1918-as, utolsó képén például a híres biciklikerék grafitporral lehelt árnyéka rávetül a rombusz alakú lapok színskálájára. A nagy üveg sejtelmes formái, szomorú és titokzatos szerkezetei, működési leírásuk szómágiája, ami úgy lebeg a mű körül, mint egy asztráltest.
Duchamp munkáinak szellemi teste az a hatás, amit az utána jövők művészetére gyakorolt, direkt vagy indirekt módon. Számomra munkáiból ezeknek szellemi teste a legfontosabb.
- [*] Elhangzott szövegben Delaunay (javította a szerk.)
következő előadó: Kováts Albert