Jel és jelentés viszonya Erdély Miklóst egész munkássága alatt foglalkoztatta. A többször és több oldalról megközelített kérdéskör legteljesebb kifejtése művészetelméleti összefüggésben a Marly tézisek. Új tartománya nyílt meg a Kontextus I. című munkánál, ahol a „Pista” felirat éppúgy olvasható, mint ahogy szép grafitceruzarajzként nézhető. E háttér előtt szemlélve a gyök-1 – algebrai jelöléssel: i – témáját, azt is mondhatjuk, itt kerül fel az i-re a pont: Erdély a jel és jelentése között mindig meglévő kis űrt, mint a festészet területét értelmezte.

Kétségtelen, hogy minden egyezményes grafikus jel alkalmasnak tűnik a festészeti feldolgozásra, a gyök-1 azonban több okból különösen is.

A szám imaginárius szám, s a matematika-tankönyvek gyakran azzal indokolják szükségességét, hogy mivel a valós számok körében nincs minden egyenletnek megoldása, egy valós probléma megoldásához be kell vezetnünk valamit, ami nem valós, mesterségesen képzett. Eszünkbe juthat itt egy matematikus megjegyzése: „Nemrég találkoztam valakivel, aki azt mondta, távol áll attól, hogy elfogadja a mínusz egy négyzetgyökét, mert még a mínusz egyet sem tudja elfogadni. Ez mindenesetre következetes magatartás”. (E. C. Titchmarsh)

Erdély következetessége abban állt, hogy miközben a festészet kontextusába helyez egy eredendően nem-festői jelet, kihasználva annak önkényes grafikus formáit, nem kíván sem az eredeti jelentéstől eltekinteni vagy megszabadulni, sem pedig a festészet esztétikai törvényszerűségeiből (a szépségből) bármit is feladni. Épp ezért nehéz hagyományosan kategorizáló közelítéssel e képet behatárolni (mint ábrázoló – nem ábrázoló, absztrakt – figurális etc.), hiszen épp egy absztrakt, fogalmi jel ábrázolásáról van szó, csakhogy ennek nem pusztán jelentése, hanem alakja is, vagy fordítva: nem pusztán alakja, hanem jelentése is téma.