[…] az „információs társadalom” „telematikus társadalmat” is jelenthet. Ebben a vonatkozásban nem lesz könnyű modellt felállítani. Természetesen létezik egy analóg modell, méghozzá a központi idegrendszer. A telematikus társadalmat így egy olyan hálózat tudná szemléltetni, amely minden embert és minden gépet magában foglal. […]

[…] A „dialógus” szó hallatán leginkább olyan kockajátékra gondolunk, amelyben két vagy több memória (többnyire emberi agy) sorozatot dob, hogy kölcsönösen létrehozza a benne tárolt információk szintézisét. De lehetséges „belső” dialógus is, ekkor az egyetlen emlékezeten belül tárolt információk dobássorozatait végzi el ez az emlékezet. Ha új információt eredményez, akkor ez a dialógus jellemzi az olyan embert, akit a mindennapos nyelvhasználatban „alkotó embernek” szokás nevezni. A telematikus társadalom létrehozná a dialógusok hálózatát, melyet az egész társadalom „belső” dialógusának lehetne tekinteni. […]

[…] A telematikus társadalom tehát az „alkotás” fogalmát nemhogy eltüntetné, hanem ellenkezőleg: éppen ez fogja a fogalmat voltaképpeni tartalmával feltölteni. Az alkotás ott nem fog egynéhány nagy emberre korlátozódni, aki „belső”, magányos dialógus révén empirikusan hozza létre informatív műveit. Az efféle alkotó emberek, az efféle hősök kora definitíve elmúlt: ők egyszersmind feleslegessé és lehetetlenné is váltak. […]

[…] A telematika mint a szabadság iskolája. És a szabadság mint az entrópia, a véletlen, a halál elleni információk létrehozására való elkötelezettség. Ámde: ahhoz, hogy szabadok lehessünk, először hát mégis akarnunk kell, hogy szabadok legyünk? Mielőtt fényképeznénk, és mielőtt kompetensek lennénk a fényképezésben, hát először mégiscsak akarnunk kell fényképezni? Erre a szabadságra való elhatározáson nyugszik ugye a telematikus társadalom, és e nélkül az elhatározás nélkül értelmetlenség lenne? […]

[…] Van értelme még a telematikus társadalomban kormányról, hatalomról és a hatalom birtokosairól beszélni? A választ az etimológiából kiindulva fogom megkísérelni, tehát a nyelv gyökereiből kiindulva, amelyben évezredes tapasztalatunk van megőrizve. […]

[…] A telematikus társadalom sajátos hangyaboly. Hangyaboly, mert olyan mozaikszerű képződmény, amelyben kibernetikusan játszik össze minden funkció; és sajátos, mert a telematikus hangyák nem fognak dolgozni, hanem mindegyik a maga cellájában ülve agyrémeket, technikai képeket, „tiszta művészetet” fog fonni. Olyan agyak lesznek ezek, amelyek egymással is és mesterséges agyakkal is egy álmokat kiválasztó szuperaggyá lesznek összekötve. […]

[…] Szerkeszthetek ugyan olyan forgatókönyveket, amelyek megcáfolják a telematikus társadalomra való előrelátásomat; például egy nukleáris háborút vagy a harmadik világ felkelését, vagy valamivel raffináltabban, az olyan komplex és ezért labilis rendszer szétesését, mint amilyen a dialogikusan kapcsolt társadalom kell hogy legyen. És szerkeszthetek olyan forgatókönyvet, amely szerint a telematizált társadalomban az elnyomott testiség ellenszegül a cerebrálissá válásnak, és ezzel korábban soha nem volt bestialitáshoz vezet. De az ilyen forgatókönyvek nem katasztrófákat írnak le, hanem valami olyan előreláthatót, amelyet - legalábbis elméletileg - meg lehet akadályozni. […]

[…] Minden jel arra mutat tehát, hogy az úgynevezett info-telematikus társadalom képtelen lesz megszabadulni a maga parazitáitól. Ezzel kapcsolatban sokféle állásfoglalás lehetséges. Általában nyafogni, szitkozódni és átkozódni szokás, ami érthető reakció, egy dolgot azonban nem szabad szem elől téveszteni: ilyesfajta bravúrra maga az élet sem képes. […]

[…] A szerző mégis reménykedik, hogy lelkünk és értelmünk virtualizálása, tudatunk digitális betöltése a cibertérbe még hosszú ideig sci-fi marad az egyébként robbanásszerűen fejlődő számítástechnikai háttér lassúsága és szűk sávszélessége okán. Feltétlenül bízik abban, hogy az írásbeliség marad a harmadik évezredben is kultúránk alapja, még ha azt a telematikus társadalom grafikai forradalma erodálni látszik is. […]

[…] nemrégiben került a kezembe Felix Stalder Digitális identitások - minták az információáramlásban című tanulmánya, melyből súlyos elméleti bölcsességeken kívül hasznosítható információk tömkelege is meríthető. Az info-telematikus társadalom nemzetközi hírű kutatója, aki a torontói egyetem McLuhan-programjának társigazgatója, még a berlini affér előtt feltette magának a kérdést, ki a csuda lehet Luther Blissett? […]

[english]

telematikus társadalom • telematikus művészet

[…] A művészeti telematikus tervek túllépnek az átvitel és vétel konvencionális dialektikáján; megváltoztatják a kódot, az üzenetet, a technikai szerkezetet és a társadalmi kontextust, amelyben mindezek működnek. A hálózat mint utópikus potenciál ezért nem egyszerűen mindannak összebogozása, ami a létező telematikus hálózatokban kering, hanem a hálózat/a mátrix/az anyag/a rizóma mint modell, mint textúra, mint forma, program, aktivitás, elbeszélési mód, életmód... […]

[…] A „külső”, tehát olyan dialógusokon keresztüli információszintézis telematikus metódusa, amelyekben kábelen vagy műholdon át elméletileg minden ember és minden „mesterséges intelligencia” részt vesz, alapjában véve nem más, mint annak az elméleti ismeretnek a technikai alkalmazása, hogy minden információ információsbitek komputációja révén keletkezik. […]

[…] A telematikus dialógusban az emberi intelligencia oly módon lesz összekapcsolva a mesterséges intelligenciával, hogy értelmetlen lesz az olyanformán létrehozott információkban megkülönböztetni az emberi faktort a mesterségestől. A mesterséges és az emberi intelligenciák úgy össze fognak olvadni egy egységbe, ahogyan már ez embrionális állapotában látható a fotográfus és a fényképezőgép esetében. […]

[…] A telematika előtti képek mindegyike Lascaux-tól a videóig diszkurzív, kisugárzott, a másik ellen kifejlesztett, az ő orcáját eltakaró kép. Ezek meg vannak tiltva. Tévutak, melyek istentől elfelé vezetnek. Viszont a telematikus, dialogikusan szintetizált képek ember és ember közötti „médiumok”, melyeken által megpillantom a másik orcáját. És az ő orcája által pedig megpillantom isten arcát. A képek dialogikus programozása (a „dialogikus” élet) ezért lehet istennek (az egészen másiknak), minden egyesnek mindenki mással és mindenki más „segítségével” folytatott ünneplése; ima lehet. […]

[…] Ezek szerint a jövő minden embere potenciális alkotó? Igen, az, mert a telematikus dialógus nem csupán az információ előállításának stratégiája, hanem mindenek előtt az alkotás iskolája is. A szabadság iskolája. […]

[…] absztrakt számításaink formát eredményeznek. Ebben a helyzetben tehát anyagot kell találnom, hogy a formának tartalmat adhassak, mivel a formák önmagukban természetesen üresek. Ez utóbbi már a történelem utáni telematikus gondolkodás jele. Vannak formáim, s ez Platónra emlékeztet. S nem csupán Platónra, hanem ha jól belegondolunk, sajnos a szofistákra is. Amennyiben elemzéseim pontosak, szofisztikus időszak felé haladunk. […]

[…] Receptoraink segítségével képesek vagyunk túllépni saját határainkon: látunk dolgokat a saját testünkön túl, és már több száz olyan telematikus berendezést feltaláltunk, amelyek sokkal többre képesek, mint saját érzékszerveink, és amelyeknek a láthatósági horizontja sokkal szélesebb annál a tartománynál, amit mi képesek vagyunk észlelni és feldolgozni. […]

[…] Az Adatszemét egy haldokló faj és egy éppen kialakulóban lévő, tisztán telematikus új faj antropológiája. Ez a történet nem csupán osztályárulókról és kollaboránsokról szól, hanem egy olyan folyamatról, amely az egész emberi nem ellen irányul. Arról, hogy kiárusítják az emberi fajt a technokultúrának, amely óriási intenzitása következtében új fajként kel életre. […]

[…] Amennyiben korunk arculatára kívánunk fényt deríteni, úgy az ún. telematikus kultúra, az információátvitel és a kommunikáció technológiájának jelenségei felé kell fordulnunk. Csomópontjai ezek politikai, gazdasági, esztétikai mozzanatoknak egyaránt. […]

[…] Valójában nem az irodalom, a világ változott meg. A világ az, amit radikálisan új kategóriákban észlelünk. A meghitt, tárgyias világ eltűnik a virtuális realitás észlelése mögött, a valós fizikai térből cyberspace lesz, a valóság-fogalom helyére a funkció lép, a kauzalitást a konfiguráció helyettesíti, a jelentést kioltja az effektus, a szintézis szerepét pedig átveszi a fine-tuning. Észlelésünk lassanként átáll az új hullámokra. A tárgyatlanná váló kor megtisztítja saját terepét a 19. század törmelékeitől. Az új színtér a telematikus techné. […]

[…] Deleuze és Guattari írása a hipermodern kor „szerv nélküli testeinek” vallomását a korszak vallomásaként működteti. Itt, végre, a vágytermelés szociális masinériája beszél, amint épp bevégzi konszummációs ünnepét. Nem egy megszokott nyelven, hanem a különös, új világ szkiz-nyelvén, ahol a képek felizzanak, és hirtelen kisülnek, ahol az arcok megfutamodnak a fejekről, ahol a jövő primitív nomádjainak „egyenletes tere” a despotikus kapitalizmus „barázdált terével” kerül szembe, és ahol az idő rögzítésének technológiája fellázad a „tér-rögzítés” reterritorizáló kódjainak technológiája ellen. Ez minden humanoidok vallomása, a félig hús, félig fém lényeké, akik – a zárt, folyékony technológia szövegszerűségének belsejéből beszélve – vágyódón és romantikusan töprengnek egy múlton, telematikus jövőjükben. […]

[…] Ma, a telematikus kultúra, a hálózati műveltség korában tapasztalási készleteink, világpercepcióink jelentősen módosulnak, hiszen a digitális kód által termelt képek mindenhol (még a Föld túloldalán is) egyidejűleg vannak jelen (V. Flusser), és radikálisan új tér-idő tapasztalatok jelentéseit tanuljuk. A hihetetlen mértékű informatikai jellegű egyetemlegesítő tendenciák élménykörében állva mit jelent a számunkra az espit locale, a miliőhatás, hol van a sorban a fizikai térség, a partikuláris terek meghatározó ereje? […]