Dick Higgins
Az öt művészettörténeti tradíció, esszé*
[A csillagon kívül olvasható:]
Platón: A tartalom meghatározza a formát, és vice versa.
Arisztotelész: Forma és tartalom elválasztható egymástól.
Jellemző filozófusok:
Mimetikus (klasszikus): Platón
Mimetikus (modern): Cage
Pragmatikus: Arisztotelész
Expresszív: Arisztotelész vagy Emerson
Objektív: Bergson vagy James
Exemplifikatív: Bense vagy Chomsky?
Jellemző (modern kori) kritikusok:
Mimetikus: Nietzsche, Erwin Panofsky, Edmund Wilson
Pragmatikus: Lukács György, Walter Benjamin, J. P. Sartre
Expresszív: Coleridge, Arnold Schönberg, Harold Rosenberg
Objektív: T. S. Eliot, az új kritikusok, Harold Bloom, Richard Kostelanetz
Exemplifikatív: George Maciunas, Dick Higgins, R. C. Morse
Aforizmák:
Az, hogy mire való a művészet, attól függ, mik a hagyományai: elhamarkodott feltételezés, hogy a művészet minden formájában ugyanazokra az életbevágó problémákra keresi a megoldást.
Egyetlen művészeti tradíció sem cáfolja más tradíciók érvényességét: mindegyik a maga egységes és következetes nyelvén beszél.
A művészet, a tudománnyal szemben, nem a helyettesítések, hanem a hozzáadások és a kiterjesztések útján halad.
A művészet a róla szerzett tapasztalataink hatására nem elavulttá válik, hanem átalakul: nincs más állandóság, mint az örökös változás (fluxus).
A művészetben valójában nincsenek mozgalmak: a hamis látszatot a divat, a statisztika és a művészetpolitika kelti.
A művészetben felfedezhetjük, létrehozhatjuk és újraalkothatjuk múltbeli, jelenbeli és jövőbeli tapasztalatainkat.
A régmúlt vagy a közelmúlt művészete segít eldöntenünk, hogyan oldhatjuk meg jelenbeli problémáinkat, mi az, amit már nem kell megtennünk, és hogyan alkothatunk képet a pillanatnyi valóságról: de a lehetőségek nem zárják ki egymást.
Az esztétikai kudarc fő oka az szokott lenni, hogy túlzottan ragaszkodunk az identitásunkhoz; a hivatásost alakítjuk vagy valami más sztereotip szerepet játszunk.
Nagyon ügyeljünk, hogy ne hassunk önmagunkra. ó
A látvány mindig pompás, csak ki kell nyitni a szemünket.
1975. december 30. Barton, Vermont
[A csillagon belül olvasható:]
Mimetikus művészet:
A természetet utánozza. Eredetileg a természet formáit utánozták (olasz reneszánsz festészet, az angol költészet java Drydenig, a nyugati zene Bachhal és az olasz barokkal bezárólag, a commedia dell´arte, a klasszikus szundai zene, a hagyományos japán sakuhacsi- és koto-stílus).[1] Újabban (már-már külön hagyományt teremtve) a természet módszereit, működését vagy eseményeit utánozza (perzsa kalligráfia, Jackson Pollock, John Cage, Jackson Mac Low legtöbb munkája).
Pragmatikus művészet:
Tanítja vagy megindítja a közönséget, gyakran katartikus hatású (görög tragédia, hagyományos keresztény festészet, El Greco, John Milton, Alexander Pope, Mozart és a korai Beethoven, a politikai művészet zöme, Bertold Brecht, John Heartfield, Wolf Vostell).
Expresszív művészet:
A művész személyes látomását vagy érzéseit fejezi ki (a romantikusok családja: Christopher Marlowe, William Blake, Novalis, Keats és Shelley; Caravaggio, a barokk festészet, Delacroix, a kései Beethoven, Wagner, Mahler, Charles Ives, a Die Brücke-csoport, George Kaiser, a szürrealizmus, Yeats, Kline és De Kooning, a beat-költészet).
Az objektív művészet:
A művészet mint teljes és minden mástól független megnyilvánulás, a l’art pour l’art-t is beleértve (klasszikus ottomán zene, az indiai szitár-stílusok, a „fehér” balett, James McNeil Whistler, Gertrude Stein legtöbb műve, Hans Arp, Piet Mondrian, a geometrikus absztrakció, a korai konkrét költészet – Gomringer, a Noigandres-csoport, Emmett Williams –, George Brecht és a legtöbb fluxus-munka).
Exemplifikatív művészet:
A művészet mint ideák, különösképpen mint elvont eszmék vagy elvek illusztrációja, példája, megtestesülése (Blake-től A lélekutazó, Christian Morgenstern, Gertrude Stein „földrajzi” és „kalligrafikus” stílusa, Marcel Duchamp, a fogalomművészet, a moduláris zene és költészet – Steve Reich, Philip Glass stb. –, a strukturális film, a chomskiánus nyelvészet hatását tükröző költemények, Dick Higgins happeningjei és grafikus sorozatai).
Lábjegyzet: A költészetben a mimetikus, pragmatikus, expresszív és objektív hagyományt először M. H. Abrams definiálta.[2] Én kiterjesztettem a meghatározást a többi művészetre, a mimetikus hagyományon belül meghatároztam egy modern alcsoportot, valamint definiáltam az exemplifikatív hagyományt. Bizonyára léteznek egyebek is – vagy hamarosan létrejönnek.
Fordította Koppány Márton
* Higgins, Dick: Five Traditions of Art History, an Essay, 1976 (a plakáton olvasható szövegek). <>
[1] A sakuhacsi fuvolaszerű japán hangszer; a koto tizenhárom húros, pentaton hangolású hangszer, Kínából került Japánba. <>
[2] In: The Mirror and the Lamp, 1954.
<>