2000 - A VÉLETLEN ÉVE AZ ARTPOOLBAN
(a véletlen: csak a valamihez képest és a valamin túl lehetséges)

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 10. - Hiába engedélyezte a mogyoródi önkormányzat türelmi zóna megnyitását a Hungaroring mellett, a törvények betartásával egyetlen prostituáltat sem lehetne beengedni a zónába. A törvény értelmében a türelmi zóna területén prostitúció csak úgy űzhető, ha az örömlány rendelkezik a megfelelő egészségügyi engedéllyel, melyet azonban az erre szakosodott intézmények 8 napnál hamarabb képtelenek kiadni. (origo/Népszava)

A közbeszerzések során évente 20-30 milliárd forint kenőpénz vándorol zsebből zsebbe. Van olyan fővárosi befolyásos önkormányzati képviselő, aki tanulmányút címen évente legalább tizenkétszer utazik Thaiföldre, hogy igénybe vegye az ottani masszázs-szalonok nyújtotta szolgáltatásokat. Mindezt azért teheti meg, mert jól „képviseli” bizonyos cégek érdekeit. (origo/Magyar Hírlap)

Botokkal és késekkel felfegyverzett férfiak támadták meg a parlamenti olajbizottság több politikust is megvádoló tanújának lakhelyét figyelő rendőröket. A támadók nem tudták, hogy rendőröket fenyegetnek, csak akkor vették észre, amikor a kocsiban ülők elővették igazolványaikat, fegyvereiket, majd rádión segítséget kértek. (origo/HavariaPress)

Mintegy 500, az ország különböző pontjairól érkezett befektető tiltakozott Bukarestben a kormány épülete előtt. A kormány képviselője közölte: a kormány nem adhat ki sürgősségi rendeletet arról, hogy a befektetők kapják vissza pénzüket, a kárvallottak csak az ilyen esetekben alkalmazott törvényes eljárással élhetnek. (origo/MTI)

Az év eleji ciánszennyezést okozó nagybányai Aurul társaság próbaüzemelés címén teljes kapacitással működik. A bányához közeli település, Lénárdfalva polgármestere szerint a vállalatnál nem technológiai próbaüzemelés folyik. A gyár már teljes kapacitással dolgozik és ez azért lehetséges, mert az illetékes környezetvédelmi hivatal nem ellenőrzi rendszeresen az Aurul tevékenységét. (origo/MTI)

Emberi mulasztás és műszaki hiba okozott balesetet a romániai Testsuin nevű társaság gernyeszegi sertéshizlaldájában. Az egyik szennyvízgyűjtő stabilizációs tavának szárítása közben 1400 köbméternyi állati ürüléket és iszapot tartalmazó szennyvíz jutott a Maros folyóba. (origo/MTI)

A Kommerszant című moszkvai napilap szerint bérgyilkosság vádjával két rendőrt tartóztattak le az Azovi-tenger partján lévő Tyemrjuk orosz városban. A rendőrök, akik ellen azóta már vádat is emeltek, amúgy köztiszteletben álltak, munkájukat kollégáik és parancsnokaik egyaránt nagyra becsülték. (origo/MTI)

A Fehér Ház számítógépes hálózatát úgynevezett pornószűrővel látják el, mivel több munkatársat azon kaptak, hogy a munkahelyi komputerén a világhálóról letöltött pornóképeket tárolt. (origo/MTI)

Három 4500 éves piramist nyitnak meg Gízában a nagyközönség előtt. A nyughelyeket még a harmincas években tárták fel, de most először mutatják be őket. A piramisokat azért hozták rendbe, hogy a turistáknak akkor is legyen néznivalójuk, amikor Khephrén piramisát felújítási munkák miatt bezárják. (origo/Élet és Tudomány)

Megoldódott végre a Föld úgynevezett Chandler-imbolygásának több mint évszázados rejtélye. A jelenséget egy amerikai üzletemberből lett csillagász, Seth Carlo Chandler jr. fedezte fel 1891-ben. A Föld forgástengelye folyamatosan változtatja irányát a szilárd kéreghez képest. A jelenséget kétharmad részben az óceánfenéken változó víznyomás, egyharmad részben pedig a légnyomás ingadozásai okozzák. (origo/Élet és Tudomány)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 11. - A Központi Statisztikai Hivatal fővárosi igazgatóságának jelentése szerint a fővárosi nyugdíjasok tizenöt százaléka él a létminimum alatt. A nyugdíjak növekedése idén 38 százalékkal maradt el az átlagkeresetek emelkedésétől. Országosan a nyugdíjasok 38 százaléka tengődik a 25 500 forintos minimálbér szintje alatt. (origo/Népszava)

Egy manhattani szövetségi bíróság ítélete értelmében Radovan Karadzsics volt boszniai szerb vezető 745 millió dollárt lenne köteles fizetni azoknak az asszonyoknak, akiket uralma idején a neki alárendelt szerb fegyveresek brutálisan megerőszakoltak és megkínoztak. (origo/MTI)

Budapest Galéria Kiállítóháza, Ádám Zoltán és Várnagy Tibor kiállítása. Az ember elképzeli, hogy hátradől a széken és csak úgy megtörténnek a dolgok. Erőlködés nélkül; csak semmi erőfeszítés. Ha két labirintus rajzolatát egymásra fektetem, előfordulhat, hogy a mintázatok helyenként fedésbe kerülnek. Ekkor az utak hasonlósága a véletlen, vagy külső „szabályozók” műve, nem belső rokonságból fakad. (exindex)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 12. - Al Gore, jelenlegi alelnök, demokrata elnökjelölt öt százalékponttal csökkentette hátrányát George W. Bush republikánus jelölttel szemben. Azóta növekszik a demokrata elnökjelölt népszerűsége, amióta Joseph Liebermant, Connecticut állam zsidó származású szenátorát választotta alelnökjelöltjének. (origo/MTI)

Magyarországnak 334 millió forintot vissza kell fizetnie a NATO-kasszába, ha a terveknek megfelelően lakat kerül a pápai repülőtérre. A bázis felújítására korábban 12 milliárd forintot szavazott meg a szövetség, a munkálatok pedig megkezdődtek, amikor a tárca a repülőtér bezárása mellett döntött. A védelmi miniszter hivatalosan kéri a NATO-tól, hogy a taszári repülőtér felújítását támogassa a szövetség. (origo/MTI)

Különös baleset történt pénteken a New York-i Kereskedelmi Világközpont felhőkarcolójában: egy elszabadult lift fölfelé menet nekicsapódott egy emelet mennyezetének, padlózatához préselve utasait, akik közül többen megsérültek. (origo/MTI)

Augusto Pinochet, Chile egykori katonai diktátora a 84 éves volt tábornok ellen a legújabb panaszokkal együtt 162 vád elbírálása van folyamatban. (origo/MTI)

E-mail (Charles Chickadel): Láttátok már a rubberstampmuseum.com-on a Gallerie Ubu Nemzetközi Kézzel Készült Bélyegző kiállítását? Nézzétek meg! Több mint 20 ország közel 200 művésze szerepel. (Artpool)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 13. - A berlini fal felépítésének 39. évfordulóján, vasárnap Berlin-Kreuzbergben ünnepélyesen megnyitották a Checkpoint Charlie, az egykori amerikai ellenőrzőpont múzeumi másolatát. A faház hű utánzata 200 ezer német márkába került. Költségek fedezését adományokból biztosították. (origo/MTI)

Az amerikai kormány szükségállapotot rendelt el Idaho és Oregon államban, ami lehetővé teszi a nemzetőrség bevetését a tűz megfékezéséhez. A majdnem fél-Magyarországnyi területen pusztító tűz megfékezésére még gondolni sem lehet. A tűz környékén élő lakosságának komoly problémát okoz a napot is elsötétítő, lélegzést megnehezítő füst, ami ellen csak maszkokkal lehet védekezni. (origo/MTI)

A német hadsereg egyik főtörzsőrmestere „www.heil-hitler.de” című internetes honlapot jegyeztetett be nemrég. Bár a webcímet azóta már törölték, de a hivatásos katona ellen még nem indult eljárás. A tiszthelyettest korábban egy hasonló ügy miatt már felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 14. - Az Európai Unió még nem készült fel a bővítésre, így ebben az évben már biztosan nem tud pontos felvételi menetrendet kidolgozni a csatlakozni kívánó országok számára. Valószínűleg csak 2002 végére készül fel az EU az új tagországok felvételére. (origo/MTI)

A NATO tavalyi légitámadásai idején Jugoszláviára ledobott brit bombák nagy része célt tévesztett. A királyi légierő részéről a találati pontosság ugyanis csak 40 százalékos volt, sőt egyes bombatípusok esetén még a két százalékot sem haladta meg. Az idén februári értékelő sajtóértekezleten a brit védelmi minisztérium illetékesei a királyi légierő eddigi legtökéletesebb bevetésének nevezték a koszovói bombázást. (origo/MTI)

Egy rablótámadás tettesét követő osztrák rendőr véletlenül egy arra haladó, teljesen kívülálló motorost lőtt le hétfőn délután Alsó-Ausztriában. (origo/MTI)

A görög kikötői hatóságok az év eleje óta 16 csempészhajót foglaltak le, amelyek együttvéve 166 millió szál cigarettát kíséreltek meg vámfizetés nélkül Görögországba juttatni. Ha sikerült volna, 5 milliárd drachma (3,85 milliárd Ft) adóbevételtől esett volna el a görög állam. (origo/MTI)

Az ENSZ döntése alapján a KFOR katonái hétfőn bevonultak egy környezetszennyező koszovói ólomöntödébe. Az üzem ideiglenes bezárását ellenző szerbek kövekkel támadtak a katonákra, majd összecsaptak a nemzetközi békefenntartókkal. (origo/MTI)

Háború dúl a szesziparban a felesleges borkészletek lepárlási jogának megszerzéséért. A győztes csaknem egymilliárd forint állami támogatáshoz jutna. A konkurensek borpárlat hamisításával, illetve a piaci verseny korlátozásával vádolják egymást. A borlepárlásról benyújtott önálló képviselői indítvány miatt a szeszüzletből politikai ügy lett. (origo/Népszava)

A cél- és címzett támogatásokra fordítható milliárdok fele megmaradt a tavalyi évben, mert az önkormányzatok képtelenek voltak biztosítani a szükséges önrészt. Az önkormányzatok a krónikus forráshiányra vezetik vissza a pályázati kudarcokat. (origo/Magyar Hírlap)

A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan koaxiális kábelt készítettek, amely forradalmasíthatja az internetet és az optikai távközlést. A „mindentudó” kábel elkészítését ugyanennek a kutatócsoportnak mintegy másfél évvel ezelőtti eredménye, a „tökéletes tükör” tette lehetővé. (origo/Élet és Tudomány)

A „webpoloskák” alig pixelnyi méretű képek mögé rejtett különleges kódok, amelyek ellen szinte lehetetlen védekezni: a kép többnyire beleolvad a weboldal háttérszínébe, s teljesen észrevehetetlen. Mindannyian ki vagyunk téve annak, hogy parányi kémek kövessék nyomon barangolásainkat a világhálón. Egyes üzleti cégek minden olyan weboldalt teleszórnak „webpoloskákkal”, amelyeken hirdetnek. Az összegyűjtött adatok on-line hirdetőcégekhez futnak be. (origo/Élet és Tudomány)

A csótányok legalább annyira híresek menekülési képességükről, mint szaporaságukról. Két princetoni kutató most kiderítette, hogyan érzékelik a rovarok a közeledő veszélyt. A titok kulcsa az állat potrohán levő aprócska szőrszálakban rejlik, amelyekkel a legkisebb légmozgást is észlelik. (origo/Élet és Tudomány)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 15. - Rossz lisztből drágább kenyér. A pékek elsősorban arra hivatkozva emelik áraikat, hogy a lisztet 35 százalékkal drágábban veszik a malmoktól, mint az év elején. A kereskedők és a sütőipar áralkujába az új kenyér ünnepe előtt az agrártárca is igyekezett beleszólni. (origo/Népszava)

Közel egymilliárd forintot költenek az idén augusztus huszadika méltó megünneplésére. A költségek az ország lakosságára vetítve a fejenkénti 100 forintot sem érik el. Az ünnepek mindegyike befektetés a jövőbe, ezért a pénzünkből is fordítanunk kell rá - jelentette ki az Országimázs Központ vezetője. (origo/Népszava)

Ma van Hunyady Sándor (1890) író, drámaíró születésnapja.

Az Egyesült Államok leköszönő elnöke, Bill Clinton megkapta Hollywood legnagyobb elismerését, az Oscar-díjat, miután a Demokrata Párt jelöltállító országos gyűlésén elmondta búcsúbeszédét. A szobrot California állam kormányzója adta át a Clinton családnak, elismerése jeléül. (origo)

Az IBM képviselői közölték, kifejlesztették a világ eddigi leggyorsabb és legkomplexebb kvantumszámítógépét, amely az atomi szinten jelentkező kvantumjelenségeket használja a számítások során, és ennek köszönhetően a mostani komputereknél nagyságrendekkel gyorsabb. (origo)

Év végéig száz magyarországi közoktatási intézményben alakítanak ki számítógépes laborokat, 950 iskola pedig egy számítógépet és nyomtatót kap - közölte az oktatási tárca illetékes programirodájának vezetője. (origo/MTI)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 16. - Az Egyesült Államok koordinációs irodát nyit Budapesten a jugoszláviai ellenzék támogatására. Az intézményt Horvátország amerikai nagykövete fogja irányítani. Távlati célként az ellenzék támogatásán kívül Jugoszlávia demokráciához való visszatérésének elősegítését nevezte meg. (origo)

Az Egyesült Államok északnyugati részén fekvő Montana állam kormányzója szerdán katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az állam egész területét a számos helyen tomboló tűzvészek miatt. Összesen 86 helyen küzdöttek többé-kevésbé kiterjedt erdőtüzekkel. (origo/MTI)

Egy ismeretlen férfi délután három órakor kirabolt egy kecskeméti postahivatalt. A hivatalt néhány éven belül immár harmadízben érte támadás, kétszer nem szólalt meg a riasztó, most viszont a kecskeméti posta riasztója a Szegedi Postaigazgatóságon jelzett. (origo/HavariaPress)

Az Egyesült Államok és Észak-Írország kutatói véletlenül fedeztek fel egy olyan élő félvezetőt, amely „kiszagolhatja” a mérges gázokat egy bio-terrorista támadás esetén. A tudósok a mikrochipgyártósorokat szerették volna megtisztítani néhány igen ellenálló baktériumtól. Mindent megpróbáltak, hogy elpusztítsák a mikrobákat, de a baktériumok minden támadásnak ellenálltak. Az élő félvezetőt e munka során fedezték fel. (origo)

E-mail: New York Ételmúzeuma, jó kis népszerű tudományos feldolgozása annak, hogy mit étkeztek az elmúlt 100 évben. Aktuális kiállításuk az iskolai menza. (Franklin Furnace Archive, Inc.)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 17. - Egy 82 éves floridai nő az unokájáért ment a reptérre, amikor egy hídon az autója megpördült és lerepült egy mocsaras, erdős területre. Három napig felfordult autójában lógott a sűrű bozótban és úgy jutott folyadékhoz, hogy esővizet gyűjtött egy műanyag edénybe. A balesetben az idős asszonynak semmi baja nem lett, csak a szúnyogok csípték össze. (origo)

A Concorde 96 német áldozatának hozzátartozói ügyvédjeiken keresztül 600 millió márka kártérítést követelnek az Air France-tól. Egy ügyvéd szerint ezt az összeget annak alapján számították ki, hogy mennyi kártérítést kaptak amerikai állampolgárok korábbi légikatasztrófák után. Az amerikai jog szerint 2,9 millió euró (5,8 millió márka) járt személyenként. (origo/MTI)

Magyarországon a lakosság 20 százaléka szenved valamilyen krónikus légúti betegségben, esetenként kötőhártya-gyulladásban. Az esetek felében pollennel s azon belül is a parlagfűvel szembeni allergia váltja ki a tüneteket. Csaknem 1 millió ember küszködik elsősorban a nyári hónapokban a különböző virágporok miatt. (origo/Népszava)

Becslések szerint Magyarországon 30-40 ezer szennyezőforrás és szennyezett terület lehet. 1996-ban kezdődött el az ország szennyezőforrásainak, szennyezett területeinek fölmérése. Az első két évben 1-1 milliárd, 1998-2000-ben már 1,5-1,5 milliárd forintot fordíthattak a Környezetvédelmi Minisztérium szakemberei a kutatásokra. A környezeti károk fölszámolásához 30-40 évre és 600 milliárd forintra lenne szükség. (origo/Népszava)

A középiskolai kollégiumok száma és befogadóképessége tíz éve változatlan maradt és jó része mára katasztrofális állapotba került. Ennek ellenére nagy a harc a bejutásért, hiszen míg a kollégiumi díj 3500 forint havonta, egy fővárosi albérletért 20-40 ezer forintot is fizethet a hallgató. (origo/Népszava)

A mexikói püspök szerint a megerőszakolt nők maguk felelősek azért, ami velük történt. Kihívó öltözködésük miatt, úgymond maguk provokálják megbecstelenítőjüket. A püspök arra a törvényjavaslatra reagált, amely szerint szabadságvesztéssel kellene büntetni a megerőszakolásuk után abortuszt végrehajtó nőket. (origo/MTI)

Kim Dzsong Il az észak-koreai vezető csak viccelt amikor bejelentette, hogy országa felhagy rakétafejlesztési programjával, ha hozzájuthat más országok űrkutatásra szánt hordozóeszközeihez. A bejelentés azért is volt hatalmas erejű, mert az Egyesült Államok épp a „vörös hatalmaknak” nevezett országok - például Észak-Korea - részéről érzett fenyegetettség miatt szeretné rakétarendszereit fejleszteni. (origo)

Amerikai kutatók szerint bizonyos esetekben az elhízásért egy közönséges náthavírus tehető felelőssé. Az állatkísérletek legalábbis azt mutatják, hogy az Ad-36 (adeno)vírus, amely köhögést, tüsszögést és egyéb meghűléses tüneteket vált ki, beavatkozik a szervezet anyagcseréjébe, és ennek hatására a tápláléknak a normálisnál sokkal nagyobb hányada alakul zsírrá. (origo/Élet és Tudomány)

A kutatók jégkorszaki csillagtérképeket találtak egy francia és egy spanyol barlangban. A térkép, amelyről úgy vélik, 16500 évvel ezelőtt készült, három fényes csillagot ábrázol, melyet ma a Nagy Nyári Háromszög néven ismerünk. (origo)

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 18. - Az M1-es autópálya mosonmagyaróvári kihajtója közelében egy villanyoszlopon csimpaszkodott dél óta egy szlovén kamionos, ezzel nem kis mértékben akadályozva a látványosság miatt lassító autósok haladását. A sofőr így próbált tiltakozni a matricavásárlás ellen. (origo/MTI)

Az olajbizottság elnöke továbbra is kitart amellett, hogy feltérképezték a Fehér Ház beléptetőkártyáinak ellenőrzésével azt a kört, akik az elmúlt esztendőben megkeresték. A kisgazda honatya szerint követik őt, és napjában többször hívják fel mobiltelefonján anélkül, hogy beleszólnának a készülékbe. (origo/Magyar Hírlap)

Semmiféle engedély nem volt a Hungaroring szomszédságában felállított pozdorjabódékra, ahol a prostituáltak fogadták kuncsaftjaikat a Forma-1 idején. Mogyoród önkormányzata múlt hét szerdán fennmaradási engedélyt adott az építményre, de ezt még csütörtökön megsemmisítette a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal. Tájékoztatták is nyomban a mogyoródi önkormányzatot, ám senki nem intézkedett a bontásról. A hivatal nem érti, miért nem lehetett senkit elérni az önkormányzatból amikor a nemzetközi esemény zajlott Mogyoródon, és bármi történhetett volna. (origo/Magyar Hírlap)

Meg nem jelölt nemzetközi szervezetek megbízásából egy számítógépes hálózatokkal foglalkozó vállalat olyan szoftvert készített, melynek segítségével átfésülték az elektronikus világhálót náci szimbólumok után kutatva. Csaknem egymilliárd internetes oldalt tapogattak le és több mint kétezer, náci jelképeket tartalmazó helyet találtak. Szakértői vélemények szerint a korszerű számítógépes technológiák lehetővé teszik, hogy sikeresen fel lehessen venni a harcot az „elektronikus nácizmussal”. Az érintett weboldalak nemcsak kiszűrhetőek, de azokat blokkolni is lehet. (origo/MTI)

E-mail: egy digitális kiállításra való felhívás

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

augusztus 19. - A fajgyűlölet és az újfasizmus ellen tüntettek szombaton Oslóban és Hamburgban. A norvég fővárosban 15 ezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon a neonácik várható felvonulása ellen Rudolf Hess, a „Führer helyettese” halálának 13. évfordulóján. (origo/MTI)

Második világháborús lövedéket találtak fürdőzők szombaton délután a balatonaligai strandon, a parthoz közel. A tűzszerészek a tóban robbantották fel a második világháborús lövedéket. Két nappal előbb a balatonfenyvesi strandon került elő egy ugyanilyen, robbanóképes, 88 milliméteres német légvédelmi repeszgránát száz méterre a parttól, mindössze egy méterrel a vízfelszín alatt. A második világháborús robbanószerkezetet akkor is a vízben robbantották fel. (origo/MTI)

Ma ötven éve először osztják ki (1950) a Magyar Népköztársaság kiváló és érdemes művésze kitüntetéseket.

E-mail: Lábas Zoltán és Nemesi Tivadar: üdvözlet Berlinből - „Park és Harmat

napok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12-13-14-15-16-17-18-19-20-21-22-23-24-25-26-27-28-29-30-31

hónapok: 01-02-03-04-05-06-07-08-09-10-11-12