[a közönség] [a kész festmény]

Erdély Miklós: Kicsit sajnálom, hogy ennyi embert idecsődítettünk, mert nem vagyok teljesen tisztában azzal, hogy mi történjen itt ... most fogok majd gondolkodni rajta. Természetesen néhány dolgot azért előkészítettem, és várom, hogy a közönség és a két társelnök ebben majd segítsen nekem.

Most mi az aktuális dolgokkal fogunk foglalkozni. Az egyik aktuális dolog, amit tisztázni szeretnék, az ez a közönség-előadó viszony, ami annyira gyatra, megoldatlan, keserves, csúnya ... főleg ez a helyzet, hogy mi így ülünk, és szemben ül a közönség - az előző előadások során is megfigyeltem már, hogy nagyon rosszul veszi ki magát ez a megosztottság az előadó, illetve előadók és a közönség között.

Nyomasztóan passzív a közönség, izgága módon aktív az előadó, és ez mintha két más fajta, nem is ugyanaz az emberfajta lenne. Ezt most egy kicsit összemossuk úgy, hogy majd mi egy kicsit el leszünk homályosítva, és a közönséget pedig egy kicsit élesbe, úgyhogy majd valószínűleg a reflektort is inkább arra kell állítani, mert ez rémes, meg különben is meleg. Na most ez a bizonyos viszony, amiben most mi itt ülünk egymással szemben, ez végtelenül be van az emberekbe sulykolva, ugyebár az iskolától kezdve: van a katedra, és van a bíróság, és van a templom - van a televízió is, de hát ott mondjuk megfelelően le vannak fátyolozva az ott megjelenők - és van ugye a templomban mise. Itt mindjárt meg akarom jegyezni a misével kapcsolatban, hogy - valószínűleg tudják - az utolsó húsz évben volt az a reform, hogy a celebráló pap szembefordul a hívőkkel, míg azelőtt háttal állt nekik. Egyházilag úgy gondolták, hogy ez demokratikusabb lesz, bizonyos igaz kontaktust, emberi kontaktust alakít ki a pap és a hívők között. Én nem akarok most itt önöknek hátat fordítani, mert nincs közös ügyünk, és nincs egy olyan felsőbb ügy, amihez járulnánk. De ez a bizonyos szembefordulás az előadó, a vezető, a felsőbbség és a hívők tömege között, ez szerintem egy tévedés. Mert a régebbi állapot, amikor a pap háttal állt, akkor ugyanabba az irányba állt, tehát az apszis irányába, annak az ügynek az irányába, ahova az egész nyájat vezette. Ez a bizonyos szembefordulás, az hogy az előadóhoz, a bíróhoz és a tanárhoz fűződő viszonyt a templomba is bevezették, ez egy rosszul értelmezett demokratikus lépés. És ez a rossz viszony a templomot is bemérgezte.

A következőképpen akarom megvalósítani, hogy ez a bizonyos viszony ne legyen olyan éles köztem és a közönség között, köztünk és a közönség között: egyrészt úgy, hogy magunkat most le fogjuk takarni és úgy fogunk a továbbiakban beszélgetni, másrészt úgy, hogy a további eljárásainkhoz az önök szavazatát próbáljuk megnyerni, tehát a hozzájárulásukat. Ezzel egy kicsit reméljük, hogy ez az arány helyesebb lesz, helyreáll.

Most egy másik kérdésre akarom fölhívni a figyelmet. Nagyon ritka alkalom, hogy erre mód van, és nagyon ritkán hívják fel a figyelmet arra, hogy ezt érdemes tudatosítani. Most ha azt mondom önöknek, hogy tüllel leszünk rövidesen letakarva, akkor önök megpróbálják elképzelni ezt a bizonyos helyzetet és megjelenik önök előtt egy kép ahogy mi hárman itt egy tüllel - nem külön-külön - le vagyunk takarva. Nagyon kérem önöket, hogy ezt próbálják minél élesebben elképzelni, mert ez rövidesen be fog következni, és a kettő között, az elképzelt kép és aközött, ahogy mi itt valóban le leszünk takarva, sokkal nagyobb különbség van, mint amire önök számítanak. A továbbiakban a festészetről lesz szó, és a festészetnél nagyon gyakran föllép ez a szakadék az elgondolás és a valóság között. Van erre egy nagyon jó kifejezés, amit az "Alkotó gondolkodás" című könyvben olvastam: "fel kell idézni a tárgy lehetőségét". Önöknek az a feladatuk most, hogy ezt a lehetőséget, hogy letakart emberek adnak elő - ami, tudom, kicsit abszurd, torz, némileg gyerekes és nagyon szokatlan - felidézzék. Ezt a szokatlanságot nagyon nehezen emésztik meg általában az emberek, de ezt nem kell mosollyal fogadni, bár az se árt. Rendszerint így, vagy mosollyal, vagy dühvel reagálják le az ilyen szokatlan megnyilvánulásokat. De ha arra gondolnak, hogy: 1) a bírók talárban szoktak föllépni, 2) a menyasszonyok szintén ugyanígy le vannak fátyolozva, 3) a régi színészek minduntalan álarcokat és maszkokat öltöttek, s ezenkívül rengeteg mindent föl tudnék még hozni azokból az időkből, mikor a szeméremérzés, illetve a normális reagálás azt, hogy valaki kiemelt pozícióban van a többivel szemben, azt nem hagyta annyiban, hanem valami módon kendőzte. Önmagát kendőzte vagy valamiképpen hangsúlyozta ezt a viszonyt, mert ezáltal valami személyfelettire utalt. Tehát azok az emberek, akik azt vállalják, akár ideiglenesen is, hogy valamiképpen kiemelt helyzetbe kerülnek a többivel szemben, azok lehetőle ne viseljenek ugyanolyan ruhát, valamimódon jelöljék ennek az ideiglenességét és azt a távolságot, amit ideiglenesen magukra vállalnak a többiekkel szemben.

Ezt amolyan kortesbeszédnek is föl lehet fogni, mert én ehhez a vállalkozáshoz, hogy most mi letakarjuk magunkat tüllel - ami egy nagyon szerény vállalkozás - szeretném a közönség hozzájárulását megnyerni. Tehát tartsa fel a kezét, aki ehhez nem járul hozzá. Tessék, egy, kettő, három ... továbbra is mindent meg fogunk szavaztatni, jó lesz, ha egy kicsit gyakoroljátok az ellenszavazást. Lesz még ilyen csalódásban ma este részetek, hogy amit elképzeltek, alig várjátok hogy lássátok, és aztán mégse fogjátok látni. Hát akkor vegyük elő azt a tüllt.

(...)

Teljesen szúnyogháló-hangulat van. A reflektorokat légy szíves a közönség felé. Nem tudom, érzi-e a közönség hogy az előbb bizonyos jövőlátással rendelkezett és ez a jövő lám bekövetkezett. Itt ülünk a tüll alatt, és mi sokkal kellemesebben érezzük magunkat mint az előbb, és a közönség, gondolom, sokkal kellemetlenebbül. Nyilván, mi egy kicsit védettebb helyzetben vagyunk...

(...)

Erdély Miklós: Itt még egy elméleti kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor én elhatároztam azt, hogy itt tüll alatt leszünk, akkor azt a bizonyos képet el kellett magamtól távolítanom. Tehát amikor valaki elképzel, elgondol valamit, árkot ás maga és az elképzelt tárgy közé, hogy egyáltalán képes legyen magát megkülönböztetni tőle. Aki azonban érzékeli ezt a tárgyat - most például önök - az viszont azonosul vele bizonyos tekintetben. Úgy, ahogy a kés élét a fájdalom által érzékeljük, tehát az érzékszerveken keresztül, a kés által azonosul a fájdalom, úgy ez a látvány is most az önök agyába vagy belsejébe került.

(...)

Ez belevilágít az akcióművészet és a festészet problematikájába. Tudniillik, egy akcióművész elképzeli azt, hogy mit fog csinálni, de soha nem látja azt, hogy ténylegesen mit csinált, hacsak filmen nem. Egy festő viszont húz egy vonalat, és azonnal visszaszól neki az, amit csinált. Ez egy nagyon nagy különbség. Nem is tudom, hogy tudtak a képzőművészek átállni az akcióra, amikor annyira mélyen és eredendően más dolog az, hogy én valamit elképzelek, megvalósítom és rögtön látom is, vagy pedig odateszem magam, egyáltalán nem látom, és teljesen a közönségre bízom azt, hogy mit lát, és teljesen önellenőrzés nélkül működöm. Most a következő fázisban ezt a két dolgot keverni fogjuk.

Ezt a kétfajta viszonyt fogjuk keverni, ennek az áldott tüllnek a segítségével. Mert ez a tüll bizonyos fokig biztosítja számunkra - számomra ez esetben - azt a fajta magányt, ami szükséges ahhoz, hogy valamit egyáltalán el lehessen készíteni. A festészetet itt a hátam mögött, erre a kifeszített vászonra, szintén a tüll alatt fogom végezni, és ti is maradjatok a tüll alatt, mert rengeteg segítségre lesz szükségem. De még mielőtt nekifognánk ennek a tevékenységnek, amiből nem lehet tudni, hogy mi jön ki, tekintve, hogy előre nem próbáltam ki, csak egy 3x4 cm-es papíron, illetve kipróbáltam nagyobbon, de nem sikerült, csak a 3x4 cm-esen sikerült azokat az arányokat létrehozni, ami helyénvaló. Mindenesetre ezeknek az elemeit, és minél többet belőle, meg akarok a társasággal szavaztatni.

Birkás Ákos: Belebeszélhetek? Csak annyit, hogy én azt hittem, hogy viccesebb lesz ez a foglalkozás, és közben meg olyan nagyon érdekes elméleties. Azt nem értem, hogy miért kell ebbe a dologba a festést belekeverni? Jó, erről sokat beszéltünk, de ennek ellenére végül is nem értem, hogy miért. És ha erre tudnál válaszolni...

Erdély Miklós: Nagyon meglep engem az, hogy emberek itt a saját bőrüket, nemcsak a bőrüket, de értékes szerveiket vitték a vásárra az utóbbi évtizedben az akcióművészet alkalmával, ami egy irgalmatlanul erős dolog. És ehhez képest hogy tud ezzel újra versenyképes izgalmat kelteni az a képtelenül egyszerű és báva dolog, hogy valaki vászonra olajfestéket ken. Mert az utóbbi években ez történt. A művészettörténeti hányódtatás, a változás iránti igény lehet-e annyira erős, hogy egy ennyire erős és direkt dolgot, mint az akcióművészet, el tud halványítani néhány vászon? Ez nagyon foglalkoztat. Ezzel a mai akcióval éppen ezt a kérdést akarom irritálni. Eltemetik, félig megölik magukat, mindent megtesznek, és akkor jön valaki más, még csak nem is a helyszínen, hanem otthon festi, kiakaszt egy képet és ez ugyanolyan izgalmat kelt széles rétegekben, az újságok ugyanolyan teret szentelnek ezeknek a képeknek ...

Birkás Ákos: Ellentmondhatok?

Erdély Miklós: Ellent.

Birkás Ákos: Mert egyrészt nem kelt ugyanolyan izgalmat, szó sincs róla hogy ma a festészet olyan izgalmat keltene mint a hatvanas évek elején a happening meg a társai, másrészt pedig a festészetnek mindig volt, legalábbis most, az utóbbi 30-40 évben, egy ilyen akció-karaktere - hát mindenki tudja, hogy Allan Kaprow meg a többiek hogy nőnek ki az amerikai akciófestészetből. Nekem személy szerint az az érzésem - ezt nem olvastam sehol, úgyhogy szakértők esetleg megcáfolják -, hogy a mai festészetnek ez a különleges vékonysága, egyszerisége, az esemény, maga a festési esemény, a vásznakon, az egy borzasztó röviden lezajló, leegyszerűsödött dolog, ami egy szegényes jelleget is ad a mai festészetnek és ez pontosan egy akció-karakternek az előtérbe kerülése. Na most az állatian érdekel engem, mert szerintem van ilyen összemosódás a mai festészet és az akciókarakterű önkifejezés közt, hogy itt most mi fog történni, hogy most egy kemény szétválasztás lesz-e, vagy pedig csak úgy halmozzuk a dolgokat, ugye, hogy itt ülünk a tüll alatt, meg plusz még festés is van.

Erdély Miklós: Először is meg akarom kérdezni a közönséget, hogy ki nem képes még idefigyelni arra, amit mondunk, és csak azzal van elfoglalva, hogy le vagyunk tüllel takarva. Van ilyen? Tegye fel a kezét. Nem látni ezen keresztül túl messzire, de úgy tűnik, sajnos, mindenki megszokta a tüllt.

A következő a probléma: egy képet láttam magam előtt, olyan képet, amit magam számára sose festenék meg. Ellenben erre az alkalomra kiválónak találtam. Pont erről az alkalomról jutott az eszembe. Hogy hogyan jutott az eszembe, az érthetetlen. Egyszer csak eszembe jutott: éppen a rádiót akartam bekapcsolni, és egy meghívót tettem az éjjeliszekrényemre, s akkor egyszer csak megjelent nekem egy kép, ami összesen három, uszkve négy elemből állt, és gondoltam, hogy ez nagyon alkalmas lesz arra, hogy a Kossuth Klubban megfessem. Ezt én otthon nem festeném meg. Ebből láttam azt, hogy már eleve az, hogy közönség előtt kell festeni, mennyire beleszól abba, hogy milyen legyen a kép. A beleszólást tovább kell folytatni. Ez a kép nem jó, hanem evidens. Számomra abszolút evidens, hogy ez idevaló, de mégis meg akarom szavaztatni. Görcsösen fogok minden eleméhez ragaszkodni, minden választási manipulációt végig fogok csinálni, csakhogy ez a kép megszülessen, bár a részleteivel egyáltalán nem vagyok tisztában. Ez gyakran van így programoknál, esetleg politikai programoknál is, hogy valamit megszavazunk, és a részleteibe nem tudunk úgyse beleszólni. Itt is így lesz, hogy maga a javaslattevő nem tudja, hogy tulajdonképpen hogy fog az a gyakorlatban kinézni, mégis egy javaslatot, egy tervezetet tár a megjelentek elé.

A tervezet a következő: három elem fog szerepelni. Az első elem egy jegenye, egy jegenyefa. Kérem szépen, tartsa fel a kezét az, aki a jegenyefa ellen tiltakozik. Jó, a jegenye menni fog, mert nagyon kevesen szavaztak ellene.

Birkás Ákos: És azok is csak viccből.

Erdély Miklós: Nem szavaztak viccből. Nagyon mély meggyőződésből szavaztak.

A következő elem egy felhő. Ki szavaz a felhő ellen? Megmondom, később a színére is fogtok szavazni.

Beke László: Egyébként, Miklós, úgy szokás szavazni, hogy előbb a mellette szóló szavazatokat számolják meg.

Erdély Miklós: Hol szokás úgy szavazni? Hát én úgy tudom, hogy ki kell húzni azt a jelöltet, akit nem akarunk. Ne haragudj, itt negatív szavazás van. Nem azért csinál valaki egy programot, hogy az egészet kétségessé tegye, hanem csak a rossz részeit ...

Lábas Zoltán: Szavazás helyett lehet javaslatot beadni?

Erdély Miklós: Adhatsz.

Lábas Zoltán: Én nagyon szeretném, ha mindenki leszavazná a felhőt, mert az nagyon megkönnyíti a festést.

Birkás Ákos: Miért, a jegenye nehéz?

Lábas Zoltán: A jegenye azért nehéz, mert kilóg a képből. A felhő, az egy biztosítéka annak, hogy a kép jó lesz.

Birkás Ákos: Azt te csak hiszed. A legkínosabb a felhő. Majd meglátod hogyan alakul később a dolog.

Erdély Miklós: Tessék a felhőre szavazni. Kezeket föl.

Birkás Ákos: Most mellette vagy ellene?

Erdély Miklós: Ellene. Igazi mély meggyőződéssel, nem viccből. Hány ez, Böröcz?

Böröcz András: Tizenhárom.

Erdély Miklós: A harmadik elem egy tank. Több elem nincs is, tudtok már mindent. A tank ellen ki szavaz?

Kérdés: Milyen tank?

Erdély Miklós: Kis tank. Kis vacak tank. Nem játéktank, hanem olyan vacak. Nyomorult tank. Ha sikerül. Nagyon sokan vannak ellene? Ugye nem tetszik a tank? Ugye, hogy jobban tetszik a felhő, meg a jegenye?

Kérdés: Miért, neked tetszik?

Erdély Miklós: Ide figyelj, nekem az egész nem tetszik. Nem arról van szó, hogy ez nekem tetszik, hanem arról, hogy nekem evidens. Ezt képzeltem itt, ezen a vásznon. Az én agyamban ugyanolyan erősen megvan ez a képzet, mint ahogy ti elképzeltetek minket a tüll alatt, és az valóban bekövetkezett. Nagyon kétségbe lennék esve, nyomorultnak érezném magam, ha ez a képzetem itt nem valósulna meg. De azért ne sajnáljatok, mert minden marhaságot nem kell pártfogolni. Na most hajrá ellene.

Lábas Zoltán: Más motívumot lehet javasolni?

Erdély Miklós: Hogy ti javasoljatok motívumokat? Hát olyan nem lehet. Végül is nekem kell megvalósítanom. Hajlandó vagyok elhagyni bizonyos motívumokat, és ha egy motívumot elhagytam, akkor hajlandó vagyok esetleg fontolóra venni, hogy más motívummal helyettesítsem, de hogy itt kívánság-hangverseny legyen, hogy én kérek egy izét, egy primadonnát, én meg egy másvalamit, én meg összevissza festegessek ... nem vagyok én tévé-karikaturista, ez egy átgondolt dolog, amit javasolok, és tessék ugyanolyan felelősségteljesen gondolkodni rajta, és ha nem tetszik, ha végképp nem tetszik, tessék keményen leszavazni. Iszonyú zavarba fogok jönni, de azt is megmondom őszintén, hogy egy ekkora közönségnek nem kell meghátrálnia.

Birkás Ákos: És ha leszavazzák, akkor nem fested meg?

Erdély Miklós: Akkor nem. Nem tudom, mit csinálok, majd kitalálom. Ez olyan dolog, hogy bele kell szorítani az előadót abba, hogy találja fel magát, és nem pedig ez a félpasszív magatartás, hogy hadd csinálja szegény, ha annyira akarta...

A leghangsúlyosabb motívum a jegenye kell, hogy legyen, a felhő kevésbé, a tank pedig nagyon kicsi. A színeket megszavazhatjátok ugyan, de nem garantálom, hogy ugyanolyan színű lesz, mint amit ti megszavaztok.

Birkás Ákos: Mindenféle színt hoztál?

Erdély Miklós: Nem sok színt hoztam, kicsi a választékotok, de azért ki lehet kutyulni mindenfélét belőle.

Én arra gondoltam először, de az Ákos lebeszélt, hogy olyan sonkás jegenyét festek majd...

Birkás Ákos: Ugye milyen hülyeség?

Erdély Miklós: Miért hülyeség? Ahogy a karácsonyfát hazaviszik, többször keresztülkötik, és olyan sonkás lesz, elkötött ... és a felhő majdnem ugyanilyen, csak vízszintes ... ez már nagyon jó. Ez a két sonkás motívum már alapvető egységet ad a képnek. Na most, hogy jutott nekem eszembe a sonkás motívum? A gyermekrajzokból vettem én ezt vajon? Azt mondja az Ákos, hogy ez hülyeség ez a sonkás jegenye. De ő más sonkás jegenyére gondolt, mert nem rajzban beszéltünk. Ő azt mondta, hogy kacskaringósan húzom, és akkor sokszor lesz elkötve. Öszesen csak háromszor lett volna ez a jegenye elkötve, nem pedig hogy húzok ilyen göndör dolgokat és akkor minden göndörség egy-egy elkötést érzékeltet. Én utána arra gondoltam, hogy ez bizony a Van Gogh széltépett jegenyéiből jött be az én szemembe, azok ahogy elhajlanak...

Birkás Ákos: Ciprusok.

Erdély Miklós: Ákos váltig állítja, hogy ezek ciprusok.

Hegyi Lóránd: Azok.

Erdély Miklós: Én nem láttam ciprust, nem tudom, hogy néz ki a ciprus. Bennem ez a fajta motívum nem a valóságból csapódott le, hanem képlátványokból. Egyrészt gyerekrajzokból valószínűleg. Mindig megtiltottam, hogy bárki is foglalkozzon gyerekrajzokkal, és mégis elkerülhetetlenül valahogy belekerül az unokák révén. ... A tank feltétlenül gyerekrajzból jött, mert olyan ártatlanul jelennek meg a gyerekrajzokban a tankok, ahogy egy képen egy elem általában fölmerülhet. A gyerekek ezt valahogy megoldották, hogy egyáltalán nem törődnek azzal, hogy a dolog mit ábrázol, mi a jelentése, hogy ez pejoratív, nem pejoratív, megoldják a pszichikumon belül ennek az egyenrangúsítását. Ez a kép.

Talán kezdjünk neki. Most már el van mondva az egész. Miközben csinálom, közben még fogok beszélni és különböző hozzájárulásokat kérek, de úgy látom, itt semmit sem szavaznak le.

A színről akartam beszélni. Eredetileg azt gondoltam, hogy a jegenye sonkás lesz és zöldeskék, a felhő meg kékeszöld. De hát erről az Ákos lebeszélt, úgyhogy akkor a jegenye fekete lesz, és majd megpróbálok belecsalni valami sötétbarnát. A felhőnél továbbra is megtartom a kékeszöld színt, ugyanakkor abba is szeretnék egy kis szürke firkát beleerőltetni. A harmadik motívum a tank, ami egy kis piszkos sötétbarna, néha a narancssárga felé játszó szín lenne. A tanknak nagyon kicsinek kell lennie, csak akkor jó a kompozíció. Hát ez persze kevés embert érdekel, hogy mekkora a tank, de ilyeneken múlik az egész. Ugyanakkor még egy ... engedély nélkül, - ezt meg se szavaztatom - mert engedély nélkül loptam egy motívumot, amit bele fogok rakni. Arról nem beszélek. Azzal fogom kezdeni. Se az Ákossal, se a Lórival, senkivel sem beszéltem meg, az egy lopott motívum, és arra szükség van.

Most tessék hozzászólni: kinek van kifogása az ellen, hogy fekete legyen a jegenye és szálkás? Böröcz, hányan vannak?

Böröcz András: Tizenhárman.

Erdély Miklós: Ez már olyan pont, ahol lehet ellenjavaslatokat tenni.

Körner Éva: Kék legyen és sonkás.

Erdély Miklós: Ki szavaz arra, hogy kék legyen és sonkás?

Böröcz András: Tizenhét.

Erdély Miklós: Na, szavazzatok emberek. Hát így nem megy a demokrácia... Ha szálkás: sötétbarna és feketés, ha sonkás, akkor zöldeskék. Hát nem hajlandó senki sem szavazni?

Beke László: Tartózkodás is van.

Erdély Miklós: Akkor a sonkásat szavazták meg? Abba a helyzetbe kerültem?

Beke László: Nincs többség. Nem hogy abszolút, de egyszerű többség sincs.

Erdély Miklós: Te ehhez nagyon értesz, ehhez a szavazáshoz.

Birkás Ákos: Meg kell szavaztatni a tartózkodást.

Erdély Miklós: A jegenye színe és formája szempontjából ki tartózkodik a szavazástól?

Hegyi Lóránd: Még mindig kevesebben, mint amennyien mellette és ellene szavaztak.

Erdély Miklós: Gyerekek, hát ez rettenetes. Szeretném, ha a tartózkodóknak egy pártja alakulna, és a párt képviselője elmondaná nekem, hogy miért tartózodik olyan megátalkodottan ez a csoport a szavazástól.

Hegyi Lóránd: Visszaélnek a demokráciával.

Kemény György: Amíg a lopott motívumnak a színét nem szavazhatjuk meg, addig a többi sem érdekel.

Erdély Miklós: A lopott motívum színe piros.

Birkás Ákos: A tankon van?

Erdély Miklós: A tank alatt. Arra kerül rá a tank. Először bepirosítom, hoztam indigót direkt erre a célra. Olyan firkát akarok a tank alá - egyszerű satírozással -, amit nem lehet előállítani, vagy csak nagyon nehezen lehet előállítani. A piros indigó alkalmas arra, hogy tíz körömmel, szinte vakon pirosítsam el azt a részt, ahol ez a tank van. Mert mit jelent ez a kis piros e gyermekrajzból való tank alatt? Azt, hogy van egy kis háború a tank körül. Ez nagyszerű elem. Ebből nem engedek. Valami jogom nekem is van.

Kezdhetjük ...

(...)

Forgács Péter: Mióta van kék felhő?

Erdély Miklós: Ma óta, most óta. Ne kukacoskodj, ha azt mondod, hogy fessem át fehérre, átfestem. Kinek nem tetszik a felhő? Tegye még egyszer fel a becses kezét. Hű, ez sok. Na jó, először is krétával javítjuk, nehogy örökre elrontsuk...

Most szünetet tartunk és szünet után beszélgetünk.

Hegyi Lóránd: A képet látni akarják.

Erdély Miklós: Hogyhogy akarják? Hiába akarják, ez így van, kész, letakarva tüllel.

Hegyi Lóránd: Azzal kezdeném, hogy ennek az egész programnak az a címe, hogy demokratikus festmény. Most én ezt a fogalmat, ab ovo nonszensznek tartom. Tehát az az első állításom, hogy demokratikus festmény nincs, a festmény nem lehet demokratikus. Festmény és demokrácia nem hozható össze. Ennek jelzésére és bizonyítására fölírtam egypár olyan dolgot, ami itt a szavazással kapcsolatban zajlott. Elhangzottak olyanok, hogy emberek kapcsolata eldőlhet azon, hogy erről hurkol, vagy arról, hogy így húzod, vagy úgy húzod, a szín körüli problémák, illetve többször is elhangzott az, hogy engedély nélkül. Te is mondtad, más is mondta. Ezek mind arra utalnak, hogy valahol, különösen ez az engedély nélkül, egy ilyen nagyon sarkított megfogalmazásban, nem jön össze az a dolog, hogy többen csinálnak egy képet, illetve még az sem jön össze, ahogy ezt a szavazás körüli bizonytalankodás is mutatta, hogy tulajdonképpen még aki szavazhat, az sem mer szavazni, mert valahogy nyilván érzi, hogy ez nonszensz... Szerintem nincs demokratikus festmény, eleve nem jön össze a két fogalom, és a rizikó is egyszemélyes rizikó, ahogy az is egyszemélyes, hogy ki mit képzel el. Ebből én azt következtetem, hogy a megvalósítás a festmény esetében lényegi kérdés, és a megvalósításban kiderülő sajátosság, másszerűség, semmi máshoz nem hasonlíthatóság, ez is az egyszemélyes jelleget bizonyítja.

Birkás Ákos: Hadd mondjam el, hogy egyáltalán nem ez a probléma. Mert itt azt, hogy ez demokratikus festmény, ezt senki komolyan nem veszi. Szerintem ezt nem is érdemes komolyan venni, mindenki tudja, hogy miről van itt szó: a Miklós előadja magát, és az egész dolog nagyon kedvesen és szellemesen lezajlik. Ami énszerintem probléma, az az, hogy ennek ellenére keletkezett itt egy festmény, és mivel egyáltalán, vagy ma, a festés egy halálosan komoly dolog, legalábbis szerintem, ez a fstmény egy nagyon fura csapda, mert most ez komoly festmény, vagy nem komoly festmény? Szerintem őrületesen szép festmény és egy teljesen rejtélyes dolog, bár itt az elején úgy nézett ki, hogy ez valamilyen nagyon infantilis dolog lesz, ugye? Nemcsak a gyerekrajz miatt, hogy jegenye meg felhő, meg izé és akkor tank, az benne a poén, de hogy valami olyan lett, amin átjön valami archetipikus ... szóval én el tudom képzelni, hogy a Miklós valahogy spekulált ezen és aztán nem akarta nagyon erőltetni a dolgot, és akkor egyszercsak valami beugrott, egy kép megjelent, és hoppá - elkapta, ez jó lesz. És mivel őrült jó művész, tényleg jó a kép. Most nem arról van szó, hogy dicsérjelek...

Erdély Miklós: Ne idegesíts.

Birkás Ákos: De csak azt szeretném mondani, hogy maga ez a játék a demokráciával meg demokratikus festménnyel, azt tudjuk, hogy ilyen nem nagyon lehetséges. Ennek a darab tárgynak, a Miklósról, sőt mindannyiunkról levált tárgynak a státusza egy kicsit furcsa.

(...)

Erdély Miklós: Ez a kép pontosan úgy néz ki, mint amit elképzeltem, nyomasztóan úgy néz ki, sajnos semmi különbség nincs. Az, amit vártam, hogy itt egy megvalósulás kapcsán majd valami átalakul, és az engem meglep és egy distanciába hoz, egy táv, amit majd nekem a vita meg az egész együttlét alkalmával át kell hidalnom, ez nem következett be. Ez pont olyan. Mit csináljak, pont ezt képzeltem el, se jónak, se rossznak nem tartom, ezt alkalmi festménynek találom. Hogy a festészetről valahogy lényegesebben legyen szó, mint ahogy idáig szó tudott lenni róla, ahhoz valamit itt a festékkel és a vászonnal feltétlenül csinálni kell. Nem kell itt valakinek - például nekem - feltétlenül produkálnia magát. Ez teljesen képtelenség, hogy elkezdjem magam produkálni, azért, mert azt mondják, bemutatunk itt négy akcióművészt, és ebből egy sorozat lesz, és akkor az egyik akcióművész én vagyok, produkáljam magam... nem, ilyen nem lesz, ez világos. De hogy most forrong valami a levegőben a festészettel kapcsolatban, amit én se tisztáztam teljesen magamban, ez alkalom arra, hogy tisztázzam. És szintén a bőrömet viszem a vásárra. Itt nekiállok ebben a lehetetlen tüllös szituációban festeni - máris hiányzik a tüll, annyira megszoktam - s ez alkalom arra, hogy a festészetnek, mint akciónak a végtelen kényességét, bántó kényességét, szemérmetlenségét itten vásárra vigyük. Erről szólt ez a mai este, ez talán egy finom hatás, amit úgy nem lehet azonnal érzékelni. Szóval én ezt akartam, engem semmi meglepetés nem ért, a közönség is pont úgy viselkedett, mint amikor az ember fekszik az ágyán és elképzeli, hogy mi lesz itt a Kossuth Klubban ma este. Nem nagyon izgul, én nem vagyok olyan túl izgulós típus, elég jó fantáziám van és el tudom képzelni, hogy mi fog bekövetkezni. Nyomasztó, hogy minden szóról-szóra úgy következik be, ahogy elképzeltem. Még most is azt érzem, pont így képzeltem el a vitát is. Szóról-szóra, ahogy most zajlik. Úgyhogy félig alszom.

Birkás Ákos: Nem akarlak felébreszteni, csak azt szeretném mondani, hogy ezzel nem értek egyet, ezzel az egész ilyen... Pont a tanáros szituációt te hozod létre, ez ilyen tanítóbácsis izé, ez a festmény így. Ha már festés, miért nem lehetett komolyan festeni, mondjuk gombócokat. Mert jó, akkor talán kínos az egész...

Erdély Miklós: Így is kínos, pont elég kényes.

Birkás Ákos: Ez az alkalmi festés...

Erdély Miklós: ... alkalmi festészet ...

Birkás Ákos: ... megúszása a dolognak, ami mondjuk egy érdekes esti szórakozás.

Erdély Miklós: Miért egy esti szórakozás? Hát hogyha egyszer nem úsztam meg, mert leleplezel, letámadsz itt nyilvánosság előtt. Hol úsztam meg?

Birkás Ákos: Nem erről van szó.

Erdély Miklós: Nem úsztam meg.

Birkás Ákos: A feszültségről, az élményről van szó.

Erdély Miklós: Gombócokat? Nem festek itt gombócokat. Azt nem lehet ilyen zavart körülmények között festeni.

Hegyi Lóránd: De miért nem lehet?

Erdély Miklós: Mert az a mérlegelésnek egy sokkal összetettebb változata.

Birkás Ákos: Ja, akkor már a tüll is indokolt lett volna, meg minden...

Erdély Miklós: Így is indokolt, itt is megvan... Ez laboratórium. A laboratóriumban minden megvan kicsiben. Kicsi a kép, kicsi a feszültség bennem.

Birkás Ákos: Miért? Miért kisebb benned a feszültség?

Erdély Miklós: Kisebb a feszültség, mint otthon egyedül a gombócokkal. Ti nem tudjátok, mi a gombóc. Én általában gombócokkal foglalkozom.

Birkás Ákos: Fantasztikus gyönyörű gombócokat fest a Miklós mostanában ... mert én is eléggé gombócokat festek. Egy ilyen furcsa koincidencia van köztünk gombóc ügyben.

Hegyi Lóránd: De a gombócok kapcsán azt mondod, hogy azt itt nem festenéd meg szívesen. Ez viszont arra utal, hogy más minőségűnek tartod azokat a képeket, mint ezt.

Erdély Miklós: Más minőségűnek tartom, sokkal intenzívebbek, de arra számítok ... ne haragudjatok, de tisztázzuk ezt az őrületet, nagyon egyszerű: Arról van szó, hogy arra számítok, hogy ha nyilvánosság előtt dolgozom, akkor annyi hatás, véletlenszerű fölborító elem kerül bele, amit nekem úgyis meg kell oldani. Belekerül a képbe az egész szituáció. Minden más lesz, mint amit elképzelek. Erre mi történik? Pont ugyanaz van, amit elképzelek.

Birkás Ákos: Eltúlzod, Miklós, reálisan nem volt benne semmi kockázat.

Erdély Miklós: Lehet, hogy reálisan nem volt semmi, azért azt hiszem, ha ennyi ember van jelen, az valamiféle...

Birkás Ákos: Csupa barátságos arc. Nézd, integetnek.

Erdély Miklós: Talán az ellenségesség a kockázat? Nem. A szégyen az.