KB 30 éve - Kápolnatárlatok Balatonbogláron
kiállítás az Artpool archívum anyagából
A 60-as évektől az új generáció aktivitása következtében rengeteg új stílus és gondolkodási irány jelent meg a magyar művészetben. A kalligrafikus festészet, (1959) a pop art, (1965) a happening, a hiperrealizmus, (1966) a minimal art, (1968) a kinetikus művészet, (1969) az alternatív színház, az új zene, a land art, (1970) a kísérleti film, a kapcsolatművészet, a koncept art, (1971/1972) a vizuális költészet, (1973) stb. A számtalan kiállítás és esemény változó alkalmi, gyakran betiltott helyszínei után keletkezett az első intézményszerű alternatív művészeti helyszín Balatonbogláron, egy műteremként funkcionáló temetőkápolnában.
A „Kápolna Műterem” 1970 és 1973 között zajló eseményeit feltáró már több mint öt éve folyó levéltári kutató- és feldolgozó munkán alapuló kiállítás eredetileg az Ernst Múzeumban, majd a Műcsarnokban, valamint a berlini Művészeti Akadémián bemutatásra kerülő „Szamizdat kultúra” c. kiállítás keretében lett volna, de különböző okokból mindegyik elmaradt.
Az Artpool P60-ban rendezett reduktív, de esszenciális bemutató, a továbbfejlesztett weboldalakkal nem pótolja ugyan az elmaradt nagy kiállítást, viszont a témát új nézőpontba állitva segíti a további kutatómunkát.
A kiállítás címe: a „Kápolna Tárlat” elnevezéssel beinditott művészeti intézmény projekt próbaévére 1970-re utal és körülbelül (kb.) az egészre. A projekt 1966 és 1976 között formálódott történetté, a katolikus egyházzal való tárgyalás kezdetétől Galántai György rendőri megfigyelésének (időszakos) lezárásáig. Az 1968-as és az 1973-as meghatározó dátumok, - a kápolna bérleti jogviszonyának kezdete és vége - véletlenül pontosan egybeestek a meghirdetett majd leállított „új gazdasági mechanizmus” dátumaival. A kultúrpolitikusokkal folytatott „eredménytelen párbeszéd” 1971-től 1973-ig tartott. „... ezen a helyen minden jelentős ember megfordult, aki Magyarországon a szellemi életben fontos lett.” (Beke László)
A „Kápolna Tárlat” kezdő évében „1970-ben az MSZMP KB [Központi Bizottság] első titkára Kádár János még valóságos kötéltáncosként egyensúlyozott a gazdasági reform hirdetői és ellenzői között.” A kápolna-programok betiltásának első évében 1971-ben „indul a 168 óra, az első zenés „szórakoztatási időben” adott politikai magazinműsor amely mérföldkő volt a kommunista rádiózás stílustörténetében. ... Már 1972-ben elkezdődött 1973, a lidércnyomás esztendeje, az ideológiai szigor meghirdetése és a reform leállítása.” (Haraszti Miklós) „Az ész kifordul önmagából, a tudományból vádanyag lesz, minden tény a megvádolhatóságunkat szolgálja, minden beszéd, minden lehallgatott szó őket erősíti, képzeltem romantikusan, és ennek megfelelően el tudtam képzelni a teljes megkukulást, mint megfelelő választ, mint aránylag korrekt viselkedést, ...” (Konrád György 1974-ről)
Amire az emberek „emlékeznek”, az a balatonboglári botrány és legenda, az elmúlt kultúrpolitikai manipuláció „emléke” és nem a művészetről szerzett valóságos élmény. A mostani kiállításon új funkciót kapnak az „emlékeket” meghatározó dokumentumok: hitelesítik a műveket. Ebben a kontextusban a korábbi átpolitizált „emlékek” feltételezhetően törlődnek majd, és az „új emlékezetbe” a kulturális örökség részeként épülhetnek be a művek.