Heiko Idensen
Hálózat-mű-utópiák*

Nomadológia

A média-áramlatok integratív összeszövődése teszi lehetségessé az egymástól elkülönülő termelési, képzeleti és cserefolyamatokat. Az átvitel, a közvetítés, a vetítés hálózati poétikája...

A posztmodern technológiák és tudományok a telematikus multimediális rendszerek horogján fennakadt nomádokként hagyják maguk mögött az emberi lényeket: az alfabetikus könyv-kultúra kulturális imprintje, az audiovizuális tömegkommunikáció formálja ki s csábítja el őket e technológián keresztül, ez nyújt nekik érzelmi táplálékot, elméjüket az új információs technikák ösztönzik, nyűgözik le és inspirálják.

A szöveg-társadalom mítosza – a véges szöveg, a szerzőség, a legitimáció a „nagy történetek” (ideológiák) révén – összecsuklik az információs médiával szembesülve, az egymással korlátlanul felcserélhető információ-részecskék áradatában.

Ha elfogadjuk az információs hálózatok kulturális kihívását, azzal végre véget vetünk a lineáris diskurzusok, szövegek, képek, hangok átvitelének ...a nomád módon összeszövődött gondolatot beépítjük az információs csatornákba... a hálózatozás a keresztkapcsolatok, az úton levés, a mindenütt levés művészete...

Paradigmaváltás

Noha gyakran megpróbálják szerepüket összevetni a nyomda – a társadalmi és kulturális forradalmak hordozója – történelmi szerepével, amikor a digitális média-hálózatok nyomán létrejövő radikális társadalmi változásokról volna szó, úgy tűnik, nincs olyan társadalmi terület, amelyben a telematikus és a hipermediális információ és a kommunikációs eszközök képesek lennének teljes mélységükben kifejteni hatásukat. Noha az egymástól legtávolabb eső médiumok (az íróeszközök, a telefon, a televízió, a videó és az audio komponensek, a számítógépek) digitális összefűzését lehetővé tevő eszközök rendelkezésre állnak, „az információfeldolgozás paradigmaváltása” a gyakorlatias optimalizáló és racionalizáló megoldásokon túl alig-alig változtatta meg a legtöbb felhasználó mindennapi szokásait.

A média-mítosz

A viszonylag új médiumok köré szinte mitikus minőségek épülnek azon kavarodás során, amint lassan felváltják a „régi” média begyökeredzett struktúráit – úgy tűnik, óriási energiaforrások szabadulnak fel. Különösen manapság, a társadalmi utópiák és tervek állítólagos bukása után, az utópikus potenciálok mindinkább a technikákban és a médiumokban keresnek utat maguknak: ökológiai technikákban, a rekreációban és a pszichológiai technikákban, a testtel és az esztétikummal összefüggő technikákban... Míg a mechanika kora milliárdnyi változatban zengte a termelés egyetemes eszköze, a gép dicséretét, a posztmodern kor az Egyetemes Hálózat mítoszát hozta el: a telematikus technológiák a kommunikációs módszerek felszabadulását, megsokszorozódását és gazdagodását ígérik. Társadalmi rendszerek mint nyitott hálózatok, amelyekben az üzenetek csillagokhoz hasonlóan sugároznak minden lehetséges irányba; Már nem „a médium az üzenet” a mítosz, (ez a tömegkommunikációra érvényes), hanem az üzenet a médiumok áramlatainak összebogozódásaként/összeszövődéseként jön létre: átvitel/vétel, interakció. Az átvitel, a visszacsatolás és az önépítő hálózati rendszerek paradigmái alapvető rendszerelméleti műveletekké lesznek. Minden tudomány, diszkurzus, szöveg és esztétikai modell az információs ciklus sajátos eseteként jelenik meg: a médium a hálózat! (Feladó-Kód-Befogadó, Szöveg-Jelrendszer-Üzenet, Átviteli csatorna-Jelölt...) A mítosz kezdetben történet volt, aztán kijelentés, ma viszonyok hálózata.

Válaszok...

A művészeti telematikus tervek túllépnek az átvitel és vétel konvencionális dialektikáján; megváltoztatják a kódot, az üzenetet, a technikai szerkezetet és a társadalmi kontextust, amelyben mindezek működnek. A hálózat mint utópikus potenciál ezért nem egyszerűen mindannak összebogozása, ami a létező telematikus hálózatokban kering, hanem a hálózat/a mátrix/az anyag/a rizóma mint modell, mint textúra, mint forma, program, aktivitás, elbeszélési mód, életmód... A közvetlen, bejelentetlen kapcsolat pillanatai, utalások, keresztutalások, a szimbolikus cserekapcsolatok új formái – amelyeket nem szűrnek meg többé társadalmi, nyelvi, bürokratikus és kereskedelmi normák –, nem átvivő és felvevő eszközök, de emberek, akik egymásnak felelgetnek...

Hálózat-utópia

A digitális információs hálózatok révén eltűnik az a fontos különbség, amelyet a nyugati kultúra írás és olvasás, átvitel és vétel, megnevezés/kódolás és értelmezés/dekódolás között tesz. Az információ termelése, elosztása, értelmezése, kommentálása és behívása a nyitott hivatkozások, navigáló és strukturáló műveletek egyetlen hiper-mediális hálózatán belül megy végbe. Lassan kiformálódnak az írás és az olvasás új paradigmái: navigáció, interakció, információs tervek, képernyő-gondolkozás... Noha fontos, hogy elsajátítsuk az olvasó szerepét a hipertextekben, a keresztezési pontok és a hálózati csomópontok körül, nem elég egyszerűen olvasni, gondolkodni, értelmezni (s a cselekvést a politikusokra és a génsebészekre hagyni). Az egybeszövődő gondolkodás a társadalmi, kulturális és technikai utópiákban elősegíti a sajátos kooperatív behatolást a bonyolult, összeszövődő rendszerekbe – legyenek ezek szövegek (irodalom), dokumentumok és adatok (információs rendszerek, episztémék), társadalmi struktúrák vagy kommunikatív aktusok. A hálózati projektumok nem annyira a művészettel, a késztermékkel vagy a termékek cseréjével foglalkoznak, hanem a hálózatozás folyamatával... (lotta continua, permanens forradalom...) Hálózati műveletek mint esztétikai munka, összekapcsolható gondolattárgyakkal – mint a kollektíve működő és szabadon keringő képzelőerő kivetülései, amely társadalmi formát is ölt: mindent beleölthetünk minden másba!
Teremtsd meg a kapcsolatot!

On-line-gondolkodás

Többé nem oldalban/könyvben/könyvtárrészlegben vagy paradigmában gondolkodni, amikor írunk, hanem on-line gondolkodni, a képernyő-gondolkodás folytatásaként a társadalmi hálózati struktúrákban – rizomatikus kollaboratív szövegtermelés: on-line a kommunikatív cselekvés, társadalmi visszhangok, kommunikatív aktusok, a jelek társadalmi cseréje, az aktív szemiotika, az átviteli és cserefolyamatok közvetlen kontextusában... röviden, generatív utazás szövegekben: TextTours. Többé nem a bekezdés, fejezet, történet vagy könyv a legkisebb egység az írásban, hanem a csomópont – mint azon legkisebb információegység, amelyet megjeleníthetünk a képernyőn s mint a legkisebb egyetemesen összekapcsolható építőkocka a hálózati rendszerben.

On-line írás

Az írás (mint écriture a szó alkotói értelmében, mint tevékenység, csinálás, nemzés...) (már mindig) on-line megy végbe: az írási folyamat, ráakaszkodva a kivetítő apparátusra (az írórendszerére), folyamatosan oda-vissza kapcsol átvitel/vétel, emlékezés/felejtés, folytatás/befejezés között...

Hálózat-feldolgozás

A strukturálás, átvizsgálás, kontextusba helyezés (ismétlés, visszatérés, mondatok, események összekapcsolása...), amely egyedi szerzők elméjében megy végbe (vagy a kézirat margóján, egy korrektúra-példány sorai között...) máris a nyilvánosság terében történik: szétosztott kollektív-kollaboratív terv, szöveg fejlesztés-feldolgozás a szó legigazibb értelmében.

Hálózat – szerző?

Egy efféle fantázia-hálózat-műben talán nem is fontos már, ki írt valamit, csak az, hol írták, mihez van köze, hogyan kering a hálózatokban, miféle válaszokat vált ki...

Kollektív szöveg

A kollektív TEXTUALITÁS utópikus víziója: ahogy máris megvalósult nagy kavarodások idején (francia forradalom, író-szövetkezetek az orosz forradalomban...) s a kommunális szöveg-hálózat-művekben. De sem az enciklopédia, sem az irodalmi körök (új regényesek, Tel-Quel) nem tüntették el valóban a burzsoá szerző-alanyt, még ott sem, ahol ez az irodalmi program központi célkitűzései közé tartozott! Talán valóban (operatíve) az írás (rögzítés, terjesztés) technikájának kérdése ez: nincs helye a szignónak ( a „szignó” olyan file, amely személyes búcsúüzenetet tartalmaz, amit hozzátehetünk egy postai üzenethez), ahogy az információ sem következetes eléggé ahhoz, hogy a szerző hagyományosan megadható legyen. Ami elméletileg és fogalmilag alkalmazható az írott irodalom esetében – az irodalom mint intertextuális hálózat rendszerében –, az a net-work-text-tours (hálózat-mű-szöveg-túrák) esetében is áll a létrehozás/strukturálás és a terjesztés minden egyes pillanatában: a különbség írás és olvasás között a hálózatban a zérushoz közelít.

Utópia Telemátia

Vándorutak, indulási és érkezési pontok, vágányok, ösvények, forgalmi utak, csomópontok, bázisok és városok a telematikus hálózatok tájképében. Minden egyes utazással, minden on-line kalanddal tovább terjed a kapcsolatok hálózata... Ha ezek a kommunikatív kapcsolatok, kommunikációs aktusok, betöltések és lementések, küldési és fogadási aktusok... tárgyorientált hipertext programokkal társulnak, akkor az egymástól legtávolabb eső adat-formák, információhordozók, kulturális termelési formák is egy közös felületen keveredhetnek: egy átfogó telematikus hálózat utópikus víziójában, amelyben az egyéni termelési formák társadalmi kommunikációvá alakulnak át.

* NET-WORK-UTOPIAS, PooL Processing, (Heiko Idensen, Hanover & Matthias Krohn, Köln), in: ON LINE, Graz, 1993., 17–35. old. (részletek) <>

[lap tetejére] [tovább]