Napjaink gyártási környezete egyre összetettebb, a gyártórendszereket érő hatások miatt a bizonytalansági faktor megnőtt. Ennek okai a következők:

− új feladatok gyors egymásutánisága,
- a közvetlen környezetben bekövetkező események hatása,
- a gyártási rendszerekben működő és a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs csatornák számának növekedése,
- fogyasztói igények sokrétűsége,
- a nagysorozatok csökkeno dominanciája, az egyedi gyártás növekvő szerepe,
- az információs technológia gyors fejlődése,
− a fogyasztók bekapcsolása a termelési folyamatba (pl. tervezés).

A fent említett jelenségek már napjainkban is érzékelhető hatással vannak a gyártórendszerek struktúrájára, illetve működésére. A következő évtizedekben forradalmi változások várhatóak a gyártórendszerek fejlődésében, melynek során előtérbe kerülnek a kisebb méretű, de jóval nagyobb rugalmasságú, autonóm, egymással együttműködő gyártóegységek. A jelenlegi, erősen hierarchikus felépítésű rendszerek helyébe innovatívabb, rugalmasabb működést biztosító elosztott struktúrájú szervezetek kerülnek.

Mindeddig a Számítógéppel Integrált Gyártás (CIM) koncepciója révén várták a megoldást a dinamikusan változó környezet kihívásaira. A hagyományos CIM rendszerek felépítése általában erősen hierarchikus szerkezetű. Napjainkra kiderült, hogy az ilyen struktúra nem minden esetben alkalmas a felsorolt problémák kezelésére. A CIM-et telepítő cégek nagy befektetés mellett, hosszú kifutási idejű és az erős centralizáció miatt általában rendkívül merev gyártási struktúra mellett kötelezik el magukat. A magas szintű automatizáltság mellett a rendszereket jellemző merevség lehetetlenné teszi alkalmazkodásukat a folyamatosan változó környezethez.

A futurológus Alvin Toffler szerint idejétmúlt a vállalatokról kialakított és a köztudatban élő kép. Egymástól jól elkülöníthető hagyományos osztályok helyett célszerűbb alapokban (framework) és modulokban, elszigetelt egységek helyett partnereikkel állandó kapcsolatban lévő, önmagukat permanensen optimalizáló szervezetrendszerekben, cégekben gondolkodnunk. A vállalat egy holon, egyszerre entitás és egész, miközben több más egész része.

A holonikus szerveződés, vagy holarchia (holarchy) erőssége, hogy rendkívül komplex rendszerek létrejöttét biztosítja. Ideális esetben hatékonyan használják fel a rendelkezésükre álló erőforrásokat; flexibilisek, alkalmazkodnak a változásokhoz; zavarok esetén is megőrzik stabilitásukat. A stabilitást a holonok önállósága biztosítja: függetlenségfokokkal rendelkeznek, a problémákat saját létszintjükön, magasabb szintű holonok segítsége nélkül kezelik. Utóbbiak viszont adhatnak ki utasításokat, és bizonyos mértékben kontrollálhatják is az alattuk lévőket. Ez az alárendeltség garantálja a „nagy” egész hatékony működését.

A holonikus módszer az egymással ellentétes hierarchikus (top down) és heterarchikus (bottom up, kooperatív) organizációs szerkezeteket, mindkettőből a legjobbat, kifejezetten az adott szituációhoz igazodva, holarchikus szerkezetekként egyaránt használja. Egyrészt a hierarchia stabilitásának fenntartását, másrészt a heterarchia dinamikus flexibilitását kívánják így elérni. A mai gyártási folyamatokkal ellentétben, centralizált „agy”, vagy a többi gépnek mindent „megmondó” központi computer nélkül. Minél komplexebb egy rendszer, annál több feladat hárul az irányítóra, melyeket bizonyos idő után képtelen kezelni; elromlik, meghibásodik a mechanizmus, aztán leáll a munka.

A robusztusabb és függetlenebb HMS – ellesve a természettől – kisebb részekre bontja a komplex problémákat, majd egyszerű szabályok többszöri ismétlésével igyekszik megoldani azokat.

Ha valamelyikük nem, vagy hibásan működik, munkáját a többiek veszik át, azaz tevékenysége többé már nem gyakorol hatást a rendszerre, nem veszélyezteti az egész hatékony működését.

A holonikus eljárás ugyanazt jelenti az automatizálásban, mint az internet jelentett a nagy számítógépeknek (mainframe computers) – állítja a koncepció legfőbb szószólóinak egyike, Jim Barlow (Western Reserve Controls). Ha beválik, az amerikai gyártók sokkal olcsóbban és gyorsabban állítják elő termékeiket, könnyedén háttérbe szoríthatják távol-keleti versenytársaikat.

A holonikus gyártás és a fraktális vállalat koncepciója elosztott, autonóm elemekből álló, adaptív rendszereket mutat be és mindkét elképzelés a kevésbé merev, dinamikus újrakonfigurálható, a mai követelményeknek megfelelő gyártóüzemek szükségességét hangsúlyozza.

Míg a korábban bemutatott holonikus gyártórendszerek elgondolás, mint az névből is kitűnik, a gyártórendszerekre koncentrál, addig a fraktális vállalat koncepciója a teljes szervezetet helyezi a középpontba. A holonikus gyártórendszerek kapcsán bemutatott részletek jobban definiáltak. A ma alkalmazható módszerek közül néhány (pl. objektum orientált programozás) kisebb-nagyobb korlátozással viszonylag jól használhatóak a holonikus rendszerek kialakításánál, működtetésénél. A fraktális vállalat esetében a definíciók kevésbé pontosak, ezért ez a megközelítés jóval tágabb és ezzel együtt kevésbé precíz technikákat ajánl az ilyen típusú szervezetek létrehozására. Mindkét esetben megfigyelhető az egymásba ágyazott felépítés, de míg a holonok elkülönítésére viszonylag jó támpontok adottak (funkciók szerinti kialakítás), addig a fraktáloknál a szolgáltatás szerinti felosztás jóval átfogóbb azért nehezebben dönthető el hol is húzható meg egy-egy fraktál határvonala.

Természetesen a holonikus rendszerek kialakításánál is vannak kérdőjelek. Mint azt már korábban említettük fő kérdés, hogy miként bírhatók rá az egyes holonok a közös feladatmegoldásra. A holonikus rendszereknél máig vitatott és precízen nem definiált, hogy milyen mértékű alá-, illetve fölérendeltségi viszony szükséges az egyes elemek között a zökkenőmentes működés érdekében. Elképzelhető hogy magasabb szinten elhelyezkedő holonok tág, elnagyolt irányterveket küldenek az alsó szintekre és itt az érintettek egymással intenzíven kommunikálva alakítanak ki részleteket.

A fraktálok együttműködésének kulcsa a globális célrendszer és azon belüli célkialakítási folyamat. Ezek a fogalmak szintén tág mozgási teret tesznek lehetővé fraktális vállalatok kialakításánál. Nem tisztázott a fraktális gyártóüzemekben, hogy a dinamikus újrastrukturálás folyamata mennyire automatizált. Fraktálokat alkotó gépek képesek önmaguktól más csoporthoz csatlakozni?

A fogalom tartalmát Koestler Herbert Simon parabolája révén világítja meg, aki két svájci órakészítő esete segítségével mutat be egy sikeres és egy kevésbé sikeres termelési stratégiát. Mekhosz alkatrészről alkatrészre haladt, míg Biosz egészként funkcionáló részegységekből állította össze az órákat. Ha Mekhosz véletlenül elrontott valamit, akkor elölről kellett kezdenie a szerelést, míg Biosznak mindig csak az éppen elrontott modult kellett újra cserélnie. Simon tanmeséje arra világít rá, hogy stabil közbülső részrendszerekből könnyebben jönnek létre komplex struktúrák, mint pusztán alapelemekből.

Az ily módon létrejövő bonyolult rendszerek nem hierarchikusan szerveződött merev szerkezetek, hanem plasztikus, holarchikus szisztémák. Az efféle rendszerekben a rész és egész világosan elkülöníthető egymástól, de nem abszolút értelemben. Az egész mindig egy nagyobb teljesség része, míg a rész egy kisebb egésze. A holonok két alaptulajdonsággal jellemezhetők: az önállóságra való törekvéssel és az együttműködésre való hajlandósággal. Ha az önálló feladatmegoldás során kooperálniuk kell, akkor nagyon hatékonyan képesek rá, miközben továbbra is autonóm döntéshozatalra alkalmas rendszerek maradnak.

Koestler holonokról alkotott koncepciója napjainkban fontos szerepet játszik a holonikus gyártórendszerekről alkotott elképzelésekben. Úgy vélem, bizonyos szempontból érdemes a kulturális evolúcióra úgy tekinteni, mint holonikus gyártórendszerre, mely egyebek mellett az elmék termelésében is fontos szerepet játszik. A kiterjesztett elme ennek a holonikus gyártórendszernek egyrészt a terméke, másrészt pedig a szisztéma termelési egysége is egyben.

A holonok mint autonóm egységek a belső algoritmusaik révén képesek önütemezésre, önszabályozásra, önbeállításra és önjavításra. Kooperáló egységekként pedig erősségük a többi holonnal való kommunikáció, a közös célok megfogalmazására és elérésére irányuló együttműködés.

A holonikus gyártórendszerbe az ember könnyen integrálható, hiszen együttműködésre alkalmas autonóm holon. Az emberek akkor váltak a fenti értelemben vett holonokká, amikor az elméjük képessé lett metaforikus kapcsolatok létrehozására (Mithen, 1996.).

lásd még: Beszélgetés Vilém Flusserrel

A kvantum-felfogás szerint létezik egy folyamatos, összefüggő energia-birodalom, mely a hangtól, az elektromágnesességig, a fényig és még tovább terjed. Ezek mind összefüggésben vannak, másképp szólva ezek nem elkülönült kis dobozkák. A fiziológusok fél évszázada tudják, hogy minden kémiai folyamatnak van nemlineáris kapcsolódása, a nem linearitás pedig a kvantummező-dinamika sajátja.

Azt vettük észre, hogy a szív olyan, mint egy mini agy. A fiziológusok egyetértenek abban, hogy sok idegszövet található a szívben. Arra is rájöttünk, hogy a középagy energetikailag összeköttetésben van a szívvel. Tehát van egy agyunk a mellkasi üregben, és egy másik a koponyaüregben. Üregekről beszélek, mert ezek nagyon fontosak az erőterek magyarázata szempontjából. A szív nem csupán pumpa, sokkal inkább kulcsfontosságú energetikai összekötő központ az összes testterület között, egészen odáig, hogy úgy tűnik, része van az emléktárolás folyamatában is. A tanulás, a nyelvi készségek, az információfeldolgozás mind a szívhez kötődnek. Így például az autizmust és a tanulási nehézségeket a szív mint energetikai központ kezelésével gyógyítjuk.

A kvantum rendszerben nincs valós és virtuális, nincs dualizmus. Ami a felfedezéseket és a spiritualitást illeti, csupán megerősítést nyert a spirituális gondolkodás egy központi gondolata, hogy létezik a dolgoknak egy egymásba kapcsolódása, egy Egység. A biológia nagyon sokat veszített azzal, hogy ezt feldarabolta. A biológia nemcsak a vallást és a spiritualitást nem vette figyelembe, hanem a tudatot sem ismerte el, amely pedig adva volt a pszichológia számára. Még a klasszikus pszichológiában is a tudat vizsgálatát bizonyos területeken a parapszichológiába száműzik, messze, egy másik épületbe.

Valamiképpen folyamatosan elkerülik azt a kérdést, hogy kik vagy mik vagyunk mi voltaképpen? Pedig ha pszichoterapeuta vagy, fel kell tenned a kérdést, hogy ki vagy, mi is vagy ebben a világegyetemben. Mi is csodálatos információ-átviteli szerkezetek vagyunk, ami az egész univerzumra kiterjed. A testünk folyamatosan információt cserél mindenféle területtel, más emberekkel és az egész világgal. A világképünket az határozza meg, hogy hogyan szűrjük ezt ki, hogyan strukturáljuk ezeket a hatásokat saját képességeink szerint.