Magyar Rádió Online, Váradi Júlia interjú (2003) teljes szövege

– Jó húsz évvel fiatalabb annál a generációnál, amelyről ez a könyv szól. Miért kezdte el érdekelni egyáltalán tíz-tizenkét évvel ezelőtt, hogy kik voltak a bogláriak, ki volt a tagja és miért ennek a bizonyos törvénytelen avantgárdnak?

Sasvári Edit: 1989-ben Székesfehérváron rendeztünk egy kiállítást, ami a Régi és új avantgárd címet viselte, és ott találkoztam egy olyan művel, amelyet elveszettnek hittünk, illetve úgy gondoltuk, hogy ez a mű teljesen megsemmisült, ez Pauer Gyula Tüntetőtábla-erdője volt, amiből végül is egy darab teljesen véletlenül előkerült, és annyira felkeltette a kíváncsiságomat ez a mű, hogy utánamentem, hogyan alakult ennek a sorsa, és mi volt ennek, a korszak egyik legnagyobb műtárgyrombolásának az oka.

– Mi volt Pauer Gyula művének a lényege?

– Az 1978-ban készült a nagyatádi alkotótelepen, akkor a korszak legizgalmasabb köztéri műalkotása lehetett volna. Százhuszonegy táblából állt a mű, és egy valóságos tömegdemonstráció benyomását keltette; talán ezért is hatott olyan irritálóan a korbeli hatalom számára. Tüntetőtáblákhoz hasonló táblák voltak, amelyeken különböző feliratok voltak: művészetelméleti feliratok, dadaista szövegek, hétköznapi szövegek… és az egésznek a szövegösszefüggései adhattak ki valamilyen értelmet, de azt hiszem, hogy az egész műnek az összhatása volt az, ami mint egy demonstráció, úgy hatott.

– Mikor és ki rombolta le, lehet ezt tudni a történetét, hiszen Pauer Gyula ma is él, gondolom, hogy megkérdezte, hogy mi történt ezzel a szoborcsoporttal.

– Helyi tanácsi és pártszervek kezdeményezésére bontották le a művet – mint ahogyan a balatonboglári kápolnatárlatok végkifejletén is lehetett tudni, hogy elsősorban onnan, a helyi somogyi közigazgatásból, a tanácsi és pártszervek felől érkezett az a nyomás, amely végül is a kápolnatárlat beszüntetéséhez vezetett.

– Ilyen objektív távolságból, mint amit azáltal is szerzett, hogy jóval fiatalabb a közösségnél, de azáltal is hogy belevetette magát, mint kutató, és feltárta nagyon alaposan annak az egész furcsa, nagyon összetartó, de nagyon különleges individuumokból álló csapatnak a sorsát, és tevékenységét. Hogy lehetne elmondani, hogy kik voltak ők és mit akartak?

– Heterogén társaság volt, azt lehet mondani, hogy legalább kétszáz ember részt vett a négy év alatt, 1970 és ’73 között; ennyiféle művészalkat és személyiség négy évig képes volt arra, hogy együtt tudjon dolgozni Balatonbogláron. Önmagában ez a helyzet számomra vonzó és izgalmas téma volt. Olyan művészek jelentek meg, mint Erdély Miklós, Szentjóby Tamás, Jovánovics György, Major János, a Halász Péterféle társaság, a volt Kassák Színház, akiknek egyébként a korban minimális, vagy szinte semmi ilyen bemutatkozási lehetősége nem volt.

– Akik rengeteg akadályba ütköztek, mert folyamatos rendőri felügyelet alatt álltak.

– Igen, ezeknek a nagy részéről lehet tudni, hogy az állambiztonság megfigyelte őket, Galántai Gyuri talált rá erre a kápolnára, és 1968-ban kötött egy bérleti szerződést a helybeli római katolikus egyházzal. ’70-től indultak meg a kápolnatárlatok, és azt hiszem, hogy a művészi program egy csapatmunka eredménye volt. Az a magatartás, amit ők képviseltek, az valamilyen szempontból az ellenzékiségnek egy egészen sajátos formáját jelentette a korszakban, és meggyőződésem, hogy bizonyos értelemben az előfutárai is voltak úgymond a politizáló ellenzéknek ezek a művészek. Ami az egész történetnek a megítélését különös fénybe helyezi, ez a mítosz, a Boglár-mítosz, ami máig létezik. Azt hiszem, mint ahogy Hajas Tibor mondta: a mítosznak van egy jótékony ereje, a mítosz konzervál is, de úgy éreztem hogy egy kutatónak anélkül, hogy ezt a mítoszt lerombolná, a mítosz mögé is kell néznie, hogy valóban világosan lássa ezt a történetet.

– Klaniczay Júlia, a könyv szerkesztője.

Klaniczay Júlia: Borzasztóan érdekes a könyvet végignézni, ugyanis ki fog derülni, hogy mennyire ügyesen manipulálták a történelmi tudatunkat. Nem véletlen, hogy erről az időszakról nem beszéltek, kiesett tulajdonképpen az emlékezetünkből, és maguk a résztvevők sem értékelték utólag azt, ami akkor történt, és a dokumentumokból kiderül, hogy ez egy tudatos ÁVH-manipulációnak az eredménye.

– Amennyiben?

– Amennyiben ez volt a cél, hogy oly mértékben lejáratni magukat az embereket, a művészeket, a történészeket, olyan jelentéktelenné tenni, hogy utána egyrészt a vélt jelentéktelenségük miatt, másrészt a résztevőkkel való találkozás veszélyessége miatt jobb legyen az egészet elfelejteni.

– A hetvenes évek elején. A Kék fényes Szabó László jelentetett meg, ha jól emlékszem, egy Népszabadság-cikket arról hogy itt milyen bűntények zajlanak a boglári kápolna környékén.

– Igen a Népszabadság vasárnapi mellékletében jelent meg, szerintem a fél ország akkor hallott először a történetről, visszamenőleg próbálta kibogozni; és ennyi maradt meg az emlékezetében, hogy hú, ott volt egy nagy botrány, és ott voltak a botrányhősök nevesítve az újságcikkben.

– Mint Galántai Görgy, Jovánovics és így tovább.

– Mint a Halász Színház, Pór György és még mások. Nem véletlen, hogy alig tudunk valamit a magyar konceptuális művészetről. Azért nem, mert ennek a javarésze Bogláron keletkezett, és ott jöttek létre a legfontosabb alkotások. Most amikor előkerültek Sasvári Edit kutatásának eredményeként ezek a dokumentumok, vált érthetővé, hogy igen, mindannyian egy előre megírt utat jártunk be. Mindenkinek a saját magán kis félelmei működtek, amikor ezt az időszakot, ezeket a műveket, művészeket nem vették be egy-egy visszatekintő kiállításba. A dokumentumok bizonyítják, hogy bizony akkor a hetvenes években a magyar művészet európai, sőt, világszínvonalú volt. Végül is ezzel a politikai mázzal sikerült a művészettörténetből kiiktatni egy időszakot.

– Jovánovics György hogyan látta ezt az egész történetet?

Jovánovics György: Az első kimozdulás a városból; hogy Pesten annyira kontrollálták a mozgásunkat, és annyira tudtuk, hogyha valahova megyünk, azt vagy megakadályozzák, vagy pedig a hangulat eleve, a sok tégla, és nem tudom, milyen felügyelet által előre elrontódik – és ez Bogláron később következett be. Természetesen ott is bekövetkezett, mert hát aztán jöttek utánunk, és a Gyurit ott halálra gyötörték, a Galántai Gyurit, és ott nagyobbak lettek a balhék, merthogy a templom… meg a viselkedést is sokkal jobban eleresztettük. Mert az olyan minta az ember nyaralni megy, ott a Balaton tehát sokkal akciósabb, hepeningesebb, vidámabb, sokkal mozgóbbak voltak a dolgok, mint a városi komolyabb avantgárd megmozdulásokon. Egy idő után éppen ez lett irritáló.