2000. szeptember 25.
AICA-ülés az Artpool P60-ban a Balatonboglári kiállításhoz kapcsolódóan:
A tanulmányi-kiállítás mint kiállítási forma vagy típus
Azzal, hogy ehhez a konkrét kiállításhoz kapcsolódóan általánosítani próbálok, már önmagában mutatja, hogy azt gondolom, létezik egy olyan kiállítási forma vagy típus, amelynek a kritériumait ez a kiállítás kielégíti, vagyis hogy ez a kiállítás - tipizálható. Kérdés, hogy így van-e ez?, tehát, hogy valóban létezik-e egy ilyen kiállítási forma vagy típus - általában és speciálisan Magyarországon?
Két dolgot kell előre bocsátanom. A „tanulmányi kiállítás” elnevezés mellett más, alternatív elnevezések is felmerültek vagy felmerülhetnek ezzel a kiállítási típussal kapcsolatban. Pl. a „munkabemutató” , a „dokumentum kiállítás” elnevezés. A másik az, hogy anélkül, hogy nevet adtak volna, vagy nevet adtam volna neki, az „ilyen” kiállításokat mindig is kedveltem. Vagyis, hogy már találkoztam „ilyenekkel”.
Hogy milyen fajta kiállítás is ez, azt három szempontból lehetne megközelíteni:
1. A kiállításoknak, illetve a kiállítási típusoknak a története felől. Ezen belül ez a kiállítás művészettörténeti kiállítás, vagyis történeti kiállítás. Nem aktualitásokat tár elénk, hanem kutatómunka eredménye. Célja a múlt dokumentumainak bemutatása, és az esetlegesen előforduló műtárgyakat is mint dokumentumokat mutatja be. Nem foglal állást a tekintetben, hogy vajon ezek a műtárgyak véglegesen dokumentumokká, a múlt rekvizitumaivá váltak-e, vagy mai is rendelkeznek esztétikai értékkel? Mindemellett azonban - mivel mégis csak művészetről van szó - elkerülhetetlen, hogy valamifajta érték szerinti szelekció ne történjen - most szándékosan fogalmazok szenvedő formában, jóllehet evidens, hogy a kiállítás rendezője, rendezői dönt(enek) bizonyos kérdésekben. (A továbbiakban is úgy fogok fogalmazni néha, hogy a „kiállítás” lesz mondataim alanya.) Amiatt nevezhető ez a kiállítás tanulmányi- vagy munka-kiállításnak, mert lehetőséget ad arra, hogy végiggondoljuk és megvitassuk ennek a szelekciónak a mibenlétét, szempontjait. Jóllehet, a kiállítás kutatás eredménye, nem egy úgynevezett lezárt kutatásé. Egy tanulmányi- vagy munka-kiállítás nyitva hagy bizonyos kérdéseket - de nem feltétlenül azért, mert úgy gondolja, hogy a kérdés eldönthetetlen, hanem mert valamilyen okból még nem jutott el oda a kutató, hogy eldöntse. Például, mivel a kiállításra kerülő téma a későbbiekben könyv alakban is meg fog jelenni, kényszerűen szelektálni kell az anyagban - melyik mű, milyen nagyságban és színes vagy fekete-fehér reprodukciókban fog-e megjelenni? Minden szerző vagy szerkesztő tisztában van azzal, hogy egy könyvnek ezek a tulajdonságai még akkor is érintik, értelmezik egy könyv alapkoncepcióját vagy a szerző alapállását, ha az egyébként a szövegben nincs kifejtve. Annyi talán elmondható a jelen kiállításon bemutatott kutatási anyaggal kapcsolatban, hogy ez egy kényes kérdés pillanatnyilag. Tehát - egy ilyen kiállítás célja lehet, hogy adott esetben lehetőséget nyújt - mondjuk: a szakmai közönség számára - arra, hogy egy kényes kérdést megvitasson. Vagy valami miatt önmagának ad lehetőséget a rendező arra, hogy a témával kapcsolatban jártassa még az agyát. Ez persze csak egy szempont arra nézve, hogy miért rendez valaki tanulmányi kiállítást. Egy mások ok lehet, hogy a kutató számít mások közreműködésére is az anyag összegyűjtésében. Amennyiben az anyag - bármennyire is szűk, de - nyilvánosságra kerül, akkor várható, hogy egyesek felhívják valamire a rendező figyelmét, újabb adatokkal szolgálnak, etc. Hasonló a cél, mint amikor egy oeuvre-katalógus elkészítésekor hirdetést teszünk fel az újságban.
Nem beszélnék tovább erről az első pontról, jóllehet számos más is elmondható lenne. Mindenesetre kiemelnék két dolgot: a tanulmányi kiállítás rendezője valamilyen szempontból nyitva hagyja a kutatott anyaggal kapcsolatban később feltehetőleg megfogalmazásra kerülő véleményét. Ez ezt jelenti, hogy általában nem kapcsolódik a kiállításhoz katalógus. Másrészt: ez a nyitottság azt is jelenti, hogy természetesnek veszi egy létező és aktív, érdeklődő és a kutatott anyag feldolgozásában érdekelt közönség meglétét. Ez a fajta nyitottság a közönség részéről összefüggésben lehet azzal, hogy maga a feldolgozásra kerülő téma fontos, jelentős vagy aktuális.
2. A tanulmányi- vagy munka-kiállítás megközelíthető a kiállított anyag felől is. Ez azt jelenti, hogy egyes XX. századi irányzatok, elsősorban azok, amelyek célja nem örök érvényű alkotások létrehozása volt, csupán dokumentumok, rekvizitumok, etc. révén mutathatók be. A dokumentumok kiterjedhetnek a nyomtatványokra, levelekre, fotókra, filmekre, videókra, hangfelvételekre is, tehát a legkülönfélébb hordozókon jelennek meg és a legkülönbözőbb befogadói magatartást igénylik. Olvasni, hallgatni, egy dokumentumfilmet hosszasan végignézni - mindez időt, türelmet, „ráérést”, érdeklődést és részben kutatói magatartást igényel. Ezért a tanulmányi kiállítás nem a nagyközönséget megcélzó, reprezentatív, látványos kiállítások közé tartozik. Vagyis nem abba a kategóriába, ami ma közkedvelt és szükségszerű - elsősorban gazdasági okokból. A tanulmányi kiállítások igen „fárasztó” kiállítások, többszöri visszatérés szükséges befogadásukhoz, vagy - ahogy ez el is hangzik velük kapcsolatban - jobb lenne olvasni őket, vagyis a katalógusból tájékozódni. Jelen kiállítás részben ilyen. Másrészt a CD-k és a videokazetták korában sem tudja egy katalógus vagy könyv ezt a sokrétűséget közvetíteni. A tanulmányi kiállítás - kiállítás is, tehát egy térben helyet teremt ezeknek a dokumentumoknak, amely tér más, mint egy könyvtár vagy egy kutatóhelyiség kiszolgáló pulttal. Röviden: a jó kutatói kiállítás kinesztetikusan is felidézi a kiállított anyag jellegét.
3. Végül megközelíthető a kutatói kiállítás a kiállítási intézmény felől. Az Artpool egy művészetkutató központ, ahol elsősorban a ´45 utáni magyarországi progresszív művészettel kapcsolatos dokumentumokat és műveket gyűjtik és dolgozzák fel. Véleményem szerint az egyetlen magyarországi kutatóintézet, amelyik csak az új finanszírozási rendszerre rendezkedett be, amely pályázatok útján történik. Teljesítmény alapján kapja a pénzt, nem örökjogon, ahogy elvileg a kulturális, művészeti intézmények, eltekintve most attól, hogy ezek is elkerülhetetlenül az államtól való részleges függetlenedésre kell berendezkedjenek. Évente számos kiállítást, bemutatót rendeznek itt - nem szeretném most ezek mennyiségét vagy milyenségét bármelyik másik intézményével összehasonlítani. Tehát egy tanulmányi bemutató bizonyos szempontból az Artpool jól felfogott érdeke is, de ezt másodlagosnak tartom ezen bemutatók másik előnyével szemben. Jóllehet nem tudta még elérni ez a kis létszámmal dolgozó intézmény, hogy minden kutatási programjához kapcsolódó bemutatóját egy-egy tanulmánykötettel zárja le - ami valószínűleg mindnyájunk vágya -, ám azáltal hogy rendszeresen bemutatókra kényszerül, igen hatékonnyá teszi a munkát. A határidők a sokszor évekig elhúzódó, végeláthatatlan kutatást ésszerűsítik, de a kiállítás ideiglenessége és állomás-jellege a továbbdolgozás lehetőségét sem zárja ki. Fölfogható egy ilyen kiállítás egy-egy kutatási program-beszámolónak is, amely elvileg kötelező minden ösztöndíjas kutató számára. A kutatás pillanatnyi állásáról írtak azonban nem egy aktába kerülnek, hanem valóban egy részeredménnyé, produktummá válnak. Természetesen vannak egy ilyen intézményi működésnek nehézségei is, de most csupán a tanulmányi kiállítás előnyeinek felvázolására vállalkoztam.
Szőke Annamária