Douglas Engelbart 1925. január 30-án született Portlandban, Oregon államban. Az egér, az ablak-interfész paradigma és a hypertext-technikák kifejlesztésével lehetővé tette a kompjúterek kiterjedtebb és hatékonyabb felhasználását. Napjainkban a Bootstrap Intézetben kompjúterek és számítógépes szervezetek fejlesztésén dolgozik.
Tanulmányai befejezése után Douglas Engelbart az „emberiségnek a komplexitással és a sürgősséggel való megbirkózása” ügyének kötelezte el magát. Pályafutása során Engelbartnak mindvégig akadályokkal kellett szembenéznie. Támogatói nem ismerték fel kutatásainak hosszú távú hasznát és jelentőségét. Engelbart, mindezek ellenére, folytatta úttörő kutatásait az emberi intelligencia kiterjesztésének terén, bár már rég nyugdíjba vonulhatott volna.
Kilencéves korában elvesztette apját, s a gazdasági válság korának szülötteként nem voltak határozott elképzelései a jövőt illetően. Hallott viszont egy új és érdekes technikáról, amelyet RADAR-nak hívtak, és bár a hadseregben voltak a radarral kapcsolatos gyakorlati programok, inkább úgy döntött, hogy továbbtanul. Úgy gondolta, a villamosmérnöki tanulmányok válnak majd leginkább javára. Alighogy elvégezte a másodévet, behívták a haditengerészethez, ahol szerencséjére villamosmérnökként felvették egy kiképzésre, amelyen a rég áhított radartechnikával foglalkozhatott.
A második világháború végén Engelbart otthagyta a tengerészetet, diplomázott a megkezdett szakon, és állást kapott a NACA-nál, a NASA elődjénél. Itt szélellenállás-mérő gépezetekkel foglalkozott. Ebben az időben házasodott meg, és kötelezte el magát a komplexitás kezelése mellett. Úgy érezte, a probléma megoldásában nagy segítségére lehetnek a számítógépek. Ledoktorált a UCLA, Berkeley-n, és tanítani kezdett, ám hamarosan otthagyta egy, a Stanford Research Institute-nál (SRI) végzendő kutatómunka kedvéért.
Miközben megalapozta kutatói szaktekintélyét, különböző mágneses komponenseket szabadalmaztatott az SRI-ben. Igazi célja a kutatással az volt, hogy kidolgozhassa saját ötletét a komplexitás kezeléséről, amelyet augmentációnak (bővítés, kiterjesztés) nevezett el. Egy idő után némi támogatást is kapott a projektjéhez. Az eredmény egy dolgozat volt, Az emberi intelligencia kiterjesztése - konceptuális vázlat címmel. Ez a dolgozat központi magját képezte további kutatásainak, amelyet a SRI nem támogatott szívesen. Engelbart szerint támogatói, amikor átnézték a javaslatait, általában azt mondták: „Azt hittük, hogy maga olyan világosan ír. Erre fel itt van egy húszoldalas iromány, amiben megpróbál valamit elmagyarázni. Alig lehet kibogozni, hogy mit is akar. Itt van például ez a Bill, ő egyetlen oldalon képes összefoglalni a kérdéseket és a véleményét.” Engelbart erre általában azt válaszolta, hogy egyszerűen nincsenek szavak arra, amit közölni akar. Ez a fajta hozzáállás kísérte végig a kutatásait. Mivel mindvégig jóval előtte járt még a kutatóintézeteknek is, nemigen talált megértésre és bizalomra.
Az Engelbart által felvázolt „bővítés” egy groupware kezdeti terve volt, amely lehetővé tette, hogy ablakos rendszerben csoportok egyszerre együtt dolgozhassanak. Ugyanebben az időben fejlesztették ki másik találmányát, az egeret is, ami nem más, mint egy „X-Y helyzetindikátor kijelző rendszerek számára” - ahogy akkoriban nevezték. Ennek ellenére a tervet túl bonyolultnak találták, és megvonták tőle a támogatást. De még mielőtt teljesen elsüllyesztették volna, Engelbart meggyőzte a SRI-t, hogy adja el a projektet, mert már elég fejlett ahhoz, hogy a piacra kerülhessen.
A Tymeshare, Inc. vette meg a rendszert. És mivel szükségük volt olyanokra, akik a rendszert kezelik, mindazokat meghívták a Tymeshare-hez, akik korábban a SRI-nél ezen dolgoztak. Engelbart elfogadta az ajánlatot, de mert a SRI-től elkísérte a hír, hogy excentrikus, és jobb távoltartani az ügyfelektől, eleve előnytelen helyzetben kezdett neki az augmentációs projektnek. Ez korlátozta a kutatásban, mert projektjének fontos része volt az ügyfelekkel való szoros együttműködés. Engelbart úgy érezte, hogy a technika maximális kihasználásához változtatni kell az addigi felhasználási módon, illetve magának az intézménynek a működésén. Ez az elképzelés Engelbart „impedancia egyeztetés”-analógiájából származott. A villamosságtanban az impedancia-egyeztetés szerepe a teljesítmény növelése. Hasonlóképpen egy kompjúter-rendszerben a rendszer használati módjának és a felhasználóval való érintkezésének (interfész), valamint a feladat megoldási módjának van egy-egy impedanciája. A tudás átvitelének maximalizálásához a rendszer használati módját és magát a rendszert össze kell hangolni.
Hat évvel később McDonnell Douglas megvásárolta a Tymeshare-t, és Engelbart folytatta kutatásait. Az új vezetés alatt Engelbartnak több alkalma volt az ügyfelekkel kapcsolatba kerülni. Ilyen körülmények között megvalósíthatta elképzeléseit néhány más szervezettel való közös program keretén belül.
1989-ben, miután visszavonult a McDonnell Douglas-tól, a Stanfordon folytatta kutatásait a bővített tudás szervezésének terén, ahol jelenleg a Bootstrap Institute igazgatója. A Bootstrap Institute széles körű tevékenységének (megbeszélések, tanácsadás, szemináriumok, szövetségek, kutatás és fejlesztés) célja a számítógéprendszerek hatékonyságának a növelése. Az ember és kompjúter interakció kutatásának területén betöltött szerepe és nagy hatása ellenére Engelbartot fokozatosan kiszorították korábbi hatásköréből. Ez még akkor kezdődött, amikor a SRI-nél dolgozott. Akkoriban folytak a Xerox PARC projekt munkálatai, és Engelbart csapatából is sokakat meghívtak, hogy csatlakozzanak a munkához, de magát Engelbartot nem. Azon ritka alkalmakkor, amikor mégis meglátogatta a PARC-ot, az általa kezdeményezett ötleteket mutatták be neki, minden alkalommal azt sugallva, hogy a PARC-féle kivitelezés a helyes, és nem az övé. Engelbart megjegyezte, hogy teljesen kívülállónak érzi magát, mert nem tartozik semmilyen szervezethez és a kutatás támogatott szférájához sem. Ennek ellenére elképzelései fölülmúlják a kompjúteriparban dolgozók többségének képzeletét és támogatottságát is.
Engelbart nem csak technológiát adott a kompjúteriparnak, hanem fejlesztési távlatot is. Neki tulajdonítható az egér, a kétdimenziós szerkesztés, az ablak fogalma, a fájl-közi szerkesztés, az egységes utasítási nyelv, a remote procedure call protokoll, a szöveges és ábrás vegyes fájlok, a gondolat-feldolgozás és a hypertext kifejlesztése. Az egér egy sokkal intuitívabb megközelítést tett lehetővé a számítógéppel való interakcióban, és lehetővé tette az ablak használatát. Ezek együttesen vezettek azokhoz az interfészekhez, amelyek a kompjútereket hozzáférhetővé és érthetőbbé tették a nagyközönség számára is. Enélkül a fejlődés nélkül valószínűleg a személyi számítógép kevésbé lenne elterjedt, és biztos, hogy kevésbé lenne hatékony. A szöveggel és szerkesztéssel kapcsolatos újításai jelentős mértékben hozzájárultak a kompjúterek irodai környezetben való elterjedéséhez, és az adatfeldolgozásnál többre való felhasználásukhoz. A beépíthető ábrákkal való hatékonyabb szerkesztés egy dokumentumon belül még több információ hordozását is jelenti, ezáltal tovább növelve a produktivitást és a kommunikáció hatékonyságát.
Engelbart munkássága hozzájárult ahhoz is, hogy a kompjúterek az emberi gondolkodáshoz hasonló módon működjenek. Az egyszerű text-dokumentumok lineárisak. De az emberi gondolkodás nem lineáris - egymással összekapcsolt gondolatfolyamokkal dolgozik. A hypertext ezt a fajta adatfeldolgozást modellezi, és lehetővé teszi mind a dokumentum elkészítőjének, mind olvasóinak, hogy természetesebb módon dolgozzanak/olvassanak.
Ezen lehetőségek hiányában a számítógépipar sokkal lassabban fejlődött volna. Vegyük például az átlagos számítógép-felhasználó felszerelését. Ha eltávolítanánk az egeret és az ablakokat, a Microsoft Word-je használhatatlan lenne, az Apple Macintosh sem a könnyű használhatóságáról lenne híres, és bármilyen grafikai megoldás elképzelhetetlenül bonyolultabb lenne. Ha nem könnyítették volna meg a kompjúter használatát, akkor az valószínűleg csak a tudósok és a kutatók szférájában marad volna. Ha tovább játszunk a visszaépítés gondolatával, és elképzeljük a hypertext hiányát, nem lennének World Wide Web tallózók sem, amelyek nélkül az Internet egy kriptikus rémálom lenne az átlagos felhasználó számára. És mivel az Internet az információ terjedésének egyik legburjánzóbb módja, a veszteség szinte felmérhetetlen volna. Engelbart már ennyivel is forradalmasította a számítógépezést.
Fejlesztésének visszamenőleges értéke ellenére sem ismerték el kellőképpen Engelbart munkásságát. Egy alkalommal kijelentette: „A visszatérő probléma az, hogy ahogyan én képzelem el a kompjúterek fejlesztését, az mindig eltért az uralkodó paradigmától. Tehát mindig volt egy bizonyos feszültség köztem és a közfelfogás között.” Ez ma igazabbnak tűnik, mint valaha. A bővítés gondolata volt mindvégig a cél. A 60-as, 70-es években Engelbart által kifejlesztett technikák e cél elérésének a kezdeteit jelentették. Engelbart felismerte a paradigmaváltás szükségességét. Megállapítja, hogy létezik egy állandó késztetés a technológia fejlesztésére, pedig szerinte nem a technológiával van a gond, hanem felhasználási módjával. Engelbart paradigmaváltás-fogalmának egyik fő gondolata az, hogy egy adott szervezet paradigmaváltását a létező paradigmán belül kell megvalósítani. Ez az alapja a Bootstrap Institute-nak. A cél olyan folyamatok kifejlesztése, amelyek során nem csak a szervezet operációi, hanem maga a javulási folyamat is javul (önkorrekció). Például: a szervezetek folyamataiba, a sporthoz hasonlóan, egyfajta edzőprogram beépítése, vagyis az állandó javulás elindítása.
Dr. Engelbart nagyon bonyolult feladatba fogott. Amint megjegyzi: „Meg kell találnunk a világ megváltoztatásának gyakorlati módját, hogy a paradigmák evolúcióját felgyorsítsuk.” A változásnak ezen a szintjén Engelbart nem a számítógép-rendszerek egyszerű használóit, hanem a nagy szervezetek vezetőit próbálja rávenni a változtatásra. Ennek a veszélye abban áll, hogy tárgyalófelei kénytelenek lennének teljesen átdolgozni azokat az alapos ismereteiket, amelyek ebbe a magas pozícióba juttatták őket (ez olyan változást jelent, amely pozíciójuknak az alapját veszélyezteti). Sajnos ez a vezetők kompetitív előnyének a csökkenésével járna, mert előbb meg kellene tanulniuk és irányítaniuk kellene a „változtatás” kivitelezését.
Ezért született meg a bootstrap gondolata, egy olyan önfejlesztő rendszeré, amelyben egyetlen változás további változásokat generál a rendszeren belül, adaptív módon, a változást változtatva és elősegítve.
A gond az, hogy nem figyelnek eléggé oda ezekre a gondolatokra, ahogy annak idején sem figyeltek, amikor a mára már forradalmasított kompjúterezés gondolata megszületett. Alapvető érték rejlik mindabban, amit Engelbart mond. Itt a lehetőség, hogy egy szervezet befektessen önmagába, és hagyja, hogy a technika irányítsa. Sajnos úgy fest, akárcsak a múltban, hogy erre sem lesz példa mindaddig, amíg a megtérülés mértéke elmarad a lehetségestől.