1973 lidércnyomásos esztendeje 1972 novemberében kezdődött. A reform vissza- vétele, az ideológiai szigor meghirdetése - kiegészültek egy antiszemita kampány kezdetének rémhírével, mely a keményvonalas munkás ellenzék és a nemzeti kommunizmus szent szövetségét pecsételte volna meg, mindenekelőtt Aczél-ellenes éllel.
(Ludassy Mária 1973-ról)
1973 - Létrejön az Internet, az első nemzetközi kapcsolat a londoni UCL egyetemmel.
1973. január 1. - Bevezetik a postai irányítószámok használatát.
1973. január 10. - Derkovits Gyula Művelődési Ház, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „A Dél Keresztje” c. előadás.
1973. január - Museum of Modern Art, Oxford, Nagy Britannia, „Fluxshoe”, magyar résztvevők: Tót Endre, Gáyor Tibor, Maurer Dóra, szervezte: David Mayor
1973. január 27. - Párizsban aláírják a vietnami fegyverszüneti egyezményt. A Dél-Vietnamból való kivonulással az USA elismeri, nem képes minden katonai konfliktusból győztesen kikerülni.
1973. február 3. - Derkovits Ifjúsági Ház, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „A kaland” c. előadás.
1973. február 5. - Aczél beszéde „Heller Ágnes és társai ellen”. Az esetleges retorziók ellenében elég széles körű - írókat is felvonultató - tiltakozási akció készülődött.
1973. február 21. - Izraeli vadászgépek lelőnek egy eltévedt líbiai utasszállító repülőgépet a megszállt területek fölött. Az akció a világméretű felháborodás ellenére sem vált ki komolyabb arab válaszlépéseket.
1973. március 3. - Fészek Klub, Budapest, Fiatal művészek pódiuma a Fészekben: Nádler István, Vidovszky László, Ágh István, Marsall László, Nádas Péter
1973. március 9. - Lengyel Kultúra Háza, Budapest, „Miron Bialoszewski és az ő színháza” - Szövegek és játékok , közreműködtek: Breznyik Péter, Halász Péter, Koós Anna, Kerényi Grácia, Nádas Péter
1973. március 15. - A hivatalos ünnepségeken kívül középiskolás diákok és egyetemi hallgatók tüntetnek Budapesten, a Váci utcában és környékén. 41 tüntetőt előállítanak.
1973. március 23. - Schönherz Kollégium, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „P.R.Sz.L.J.” c. előadás.
1973. március - Dohány u. 20., Budapest, Lakásszínház, „Aliz nővérei” c. darab előadása. [III/III]
1973. március–április - Megjelent a Hungarian SCHMUCK (BEAU GESTE PRESS) - nemzetközi avantgarde folyóirat magyar száma, összeállította: Beke László, résztvevők: Attalai, Bak, Bálint, Beke, Donáth, Erdély, Eötvös, Gáyor, Hap, Háy, Hencze, Jovánovics, Kassák-Stúdió, Konkoly, Legéndy, Lajtai, Major, Maurer, Pauer, Perneczky, Szentjóby, Tót, Türk, Urbán
1973. április 5–25. - Műszaki Egyetem, Budapest, „Kopernikusz emlékkiállítás” magyar képzőművészek műveiből a budapesti Lengyel Intézet szervezésében, résztvevők: Bak Imre, Csáji Attila, Erdély Miklós, Fajó János, Ficzek Ferenc, Gáyor Tibor, Gellér B. István, Halmi Miklós, Halász Károly, Haraszty István, Illés Árpád, Keserü Ilona, Kismányoky Károly, Korniss Dezső, Lantos Ferenc, Maurer Dóra, Molnár Sándor, Nádler István, Orvos András, Pinczehelyi Sándor, Prutkay Péter, Szíjártó Kálmán, Swierkiewicz Róbert, Tót Endre, stb.
1973. április 6. - Dél-Dakotában sziú indiánok tiltakoznak a rezervátumokban uralkodó állapotok ellen.
1973. április 8. - Egyetemi Színpad, Budapest, a „Holmi” IV. c. Kulturális Híradó keretében: Kovács István Stúdió: Molnár Gergely - Najmányi László: „Táj, teremben” c. előadása és Szentjóby Tamás ismeretterjesztő akciója: „Köti kötéllel a tehenet”, riporter Beke László.
1973. április 9. - Egyetemi Színpad, Budapest, „AUTOKONCERT - Amanita Muscaria” sorozat (I.) - az Új Zenei Stúdió tagjainak (Jeney Zoltán, Krizbai András, Sáry László, Vidovszky László) művei, továbbá 1973. április 30., Egyetemi Színpad, Budapest, (II.); 1973. május 14., Egyetemi Színpad, Budapest, (III.)
1973. április 23. - A vörös khmerek ostromgyűrűbe zárják Kambodzsa fővárosát, Phnom Penht.
1973. április 24–május 8. - Műszaki Egyetem Münnich Ferenc Kollégiuma, Budapest, Galántai György „Becsomagolt” kiállítása. (a Lektorátus által kizsűrizett művek becsomagolva lettek kiállítva)
1973. május 2. - Ganz Mávag Művelődési Központ, Budapest, Beke László, Erdély Miklós, Szentjóby Tamás: C.E.T.I. „Jön a farkas!” - ismeretterjesztő akciók, szemléletformáló gyakorlatok
1973. május 8. - Több hónapos előkészítés után meg születik az MSZMP PB „Néhány társadalomkutató antimarxista nézeteiről” című határozata. A „filozófusper” során kizárják a pártból, illetve elbocsátják állásából Bence Györgyöt, Hegedűs Andrást, Heller Ágnest, Kis Jánost, Márkus Györgyöt, Márkus Máriát, Vajda Mihályt.
1973. május 9. - Letartóztatják Haraszti Miklóst a Darabbér terjesztéséért, (14 napos éhségsztrájkja után szabadon engedik) a kézirat birtoklásáért Konrád Györgyöt is őrizetbe veszik.
1973. május 11. - A Kis-hárshegy (Budapest) oldalában egy elhagyott kőfejtőben - Szemadám György: „Égő zsiráf” c. akciója
1973. május 12. - Egyetemi Színpad, Budapest, „Flux-concert”, Ayo, Henning Christiansen, Emmett Williams, George Brecht, Juan Hidalgo, La Monte Young, Mieko (Chieko) Shiomi, Milan Knizak, George Maciunas, Ben Vautier, Yoko Ono, Thomas Schmit, Robert Bozzi, Robert Watts, Walter Marchetti eventek. Levezette volna: Beke László- Stjóby Tamás, közreműködött volna: Pauer Gyula, Szücs Zsuzsa, Nica Taxidu. Betiltották.
1973. május - Dohány utca 20., Budapest, Lakásszínház, Breznyik Péter 6 órás szóló előadása: A „Breznyik meg egy asszony tegnap” a ravatalon. [III/III]
1973. május 30. - Derkovits Ifjúsági Klub, Budapest, Kovács István Stúdió: Balaskó Jenő - Rajk László - Najmányi László: „Közúti csomópont” c. előadás.
1973. június 9. - Paula Cooper Gallery, New York City. Az első Buddha University találkozó Mary Josephsonnal (a Buddha Egyetem Ray Johnson kapcsolatművészeti „intézménye”)
1973. június 10. - Miskolcon megrendezik a hazai beatmozgalom utolsó nagy popfesztiválját, amit a sajtó csak „kis magyar Woodstock-ként” emleget.
1973. június 10–16. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Vajda Júlia kiállítása, Jakovits József és Kelemen Renée részvételével. [sajtó]
1973. június 16. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, „Azonosulási kísérlet” Szemadám György kiállítása és akciója, majd a Kaláka együttes koncertje.
1973. június 17. - Gellér B. István kertje, Pécs, Gellér B. István: „Kép-hang akció” a Pécsi Műhely: Aknai Tamás, Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Pincehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán részvételével.
1973. június 17. - Derkovits Ifjúsági Klub, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: Barátságos bánásmód (Szupergalamb) c. előadás.
1973. június 17–21. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Koncz Béla, Haász István, Hortobágyi Endre, Molnár Sándor, Németh Géza és Váli Dezső képeinek kiállítása.
1973. június 19–július 18. - Forum Kunst, Rottweil , Németország, „6 ungarische Konstruktivisten” c. kiállítás, Bak Imre, Fajó János, Gáyor Tibor, Hencze Tamás, Kocsis Imre, Nádler István részvételével.
1973. június 22–23. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, „Szembesítés” címmel - Csutoros Sándor, Haris László, Molnár V. József térszervezése.
1973. június 24–július 7. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Beke László, Erdély Miklós, Jovánovics György, Legéndy Péter, Major János, Pauer Gyula és Szentjóby Tamás kiállítása, eseményei.
1973. június - Studentski Centar, Zágráb , Jugoszlávia, „Xerox” c. kiállítás, magyar résztvevők: Ficzek Ferenc, Halász Károly, Kismányoky Károly, Legéndy Péter, Perneczky Géza, Pinczehelyi Sándor, Tóth Gábor.
1973. június 29. - Balatonbogláron Pauer Gyulát civil rendőrök provokálják, majd beszállítják a rendőrségre, ahol a kápolnáról és a lektorátusról faggatják. Majd perbe fogják - a semmiért, amit csinált - és négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést kap, és rendőri felügyelet alá helyezik.
1973. július 1. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Jovánovics György „Fal” c. munkája és Major János akciója „Élő síremlék”
1973. július 1–augusztus 31. - Csók István Képtár, Székesfehérvár, „Modern magyar gyűjtemény” c. kiállítás, Anna Margit, A. Calderara, Erdély Miklós, Ferenczy Béni, Ferenczy Noémi, Gadányi Jenő, Gáyor Tibor, Gulyás János, Halász Károly, Hencze Tamás, Kaponya Judit, Kassák Lajos, Koncz Csaba, Kondor Béla, Korniss Dezső, R. P. Lohse, Lőrinczy György, Maurer Dóra, Medgyessy Ferenc, Mengyán András, Ország Lili, Schadl János, Szabó Marianne, Vajda Júlia, Vajda Lajos, Ujházi Péter műveiből.
1973. július 7. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Filmvetítések: Ajtony Árpád, Bódy Gábor, Dobos Gábor, Donáth Péter, Csákó Mihály - Poór György, Háy Ágnes, Najmányi László, Novák Márk.
1973. július 8–14. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Gulyás Gyula és Goichi Kitagawa kiállítása
1973. július 15–21. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Baranyay András, Botond Károly, Donáth Péter, Kéri Ádám, Nádasdy János, Paizs László, Orvos András kiállítása.
1973. július 21. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Kovács István Stúdió / Najmányi László: „Barátságos bánásmód” c. előadása és Hajas Tibor akciója.
1973. július 22–28. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Pécsi Műhely kiállítása: Ficzek Ferenc, Kismányoky Károly, Halász Károly, Pinczehelyi Sándor, Szíjártó Kálmán
1973. július 28. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Eva Marta Újházy és Predrag Sidjanin audiovizuális akciói
1973. július 29. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Ladik Katalin, Csernik Attila filmje: „O betűk helyzetei hanggal kísérve”, utána Ladik Katalin hangköltészeti előadása.
1973. július 29–augusztus 15. - Sipanska Luka, Jugoszlávia, Kovács István Stúdió: Najmányi László - Orsós Györgyi - Puskás István: „Living on the Island” c. előadás
1973. július 29–augusztus 4. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, „Jugoszláv kollégák”: Ács József, Baráth Ferenc, Csernik Attila, Ifjú Gábor, Markulik József, Slavko Matkovic, Smit József, Szombathy Bálint kiállítása.
1973. augusztus 4. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Brobo társulat előadása.
1973. augusztus 5–11. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, „Tükör-Mirror-Spiegel-Miroir” című nemzetközi kiállítás Beke László szervezésében és rendezésében.
1973. augusztus 6. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, a hajnali négykor ellenőrzést tartó két rendőr akciója
1973. augusztus 12–18. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, Kassák Színház /délelőttönként a gyerekek Alízt játszottak. Előadások: „Madaras Játék” és a „King kong”
1973. augusztus 12–13. - (vasárnap estétől hétfő reggelig) Algol László: A vegyészmérnök és az építésvezető. A háromság személyisége (approximációs gyakorlat).
1973. augusztus 15. - A kambodzsai bombázások leállításával véget ér az USA 12 éve tartó indokínai beavatkozása.
1973. augusztus 17. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, hajnali 5 órakor a járási Rendőrkapitányság „Vakáció” fedőnevű ellenőrző akciója.
1973. augusztus 19–25. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, „Szövegek/Texts” - Az első nemzetközi vizuális, kísérleti költészeti kiállítás Magyarországon. Szervező Maurer Dóra. Konkrét költészeti akciók: Gáyor Tibor „FIRE ICE” - TÜZ-JÉG (akció) Maurer Dóra „Hommage a Tristan Tzara”.
1973. augusztus 21. - A balatonboglári R.K. Egyházközség ügyvédje útján - a Köjál és a Rendőrség adataival indokolt - pert indít a kápolna bérleti jogviszonyának felbontására. [III/III]
1973. augusztus 27. - Kápolna-műterem, Balatonboglár, a Községi Tanács a járási rendőrkapitánytól igényelt karhatalommal kényszerkilakoltatást hajt végre.
1973. szeptember 4–15. - Károlyi Palota, Budapest, A Károlyi Mihály Alapítvány (Vence) által támogatott magyar képzőművészek kiállítása: Bak Imre, Csáji Attila, Fajó János, Halmy Miklós, Haraszty István, Hencze Tamás, Keserü Ilona, Kőhegyi Gyula, Schaár Erzsébet, Széchenyi Lenke, Vilt Tibor, megnyitotta: Hubay Miklós
1973. szeptember 14–október 21. - Párizs, Franciaország, 8. Biennale de Paris, magyar résztvevők: Jovánovics György, Legéndy Péter, Pauer Gyula, Szentjóby Tamás
1973. szeptember 16–december 31. - Csók István Képtár, Székesfehérvár, „Az Európai Iskola - A huszadik század magyar művészete 8.” c. kiállítás: Anna M., Ámos I., Bálint E., Bán B., Barcsay J., Barta L., Bokros Birman D., Borsos M., Pierre Corneille, Czóbel B., Domanovszky E., Jacques Doucet, Egry J., Fekete Nagy B., Forgách Hann E., Gadányi J., Gyarmathy T., Jakovits J., Korniss D., Lossonczy Ibolya, Lossonczy Tamás, Márffy Ö., Marosán Gy., Martyn F., Martinszky J., Pór B., Rozsda E., Schubert E., Szántó P., Vajda Júlia, Vajda Lajos, Vilt T., Zemplényi M.
1973. szeptember - Templom domb, Szentendre, „Szabadtéri Tárlat” - installációk és performanszok, résztvevők: Galántai György, feLugossy László, ef. Zámbó István és a későbbi Vajda Lajos Stúdió tagjai.
1973. szeptember - Utrecht , Hollandia, „Aspekten van hedendaagse hongaarse Kunst, T’Hoogt” c. kiállítás: Attalai Gábor, Bak Imre, Erdély Miklós, Haraszty István, Hencze Tamás, Mengyán András, stb.
1973. szeptember - Dohány u. 20., Budapest, Lakásszínház: „Beszélgetések” és a „Dohány utcai King-Kong” c. előadások.
1973. október - Dohány u. 20., Budapest, Lakásszínház: „Virágos King Kong”, „Utolsó vacsora King Kong”, „Karácsonyi King Kong” c. előadások.
1973. október 21–28. - Wroclaw, Lengyelország, a Nyílt Színházak IV. Nemzetközi Diákfesztiválján a Kassák Színház is szerepel.
1973. október - Kunstverein, Frechen , Németország, „Ungarische Künstler 73” - Bak Imre, Fajó János, Gáyor Tibor, Hencze Tamás, Mengyán András, Nádler István, Kocsis Imre, Veszprémi Imre
1973. október 15–16. - Haraszti per. Haraszti Miklós írót a Darabbér című könyv megírásáért, illetve a kézirat terjesztéséért perbe fogják.
1973. november - Kunsthalle, Södertalje, Svédország, „Information/Perception/reflexion” - nemzetközi fotókiállítás, magyar résztvevők: Bak Imre, Baranyay András, Erdély Miklós, Lakner László, Major János, Maurer Dóra, Szentjóby Tamás, Tót Endre, szervezte: Beatrice Parent (Párizs )
1973. november 17. - Derkovits Ifjúsági Klub, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „Arcjáték No. 2” c. előadás.
1973. november 24–25. - Műegyetem E épület, Budapest, Csutoros Sándor, Haris László, Molnár V. József kiállítása.
1973. december - Utrecht, „Aspekten van hedendaagse hongaarse Kunst”, progresszív magyar művészek: Erdély Miklós , Maurer Dóra , stb.
1973. december 5. - Derkovits Ifjúsági Klub, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „Vak szimultán No. 1” - szakmai bemutató
1973. december 9–28. - Pécsi Műhely, Pécs, „Szövegek/Texts” Nemzetközi vizuális, kísérleti költészeti kiállítás Maurer Dóra szervezésében.
1973. december 16. - Népszabadság vasárnapi kulturális mellékletében „Happening a kriptában” címmel elmarasztaló cikk jelenik meg balatonboglári kápolna működéséről.
1973. december 28. - Fiatal Művészek Klubja, Budapest, Kovács István Stúdió - Najmányi László: „Vak szimultán No. 2” (a témához kapcsolódó kiállításon többek között Galántai György munkája is szerepel)- ezzel a bemutatóval kezdődik az FMK több éven át tartó avantgarde művészeti programja. A művészeti vezető Beke László.
Összeállította Galántai György az Artpool Archívum dokumentumai, valamint a Beszélő online kronológiája alapján.
munka alatt