M.U.Z.I.K. / MAGASPINCE / Filmográfia

A magyar underground zene és a film

Amennyivel szélesebb volt a 80-as évek underground mezőnye az 1969 körülinél, annyival több filmbéli jelenlét, filmes munka, filmkészítési lehetőség is jutott neki. Az alkotóvágy mellett azonban szerepet játszott ebben a kényszer is: a zenélésből adódó elsődleges publikációs terep, a lemezkiadás majdhogynem elérhetetlen volt a zenészek számára, s emiatt a zene dokumentálása is a filmesekre maradt - hasonló feladat hárult az aktuális társadalmi problémák és a félmúlt történelmének feltárásában a dokumentumfilmre is.

Ime, a termés:

A Pronuma bolyok története. Rendezte Szirtes András (Balázs Béla Stúdió, 1983). Életérzés és ökörködés, a 80-as évek elejének reménytelen debilitása, megjelennek benne a rég várt gepárdok, valamint a néhai Papp Tamás (a Spions dokumentátora), és Menyhárt Jenő (Európa Kiadó).

A szárnyas ügynök. Rendezte Sőth Sándor (Balázs Béla Stúdió, 1987). Az egykori Spenót-basszusgitáros, Sőth Sándor első nagyjátékfilmje. Fekete-fehér, letargikus, lehangoló. Hősei a mítikus Wunderlandba vágynak, melynek küldötte, a címbéli szárnyas ügynök, Pajor Tamás (Neurotic), az egyik főszereplő meg Kistamás László (Kontroll Csoport).

Blue Box. Rendezte Káldor Elemér (Mozgókép Innovációs Társulás, 1992). Kvázi-krimi, arról a mozi-koncerthelyről, ami a címben meg van nevezve. Kozák András mellé underground-figurák (Kozma György, Vető János, Kelényi Krisztián Tódor) rendelődnek, plusz a zene: Melis László kompozíciója mellett VHK, Csokonai Vitéz Műhely.

Budapest, köztes föld. Rendezte Yves de Peretti (1989). Kistamás László (Kontroll Csoport) szomorkás kalauzolásában megláthatjuk, mi lett a valaha tiltás miatt legendássá vált zenéből a tiltás megszűnte után. Zenei részletek: Art Reaktor, BP Service, Dresch, East, fe Lugossy, Gazember, Keleti Fény, Kontroll Csoport, Lacht El Bahhtar, Lois Viktor, Mandel Quartet, Márta István, Muzsikás, Orkesztra Luna, Sexepil, Szabados, Szemző, VHK, Wahorn, Zsarátnok.

Diorissimo. Rendezte Xantus János (Balázs Béla Stúdió, 1980). Egy szándékolatlan gyilkosság története, kvázi dokumentumfilm gyanánt. A konyhakést Méhes Marietta (Trabant) mártja a postán érkezett dobozba, aztán kozmetikumokról fecseg a riportert alakító Kozma Györgynek. Zene: Másik János.

Égi rovar. Rendezte Barcs Miklós (Balázs Béla Stúdió, 1995). Artner Iván (több zenekarban, Kontroll Csoport, 2.Műsor, Flash) előfordult basszusgitáros befogta a MIR orosz űrállomásról földre küldött, kódolatlan képeket és hangokat, Barcs Miklós (a Flash énekese) pedig összevágott belőlük 40 percet.

Egy kicsit én, egy kicsit te. Rendezte Gyarmathy Lívia (Dialóg Stúdió, 1985). Szomorkás vígjáték egy széteső családról, a legifjabb nemzedék kiszédül a Vörösmarty Műv. Házba, pogózni, a Vágtázó Halottkémekre.

Eldorádó. Rendezte Bereményi Géza (Hunnia Filmstúdió, 1988). A Teleki téri kofakirály (Eperjes Károly) szép élete. Egy 1956 októberében játszódó jelenetben, halálra szánt pesti srácként veszi fel a harcot a szovjet tankokkal Sőth Sándor (Spenót együttes), egyenesen Gothár Péter Megáll az idő című filmjéből.

Eszkimó asszony fázik. Rendezte Xantus János (Dialóg Stúdió, 1984). A szerelmi háromszög egyik csúcsán egy süket állatkerti gondozó (Lukáts Andor), másik csúcsán egy komoly karrier előtt álló zongoraművész (Boguslaw Linda), kettejük között pedig Méhes Marietta szőkesége - az ő filmbéli zenekara a Trabant; rövid filmzene-részlet kislemezen.

Ex-kódex. Rendezte Müler Péter Iván (Balázs Béla Stúdió, 1983). Egy hasismámorban gyilkoló szekta, egy filozófus (Gémes János Dixi), egy testvérpár (Bárdos Deák Ágnes és Kistamás László, a Kontroll Csoportból), a papájuk (Rubik Ernő, a bűvös kocka atyja), Kontroll- és Sziámi-zene, egy dal Víg Mihálytól (Balaton), egy vak buszsofőr (Kiss László az Európa Kiadóból), sok-sok titokzatosság és tündöklő szinek.

Időt töltök 1982-84. Rendezte Gazsi Zoltán (Balázs Béla Stúdió, 1993). Némi trükközéssel megbolondított, igazi, bensőséges szoba-koncert felvételeken zenél a Trabant, de Méhes Mariettán kívül énekel egy-egy dalt Pajor Tamás (Neurotic) és Urbán Mariann (Embersport) is.

Jégkrémbalett. Rendezte Wahorn András (Balázs Béla Stúdió, 1984). A Bizottság hasonló című nagylemezének vizuális verziója, koncertrészletek, klipek, szürreáliák, szolarizált képek. Különösen emlékezetes az albumon nem szereplő Békásmegyer klipje.

Kárhozat. Rendezte Tarr Béla (Mahir Filmstúdió, Magyar Filmintézet, Mokép, MTV, 1987). Rendíthetetlenül nyomasztó szürkeség, sár, eső, bőr alá ragadt depresszió - Víg Mihály (Balaton/Trabant) számos más Tarr-filmben is közreműködött, de itt, a Titanik bárban hangzik el mindent kifejező dala, hogy Kész az egész.

Ki beszél itt szerelemről? Rendezte Bacsó Péter (Dialóg Stúdió, 1980). Tarján Györgyi mint kicsapott, majd visszavett kollégista és parlamenti képviselő egy hiteltelen társadalmi komédiában, mellette megjelenik mint zenekar, az akkortájt viták kereszttüzében álló Beatrice.

Kopaszkutya. Rendezte Szomjas György (Hunnia Stúdió, 1981). A régi siker visszaszerzése érdekében "lemegy kutyába" egy rockzenekar (a Hobo Blues Band), s közben valahogy sikerül még forgatókönyvileg belekavarni Allen Ginsberget is.

Kutya éji dala. Rendezte Bódy Gábor (Társulás Stúdió, 1983). Méhes Marietta (Trabant) a lábkörmét festi és hatalmas pofonokat kap katonatiszt férjétől (Derzsi János), mire a mátrai faluból Pestre szökik, és beáll énekelni egy zenekarba (a Bizottságba). Ugyanebbe a mátrai faluba jár Pestről egy szabadidő-zenész csillagász, Grandpierre Attila (Vágtázó Halottkémek). A forgatás "melléktermékeként", Extázis 1980-tól címmel, összeállt egy órányi videó is a Bizottság és a VHK koncertjeiről.

Lakatlan ember. Rendezte Klöpfler Tibor (Balázs Béla Stúdió, 1992). Fővárosi Tamás szerepében Bolyki László (Embersport) kóvályog egy barát, egy lány, egy gengszter és szép képek között.

Magyarország egy csendes nyugodt ország.
Rendezte Dieter Winkler (1984). Csak a Vágtázó Halottkémek csapnak zajt.

Megáll az idő. Rendezte Gothár Péter (Budapest Stúdió, 1982). Iskolába járni, iskolából kimaradni, felnőtté válni 1956 után - a szereplők egy részét a budapesti új hullám zenekaraiban találta meg Gothár Péter: a Nagy Pierre Sőth Sándor lett (Spenót), az iskolai bulizenekarban pedig Víg Mihály és Hunyadi Károly (Balaton) játszott.

Meteo. Rendezte Monori M. András (Hunnia Filmstúdió, 1990) Amilyen erőszakos a minden utáni apokaliptikus világ, olyan enerváltan támolyog benne Eckermann (Kistamás László, a Kontroll Csoportból), aki legjobban egy vízzel telt fürdőkádban érzi magát. A - ki is adott - filmzenén Másik János és Szemző Tibor osztozott.

Mi jut eszedbe az énekesnőről? Rendezte Müller Péter Iván (főiskolás diplomafilm, 1981). Az énekesnő, akiről az embernek eszébe kellene jutnia valaminek, Bárdos Deák Ágnes (Kontroll Csoport), a zenekar többi tagja zenészként jelenik meg a vásznon, a filmhez, a főiskola stúdiójában Kontroll-felvételek készültek.

Moziklip. Rendezte Tímár Péter (Dialóg Stúdió, 1987). A későbbi magyar klipek kérlelhetetlen kritikusa megmutatta, szerinte hogyan kellene; zeneileg és képileg egyaránt kiemelkedik a vegyes mezőnyből a Sziámi két száma (Mi már leszoktunk róla; 100 bolha); az új hullámból rajtuk kívül Kőnigh és a Ciklámen, Kentaur, Korom Attila és Laár András fért bele.

Neoszarvasbika. Rendezte fe Lugossy László (Balázs Béla Stúdió, 1993). Vidámnak szánt, de az élet és halál közbeavatkozása miatt kevéssé vidámra sikerült film a Bizottság-tag képzőművésztől, benne Kamondy Ágnes (Orkesztra Luna), Bende Zsuzsa (Uj Nem), Vig Mihály (Balaton) - Neoszarvasbika néven egyébként egy pécsi kiállítás megnyitóján zenélt 1985-ben fe Lugossy, Wahorn és ef Zámbó.

Női kezekben. Rendezte Xantus (Balázs Béla Stúdió, 1981). Rejtélyes vonatút, Törőcsik Mari a kéz misztikájáról magyaráz Xantus Jánosnak, aki előbb a WC-ben még elkábítja és kirabolja Méhes Mariettát (Trabant), akit aztán még viszontlátunk sellőként és családanyaként is. Zene: Másik János.

Önuralom. Rendezte fe Lugossy László (Balázs Béla Stúdió, 1988). "Ez a film nem is film. Még jó, hogy nem mindenütt csöpög a zsírtól és a zen-buddhizmustól, de akkor is mást jelentene, ha nem így volna. Kellett némi önuralom az elkészítéséhez és kell némi önularom a befogadásához."

Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni. Rendezte Gulyás Gyula és Gulyás János (Hunnia Filmstúdió, Balázs Béla Stúdió, 1980). Doku-portré a nagy bokszbajnokról, benne egy Beatrice-szám, Bródy János szövegére.

Rám csaj még nem volt ilyen hatással. Rendezte Reich Péter (Hunnia Plusz, 1993). A rendező az I Love You együttes tagja, akárcsak a főszereplő, Déri Miklós, aki - miként civilben is - a Magyar Narancs fotósa, a csaj, aki hatással volt rá, Marozsán Erika. Feltűnik még Barcs Miklós (Flash) a Csókolom együttes és Hazai Attila (író; Pepsi Érzés, Hazai Izek együttes).

Rock Téritő. Rendezte Xantus János (Mozgókép Innovációs Társulás, 1988). A Neurotic megörökítése a tökéletes, utolsó pillanatban: a zenekar a forgatás ideje alatt megszűnt, vezetője, énekese, Pajor Tamás megtért, a film végén már az Ur igéjét hiredeti. Az egyik közbeékelődő történet szereplői Bolyki László és Urbán Mariann (mindkettő az Embersportból), valamint Gémes József Dixi (aki Mágusként lépett át ide az Ex-Kódexből). Zene: Neurotic, Víg Mihály-Másik János-Dénes József; kazettán megjelent.

Rocktörténet 1983-86. Rendezte Bodnár Tamás és Fazekas Bence (1996). A 80-as évek zenei és esztétikai megújulást kereső magyar zenekarairól készített dokumentumfilm-sorozat; első része az Európa Kiadóról szól.

Szédülés. Rendezte Szász János (Objektív Filmstúdió, 1990). Sötétszürke, levegőtlen, zárt világ, az egyik főszerepben Hegyi Zoltán (valaha Sexepil), a zenét Peter Ogi (a Spionsban még Hegedűs Péter) szerezte, előadói között, saját együttese, a Central Europe tagjain kívül, mások mellett, három Orkesztra Luna-ember (Gyenge Lajos, Kamondy Ágnes, Magyar Péter); nagylemezen megjelent.

Szép lányok, ne sírjatok. Rendezte Mészáros Márta (1969). Illés-film akart lenni, de nem az lett. A főszereplő fiatalok a Budai Ifjúsági Parkban szórakoznak, a színpadon a Kex zenél, aztán vidéki fellépésre buszozik.

Tündérszép leány. Rendezte Szomjas György (Balázs Béla Stúdió, 1969). Félig dokumentum, félig játékfilm, a háttérben a Kex örökzöldje (Csillagok ne ragyogjatok) szól, a refrénben a "meseszép lány".

U.F.O. Rendezte O. Mikulás és Valentina Tereskova (UFO Film, 1995). A Tereskova együttes látványos sci-fi marhulása, természetesen Tereskova-zenével, ami megjelent kazettán is.

Városbujócska. Rendezte Sós Mária (Budapest Filmstúdió, 1985). Két zenészbarát, Dörner György és Másik János, körülöttük meg a 80-as évek közepe - egy remény van, még talán a szerelemnél is erősebben, a zene. A forgatás újra összehozta az Európa Kiadót, rajtuk kívül Másik Jánosé és Jiri Stivin cseh dzsesszfuvolásé a kazettán kiadott filmzene.

Zsötem. Rendezte Salamon András (Hunnia Filmstúdió, 1991). A kisvárosi nagymenő, Lukáts Andor lányokat (Börcsök Enikő, Kerekes Éva) futtat, egészen Bécsig. Az egykori URH-dobos első nagyjátékfilmjének kazettán is kiadott zenéjét Peter Ogi (Spions, Central Europe) szerezte.


M.U.Z.I.K. | FÖLDSZINT | MAGASPINCE | MÉLYPINCE | HANG