(jegyzetek)
A fordítás alapjául szolgáló szöveg forrása:
Glusberg, Jorge, Introduction aux language du corps: L'art corporel et les performances, in Journées interdisciplinaires sur l'art corporel et performances, Centre National d'Art et de Culture Georges Pompidou, Musée National d'Art Moderne, Organisées par le Centre d'Art et Communication de Buenos Aires, Paris, du 15 au 18 février 1979, Centro de Arte y Comunicatión, 1979, o. n.
Életrajz:
Glusberg, Jorge (1936) - argentín művészetszervező, kritikus és kurátor, a hetvenes évek óta Argentína művészeti és építészeti kérdésekben legfontosabb szaktekintélye, ugyanakkor nemzetközileg is elismert és tevékeny személyiség. 1994-től a Buenos Aires-i Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA) igazgatója, ám nem csupán hazájában, hanem több nemzetközi szervezetben is vezető tisztségeket tölt(ött) be. Többek között 1978-1986-ban és 1989-1992-ben a Művészeti Kritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) argentin szekciójának elnöke volt, 1981-1986-ban az Építészek Nemzetközi Egyesülete (UIA) delegált tanácsadója; 1978-tól az Építészeti Kritikusok Nemzetközi Bizottsága (CICA), 1985-től pedig a Buenos Aires-i Építészeti Biennálé igazgatója. Perutól Mexikón át Spanyol- és Olaszországig több egyetemen is tanított és tanít, a New York Egyetem professzora, valamint ugyanitt az International Center for Advanced Studies in Art (ICASA) egyik igazgatója. Számos díjjal, kitüntetéssel, tiszteletbeli tagsággal jutalmazták tevékenységét, a hetvenes évek óta a legfontosabb nemzetközi biennálék zsürijében vesz részt Tókiótól Krakkóig, valamint több alkalommal is az Argentin Köztársaság főmegbízottja volt a Velencei Biennálén. 1968-tól igazgatja az általa alapított, Buenos Aires székhellyel működő Centro de Arte y Comunicación (CAYC) elnevezésű művészeti és kommunikációs központot, valamint szerkeszti a CAYC főiskolájának (Escuela de Altos Estudios) orgánumát, a Revista de Estética című folyóiratot. 1971-ben Jerzy Grotowski lengyel rendező CAYC-ban megtartott előadásának a hatására Glusberg és több argentin művész létrehozták a művészeti laboratóriumként elképzelt CAYC Groupot, amely a CAYC elveivel megegyező programot követett. Az új képző- és előadóművészeti, valamint (inter)mediális jelenségekre és ezek elméleti vonatkozásaira koncentráló központ számos kiállítás, rendezvény, konferencia és kiadvány létrejöttét segítette elő Buenos Airesben és külföldön. Rendszeresen küldött hírleveleit több magyarországi művész és művészettörténész is kapta a hetvenes években. Bár fő feladatának a latin-amerikai művészek összefogását tartotta, a CAYC számos művészt, csoportot, teoretikust mutatott be más kontinensekről is. 1973-ban egy magyar avantgarde fesztivál, 1974-ben pedig egy kiállítás megrendezésére került sor, amelyeken olyan magyarországi avantgarde művészek vettek részt, akik az akkor Glusberg által "művészeti szisztémák" (Art Systems) elnevezés alatt összefoglalt, az akcióművészettől a koncept artig terjedő irányzatokat képviselték. 1979-ben szervezték meg a párizsi Georges Pompidou Központban a testművészetnek és a performance-nak szentelt, többnapos interdiszciplináris konferenciát (Journées interdisciplinaires sur l'art corporel et performances), amelynek előadásait a CAYC ugyanebben az évben jelentette meg. Glusbergnek az e kiadványban megjelent írása teljes (újra)fordítását közöljük jelen kötetünkben, amelynek egy töredéke vagy változata A performance-ok szemiotikai eredményei címmel magyarul már olvasható volt (Új Symposion, 1985/8, 6). A performance-szal foglalkozó írásai még: The Art of Performance, t & c (Théorie et critique), 2., Association international des critiques d'art (AICA), 1979. december, 49-62; The Art of Performance, New York University, Dpt. of Art and Art Education, 1984. Fontosabb könyvei: Towards a Topological Architecture, Espacio Editora, Buenos Aires, 1976; Retórica del Arte Latinoamericano / Rhetoric of Latin American Art, Editiones Nueva Visión, Buenos Aires, 1978; Buenos Aires architects, Espacio Editora, Buenos Aires, 1979; Myths and Magic on Fire, Gold and Art, Art Criticism Briefs, AICA, Sección Argentina, é. n. (1980); Cool Museums and Hot Museums, CAYC, Buenos Aires, 1980; Towards an Architectural Criticism, Espacio Editora, Buenos Aires, 1980; Le Corbusier and Buenos Aires, CAYC, Buenos Aires, 1981; Venezuela Young Generation, AICA, 1982; L'Ultimo Museo, Sellerio Editore, Palermo, 1983; Del Pop Art a la Nueva Imagen/From Pop Art to Art of Systems, Editiones de Arte Gaglianone, Buenos Aires, 1985; Art in Argentina, Giancarlo Politi Editore, Milano, 1986; The Rethoric of Art, Giancarlo Politi Editore, Milano, 1986; Entre Críticos y Críticas, Editado por el Diario Clarín, Buenos Aires, 1989; Breve Historia de la Arquitectura Argentina, Editorial Claridad, Buenos Aires, 1991; Conversaciones sobre las Artes Visuales, Editorial Emecé, Buenos Aires, 1992; Moderno-Postmoderno, Editorial Emecé, Buenos Aires, 1993; Orígines de la Modernidad, Editorial Emecé, Buenos Aires, 1994; Etica y Estética del Entorno Urbano, Casa de América de Madrid, Editiones de Arte Gaglianone, Buenos Aires, 1995; De la Escuela de Barbizón a van Gogh, Ediciones del Museo Nacional de Bellas Artes (MNBA), Buenos Aires, 1995.
A tanulmányban előforduló nevek abc-sorrendben:
Acconci, Vito (1940) - amerikai (USA) művész. Irodalmi tanulmányok után 1964-ben művészetelméletet oktatott New Yorkban, folyóiratokban novellákat, kisregényeket publikált, majd teljesen a költészetnek szentelte magát. A minimalista esztétika hatására a jelekkel, az absztrakt struktúrákkal és a térrel kezdett el foglalkozni, s költészetében a szavakat tárgyként, a papírlapot akciómezőként kezelte. "A papírlap használatát mint térmodellt fogom fel, egy performance tereként miniatűr vagy absztrakt formában" - nyilatkozta. 1969-től valós térben megvalósított konceptuális akciókra tért át, amelyekben a tér a mindennapok terét, a társadalmi, kulturális környezetet jelentette számára, mint például a Following Piece (Követés mű) esetében, amikor három héten keresztül egy-egy véletlenül kiválasztott személyt követett az utcán addig, míg az egy privát helyre be nem lépett, és az erről írt beszámolókat mint "privát műveket" küldte szét. Ugyanakkor saját testével, illetve a testén, a test felületén végzett különböző tevékenységeket, amelyek a body art körébe tartoznak. Ilyen például az 1970-es Rubbing Piece (Radírozó mű), amelyben bőrét hosszasan, egészen annak felsértéséig radírozta. A 1970-es évek közepétől építészettel, szobrászattal és environmentekkel foglalkozik.
Artaud, Antonin (1896-1948) - francia író, színész, rendező. 1920-tól Párizsban élt, ahol 1927-ig a szürrealistákkal állt kapcsolatban. Egyes kortársaira, valamint elsősorban a hatvanas évek kísérleti színházi, művészeti törekvéseire színházzal kapcsolatos írásai és elképzelései voltak nagy hatással. A szövegközpontú, az értelemhez szóló és az életet utánzó színházzal erőteljes, totális, "kegyetlen" színházat állított szembe, amelyben a közvetlen akció, a gesztusok, a színházi effektusok "teljes létünkhöz" szólnak és egy mitikus, misztikus életfelfogás kifejezésének szolgálatában állnak. Színházi víziói szoros összefüggésben álltak saját életével és sorsával, a művészetben az őt kínzó testi betegségektől való megváltódást kereste. Magyarul versei költészeti antológiákban jelentek meg, valamint Színház és kegyetlenség; A kegyetlen színház; Első kiáltvány, in A színház ma. Írók, rendezők, színészek vallomásai korunk színházáról, válogatta Lengyel György, Gondolat, Bp., 1970, 120-125; A Peyotl Rítusa a tarahumaráknál, in Kapcsolatok. Múltidézetek. A 20. századi művészet és az ezoterikus hagyomány, válogatta és a bevezető írta Beke László, Művelődési Intézet, Bp., 1980, 26-33; A párizsi színház a világháború után, Levél Peter Watsonnak, in Másvilág. Bölcsészindex, Bp., 1985, 16-32; A könyörtelen színház. Esszék, tanulmányok a színházról, szerkesztette Vinkó József, Gondolat, Bp., 1985; Levél Jacques Rivière-hez; Sötét éjjel / avagy a szürrealista blöff; A művészet és a halál; Új levél önmagamról; Álláspont a testről; Közérthető kiáltvány; Levél senkihez, Műhely (szürrealista különszám), Győr, 1990, 68-75; Van Gogh, akit megöngyilkolt a társadalom, Átváltozások, 6(1996), 3-20; Levele André Bretonhoz, Nappali Ház, 1997/1, 3-15; Szürrealista szövegek, Átváltozások, 9(1997), 3-23; Artaud, a mumus és a tarahumarák, Orpheus Könyvek, 1998.
Austin, John Langshaw (1911-1960) - angol filozófus. 1933-tól az Oxfordi Egyetemen oktatott, ahol 1952-től az erkölcsfilozófia professzora volt. Filozófiáról vallott felfogásában és munkamódszerében is nagy jelentőséget tulajdonított a másokkal folytatott beszélgetésnek. Fokozatosan fordult figyelme anyelv felé, és a hétköznapi nyelv elemzését a filozófia egyik feladatának tekintette. A beszédaktus-elmélet mellett a nevéhez fűződik a performatív megnyilvánulások elemzése. Ezek olyan kijelentések (mint például "ígérem" vagy "esküszöm"), amelynél az igével jelzett cselekvést a kijelentés pillanatában el is végzi a beszélő. Magyarul Tetten ért szavak, Hermész Könyvek, Akadémiai, Bp., 1990.
Bateson, Gregory (1904-1980) - angol származású amerikai (USA) antropológus. Természettudományokat és antropológiát tanult a cambridge-i egyetemen. 1930-tól Új-Guineában tanult és dolgozott, majd az USA-ban tanított több helyen. Foglalkozott nyelvészettel és kibernetikával, utóbbi terén tanárai Neumann János és Norbert Wiener voltak. 1941-ben a Museum of Modern Artban német propagandafilmek elemzésével foglalkozott. A háború után a Harvardon tanított. 1963-1964-ben a St. Thomas-i (Virgin Islands) Kommunikációs Kutató Intézet, 1964-1972-ben a Hawaii Óceanológiai Intézet igazgatója, ahol elsősorban a delfinek kommunikációját kutatta. Magyarul Céltudatosság a természet ellenében, Liget, 1994/4, 31-42; Versailles-tól a kibernetikáig, Liget, 1994/6, 71-76.
Birdwhistell, Ray L. (1918-1994) - antropológus, szemiotikus, egyik fontos kutatási területe a nem verbális kommunikáció volt. Magyarul A kommunikáció általános leírása, in Kommunikációelméleti szöveggyűjtemény, I. rész (Általános kommunikációelmélet), válogatta, fordította stb. Buda Béla, ELTE BTK-Tankönyvkiadó, Bp., 19877, 73-82.
Duchamp, Marcel (1887-1968) - francia születésű művész, 1915 óta az USA-ban él. A kubistákkal, a dadaistákkal és a szürrealistákkal is kapcsolatban állt, de művészete az egyes irányzatoktól és csoportosulásoktól független volt. Az általa kitalált ready-made műfaja; asaját személye (Rrose Sélavy) és művei (Nagy üveg) köré épített mítosz; műveinek spekulatív/gondolati jelentése és az idea, az elképzelés előtérbe helyezése aművészetben, valamint az úgynevezett művészeti élettől való távolságtartás Duchamp életművének azon aspektusai, amelyek mind a mai napig foglalkoztatják a művészeket. A szövegben az R. Mutt feliratú, Forrás címmen ismert piszoárra történik utalás, amelyet Duchamp 1917-ben a New York-i Society of Independent Artists (Független Művészek Társasága) zsűrimentes kiállítására küldött be, amelynek egyik alapító és igazgatósági tagja volt. A vezetőség azonban a művet kizsűrizte, így Duchamp lemondott vezetőségi posztjáról. Magyarul Apropo "Ready made", Rrose Sélavy, Férfiak tükör előtt, "Tartomány, melyen nem uralkodik az idő és a tér." J.J. Sweeney beszélget Marcel Duchamp-nal, Új Symposion, 1984/10, 27-31; A teremtő aktus, Létünk (Újvidék), 1985/2, 333-334; in Médiatörténeti szöveggyűjtemény, I, összeállította Peternák Miklós, Magyar Képzőművészeti Főiskola-Barabás Ilona Kft., Bp., 1994, 7, és in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 24-25; Az eltűnt idő mérnöke. Beszélgetések Pierre Cabanne-nal, Képzőművészeti Kiadó, Bp., 1991; Apropó ready-made, Időtől és tértől független területek (Interjú J. J. Sweeney-vel), in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 16-23; három írás, in Dadaizmus antológia, szerkesztette, jegyzeteket és utószót írta Beke László, Balassi Kiadó, Bp., 1998, 174-175, 177-181.
Efrat, Benni (1936) - izraeli művész, 1977 óta az USA-ban él. 1965-ban kezdett kiállítani, fest, installációkat, tárgyakat készített, és egy intellektuális "nomadizmus" jegyében önmagát 2030-ba helyezve a jövőből látott jelent mutatja be. 1966-tól foglalkozik filmmel, amelyet a hetvenes évek első felétől performance-szal kombinál. Egy előre felvett jelenetet vetít rá ugyanannak vagy egy másik cselekvéssornak jelen idejű előadására.
Freud, Sigmund (1856-1939) - osztrák orvos és pszichológus, a pszichoanalízis megteremtője, 1938-től Londonban élt. A Michelangelo Mózese magyarul a Mózes és az egyistenhit című tanulmányával együtt az Európa Kiadónál jelent meg 1987-ben (Mérleg sorozat, a szöveget gondozta és a jegyzeteket írta Ara-Kovács Attila). Művei az 1910-es évektől kezdve jelennek meg magyarul, az újrakiadások és az újabb kiadások a nyolcvanas-kilencvenes években sokasodtak meg. Válogatás: Esszék, Gondolat, Bp., 1982; Álomfejtés, Helikon, Bp., 1985; Bevezetés a pszichoanalízisbe, Gondolat, Bp., 1986; Önéletrajzi írások, Cserépfalvi, Bp., 1989; Totem és tabu, Göncöl, Bp., 1990; A halálösztön és az életösztön, Múzsák, Bp., 1991; Az ősvalami és az én, Hatágú Síp, Bp., 1991; A lélekelemzés legújabb eredményei, Könyvjelző, Bp., 1993; Lélekelemzési tanulmányok, T-Twins, Bp., 1993; A mindennapi élet pszichopatológiája, Cserépfalvi, Bp., 1994; A patkányember, Cserépfalvi, Bp., 1994; Három értekezés a szexualitásról, Kötet, Bp., 1995; Pszichoanalízis, Kossuth, Bp., 1997., valamint a Filum Könyvkiadó sorozata: S. F. művei, I-X.
Graham, Dan (1942) - amerikai (USA) művész. Rövid ideig folytatott filozófiai tanulmányok után autodidaktaként kezdett művészettel foglalkozni. A hatvanas években művészetkritikákat írt és galéristaként működött, érdeklődése előterében a minimal art képviselői álltak. Önálló munkái konceptuális jellegűek, 1970-től főleg filmmel és videóval dolgozik, videóinstallációkat, videóperformance-okat készít. A videó mint médium érdekli, technikai lehetőségeit használja ki, a nézőt is belevonva komplex térmunkáiba. A tükör és a monitor közötti különbséget hangsúlyozva a videóval rögzített kép sajátosságaira, a képérzékelés időbeliségére, a videófelvétel "performativitására" mutat rá azzal, hogy a nézőkről készült jelen idejű felvételt és a felvétel eltolt idejű lejátszását egyszerre vagy térben is "késleltetve" (egy másik téregységben) közvetíti. A néző a látvány tárgya és érzékelő szubjektuma is egyszerre. Gilbert & George - angol művészpáros. Az osztrák születésű Gilbert Proesch (1943) és az angol George Passmore (1942) 1967-ben találkoztak a londoni St. Martin School of Artban, ahol szembehelyezkedve a szobrászati oktatással, saját testüket "élő szoborként" kezdték kiállítani. Magyarországon 1992-ben jártak az Ernst Múzeumban megrendezett kiállításuk alkalmából. Magyarul Egy nap Gilbert és George életéből…, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 122-123.
Greimas, Algirdas Julien (1917-1992) - litván származású, Franciaországban letelepedett irodalomtörténész, nyelvész, szemiotikus. A jelentés létrejöttét vizsgálta astrukturális szemantika módszerével, az egyes lexikális elemek különböző kontextusú használatából adódó különböző jelentések összefüggéseinek viszonylatában. Magyarul A jelentés elemi szerkezete, in A jel tudománya, válogatta Horányi Özséb és Szépe György, Gondolat, Bp., 1975, 217-232.
Grotowski, Jerzy (1933-1999) - lengyel színházi rendező. Színészi és rendezői tanulmányok után 1959-ben Opoléban átvette a 13 széksor Színháza művészeti vezetését, amely 1962-től Laboratóriumi Színház névvel, "szegény színháznak" nevezett, színészközpontú színházi műhelyként működött, 1965-től Wrocl'awban. A színház hagyományos, "költséges" kellékeinek és eszközeinek szükségességét elvetette és az előadást a színészekre, a mozgásokra és hangokra, illetve a színészek és a nézők kapcsolatára építette. A színház lényege "a mindig reális, kézzelfogható testiség", és az előadás célja, hogy "megzavarjuk az élő organizmus intimitását, […] leleplezzük élettani reakcióit és belső impulzusait, visszaadjuk a mitikus szituáció konkrét emberi értékét". 1968-ban Dániában és az USA-ban jelent meg A szegény színház felé című könyve Peter Brook előszavával, s ettől kezdve színháza rendszeresen fellépett Európában és Amerikában, ahol többek között a Living Theatre-ra és a Performance Groupra volt nagy hatással. Grotowski 1982-ben az USA-ba települt át, több egyetemen tanított, majd 1985-től Olaszországban élt. Pontedarában a Jerzy Grotowski Munkaközpontban a Ritual Arts programon dolgozik. Magyarul megjelent írásainak bibliográfiáját lásd Világszínház, 1998. ősz, 227-229, amelyben több írása és nyilatkozata is megjelent (5-46), valamint Vándorúton a Források Színháza felé, in Másvilág. Bölcsészindex, Bp., 1985, 41-49; Színház és rituálé. Szövegek 1965-1969, Kalligram, Pozsony, 1999.
Gutai (1954-1972) - fiatal japán művészekből álló csoport, amelynek többértelmű japán elnevezése a "konkrét", "valós" szavakkal fordítható, egy gondolat vagy érzés közvetlen és spontán kifejezése értelmében. Az ötvenes évek első felében mesterük, az európai művészetre nyitott, absztrakt festő, Jiro Yoshihara köré gyűlő fiatalok a festői absztrakció meghaladására, egy közvetlen kifejezési formára törekedtek az anyag konkrétságára helyezve a hangsúlyt. 1955 és 1965 között tizennégy száma jelent meg azonos című folyóiratuknak, amelyben elveiket, műveiket, akcióikat propagálták. Fesztészetük az absztrakt expresszionizmus és az informel körébe sorolható, kiállítások mellett több szabadtéri bemutatót, színpadi előadást rendeztek, ahol land art jellegű munkákat, akciókat, installációkat csináltak, amely utóbbiak a happening előzményének számítanak aszakirodalomban.
Kant, Immanuel (1724-1804) - német filozófus. 1780 utáni, úgynevezett kritikai korszakában az elméleti, a gyakorlati és az esztétikai ítéletek szisztematikus megalapozását végezte el. Fő művei A tiszta ész kritikája; A gyakorlati ész kritikája és Az ítélőerő kritikája, amelyek újabb magyar fordításait 1995 és 1998 között jelentette meg az Ictus Kiadó egy Hévízi Ottó és Kardos András szerkesztette sorozatban. A szövegben hivatkozott művei, az 1797-es Az erkölcsök metafizikája magyarul 1991-ben jelent meg a Gondolat Kiadónál, öregkori műve, A vallás a puszta ész határain belül pedig válogatott írásainak azonos című kiadásában (Gondolat, Bp., 1974). Magyarul még: Az örök béke, Európa, Bp., 1985; több írása in Tengelyi László, Kant, Kossuth, Bp., 1988, 179-277; Az erkölcsök metafizikájának alapvetése, Gondolat, 1991; Jacques Derridá-val Minden dolgok vége, Századvég, Bp., 1993; Történetfilozófiai írások, Ictus, Szeged, 1997; Prolegomena, Atlantisz, Bp., 1999.
Klein, Yves (1928-1962) - francia művész. Festő szülők gyermekeként tizennyolc éves korában kezdett el festeni, és ekkor fogant meg benne a monokróm festészet gondolata is. Mindemellett keleti nyelveket és dzsúdózni tanult (dzsúdótanításból élt egy ideig), nagy hatással voltak rá a rózsakeresztes kozmogónia és Gaston Bachelard írásai. 1955-ben első kiállításra benyújtott monokróm képét visszautasították, de ez évtől kezdve rendszeresen kiállított. Rövid alkotói időszakában (harmincnégy éves korában szívinfarktusban halt meg) készült művei az írásaiban is kifejtett monokróm elmélet, az "anyagtalan képi érzékenység", az absztrakción túli festészet gondolatához kapcsolódnak. 1957-ben Milánóban mutatta be kék képeit, amelyeket a Nemzetközi Klein Kéknek nevezett kék színnel festett. 1958-ban rendezte meg Le Vide (Az üresség) című kiállítását, 1959-ben rituális akció keretében bonyolítotja le egy Zone de Sensibilité Picturale Immatérielle (Anyagtalan Képi Érzékenység Zónája) eladását. 1960-1961-ben készítette eső és szél alakította Kozmogóniáit és tűzképeit, valamint megvalósította régi tervét, a tűzkutat és a tűzfalat. 1960-ban nyilvánosan bemutatta a meztelen női modellekkel, "élő ecsettel" festett képeinek készülését (Anthropometriák) 1947-es Monotón szimfóniájának kíséretében. Alapító tagja volt a francia Új realistáknak, valamint nagy hatással volt a németországi Zero csoportra, amelynek kiállításain művei halála után is szerepeltek. Magyarul Naplórészletek, Az igaz és a való, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 66-75.
Kristeva, Julia (1941) - bolgár származású francia irodalomteoretikus, nyelvész, pszichonalitikus. Az 1960-as évek végén került kapcsolatba Roland Barthes-tal és a Tel Quel irodalmi, irodalomelméleti körrel, hozzájárult az orosz formalisták és Mihail Bahtyin népszerűsítéséhez Franciaországban. Bahtyin nyomán alkotta meg az intertextualitás fogalmát, amely a szövegek és a művek más szövegekből létrejövő konstrukcióját, "idézet-mozaik"-jellegét hangsúlyozta. Később a pszichoanalízis hatására dolgozza ki saját szemiotika-elméletét. Magyarul Szemiológia és grammatológia. Beszélgetés Derridával, Életünk, különszám (Magyar Műhely találkozó, Szombathely 1989), 1989. július, 69-78; Az azonosítás és a valós, Hét világ, JATE, Szeged, 1992/5, 78-87; (A szubjektum mikrodinamikája), Pompeji, 1994/1-2, 188-197; Nárcisz az újfajta téboly, Café Bábel, 18. sz., 1995/4, 51-59; Bevezetés a megalázottsághoz, Café Bábel, 20. sz., 1996/2, 169-184; A szövegnek nevezett produktivitás (részlet), Enigma, (16)1998, 45-53; Holbein halott Krisztusa, in Narratívák 1. Képelemzés, válogatta és szerkesztette Thomka Beáta, Kijárat Kiadó, Bp., 1998, 37-58.
Mead, Margaret (1901-1978) - amerikai (USA) antropológus. Az 1920-as és 1930-as években a személyiség fejlődésének társadalmi feltételeit, valamint a nemi szerepek különbségeit vizsgálta különböző kultúrákban, többek között 1931-ben Új-Guineában, ahol megismerkedett Gregory Bateson antropológussal, későbbi férjével. Kutatásának e fő iránya mellett az ötvenes és a hatvanas években a rasszizmus, a posztkolonializmus problémáinak megoldásában segítkezett, az ifjúsági mozgalmak kulturális hátterét vizsgálta. 1928-től a New York-i Amerikai Természettudományi Múzeumban etnológusként dolgozott, 1947-től a Kolumbia Egyetem Antropológiai Tanszékének oktatója volt. Magyarul Férfi és nő, Gondolat, Bp., 1970; A teljes kommunikációs folyamat tanulmányozásának viszontagságai, in A jel tudománya, válogatta Horányi Özséb és Szépe György, Gondolat, Bp., 1975, 355-370.
Merleau-Ponty, Maurice (1908-1961) - francia filozófus. 1931-től kezdve több egyetemen tanított filozófiát, illetve pszichológiát és pedagógiát. 1952-1961 között a Collège de France pofesszora volt. 1945-1952 között részt vett a Sartre alapította Les Temps Modernes című folyóirat szerkesztésében. A husserli fenomenológia hatására dolgozta ki saját elméletét: a megismerés alapja az észlelés, amelyet az emberi organizmus, a testi viselkedés egészének figyelembe vételével kell tanulmányozni. Magyarul Az észlelés fenomenológiája (részlet), in A fenomenológia a társadalomtudományokban, válogatta és a bevezetőt írta Hernádi Miklós, Gondolat, Bp., 1984, 229-245; A filozófia dicsérete, in Ész, élet, egzisztencia, I., Egyetem, nevelés, értelmiségi lét, Társadalomtudományi Kör, Szeged, 1990, 465-489; A szem és a lélek, I-II., Enigma, 1994/2, 39-46., III., 1994/3, 108-116, IV., 1994/4, 109-118; A látható és a láthatatlan (részletek), in Enigma, 1995/3, 128-132, 1995/4-1996/1, 173-177, valamint ua. (A "Munkajegyzetek"-ből.), Athenaeum, I., 4. füzet, 1994, 27-42; A közvetett nyelv és a csend hangjai, in Kép, fenomén, valóság, szerkesztette és az előszót írta Bacsó Béla, Kijárat Kiadó, Bp., 1997, 142-177.
Nauman, Bruce (1941) - amerikai (USA) művész. Matematikai, fizikai, majd 1964-1966 között művészeti tanulmányokat folytatott a Kaliforniai Egyetemen. 1966-ban készítette első, a body art körébe sorolt munkáit, amelyek minimális mozgásokból, cselekvésekből álltak. Ezek kezdetben fotóművek, mint az 1966-os A művész önarcképe mint kút, amelyen kis vízsugarat lövel ki a szájából, 1968 óta pedig videóra vett akciók, videóperformance-ok. 1968-ban ismerkedett meg Meredith Monkkal, és Merce Cunninghammel, akikkel több alkalommal is együtt dolgozott performance-on. Akciói mellett szobrokat, enviromenteket készített és készít, gyakran alkalmazza a neont munkáiban.
Oppenheim, Dennis (1938) - amerikai (USA) művész. 1965-ben fejezte be művészeti tanulmányait, és land art munkákat, majd 1969-től a body art körébe tartozó akciókat csinált, amelyeket fotón, filmen, és 1970-től videóval rögzített. Leghíresebb művei ebből az időszakból az 1970-es Reading Position for Second Degree Burn (Olvasóhelyzet másodfokú égéshez), amelyben erős napon meztelen mellére egy nyitott könyvet helyezve addig feküdt, amíg fedetlen bőre le nem égett, testén pedig ott nem maradt a könyv lenyomata, valamint a Paralel Stress (Párhuzamos feszültség), amelynek két változatában meghajlott teste ívét állította párhuzamba a New York-i Brooklyn-híd szerkezeti ívével. Az egyik esetben testét két fal közé függesztette fel, a másik esetben úgyanezt az ívet egy homokbuckával "falazta" alá.
Pane, Gina (1939) - olasz származású művésznő, 1960 óta Párizsban él. Festészeti és szobrászati tevékenységét követően, 1968-tól készít performance-okat. Kezdetben a természetben, a természet és a föld védelmében hajtott végre rituális jellegű akciókat, 1970 óta belső térben, saját testével dolgozik. A testet kifejezési eszköznek, nyelvnek tekinti, amelynek minden elemével, a hússal, a vérrel, az extrementumokkal, a saját magán ejtett sebekkel kommunikálni akar. Body art tevékenységét tudatosan vállalt, kritikus művészetnek tekinti: a test és annak tudattalan mélyrétegei az ember, a társadalom, az erkölcsök és a hatalom összeütközési tere, anyaga. Az elfogadott társadalmi kódokat, jelképeket, mítoszokat kérdőjelezi meg művészetében - írta róla monográfusa, François Pluchart. 1972-1973 óta az egyszerű gesztusokat komplexebb nyelvezet váltja fel, műveiben a narrativitás kerül előtérbe.
Parmenidész (i. e. 515-445) - görög preszokratikus filozófus. Magyarul (Empedoklésszal) Töredékek, fordította, jegyzetekkel ellátta Steiger Kornél, Gondolat, Bp., 1985., Áron, Bp., 1998.
Pollock, Jackson (1912-1956) - amerikai (USA) festő. A harmincas évek első felében Los Angelesben és New Yorkban tanult. 1935 és 1943 között a WPA-val (Works Projects Administration - a gazdasági válság éveiben a művészek állami támogatásának programja) kötött szerződése tette lehetővé a megélhetését. Ebben az időben a mexikói muralisták, Picasso és a szürrealizmus voltak nagy hatással rá, majd fokozatosan eljutott az absztrakt expresszionizmusig, amelynek egyik legfontosabb képviselője. 1946-1947-ben felfedezte a dripping (csöpögtetéses) technikát mint gyors, közvetlen kifejezési módot, s ezt a képi automatizmust alkalmazta a földre fektetett hatalmas vásznain is. Ahangsúly ezáltal a műről a festés aktusára tolódott át, Pollock az akciófestészet, a későbbi akcionizmus számára példaértékű festészeti irányzat megteremtője lett.
Rainer, Arnulf (1929) - osztrák művész. A csodagyerek Rainer már 1947-ben neves angol művészek (mint Francis Bacon és Henry Moore) társaságában állított ki. A villachi iparművészeti iskolában folytatott tanulmányai (1947-1949) alatt ismerkedett meg a szürrealizmus elméletével. A bécsi felsőfokú művészeti iskolákat otthagyta, 1950-ben rövid ideig a fantasztikus realizmushoz csatlakozott, majd hosszabb visszavonulás és próbálkozások után eljutott saját és mások képeinek átfestéséig. A monokróm "átfestések" után a saját magáról készült torz arcképek, majd a halottakról és halotti maszkokról készült fotók átfestése, átrajzolása következett, s lényegében mind a mai napig ezt a technikát alkalmazza, csupán a kiinduló motívumot változtatja. 1981 óta a bécsi Iparművészeti Főiskola tanára. Magyarországon 1997-ben volt kiállítása a Műcsarnokban. Magyarul négy írása, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 104-108; Felettünk acsillagos ég. A. R.-rel beszélget Nagy Márta, Balkon, 1998/1-2, 30-31.
Rinke, Klaus (1939) - német művész. Essenben folytatott művészeti tanulmányokat, s ezek befejezése, 1959-1960 óta foglalkozik testművészettel. Testét és a testi gesztusokat mint a művészet legtisztább médiumát fogja fel, amelyekkel egyszerű mozgásokat, mozdulatokat, helyzeteket demonstrál. 1970-1971-től e munkáit primér demonstrációknak nevezi, amelyekben a művészet folyamatjellegére, a test, a tér és az idő korrelációjára helyezi a hangsúlyt. Hasonlóan minimális eszköztárral dolgozik grafikáiban, valamint 1968-tól vízmunkáiban. A víz fizikai tulajdonságainál fogva egyrészt az idő definíciójára, másrészt a nehézkedési erő szemléltetésére szolgál. 1981 óta Los Angelesben él. Magyarul Interjú Karin Thomasszal, in Kortárs szöveggyűjtemény, 1995, 247-249.
Saussure, Ferdinand de (1857-1913) - francia származású nyelvész. 1881-1891 között a párizsi École des Hautes Études-ön tanított, 1901-től haláláig a genfi egyetemen az indoeurópai és szanszkrit nyelvek, valamint az általános nyelvészet professzora volt. A 20. századi nyelvészet fejlődését meghatározó, a strukturalizmus és a szemiotika kiindulópontját jelentő főműve a Bevezetés az általános nyelvészetbe (magyar kiadása: Gondolat, Bp., 1967, új kiadása: Corvina, Bp., 1997), amelyet előadásai nyomán tanítványai adtak ki 1916-ban. Magyarul még: A nyelvi érték, in Strukturalizmus, válogatta és a bevezetőt írta Hankiss Elemér, I., Európa, Bp., 1971, 25-34.
Schwarzkogler, Rudolf (1940-1969) - osztrák művész. 1957-1961 között abécsi Grafikai Tan- és Kísérleti Intézetbe járt, itt ismerte meg Hermann Nitsch-et 1960-ban. 1961-1962-ben beiratkozott a bécsi Iparművészeti Főiskolára, az osztrák századfordulós festők mellett Arnulf Rainer, Lucio Fontana és Yves Klein voltak rá nagy hatással. Keleti misztikával, valamint Schopenhauer és Hanns Henny Jahn német író írásaival foglalkozott. 1963-ban kezdett anyagképeket (Materialbild) készíteni, s ekkor ismerkedett meg Günter Brusszal és Otto Muehllel. Első akciója 1965-ben a Menyegző volt, amelyet további, gondosan beállított és megrendezett akciók követtek, ezek fotódokumentációjából önálló fotóműveket, fotómontázsokat készített. Utolsó akciója 1966-ban van, 1969-ben öngyilkos lett.
Shiraga, Kazuo (1924) - japán festő és akcióművész. 1948-ban fejezte be festészeti tanulmányait, majd az ötvenes évek első felében megalapította a japán Zero csoportot, amelynek tagjai 1955-ben csatlakoztak a Gutai csoporthoz. Nemzetközi viszonylatban leghíresebb akcióműve az 1955-ös Küzdelem a sárral, amelyben saját testével formálta akció-anyag-képpé az akció kiindulásakor sima felületű sárréteget.
Sztanyiszlavszkij, Konsztantyin Szergejevics (1863-1938) - orosz színész és színházi rendező. Az 1898-ban megalapított Moszkvai Művész Színházban valósította meg a korszerű színészi játékról és rendezésről vallott gondolatait, amelyekkel hadat üzent "minden színházi konvenciónak". A naturalista és történeti hűségre törekvő színházi hagyományokhoz kapcsolódva, valamint a darabot elemző próbákat bevezetve átélt színészi alakításra és a rendező "vezető gondolatának" érvényesítésére törekedett. Magyarul önálló kötetben (válogatás): Az ismeretlen Sz. (Hátrahagyott tanulmányaiból), Színháztudományi Intézet, Bp., 1960; Cselekvő elemzés, Színháztudományi Intézet, Bp., 1961; Új ösvényeken, Színháztudományi Intézet, Bp., 1962; Színészetika, Színháztudományi Intézet, Bp., 1964; Életem és művészetem, Gondolat, Bp., 1967; A színész munkája (1. Az átélés iskolája, 2. Az alakítás iskolája), Gondolat, Bp., 1988.
Tanaka, Atsuko (1932) - japán művésznő. Az ötvenes évek elején alapító tagja a fiatal japán művészeket tömörítő Zero csoportnak, amely az 1954-ben alakult Gutai csoportba olvadt bele. Ez utóbbinak 1965-ig volt tagja. Ezen időszak egyik jellemző "találmánya" volt az elektromos öltözék, amely magára akasztott villanykörtékből állt.
Ulrichs, Timm (1940) - német művész. 1959 és 1966 között a hannoveri Műszaki Főiskolán építészetet tanult. Jelenleg is Hannoverben él, ahol a hatvanas és hetvenes években különböző általa létrehozott "intézményeket" működtet (ATotális Művészet, a Közhely-izmus és Rögtönzés-izmus Hirdetőközponja; Kunstpraxis [bejelentkezés alapján konzultációt tartó művészeti rendelő]; Talált Tárgyak Irodája). 1961-ben hannoveri "szobagalériájában" saját magát állította ki, önmagát, valamint a teret, a hangokat és szagokat is megvásárolható műtárgyakká nyilvánítva. 1966-ban Az első élő műtárgy címmel szerepelt egy frankfurti galériában. A hetvenes években különböző táji és tárgyi vonatkozásokban "használta fel" saját testét, valamint tárgy-műveket, installációkat és konkrét költészeti alkotásokat készített. 1972 óta a münsteri Művészeti Akadémia tanára. Magyarországon 1994-ben volt kiállítása a Ludwig Múzeumban, ugyanekkor fellépett a budapesti 26. Polyphonix fesztiválon a Kolibri Színházban. Magyarul Hegyi Dóra, Interjú Timm Ulrichsszal, Balkon, 1994/11, 29-31.