1973. augusztus 12–18. - Kassák Színház előadásai.

augusztus 13. - King Kong I–II. rész
augusztus 14. - King Kong III. rész
augusztus 16–17–18. - King Kong I–II–III. rész

Résztvevők: Bálint István, Breznyik Péter, Buchmüller Éva, Halász Péter, Kollár Marianne, Koós Anna, Kovács Miklós, Szeghő István, Can Togay

King Kong

Ez az előadás szabad térre (egy Balaton melléki dombon álló kápolnára és környezetére) készült, de később bevittük a „szobába” és így az előjáték városi környezetben (utcán, taxiban) valamint egy századfordulós, klasszicizáló ház lépcsőin és folyosóin játszódik. A szoba helyszín is számos változtatást követelt; hol őszi virágokkal, hol karácsonyi kellékekkel feldíszített lakásban szerepet kap a bevetetlen ágy, a telefon, a „Family life” tárgyai, kellékei.
Az itt következő leírás, az első szabadtéri, kápolnai játék eseményeit követi:

1. NAP (Bevonulás-áldozat)

Szürkület.
A dombon a kápolna körül gyülekeznek a nézők.
A kápolna tornyában megszólal a zene (elektromos gitár, gong).
A kápolna felé vezető fasoron egy labda gurul végig a nézők közé.
Megjelenik egy férfi és cukorral végigszórja a sétányt.
Lassan ünneplőbe öltözött férfiak és nők vonulnak, sétálnak egyre közelebb a kápolna felé, közöttük,
lemaradva tőlük egy törpe hátizsákkal – fától fáig vörös csíkot húz maga után.

Az érkező szereplők és az őket fogadó nézők elvegyülve bemennek a kápolnába.
A kápolna egyik fala előtt, a kápolna teljes magasságában, hatalmas szőrös fekete majom áll.
Szemben vele hosszú asztal, rajta poharak, kakaós kancsók és kalács.
A nézők leülnek, ill. körülállják a fehér abrosszal letakart asztalt és ünneplőbe öltözött szereplők kínálják őket, maguk is leülnek, isznak. Beszélgetés és uzsonnázás.

Egy szereplő felolvassa a „Majomkirály” című japán mesét.

Egy szakállas férfi szereplő elé két nő táskából különböző tárgyakat tesz (toalett eszközök, borszesz lámpa).
A szakállas férfi leveszi a zakóját, föltűri az ingujját, és a tűz fölé helyezett zsilettel megvágja a karját.
A vért egy előtte álló borospohárba csöpögteti, azután segítséggel beköti magát.
Föláll, mindent levesz magáról, kivéve a fehér inget, és a lába közül húst tép ki és tojást roppant össze, a nemi szerve eltűnik, csak a fekete látszik.
Kimonó-szerű pongyolát vesz, visszaül az asztalhoz, leborotválja a szakállát, frizurát készít, kifesti magát, női ruhába öltözik, ékszereket vesz föl. Egészen nő.
Szembefordul a majommal és kiissza a véres-boros poharat.
A majom lába között megjelenik a majom hatalmas fallosza, egy férfi gumisapkás feje.
A „Nő” fehér kesztyűt húz és elindul a majom felé.

– az első nap vége –

II. NAP (Harc)

Szürkület a kápolnában.
A majommal szemben terítetlen, piszkos edényekkel teli asztal, alatta férfiak, nők esznek, mocorognak, suttognak, vihognak, amerikai mogyorót rágnak hangosan, szemetelnek.

A „nő” a majommal játszik, kacérkodik, szerelmeskedik, ki-be nyomuló „falloszát” simogatja, beszél hozzá.

A törpe kilép az asztal alól, útszéli hangon mocskolja a majmot.

A „fallosz” megszólal, Blake idézettel válaszol.

A „nő” tovább kísérletezik, hogy szeretkezzen az óriási majommal.

A férfiak előjönnek az asztal alól, ingre vetkőznek, nagy íjakat vesznek elő és megfeszítik – nőik hangos imába kezdenek (Kempis).

A majom „fallosza” válaszol (Blake, Proverbs of Hell idézeteivel).

A férfiak leteszik íjaikat, felöltöznek, a nyakkendőjüket otthagyják, a nők a nyakkendőket összekötözik és a törpe a „nő” felé dobják. A „nő” fölemeli a nyakkendőt és rákötözi a „falloszra”. A férfiak előugranak és a nyakkendőkötél másik végénél fogva kirántják King Kong „falloszát”.
Ott fekszik a meztelen férfi.
A törpe odamegy és piros csíkkal a földhöz ragasztja.

- vége a második napnak -

III. NAP (ünnep)

Szürkület.
A törpe fehér ketrecbe zárva kendőt fon a kápolna előtt (a majom bőrének anyagából).
Beesteledik és sok néző autóval érkezett.
Az autók dudálva, fényszórózva körbeveszik a törpét. Mindenki mindent fényképez. A „nő” odalép a törpéhez, kikapja kezéből a kendőt, a törpe fölemelkedik a levegőbe. A „nő” vállára teríti a kendőt és bemegy a kápolnába. Két férfi kiemeli a törpét a ketrecből és beviszi a kápolnába. A kápolnában popzene szól. A nézők betódulnak a kápolnába, ahol a nagy majom áll, előtte a kitépett „fallosz”. Nézők és szereplők táncolnak a zenére. Fotózás. A „nő” lefényképezteti magát a King Konggal, a „fallosszal”, egy-egy nézővel, a törpével, a táncpartnerével. A „nő” abbahagyja a táncot. A zene elhallgat. A „nő” letérdel a „fallosz” mellé, nézi, majd leveszi annak gumisapkáját és a saját hajára húzza. Föláll. Eltűnik a majom mögött, majd megjelenik annak új „falloszaként”. Madárfütty. – vége – (Forrás: AL 5, 1983. nyár, 47–51. o.)

A toronyban ifj. Kurtág György

A nézők és a szereplők az asztal körül

A „nő” (Breznyik Péter) a majommal kacérkodik

A „fallosz” (Halász Péter) Blake-idézetet mond

A „nő” (Breznyik Péter) a majommal kacérkodik

A ketrecben Can Togay (a „törpe”), mögötte
Breznyik Péter és Kollár Marianne

„Készültünk nagyon komolyan erre a dologra. A King Kongot elkészíteni – magát a bábut –, az önmagában is egy készülődés volt. Szőröztük a zsákot, és ebben a helyzetben beszéltük meg, hogy mi lesz az előadás. Tehát szinte egy székelyfonó, vagy nem tudom, milyen szituáció volt, mindenki mondta a maga történetét, és közben szőröződött a majom […] Sokféle King Kong változat volt. A toronyban ifj. Kurtág György a gitárjával összeharangozta a falu lakóit, és a temető sétányán, ahol a szereplők végigvonultak, egy kezdő rúgással indult az előadás. Egy törpének mondott személy, akit Can Togay játszott, egy ketrecbe volt elzárva, és a King Kong bőrének egy darabját szorította magához. Én nem tudom, hogy ez az ötlet honnan jött. Szerintem itt a szerzőség kérdése is érdekes, mert volt olyan, hogy valaki magának hozott létre szerepet, vagy javasolták neki, és az elfogadás az már annyit jelentett, hogy akkor azt ő találta ki. Szóval közösen készítettük a darabot, nem volt írója, de a szövegeket és bizonyos helyzeteket előre kiválasztottunk. Tehát szól a harang a toronyban, sötét öltönyös, nyakkendős és nagyon szép ruhás hölgyek végigvonulnak a sétányon, ami akkor azért is érdekes volt, mert hippi-idők voltak, és mindenki szakadt rongyokban, vagy színes valamikben járt. És mi akkor sötétkék, vagyis vasárnapi öltönyben jelentünk meg. Bementünk a kápolnába. Nem tudom, hogy az első napon volt-e a vacsora-jelenet, a kakaózás. Meghívtuk egy vasárnapi kakaó-kalács vendégségre a nézőket, ahol az asztalfőnél Breznyik Péter átalakult nővé. Kakaó, kalács, közönség, barátok, a barátok barátai, nem tudom, hányan voltak. Van erről egy csomó fotó, tehát meg lehet számolni, hogy körülbelül hányan lehettek, és kik nézték meg az ajtón kívülről ezt az eseményt. Elkezdődött a rituális nővé alakítás. Bálint Mariann, Koós Anna segítette Breznyik Pétert, hogy nővé alakuljon. Tulajdonképpen a fotókról emlékszem arra a momentumra, ami elég erős volt, és ijesztő is egyben, amikor a [Breznyik] Péter eret vágott magán. A helyzet az volt, hogy rosszul vágta fel az erét, tehát nem keresztben, hanem hosszában. És amikor behajtotta a karját, akkor nyilvánvalóan ez megnyílt. Míg ha keresztbe vágta volna, akkor csak valami szivárgás lett volna, szóval egy pár cseppet jelentett volna. De így, ahogy behajtotta a karját, hirtelen nagy sugárban kifröccsent a vér a kakaóra, a kalácsra és a fehér asztalra. Elég harcedzettek voltak a nézők. Azon kívül, hogy néhány elfojtott gesztus történt, nem volt valami nagy remegés, ami tulajdonképpen az elmeállapotunkra is utal, mindannyiunk elmeállapotára, hogy mennyire elfojtottuk ebben a gettólétben, ebben a víz alá szorított létben az érzéseinket és az indulatainkat. Ez sokkal jellemzőbb a szituációra, arra, hogy mi volt akkor Magyarországon. Senki nem lett rosszul, vagy nem mutatta, inkább megfulladt volna, csak ne lássák a többiek, nem üvöltött senki. Ez egy döbbenetes esemény volt, és hogyha ma látnám ezt a dolgot, hát én elájulnék, de biztos, hogy valami rémes dolog történne. Akkor ez valahogy egyrészt elfogadható volt, mert mint művészet a levegőben volt. Már maga a jelenet is egy kiáltás-szerű esemény volt, ami azt mutatta, hogy mindent meg lehet, meg kell tenni. Az előadás következő napján megjelent ez a csodálatos amerikai nő, Breznyik Péter, és valamiféle dialógusba keveredett a majommal. És, igen, én voltam a majom hímvesszeje. De hát ezek ilyen fizikális dolgok voltak. Egy csúszdán előrejöttem, félmeztelen voltam, a fejemen úszósapka volt, merőben szimbolikus ábrázolás. Elmondtam néhány sort William Blake-től, a Pokol közmondásaiból… A King Kong-ötlet, az onnan jött, hogy én bábszínházaztam a gyerekeknek vasárnaponként, és hol Hamletet, hol ezt, hol azt játszottam, és egyszer véletlenül a King Kong becsúszott a műsorba… Nem gondolom, hogy hatalmi szimbólumról volt szó. A William Blake szövegekben természetesen benne vannak a hatalmi működésre vonatkozó gondolatok, de a poszt-moralitás szövegei voltak ezek már akkor is, tehát nem elfogadni azt a moralitást, ami uralja a mezőnyt, és amit minden hatalom felhasznál. Nem csak az a hatalom, amelyik politikailag irányít egy országot, nem csak az a hatalom, amelyik végrehajtja ezt a politikát, hanem az a belső moralitás, amiben közvetlenül élünk, tehát az utcán, az emberek között, ami miatt rámondják az emberre, hogy rossz, vagy jó. És még a barátok moralitásáról is szó volt, egymás megítéléséről. És ez a Kindergarten, vagyis óvodás helyzet, ami akkor jelen volt, ez azzal szemben egy egészséges, cinikus hangnem volt.”
(Interjú Halász Péterrel, Vakáció, MTV, 1998)

„Már nem emlékszem pontosan, hogy kit hogyan és mikor hívott meg Galántai, de az első igazán komoly dolog, amit ott csináltunk, az a King Kong volt. Ennek az volt az előzménye, hogy kimentem turista útra Párizsba, és ott láttam a King Kong-filmet, ami rettenetesen hatott rám. Lelkesen meséltem a társaimnak, és ennek az első reakciója egy gyerekjáték volt, amit Halász Péter csinált meg bábukkal, gyerekeknek. Később Bogláron háromnapos játékot csináltunk King Kong címmel. Itt rögtön elmondok egy kis sztorit. Bogláron az ember nemcsak lerohant és művészetet csinált, vagy előadást tartott, hanem ott maradt, néha napokig, hetekig. Mi is lent aludtunk a kápolnában, többé-kevésbé a földön, mert nagyon meleg volt. Kora hajnal volt, és egyszer csak belépett egy turistacsoport a kápolnába. Külföldiek voltak, egy apuka, anyuka és a gyerekük. Engem nem láttak, mert az ajtó mögött feküdtem. A kápolnában, az oltár helyén, ahová fölépítettük, ott állt a három méter magas szőrmók, fekete King Kong. A férfi két-három lépést tett az oltár felé, és egyszer csak keresztet vetett. Én akkor úgy éreztem, hogy kész, szóval, hogy ennél művészibben, ennél többet nem lehet akarni, mint ami történt. Fogalmam sincs, hogy miért vetett keresztet. Vagy nem hitte el, amit látott, vagy pedig elhitte, de azt gondolta, hogy ez most akkor itt egyfajta vallás. Szóval fogalmam sincs. De a lényeg az, hogy keresztet vetett, és aztán megilletődötten kivonult. Csodálatosan éreztem magamat ettől […] Annak ellenére, hogy később megváltoztattuk az előadást ház környezetre – mert játszottuk a Dohány utca 20-ban is -, de a környezet be lett vonva. Úgy kezdődött, ha jól emlékszem, hogy a toronyban Kurtág György játszott valamiféle Jimmy Hendrix inspirálta zenét. Emlékszem, hogy gitározott és mi pedig, a szereplők túlnyomó része egy erdei ösvényen vonultunk nagyon lassan a kápolna felé, meg-megelőzve egymást azokban a kosztümökben, amikben később játszottunk. Szóval így kezdődött. A darabban játszott egy törpe – aki különben Can Togay volt, aki jóval fiatalabb volt nálunk és ő volt a legfiatalabb tagja ennek a színháznak -, aki ellensége volt a King Kongnak. A King Kong volt az ösztönök, érzelmek nagysága, akinek a lába között – mint a King Kong hímvesszeje – Halász Péter jött, csúszott ki-be, és közben Blake-idézeteket mondott. Mondjuk úgy, hogy a King Kong volt az, aki az emberi polgári kicsiséget képviselte. A törpe egy hátizsákkal a térdén csúszott, és amikor éppen nem volt szerepe, akkor rácsokból – már nem is tudom pontosan miféle rácsokból – épített járókában tartózkodott. Olyan volt egy kicsit, mint az állatkerti ketrec, és az emberek – akik ugye odajöttek megnézni a darabot, vagy egyszerűen csak sétáltak a környéken -, azok nézték őt, mint egy törpét, mint egy peep show-t, egy állatkertben. A játék napján, tehát az előadás estéjén, az emberek többsége vagy vonattal, vagy autóval jött le Budapestről. Megkértük őket – akik autóval jöttek -, hogy az autóikkal vonuljanak a ketrec köré, gyújtsák meg a reflektorokat, és dudáljanak rá a törpére. Ettől aztán azt hiszem összeomlott a ketrec, és a törpe elindult a kápolnába, hogy fölvegye a harcot a King Konggal. Részletesen nem emlékszem, de ahogy ott a sötétben az autók tülköltek és világítottak, ahogy beindították a darabot, az is egy példa volt arra, hogy a dramaturgia nagyon is a helyzetre volt kitalálva.”
(Interjú Bálint Istvánnal, Vakáció, MTV, 1998)

[kápolna] [projekt]   [artpool] [kereső]