„Egy üres vászon az egy abszolút tiszta gondolat. Valami hosszú folyamatnak a tökéletes kioltásaként fogható fel. Valószínűleg, amikor az ember ránéz egy üres fehér felületre, akkor ezt valahogy így is éli át. Úgyhogy rendszerint egy hibával kezdődik a folyamat.

Ezt a képet úgy indítottam, hogy tudatosan megsértettem a fehér vászonnak a nyugalmi felületét, tehát egy hibát vittem bele, mégpedig úgy, hogy egy világító spray – ami kifogyott és pótolhatatlan – gombját megnyomtam a vászon előtt, és valami kevés jött ki belőle. Ez a világító piros látható a képen. Ez nagyon könnyen hatott úgy, mint egy seb a fehér képen, és ezt a sebet kezdtem értelmezni. Kezdett lefelé csorogni, és kijelölte függőlegesen, mondjuk, egy kör középpontját, legalábbis egy irányból. Oda beszúrtam a körzőt, és a piros festék által érzésem szerint meghatározott, besugárzott tartományt, egy körzővel kijelöltem.

Én tulajdonképpen ezt a hibát, a piros foltnak ezt a hibáját próbáltam meg szünet nélkül kijavítani. És egy olyan más jellegű egységet újra létrehozni a vászon területén, ami legalábbis egyenrangú az üres vászonnal. Tehát itt a jelentések, asszociációk különböző kioltási eljárásait lehet látni. Ugyanakkor miközben ezt csináltam, mindenféle összefüggések adódtak, amiket nem szégyelltem határozottan kijelölni, illetve némelyiket csak sejtetni, attól függően, hogy az egész hogy kívánja meg.

Ugyanakkor eközben olvastam Koestlernek A véletlen gyökereiről című könyvéről egy recenziót, ami nagyon megfelelt annak a munkának, amit éppen végeztem. A koincidenciáknak az okkult eredetéről próbálta a szerző meggyőzni az olvasóit, és természetfölötti összefüggéseikről, abban a hitben, reményben, hogy a véletlen koincidenciák mind valami transzcendentáló erővel bírnak, és ez a transzcendentáló erő mint esztétikum fog kicsapódni. Ezt a vadászatot a megfelelésekre a képen belül én is folytattam.”

Gazsi Zoltán: Sarkadi Bori riportja Erdély Miklóssal. Videófelvétel, 1984