[…] Mindenesetre ebben az időben megpróbáltam elolvasni mindent, amit ez a Povolowski a mértékekről, az egyenesekről, a görbékről stb. mondott. Ez dolgozott a fejemben, mialatt magam is dolgoztam, bár nem végeztem számításokat a Nagy üveghez. Egyszerűen valamiféle kivetítés, egy láthatatlan, mert szemmel nem látható negyedik dimenzió kivetítésének gondolata járt a fejemben. […] Mivel úgy láttam, hogy egy háromdimenziós tárgy árnyékát meg lehet rajzolni, s ahogyan a Nap vetülete a földön kétdimenziós puszta gondolati párhuzammal úgy véltem, hogy a negyedik dimenzió egy háromdimenziós tárgyat vetíthet ki; másképp fogalmazva: minden háromdimenziós tárgy, ha tiszta fejjel szemléljük, egy általunk nem ismert négydimenziós dolog projekciója, vetülete. […]
[…] Princet rendkívüli lény volt. Egyszerű matematikatanár egy szabadiskolában, vagy valami efféle helyen, de olyan urat játszott, aki a negyedik dimenziót kívülről tudja; ezért hallgattuk. Metzinger, intelligens lévén, nagy hasznát látta. A negyedik dimenzió olyan dologgá vált, amiről beszéltek anélkül, hogy tudnák, mit jelent. Egyébként éppen úgy, mint mostanság. […]
[…] A „Nagy Üveg” /1915-23 / megfejtésére sokan vállalkoztak és sokféle szempontot vetettek föl: Jean Clair szerint a Nagy Üvegen a negyedik dimenzión belül végbemenö eszményi-tökéletes nász harmadik. dimenziós vetülete látható […]
[…] Az inframince szót annak a Marcel Duchampnak a hátrahagyott írásaiban fedeztük fel, aki ugyanabban az évben hunyt el – 1968-ban –, amikor Koronczi Endre megszületett. Bár módszertani alapvetésnek ez az egybeesés – jól tudjuk – meglehetősen vékonyka lenne, csakhogy a Duchamp gyártotta szó épp vékonykát jelent: a szövegkörnyezet alapján úgy látszik, a vékonyságnak azt a nullához közeledő fokát fejezi ki, amire a francia mince szó már nem képes. […]
Nézzük hát meg közelebbről, mi minden lehet Duchamp szerint infravékony. Csak néhány jellegzetes példát sorolunk fel. Fizikai értelemben inframince a szék támlájának melegsége, amiről épp most keltek fel; két tömegesen előállított tárgy közötti dimenzióbeli különbség, amennyiben maximális precizitást sikerült elérni; ugyanakkor – s itt jelenik meg közvetlenül is Koronczi munkáinak problematikája – „az üvegre festett kép hátulról nézve inframince” – írja Duchamp, majd azon tűnődik, hogy miként lehetne a festék és az üveg között lapuló egészen vékony valamit kibontani, szemléletesen megjeleníteni. A képnek az üvegről történő módszeres lehámozását javasolja. […]
További példája az infravékonyra a bársonynadrág szárainak járás közbeni összedörzsölődése, ami sípoló hangot ad. Látszólag ez is a szó fizikai értelemben vett használata, ám Yoshimiki Tono bebizonyította, hogy a bársonynadrágot viselő személy nő, tehát a sípoló hangot a szeméremajkak öszszedörzsölődése (is) eredményezi. „Duchamp számára, aki az erotizmust a negyedik dimenzióba sorolta – írja a japán művészettörténész – az inframince a harmadik dimenzió (a mindennapi élet) és a negyedik dimenzió (a láthatatlan) közötti hihetetlenül finom réteg.” […]
[…] A negyedik dimenzió számomra lehetőség annak kibontakoztatására, ami első fokon nem létezik, csak másodikon. Egyszer például láttam egy szovjet bohócot, aki nagyon gyorsan előadta a produkcióját, amivel mindenkit megnevettetett, aztán ugyanazt előadta lassított tempóban, és megint mindenki nevetett, mert a második bohóctréfa az elsőben volt elrejtve.
Az első esetben az idő, az előadás tempója akadályozta meg, hogy látható legyen a második produkció. Ez a bohóc tehát meg tudta tenni, hogy két produkció belefért egybe: ez a negyedik dimenzió. […]
[…] Láthatatlan dimenzió? Lehetséges, hogy háromnál több térdimenziójú, s valamennyi irányban végtelen kiterjedésű világban élünk, ám ennek egy olyan alterébe vagyunk bezárva, ahol a negyedik térdimenziót ugyanúgy nem érzékeljük, ahogy például egy vízszintes síkba préselt lapos lények sem észlelnék a háromdimenziós tér függőleges irányú „magasság” dimenzióját. […]
[…] Talán már sokaknak feltünt, hogy valahányszor másik világba, vagy más dimenzióba kell átlépni, mindig előkerül a tükör. Aliz csodaországba a tükrön keresztül lép át, a csillagkapu egy tükröződő örvénylő energia felület, akárcsak a Slidersben és hosszasan lehetne sorolni a folklórban élő számtalan példát. Ez a tükör egy ugyanolyan szimbolika, mint az előbb a pentagramma. Azt jelképezi, hogy rajta keresztül vezet az út más dimenzióba. A tükrözés egy jó analógia, hiszen nem másról van szó, mint egy háromdimenziós test, egy adott sík, a tükör síkja körüli elforgatásáról egy négy dimenziós térben. […]
[…] A világunkra jellemző negyedik dimenzióba történő kidudorodás három különböző méretarányban történik: kis léptékű görbületet eredményez minden elemi részecske. Közepes léptékű görbület társul a csillagok gravitációs hatásához, fekete lyukakhoz és galaxisokhoz. A nagy léptékű görbület a tér mindenre kiterjedő alakja, amit a térben levő összes anyag és energia együttesen eredményez. […]
[…] Nagy léptékben, univerzumunk legnagyobb része a negyedik dimenzióba görbült három dimenziós hiperbolikus tér. Úgy is megközelíthetjük a háromdimenziós hiperbolikus teret, hogy szemügyre vesszük a hiperbolikus síkot. A kétdimenziós gömbi geometriát leginkább egy gömb felületén tanulmányozhatjuk. A kétdimenziós hiperbolikus geometriát pedig egy pszeudoszféra (Bolyai János paraszférának nevezte) felületén. De mi az a pszeudoszféra? […]
[…] A térbeli, időbeli és kérdésbeli dimenziók a globális oktatás „külső” dimenzióiként írhatók le. Ez a három dimenzió dinamikus összjátékban van a negyedik, belső dimenzióval. A világra vonatkozó növekvő tudatosság szükségképpen kéz a kézben jár az Én-re vonatkozó tudatosság erősödésével. […]
[…] „Az új tudomány Einstein relativitása nyomán bebizonyította, hogy érzékeink három dimenziós világán kívül létezik egy negyedik dimenzió, az Idő, és egy ötödik, a Psziché. Kimutatták, hogy lehetséges olyan eseményeket átélnünk, amelyek még nem történtek meg. Új távlatokat nyitottak meg, melyek következtében el kell ismernünk az egzakt tudomány és az intuitív vallás közti mély kapcsolatot.” […]